Days of Thunder - Mint a villám 39.

39.rész

Pár perccel később csörgött a mobilom. Monica volt.

-       Szia. -erőltettem meg magam, hogy vidám legyek.

-       Horner itt van nálunk.

-       Hogy mi?

-       Nálunk van. Itt Ausztriában, pár órája jött.

-       Értem.

-       Ide kell jönnöd Niki! Berger meghívta többi csapatfőnököt, és a régi haverjait is. AZ egyik összejött Bevvel, és amikor Chris meglátta kiakadt. Sokat ivott, aztán hablatyolt valamit, hogy te és ő..... Nincs túl jól...

-       Milton Keynesben vagyok, nem tudok oda menni.

-       Basszus!

-       Nincsenek szárnyaim, és gondolom a céges géppel ment.

-       Beszélsz vele?

-       Nem. Minek?

-       Mi történt köztetek?

-       Részeg volt, és hiányoztam neki.

-       Az amire gondolok?

-       Az.

Nagyot sóhajtott.

-       Niki... Kérlek...

Most én sóhajtottam nagyot.

Hallottam, ahogy Moni beszél.

-       A gyárból keresnek.

Moni!! Megöllek!

-       Horner. -szólt bele fáradtan – Mi történt?

-       Ezt én is kérdezhetném.

-       Remek! Látom működik a női...

-       Elég! Moni hívott, hogy náluk vagy, és ittál. Mi történt?

-       Semmi! Már kijózanodtam, és el is megyek! Nem teszem tönkre a bulit nyugi!

-       Chris... Mi a baj?

-       Semmi! De te is azt mondtad részegen elviselhetőbb vagyok mint józanon!

-       A tegnap este történtek után  ma szó nélkül elhúztál! Szerinted hogy érzem magam?! Nem voltam több neked, mint egy numera, aki éppen kéznél volt! Menj a pokolba! - azzal letettem.

Bevettem két altatót, és magamra húztam a takarót.

Aztán arra ébredtem hogy valaki dörömböl, kábán tántorogtam a bejáratig, és nyitottam ki.

De alig tudtam megállni.

-       Ti nem osztrákban vagytok? -  pislogtam nagyokat Chrisre, meg a mögötte álló Monira és Bergerre.

Lehunytam a szemem, a következő snitt pedig az volt hogy átkarol, és az ágyon fekszem.

Alig tudtam ébren maradni.

-       Mit szedtél be? Niki! Niki nézz rám! - pofozgatott Horner.

-       Főzök kávét.. -jött távolról.

Mutattam az ujjammal hogy két.

-       Két mit Niki? Niki hallod?

-       Altatót....

-       Csak kettőt? -rázott meg újra – Biztos hogy csak kettőt?

-       Uhum..... Fáradt.... - fogtam meg a zakóját, és a fejemhez húztam, még éreztem hogy átölel, aztán jött a sötétség.

Valaki motoszkált a szobában, hallottam ahogy tesz-vesz.

Lassan nyitottam ki a szemem, nagyon lassan jöttem rá hol vagyok és mi történt.

-       Hagyd pihenni. Az két szar nagyon kiütötte, de szerintem délre felébred. Főztem kávét, és kaja van a konyha hűtőjében. Összedobtam az este pár dolgot. És próbálj meg aludni pár órát, mert te is szarul festesz.

-       Jó. Persze.

-       Christian!

-       Jól van! Oké, értem. -dörzsölte a fejét fáradtan.

-       Megyek mert Gerhard már vár.

-       Oké.

-       Pihenjetek, és ne veszekedjetek rendben?

-       Moni.

-       Nem Chris, nem! Ne vitázz vele érted? Ha ezt a cirkuszt tovább csináljátok, akkor valamelyikőtök rámegy. - adott neki két puszit – Majd hívj.

-       Rendben.

-       Szia. - azzal elment.

Becsuktam a szemem, mint aki alszik, és hallottam hogy az angol leül az ágyam szélére.

Éreztem ahogy mellém fekszik.

Hozzábújtam, és átöleltem.

-       Sejtettem hogy már ébren vagy....

Még szorosabban öleltem, erre felszisszent.

-       A karom...

-       Bocsi...

Belefúrtam az arcom a mellkasába.

-       Összegyűröm a zakód...

-       Nem baj szívem....

Felemeltem a fejem, és ránéztem.

-       Azt hittem valami hülyeséget csináltál...... - simogatta meg az arcom – Nagyon féltem....

-       Chris... - ejtettem a fejem a vállára, és erre felkiáltott.

-       Bocs. Bocs. Ez a sérült karod. -  mentem arrébb.

-       A szerelem fáj... - nyögte ki.

Elmosolyodtam.

-       Hiányoztál...

-       Tényleg? - néztem rá mosolyodva.

-       Nem érezted mennyire? - cukkolt.

-       De...... Chris? - komolyodtam el.

-       Nem akarok beszélni semmiről oké? Se munkáról, se az eddigiekről, semmiről.

Ingerülten felültem.

-       Engem viszont érdekelne miért akadtál ki mikor megláttad Beverly-t, és miért mondtad azt hogy terhességei tünetei voltak?

-       Niki! Kérlek. Ezt majd máskor megbeszéljük. Csak élvezni akarom hogy végre nyugalom van.

-       Én meg azt szeretném tudni mit érzel még iránta! - húzódtam el.

-       Nik... - ült fel nyögve – Semmit. Ezt te is tudod.

-       De szarul esett!

-       Az Istenért! -pattant fel – Persze hogy szarul esett! Évekig azt hallgattam, hogy ő nem tudom boldoggá tenni, mert a munkám és a karrierem az életem. És nézd meg igaza is van! Itt vagyok közel az ötvenhez, se feleségem, se gyerekem, és kiderült hogy szarul végzem a munkám! A családom elfordult tőlem! Téged is kihasználtalak tegnap este! Szerinted hogy érezzem magam?

-       Miért nem elég neked az amid van? Én csak ezt nem értem.

-       De hát nincs semmim!

-       Christian! Van munkád, ami jól fizet, lakásod, autód! Én is szeretlek, és nekem sem kellett kétszer mondanod a tegnap estét. Tudom hogy nem vagyok nagy főnyeremény, de egyenlőre ez miért nem elég?

-       Szeretem a munkám, ez az életem. Imádom. - nézett rám letörten.

-       Tudod, hogy előbb utóbb Didi megint főnököt csinál belőled...

-       Neeeem, ez a fontos.

-       Akkor nem értem.

-       Nagyon szeretlek, de nem tudlak a munka elé helyezni. Képtelen vagyok rá.

-       Oké. És?

-       Te ezt sosem fogod tudni elfogadni...

-       Jézusom Chris! Hát nem örülök, ki örülne hogy örök második, de ha egy évben mondjuk pár alkalommal képes lennél háttérbe szorítani a céget, azzal én már elégedett lennék. Mondjuk karácsonykor, újévkor, és a születésnapokon.

Megfogta kezem.

-       Nem bírnám ki ha megint elhagynál.

-       Te hagytál el engem!

-       Mert...

-       Hagyjuk. Ne bolygassuk, mert megint összebalhézunk. De a kérdésem másik részére nem válaszoltál.

-       Kérlek. Legyen elég annyi, hogy elvetélt. Erről ne kérdezz.

-       Jól van. - bújtam hozzá.

Sokáig ültünk ott egymást ölelve.

-       Kezdek éhes lenni...

-       Menjünk át a konyhába. Miénk a gyár. - cukkolt.

-       Még mindig úgy érzed egyedül vagy?

-       Nem. Boldog vagyok.-simogatta meg az arcom – Ha velem vagy minden rendben.

-       Jó válasz. - karoltam át mosolyogva.

-       Niki?

-       Hm?

-       Hozzám jönnél?

-       Hogy mi?

-       Hozzám jönnél feleségül? - bök te ki újból.

-       Ez lány kérés? -hitetlenkedtem.

-       Igen, elég szánalmas formában.-tipródott – Nem kell most válaszolnod. És mond meg őszintén ha nem. Tudom, hogy nem vagy feltétlenül házasságpárti.

-       Igen.

-       Gyere.

-       Igent mondok, és ilyen lazán tudomásul veszed? - néztem rá megjátszott felháborodással.

-       Igen, igent?

-       Igen.

Szorosan átölelt, aminek eredményeként a felkötött karja hozzám ért, és felnyögött fájdalmában.

-       Gyűrű még nincs. Hirtelen ötlet volt.

-       Nem baj. - csókoltam meg – Kérhetek olyat, ami az autó alkatrészéből készült?

-       Tessék? - nevetett.

-       Olyat akarok. Valamelyik éven kiárusítottátok a vb nyertes autó részeit nem?

-       Volt olyan igen.

-       Na. Én a jövő éviből kérek egy gyűrűt, tök mindegy melyik részéből.

-       Hűű.

-       Miért te mire gondoltál?

-       Valami szép kövesre.

-       Az is jó. És örülnék annak is.

-       Végül is, a lényeg hogy neked tessen.

-       Chris. Szeretlek. Ha itt kellene laknunk a gyárban, és egy fakarikát húznál az ujjamra akkor is boldog lennék, csak néha legyen rám időd.

-       Nagyon fogok igyekezni....

-       Ámen. - sóhajtottam fel.