If Tomorrow Comes - Ha eljön a holnap 28.

28.rész

Hosszan csengett ki, mire felvette.
- Szia. – köszöntem a lehető legkedvesebben.
- Hello. – jött a színtelen válasz.
- Próbáltalak hívni, de ki voltál kapcsolva.
- Dolgom volt. Nem foglalkozhatok mindig veled. – mondta gúnyosan.
Tehát tudja. Nyeltem egyet.
- Szeretnék veled beszélni, lenne pár fontos dolog.
- Mi? Az hogy Sennával az oldaladon parádézol a Mercedesnél? Vagy az hogy nyíltan csókolgatod? Melyik éppen? – kiabált a telefonba.
- Ez nem úgy van ahogy gondolod.
- Én nem gondolom, hanem láttam a képeket a Szentségit!
- Képeket?
- Igen. Tele vannak vele az esti lapok!
- Hallgass meg. Ő csak elkísért, Ross ajánlata pedig..
- És persze velem megbeszélni pedig luxus!
- Két napja hibába hívlak! – kiabáltam vissza.
- De üzenetet hagyhattál volna!
- Ez remek lehetőség, és nem mondhatom vissza csak azért, mert te a Red Bullnak dolgoztál!
- Ó hát hogyne! És perszer Ayrtonra is rá kellett másznod ugye?
- Miről beszél? A munkatársam és egy ismerősöm semmi több!
- Akkor azért ölelget és puszilgat a képeken ugye?
Oóóóóó, bassza meg. Eszembe jutott, hogy az ebéd után ökörködtünk egy kicsit, a brazil pedig kicsit becsípett, és állandóan engem ölelgetett, akkor nem gondoltam hogy ez fontos. Párszor már előfordult ilyen, ha a szerelőimmel buliztunk egy verseny után.
Csakhogy ezúttal biztosan volt valahol egy lesifotós.
- Meg tudom magyarázni!
- Sejtettem hogy ezt fogod mondani!
- Christian, én téged szeretlek, hidd el!
- Látszik mennyire! És mond csak, mióta vagy vele együtt mi? Már azóta hogy a múltkor nálad járt?
- Ne őrülj meg! Nincs köztünk semmi!
- Hát hogyne!
- Chris kérlek, beszéljük meg ezt normálisan kérlek! Odamegyek hozzád jó? Csak add meg címed!
- Tilbrook, Milton Keynes, Bradbourne Drive MK7 8AT. – közölte gúnyosa.
Gyorsan felírtam, és amikor az utolsó betű következett leesett.
- Ez a gyár címe. – böktem ki zokogva – Ez a gyár címe….- ő Warwickban él.
Kitört belőlem a sírás.
- Legalább ne hazudtál volna akkorát mikor azt mondtad, hogy mindig mellettem leszel. Te sem vagy más mint a többi pasi. –azzal lecsaptam.
Elszakadt a cérna.
Lementem a bárba, és ittam egy tequilát, aztán még egyet, még egyet, és aztán már nem számoltam.
Amit az angol tett, arra nem volt más szó, csak nagybetűvel az hogy, árulás.
Amikor már nem akartak kiszolgálni, valahogy lekászálódtam a székről, és a kijárat felé tántorogtam. Minden olyan furcsán torz, és hullámzó volt, sehol egy egyenes vonal, vagy egy
ismerős forma.
Valahogyan csak megtaláltam a parkolóban a kocsim, az ajtót akartam kinyitni, de sehogyan sem találtam bele a zárba.
Nem tudom meddig próbálkoztam, de végül sikerült.
Valaki megfogta a vállam.
- Hová mész?
Nem láttam tisztán az arcát.
- Hagyjál! –ráztam le magamról.
- Te részeg vagy!
- Nem vagyok! csak ittam pár pohárral, az nem ugyanaz! Éésss különben is, nem állok szóba idegenekkel!
- Ayrton vagyok! – ragadott meg és cibált arrébb.
Több lett a fény és felismertem, elnevettem magam.
- Mi történt?
- Semmi. –mutattam neki – Miattad kidobott.
- Mi?
- Horner! – kiabáltam – Azt mondta veled kavarok. –mutogattam magamra meg rá.
- Látta a képeket?
- Látttttaaa!
Átkarolt.
- Gyere! Kijózanodsz és…
- Nem!
- Alice! Így ne vezethetsz!
- Te nekem ne mond meg mit tehetek és mit nem! Nem ittam még annyit!
- Nem ülhetsz be. Gyerünk! –ragadta meg a karom.
Amilyen erősen csak tudtam pofon vágtam, és feltehetően talált is mert rohadtuk kezdett fájni a kezem.
A brazil elhátrált, és az arcát fogdosta, én meg a kocsihoz szaladtam, és beszálltam.
Bevágtam az ajtót, bedugtam a kulcsot az indítóba, és gyorsan kihajtottam a parkolóból.
Furcsa volt a forgalom, és az út is megint hullámzott, sok volt a bukkanó, valaki rám dudált, és nekem jött oldalról, én pedig hiába forgattam a kormányt egyre csak csúszott a kocsi, míg végül hangos csattanás, egy erős fájdalom a nyilallt a nyakamba.
Megálltam valahol, és minden elsötétült.
Valami zajt hallottam, valami furcsa sustorgást, ami egyre erősebb lett.
Kinyitottam a szemem, minden fehér volt és büdös.
Kórház?
Valami csipogott a fejem mellett, de nem tudtam elfordítani a nyakam.
A kép lassan tisztult egy kórházi szoba volt. Ayrton és Ross suttogtak az ajtó előtt.
Én pedig egy ágyban feküdtem műszerekre, és infúzióra kötve.
- Hogy van? – kiabált valaki arra pillantottam.
Christian érkezett meg, zilált volt, és feldúlt.
- Nézd meg magad! – vicsorgott Ayrton – Nézd csak meg mit tettél vele!
- Nem ezt akartam! Én…én.. Hogy van? – nézett most már Rossra.
- Nem tudni túl sokat, a fejét, és a nyakát erős ütés érte. Ha felébred okosabbak leszünk.
Rám pillantott és összetalálkozott a tekintetünk.
- Alice! – odajött hozzám, megfogta a kezem – Nem ezt akartam! Szeretlek!
Válaszolni akartam, de nem tudtam.
- Alice!
Éreztem hogy könnyek folynak az arcomról de ez nem neki szólt.
- Alice?
Láttam hogy fogja a kezem de nem éreztem.
- Rosszul vagy? – lépett oda a brazil.
Kétségbeesve néztem rá.
- Alice! – szólt rám – Válaszolj!
Csak reménytelenül néztem rá.
- Orvost! Orvost! – kiabálta Ross.
- Mi van vele? – pillantott Chris Ayrtonra – Mi van vele? Alice!
Beesett az orvos, a többieket pedig kiterelte. Megvizsgált.
Majd felhajtotta a takarót.
- Pislogjon ha érez valamit.
Semmit. A karomat szurkálta, láttam de semmi.
- Még elvégzünk pár vizsgálatot.
Meredten néztem rá.
- Tudni akarja, igaz?
Pislogtam.
- Majdnem biztos hogy végleges, az állapota. Eltört az ötös csigolyája és serült a gerincvelő. Végzünk pár vizsgálatot hogy lehet e még valamit tenni. Legyen erős.
Elsírtam magam.
Az orvos kiment, és hallottam ahogy a többiekhez beszél.
- Sajnálom. Beigazolódott amitől féltünk. Fejtől lefelé lebénult. Sajnálom.
Hallottam ahogy Christian fel kiállt, és is ordítottam volna ha képes lettem volna rá.