Days of Thunder - Mint a villám 1.

1.rész

A húsz óra repülés után, minden földön és puha ágyban töltött perc ajándék.
Vasárnap délután indultam el Miamiból, hogy hétfőn délelőtt már Londonban legyek.
Ráadásul mindezt azért, mert a főnököm jót akar nekem. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Kimerülten bányásztam ki a csomagjaimat a többi utas cucca közül, és körbe néztem.
Nem várt senki, sejtettem hogy így lesz, de azért reménykedtem benne hogy a Toro Rosso kiküld elém valakit.
Bár ahogy a dolgok most állnak a hátuk közepére sem kívánnak.
Szerencse hogy pár órát tudtam pihenni, így volt bennem annyi mersz, hogy autót béreljek, majd némi harc után a GPS-el beállítottam úticélnak Silverstonet.
Kb. száz – százhúsz kilométerre északra kellett mennem, és másfél – két óra zötykölődés várt rám.
A beléptető kapunál meg kellett mutatnom az előre elküldött igazolványt, és mágneskártyát.
Úgy nézték át a kocsit, mintha kém lennék aki éppen valami fontosat akar ellopni.
Kezdett egyre jobban nem tetszeni ez az egész.
Az egyik biztonsági őrt kérdeztem meg merre is, azaz arra.
Az infó szerint valahol a homeok közepén kell keresnem őket, a pasi szerint rá lesz írva a név, nem tudom eltéveszteni.
- Home?
- Nagy lakóbusz, vagy inkább kamion.
- Ahha.
- Ott vannak az irodák, meg az ebédlő, és a sajtót is ott fogadják.
- Kösz.
Már javában folyt a szezonközi teszt, rengetek ember mindenhol, újságírók, fotósok, szerelők, mérnökök, szaladgáltak, vagy éppen kávézva beszélgettek.
Hasonló volt ahhoz, amit én megszoktam Andretti mellett az Indyben, de ott kicsit kevesebb volt a biztonság, több az érdeklődő, és nem bámultak meg ha kikoptatott farmerben baseball sapkában, fekete pólóban és bőrkabátban, lila csapattáskával a válladon, és párducmintás magas sarkúban végigmész a tömegben.
Már kezdtem unni, hogy jó pár csapat mellett eltrappoltam, de sehol senki.
Tanácstalanul néztem körbe.
- Segíthetek? – lépett mellém egy barna göndör hajú srác, fekete napszemüvegben.
- Rám férne kösz.
Levette a szemüveget. Kedves arca volt.
- Te nem angol vagy.
- Nem. Honnan veszed?
- Az akcentusod.
- Jah. Te meg mexikói?
Felnevetett.
- Nem brazil.
- Hasonlóan töröd.
- Kösz. Szóval?
- A Toro Rossot keresem.
- Lejjebb. –mutatott előrébb.
- Hol laknak ezek a másik kontinensen?
Nevetett.
- Először jársz erre?
- Jah. Ismeretlen terep. Nálunk otthon nem ezer kilométeresek ezek pihenők.
- Paddock.
- Milyen legelő?
- Legelő?(A paddock egyik jelentése legelő.)
- Azt jelenti nem?
Újabb nevetés.
- Ez a paddock, a hátsó rész, ahol lehet pihenni meg interjúkat adni. Ahol szerelnek az a box.
- Doboz? Micsoda flancos nevek.
- Nálatok hogy mondják?
- Akna. Mármint szerelő és szerviz akna.
- Vendég vagy?
- Igen.
Indultunk el előre.
- Kit keresel a Toro Rossonál?
Turkálni kezdtem a zsebemben, és elővettem egy cetlit.
Felém hajolt hogy lássa.
- Gerhardot keresed?
- Nem tudom. Itt annyi van G. Berger. Valami német.
- Osztrák.
- Osztrák. Jó. Megjegyzem. Nála kell jelentkeznem. Ismered esetleg?
- Igen. Jó fej. Régen versenyző volt. A Ferrarinál, az egy olasz…
- Azért a Ferrariról még én is tudom hogy egy olasz versenyautó.
- Bocs. Régen versenyzett, most csapatot vezet.
- Azt hittem ő tulaj.
- Nem, az Mateschitz.
- Mate ki?
- Dietrich Mateschitz. Két csapatot futtat, a Red Bullt és a Toro Rossot, ez a kisebb, a másik meg éppen az uralkodó világbajnok.
- Red Bull mint ital?
- Igen, az a cég, a sport részlege.
- A Nasc-ban is van csapatuk.
Bólintott.
- Íme. –mutatott a bejáratra.
- Kösz.
- Bekísérjelek?
- Oké.
- Gyere.
Beléptünk egy elég széles ebédlőbe, ami majdnem dugig volt csapat logóját viselő emberekkel, és egy nagyobb fő asztalnál egy sereg mindenféle ruhás idősebb férfi beszélgetett.
Az egyiknek piros Ferraris inge volt, nyakában egy pitwallkos feliratos kártyával, kettővel arrébb egy Red Bull inges a többiektől jó pár évvel fiatalabb pasi, az asztal másik oldalán egy jó ötvenes Toro Rosso pólós kedves arcú másik és egy nagyon kövér indiai férfi, egy másik farmeros fekete inges hatvanas pimasz arcú, meg egy fekete hajú fekete szemüvegkeretű fazon fekete pólóban aranyszínű Lotus felirattal.
- Sziasztok.
- Szevasz Bruno. – nyújtott kezet a Toro Rossós – Mi járatban?
- A ti vendégeteket kísérgetem.
- Hogy mi?
- Ez a lány téged keres. – bökött felém.
- Üdvözlöm. –állt fel.
- Hello.
- Ne haragudjon nem szóltak, a pr-osaim, hogy vendégünk lesz a teszt alatt. Gerhard Berger. – nyújtott kezet.
- Üdv. De nem vendég vagyok. Mario küldött.
- Mario kicsoda? – kérdezte viccesen.
- Andretti.
- Andretti magát küldte? Ne vicceljen kedvesem. Mario egy versenyzőt küld. – legyintett.
- Igen. Engem. Niki Constantin vagyok.
Az osztrák összehúzta a szemöldökét, a többiek pedig vigyorogva nézték a zavarát.
- Itt valamit tévedés lesz. Nikolas Constantint várjuk.
- Imádom Mario humorát, komolyan. Ezt mondta magának? Hogy Nikolas Constantin jön? Így szó szerint?
- Hát öööööööö. Vakarta meg a fejét. Azt mondta Niki Constantint küldi a versenyzőjét. A többszörös Indycar bajnokot.
Elővettem a kabátzsebemből a Nascaros, és az Indys versenyzői igazolványom, majd a kezébe adtam.
- Hűűűű. Azt hittem a Niki mint Nikolas. Nem. Szóval… - húzta el a száját.
- Értem én, nem nőre számított.
- Nem.
- Nézze ha magának ez ekkora grimbusz…
- Micsoda? Milyen busz?
- Úgy értem gond, akkor én vissza megyek.
- Ültél már egy ülésesben? – tegezett le.
- Igen. Nascban, Indyben.
- Úgy érti Nascar. – tolmácsolt a brazil.
Berger a fejét csóválta.
- Azt hiszem Forma autóra gondolt… - mondta nekem Bruno.
Én pedig értetlenül néztem mindkettőjükre.
- Attól tartok nem értem.
- Formula autóra.
- Jah, olyanban még nem.
- Mit mondott neked Mario hova küld?
- Tesztre.
- Bővebben?
- Ennyit mondott.
- Csak úgy elküldött világ másik felére? Egy ismeretlen szériába felkészülés nélkül? – döbbent le az osztrák.
Megrántottam a vállam.
- Azt mondta jöjjek, és ő a főnök.
- És ha azt mondja ugorjon ki az ablakon maga azt is megteszi, kérdezés nélkül? – nevetett fel egy ötven felé járó pimasz arcú, szintén erős akcentussal. Úgy tippeltem ír lehet.
- Nem.
Mindenki nevetett.
- Előbb megkérdem hányadikról. –válaszoltam komolyan.
- Felhívom Andrettit. Kér esetleg valamit?
- Igen, mosogatólé van? – kérdeztem egyszerűen.
Amire mindenki hangosan elkezdett nevetni, majd lefordultak a székről.
- Na most mi van?
Berger végül abbahagyta a hétrét görnyedéses nevetést, és teljes vigyorral megkérdezte.
- Gondolom nem a szennyvízre gondolsz?
- Óóóóóóóóóóó. ... –leesett - Ja nem. Az a fekete lötty cukorral. Tudja.
Újabb nevetési hullám.
- Baszd meg Berger. Vedd fel a csajt, még ha szarul is vezet, halálra röhögöm magam rajta. –szólt be újra az őszülő ötvenes.
- Cukrot is kérsz a kávéba? –törölgette a könnyét Gerhard.
- Igen.
- Ne haragudj ránk, de ahogy beszélsz az…. –tárta szét a karját, és elindult a pult felé.
- Én?? Odaát mindenki így beszél. Szerelők, mérnökök.
- Az lehet, de ez nem Amerika. – szólt rám a Red Bullos inges, csípősen.
- Látom. Itt senki nem kínálja hellyel a csajokat, de arcuk az nagyobb mint egy palacsinta sütő.
Hírtelen mindenki ledöbbent és felállt, hogy letudjak ülni.
Berger pedig hozta a kávét.
- Köszönöm.
- Üljön le. – kínált hellyel a Ferraris inges.
- Kimegyek inkább, itt túl sok tuskó. Nincs nálam balta. – azzal kimentem a teraszra.
Mire megittam a feketét, megjelent Gerhard.
- Mario szerint adnom kéne egy lehetőséget neked. Állítólag jó pilóta vagy, bár a modorod pocsék.
- Az enyém? Na ne vicceljen. Körbe röhögtek, mert máshogy beszélek.
- Akiket éppen letuskóztál azok a Forma 1 csapatvezetői.
- Na akkor eggyel több ok, hogy tanuljanak némi illemet.
- Ezzel a hozzáállással itt nem jutsz sokra kislány.
- Van nevem, és nem vagyok kislány.
Farkasszemet néztünk.
- Mariora való tekintettel, mehetsz pár kört, aztán hazamész, de ha összetöröd a kocsit, akkor úgy seggbe rúglak hogy Amerikáig repülsz. Van épp elég bajom, egy tapasztalatlan csaj nélkül is. Értve vagyok?
- Értve.
- Helyes. Hátul vannak az öltözők. Tíz perc múlva legyél a boxban. Cuccod van?
- Cucc?
- Versenyzői felszerelés, cipő, overáll?
- Andrettis van.
- Az is jó.
- Nyomás.
Azzal ott hagyott.