50.rész
Pillanatok alatt leértünk, de volt egy marha nagy gond!
Rengeteg autó parkolt lent, saccra vagy kétszáz-kétötven, mind luxus verda. Ember meg sehol.
- Istenem! Hogy találjuk meg?
Sebre néztem, de ő is tanácstalannak tűnt.
- Ugye még nem ment el…
- Nem hiszem.
A parkolót középen egy beton oszlopsor választotta ketté. A kocsit, pedig négy sorban álltak egy a bal oldali, egy jobb oldali falnál, kettő meg egymással szemben a oszlopsor két oldalán.
- Enyém a bal! –mondtam, és elkezdtem futkosva nézegetni a kocsikat.
Seb a másik sorban kocogott, idegesen pillantottam rá, de semmi eredménnyel nem járt.
Már a kétharmadát átnéztük, de semmi.
- Kérlek Istenem! Kérlek! –suttogtam magam elé.
Már majdnem a kijáratnál voltunk, amikor valami halk zaj csapta meg a fülem.
Ahogy haladtam előre, egyre erősödött.
Valami zene. Valami ütemes. Ismerősen ütemes. Olyan rajolós. Elkezdtem a kezemmel lábamon dobolni. Rapp.
Ez Eminem!
Lassan a dalszöveg is kivehetővé vált.
Sing for the moment.
Ekkor láttam meg a parkoló távolabbi sarkában álló fekete Enzot.
Ez csakis Kimié lehet! Láttam, hogy bent ül. De miért nem mozdul?
- Seb! Megvan! – kiabáltam, és rohantam, ahogy a lábam bírta.
A kocsi közelében már elviselhetetlenül hangos volt a zene.
Odaléptem a vezetőülés ablakához, le kellett hajolnom, hogy be tudjak nézni.
Jézusom! Jézusom! Jézusom! Ne, ne ne ne ne!
- Kimi! Kimi! – ordítottam, ahogy a torkomon kifért, de nem hallotta.
Fél ájultan ült az ülésben, a bal ing ujja feltűrve, egy gumi szalaggal lekötve, és benne egy közepesen nagy félig üres injekció, még rajta volt a másik keze. Nem nyomta be teljesen.
Kimi ölében a kanál, és a gyújtó.
Dörömböltem az ablakon, tiszta erővel.
Rám nézett. Üveges volt a tekintete, de felismert.
Ráztam a fejem, hogy ne. Bőgtem.
- Ne csináld! Kérlek ne! – próbáltam túlüvölteni a zenét.
Ököllel vertem az üveget. Erővel rángattam az ajtót, de be volt zárva. A kulcs az indítóban volt.
- Ne! Kimi ne!
Bárgyúan rám mosolygott.
- Szeretlek! Hülye voltam! – szívecskét rajzoltam az üvegre.
Mindkét kezem az üvegre tapasztottam.
Ráztam a fejem, hogy ne. Könyörögtem. Már az autó mellett térdeltem.
A jobb kezét rátette az üvegre, ahol a kezem volt.
- Nyisd ki! – mondta lassan szótagolva. – Kérlek!
Nemet intett a fejével!
- Könyörgöm! Szeretlek! Ne haragudj!
Megint nemet intett, de rám mosolygott.
Feltartott egy nekem címzett borítékot. Ne! Ezt ne! Bármit csak ezt ne!
Már a körmömmel kapartam az üveget!
- Kérlek! Kimi! – újra tiszta erőből vertem az üveget.
Már kicsattant a kezem és vérzett, de nem hagytam abba.
- Szeretlek! – formálta szavakat a szájával.
Neki dűtöttem a fejem az üvegnek. A könnyeimtől már alig láttam, megtöröltem a szemem a kézfejemmel.
- Ne! Ne tedd ezt!
Megint rám mosolygott. Rátette a jobb kezét a fecskendő adagolójára.
- Neeeeeeeeeeeee!
Valaki arrébb lökött, elestem, felnéztem, Seb volt az. Egy poroltóval betörte az ablakot. Hatalmas hangerővel töltötte be az üres teret a zene. Visszahangzott az egész hodály.
Kinyitotta az ajtót.
Kimi pedig kizuhant, a nekem hagyott levéllel együtt.
A fecskendő teljesen üres volt.
A szám elé kaptam a kezem, elfojtva egy sikoltást. Seb Kimi ütőerére tette a kezét.
Kétségbeesve nézett rám.
- Nincs pulzusa!
- Ne tedd ez velem! Kimi ne!
Seb megkezdte az újraélesztést. Én meg csak bőgtem, és karmoltam magam.
- Kimi kérlek!
Már a hajam téptem.
- Kimi! Kimi!
Seb folyamatosan próbálkozott.
A közelben felhangzott egy sziréna, majd pillanatok múlva megjelent egy mentőautó.
A mentősök azonnal elküldték Sebet, és munkához láttak. Bekötöttek egy infúziót, és folytatatták az újraélesztést. Több injekciót is beledöftek Kimibe.
Nem hallottam semmit amit mondtak, a zene még mindig üvöltött.
Elővették a defibrillátort. Megszólalt a gitárszóló a szám végén.
Kiütötték, semmi.
Megint kiütötték megint semmi.
Hírtelen síri csönd lett. Odakúsztam egészen Kimihez közel.
Hallottam a jellegzetes elektromos hangot, és a kiütés jellegzetes hangját.
Semmi.
- Kérlek Kimi! Kimi! Szeretlek! Ne menj oda, ahova én nem mehetek! Kimi!
Kiütötték. Semmi.
Újrakezdték a szívmasszázst.
- Istenem! Kimi! Kimi ne menj el! Szeretlek!
Megint kiütötték. Semmi.
- Kimi! –üvöltöttem teli torokból.
Még egy sokkolás. Semmi.
Nem kaptam levegőt, mintha vasmarok szorította volna a szívem. Fuldokoltam. Seb átölelt.
Újabb szívmasszázs.
- Itt fog hagyni!
- Nem fog!
- Hagyott búcsú levelet…- zokogtam, és felmutattam a levelet.
Seb szorosan ölelt.
- Kimi… Kimi… kérek…kérlek - suttogtam - Kérlek ne tedd ez velem….
A mentősök egymásra néztek.
Megint kiütötték. Semmi.
Abbahagyták az újraélesztést.
- Ne hagyják abba! Kérem ne!- kapálóztam kétségbeesve.
Seb megrázott.
- Angie! Angie! Van pulzusa!
Fellélegeztem. Enyhült a szorítás a mellkasomban.
Kimit betették a mentőbe.
A mentő egész utón szirénázva, és villogva száguldott a városon, mi pedig Sebbel a mutánna.
Seb nem nézett mást, csak mentőt, és ment mint valami őrült, nem lassított, nem fékezett, csak nyomta a gázt. Én pedig összekulcsolt kézzel imádkoztam, hogy Kimi élje túl az éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése