44.rész
Vártam a zuhanást, de e helyett, két erős kar szorított magához.
Kinyitottam a szemem, a felsőtestem már bőven kint volt az ablakon, valaki azonban erősen tartott a csípőmnél fogva, de így is nem sok hiányzott, hogy átlendüljünk a párkányon, le a mélybe.
- Ne csináld kérlek….- suttogta nehézkesen Kimi.
Kapálózni kezdtem, minden maradék erőmmel.
- Engedj el… Én ezt már nem bírom elviselni…- könyörögtem.
- Ha ugrasz, akkor ugrok én is! – mondta határozottan.
- Kimi….. kérlek…..
- Nem! Én kérlek…..Bármit megteszek, csak ne csinálj hülyeséget! Kérlek!
- Akkor szeress engem! – mondtam sírva.
Már nem volt erőm kapálózni. Kimi pedig, behúzott az ablakon.
Leültünk a földre, és hátulról átkarolt, és magához húzott, az orvosok, pedig injekciókat adtak be, és szúrtak egy új vénát. Nem fogtam fel miről is beszélnek, vagy miket mondanak nekünk. Csak egy dolog járt a fejemben.
- Ne hagyj itt….- könyörögtem.
- Nem megyek én sehova! Maradok! – mondta határozottan.
Még szorosabban ölelt. Én meg bőgtem.
Nem tudom meddig ültünk ott, de Kimi lassan elengedett, és felállt.
- Hova mész? – kérdeztem kétségbeesve.
- Sehova. – mondta kedvesen, felkapott, és ágyba dugott. – Csak még valami bajod lesz azon a hideg kövön.
- Búj mellém….
Nem szólt semmit, csak odaült az ágy szélére, én arrébb csúsztam, ő meg odafeküdt.
A mellkasára hajtottam a fejem, és belefúrtam az arcom, hallgattam a szívverését. Erősen határozottan dobogott. Megnyugtató volt. Szorosan átölelt.
- Olyan fáradt vagyok…- mondtam kábán.
Már így is félig aludtam.
- Akkor aludj egyet… Rád fér…
- De csak ha te is….
Megsimogatta a karom.
- Jó…
- Itt leszel ha felébredek?
- Nem megyek én sehova! Ezek után pláne nem! Maradok! Maradok, amíg akarod! – mondta kicsit morcosan.
- Akkor maradj örökre….
- Rendben….- suttogta.
Pillanatok alatt elaludtam. Hosszan és mélyen álomtalanul pihentem, mert mikor valami zajra felébredtem, nem voltam teljesen fitt.
Mintha a tv ment volna a háttérben, valami beszélgetés.
Kinyitottam a szemem, a fejem egy párnán feküdt.
Hol van Kimi????
Azonnal körbenéztem, az ajtóban állt, nekem háttal, és a fiúkkal sutyorgott.
- Így bízzuk rá te barom???- csattant fel Heikki.
- Legközelebb mi lesz, mire bejövünk már a hullaházban lesz??? – veszekedett Kimire Seb.
- Nem. Csak kicsit fáradtak voltunk és…
- És veszekedtél vele te állat! – sziszegte Bruno – Tudod mit mondott az orvos! Te is láttad milyen állapotban van miattad! Miért kellett még rontani rajta???
- Nem szándékosan volt elhiheted! De én is kimerült vagyok! Öt napja alig alszom, és az én idegeim sem a legjobbak! – veszekedett vissza Kimi.
- Most éppen azért mert nem vagy belőve? Legjobb lenne ha elmennél, és békén hagynád! – közölte Seb.
- Megígértem neki hogy maradok, amíg ő is akarja. Úgyhogy tetszik, vagy sem itt leszek!
- Mert persze mindenkinek az a legjobb, ha te itt vagy! – kiabált gúnyosan Heikki.
- Ne üvölts már! Felébreszted! – sziszegte Kimi.
Felém fordult. Borzalmasan kimerült és fáradt volt. A szemeit alig tudta nyitva tartani, és az arca is nyúzottnak tűnt.
- Felébredtél? –kérdezte bambán. - Mikor? - próbált mosolyogni.
- Pár perce. Jól vagy? –kérdeztem aggódva.
- Ez inkább én kérdezem. – leült az ágyamra.
- Igen, azt hiszem. Te viszont nagyon viseltes vagy.
- Kicsit fáradt vagyok, de semmiség.
- Inkább nagyon.
A számra tette a mutató ujját.
- Ne ellenkezz velem te nő. – mosolygott.
- Még nem is járok veled, de már dirigálsz. – mondtam mosolyogva.
Megölelt. Amennyire lehetett hozzábújtam. Aztán elengedett, és csak a kezem fogta. Annyi érzelem, és kedvesség, szeretet volt a szemében, hogy alig ismertem rá. Jó volt látni, hogy van egy ilyen oldala is.
- Látom megjöttetek! – vetettem oda fiúknak.
- Ennyire nem kell örülni…- morogta Seb.
- Neked meg nem kéne Kimit kritizálni, végül is te hívtad fel nem?
Seb bekussolt, és fülét farkát behúzta.
- Látom nagyon Kimi pártját fogod…- morgott Heikki.
- Most mi bajod ember? Örülnétek, hogy minden rendben köztünk, végre valahára, és én is, meg Kimi is jobban vagyunk.
- Erről vitatkoznék! - morgott tovább Heikki.
- Akkor vitatkozzunk! Soroljam irányomban, a te magas érdemeidet is?
- Nem kell! Legyen csak ő fasza csávó!
- Most mi van? Az a bajod, hogy csak kikötöttem mellette? Csípi a csőröd?
- Ha tudni akarod, az csípi a csőröm, hogy tegnap majdnem kiugrottál az ablakon! Miatta! – Kimire bökött.
- Az tegnap volt, ma meg ma van! Te se nagyon ügyködtél, hogy jobban legyen, nem láttam azt a fene nagy igyekezeted, egyedül Seb törte magát! Akkor meg mit pattogsz?
Síri csönd lett.
- Jobb ha megyünk.. –mondta Bruno halkan.
- Nem mentek sehova! Leültök és elmondjátok miről maradtam le az utóbbi pár napban! – mondtam haragosan. – És amíg ti itt felvigyáztok rám, addig te drága – Kimire böktem – haza mész aludni pár órát. Nincs vita!
Kimi mindkét kezét felemelte.
- Ahogy a császárné óhajtja! – mondta bujkáló mosollyal.
- Helyes! Seb haza visz, ugye Seb?
- Persze. – dünnyögte.
- Nem kell ennyire lelkesnek lenni. De ha már ilyen vagy, akkor hozzál nekem visszafelé valami ehetőt.
- Ehetőt? –kérdezte döbbenten.
- Igen. Valami finomat.
- De mit? –kérdezte bambán.
- Faszom se tudja! Légy kreatív.
Kimi meg vigyorgott, mint a tejbe tök.
Intett Sebnek, hogy menjenek, de láthatóan jól szórakozott.
Kifelé menet Seb, még dünnyögött az orra alatt.
- Úgy látom a kis házi sárkány visszatért!
- Ne is mond! Kellett nekem ilyen nő! – röhögött Kimi.
Utánuk vágtam két párnát.
- Nem vagyok süket!
- Tudjuk! – kiabált vissza Seb.
- Hna ti meg leültök és mindent pletykát, sztorit elmeséltek! –vigyorogtam a fiúkra.
- Látom elemedben vagy megint! –vigyorgott Bruno.
- Ül! Mesél! Nem süketel! – mutattam az ágyam szélére, röhögve.
Ők meg leültek, és meséltek. Annyit nevettünk, meg mókáztunk, hogy már fájtak az arc izmaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése