30.rész
Pár hosszú pillanatig egymást néztük. Jó másfél éve nem találkoztunk már, mégis felismertem, ugyanaz volt, mint akkor de mégsem. Az arcán talán több volt a ránc, és pár ősz tincs is előtűnt már a hajából. Ezen kicsit meglepődtem hiszen Ayrton már benne volt a negyvenben, és egyáltalán nem öregedett, Chris viszont még alig volt harminchat.
A brazil kiszólt a nyitott ablakon át.
- Mehetünk vagy még nézelődsz? –cukkolt.
Nem válaszoltam csak bámultam tovább az út túloldalát.
- Akarsz vele beszélni?
- Nem tudom…. –néztem rá tanácstalanul.
- És ki tudja?
Megrántottam a vállam.
- Nem viselkedtem vele túl rendesen.
- Érthető.
Felpillantottam, de az utca már üres volt.
- Elment. – mondtam döbbenten.
Lassan megkerültem a kocsit, és beültem mellé.
- Lehet hogy csak látni akart. Tudni hogy már jól vagy.
- Lehet.
Ayrton gázt adott, és kikanyarodtunk a parkolóból.
- Lenne kedved még pár napot maradni?
- Hol? Itt Londonban?
Bólintott.
- Nem tudom.
- Mióta vagy te ilyen bizonytalan?
Nagyot sóhajtottam.
- Rosszul érzem magam a bőrömben.
- Miért nem mész el egy szalonba, a csajok mindig feldobódnak tőle. Egy kis hajvágás, egy kis manikűr, egy nagy vásárlás, és minden meg van oldva.
- Látom profi vagy.
- Két unokahúgom van.
- Jah tényleg. Bruno nővérei.
- Neked nincs testvéred?
- Nincs! Apámmal nem túl jó a viszonyunk, mióta anyu meghalt.
- Akkor ezért nem jött be hozzád soha.
- Igen. Igazából már vagy hat éve nem is láttam, nem tudom mi van vele. Néha keresem, de nem hív vissza.
- Sajnálom.
- Nem kell. Ez van.
- Tehát akkor, reptér vagy szálló?
- Talán pár nap jót tenne, mielőtt visszamennék Japánba.
- Japánba? Fenéket mész te Japánba, jössz velem Brazíliába.
- Minek?
- A családi birtokra Tatuiba. Jó levegő, napfény és lovak.
- Remek.
- Ennyire nem kell lelkesedni.
- Ayrton, én pihenni akarok.
- Pont azért mondom.
- Én most csak arra vágyom, hogy hazamenjek, sokat aludjak, rendes kaját egyet, és legyen körülöttem egy kis csönd. Nem akarom hogy bármivel is törődnöm kelljen legyen az a mosás, vagy a főzés.
- Szeretnél egyedül lenni?
- Igen.
- Oké.
- Egy kicsit össze akarom magam szedni, gondolkodni a jövőről, meg arról hogy milyen ügyeket hagytam állva másfél éve.
- Elvihetlek, vagy egyedül mész? Szerintem inkább jobb lenne ha elkísérnélek, nem kéne még megerőltetned magad, ne vedd zokon de még nem vagy még a régi. Nem szeretném hogy megsérülj, mert túlterhelted magad.
- Két sporttáskával még elbírok! –közben már találtam is a mobilom segítségével két járatot, amelyikből bármelyik pont jó volt. Közvetlen járat Japánba.
- Tudod hogy nem azért mondtam, hogy piszkáljalak.
- Tudom. – néztem ki kedvetlenül az ablakon – Reptér.
- Reptér. Ahogy akarod. Egyedül?
- Egyedül.
- Megértettem.
- Hálás vagyok mindenért! Komolyan, de kell egy kis idő. Meg akarom találni azt a lányt, akit elvesztettem. A régi akarok lenni.
- És a versenyek?
- Ilyen állapotban az első kanyarban kiszédülnék, ha végre jó kondiban leszek, meg fogom próbálni, de ha nem megy, nem fogom erőltetni. Akkor más után nézek.
- Úgy hangzik mintha már kész terved lenne….
- Volt időm rá, hogy ezeken agyaljak. Mindig is jó fejem volt, lehet hogy egyetemre megyek.
- Milyen szakra?
- Nem tudom, jogász, művész, esetleg mérnök. Mindegyikhez konyítok és érdekel is.
- Rokon szakmák. – nevetett.
- Igen. –nevettem fel.
- Akarsz enni valahol?
- Majd a reptéren.
- Csak tegyelek le, és kész?
- Igen.
Nagyot sóhajtott.
- De akkor felhívsz ha már a gépen vagy, és ha hazaértél.
- Pontosabban a gyárba. A főnök azt mondta visszavárnak, és megvan a helyen, ha nem is térek vissza a csapatban, addig maradok amíg akarok.
- Talán venned kellene egy lakást…
- Nem. Egyrészt míg nem tudom mi lesz nincs értelme, másrészt bár a betegség alatt is leutalták a fizetésem, de az nem sok, nincs pénzem ilyen kiadásokra.
- Ha anyagi gondjaid…
- Nincsenek! Meg fogom oldani, és különben is vannak bankok, amik adnak kölcsönt. És van egy számlám amit anyától örököltem, van rajta egy kisseb összeg lekötve, de nem akarok hozzányúlni, csak ha nagyon megszorulok. Egyenlőre elleszek, és ez a lényeg.
- Mennyi időre tűnjek el a képből?
- Foglak keresni.
- Ezt ismerem. –kanyarodott be a reptéri parkolóba.
- Nem akarlak lerázni.
- Tudom én. – rántotta meg a vállát – Jegyet is vettél? – viccelődve mutatott a telefonomra.
- Nem, de van szabad hely két gépre is.
- Oké. – vette ki a táskáimat, majd megölelt.
- Ha bármi van hívlak, és szólok hogy egyben odaértem.
- Helyes. –simogatta meg az arcom.
Elmosolyodtam.
Majd egy táskával a vállamon, eggyel pedig a kezemben elindultam a főbejárat felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése