As long as the dream team do you – Amíg az álomcsapat el nem választ 18.

18.rész

Ahol beléptünk lerogytam a kanapéra, és átöleltem egy párnát.

• Kérsz valamit?
• Nem...
• Egy pohár vizet?
• Az igazából csak pszichológia, nem segít.
• Tudom. - ült mellém, és átkarolt.
• Sokszor ilyen?
• Az utóbbi időben gyakran ingerült, de sosem láttam hogy így viselkedett volna egy nővel sem.
• Biztató...
• Hosszú volt ez a nap. - dőlt hátra.
• Igen.- bújtam hozzá.
• Még mindig reszketsz...
• Fázom.
• Menjünk át a hálóba?
• Seb, nézd...
• Nem arra gondoltam, nyugi. Ha lepihentél, és megnyugodtál, elmegyek. Oké?
• Oké.

A fejemre húztam a takarót, ő meg leült az ágy szélére, és megfogta a kezem.

Később arra ébredtem, hogy kapok egy puszit.

• Megyek jó? - suttogta.
• Hová?
• A szobámba, pihennem kell. Beírtam e telefonodba a számom, itt lesz az éjjeli szekrényen. Ha bármi van csörögj át.
• Muszáj menned?
• Maradjak?
• Uhum. Ide bújnál? -motyogtam.
• Igen.

Felcsapta a takarót, és szorosan átölelt.

Rázott a hideg, másztam felfelé egy sziklán, amikor elporladt a kezem alatt, és a mélybe zuhantam.

Kiabálásra ébredtem, valaki ordított.

• Ami, nincs semmi baj. Hallod?! Ami! - ölelt át valaki hátulról.
• Patrik?

A lámpa felkapcsolódott.

• Csak én...
• Seb... - dőltem a vállának.
• Semmi baj, csak egy rossz álom....
• Valaki kiabált...
• Te voltál...Mi történt?
• Nem tudom....
• Már vége.

Megint rázott a hideg, és szorosan karolt.

• Leizzadtál, vegyél fel valami szárazat....
• Vele álmodtam... Soha nem álmodtam még vele...
• Semmi baj.... - suttogta.
• Fáradt vagyok.
• Pihenj...
• Igen...

Később egy óracsörgésre riadtam fel.

• A fenébe... - hallottam valami zajt, majd koppanást a padlón, és végül elhallgatott minden.

Felültem.

• Ne haragudj. Nem tudtam lenyomni, és leesett. - fogta meg a kócos szőke a telefonját.
• Hány óra?
• Nyolc. A csapat fél kilenckor szed fel a portán.
• El fogsz késni.
• Nem. Letusolok, felkapok valamit, meg gyorsan bedobok egy szendvicset az ebédlőben.
• Köszönöm.

Leült az ágyra és átölelt.

• Bármikor.

Képtelen voltam elengedni.

• Ami...
• Elkésel, tudom. Bocs.
• Velem ebédelsz?
• Jól hangzik, de...
• Nem ígérhetem hogy Chris nem lesz ott a homeban.
• Akkor gyere át, nálunk tiszta a terep. Ebédelj te velem.
• Oké. Hánykor?
• Egy körül lesz szünetem.
• Negyed kettő?
• Szuper. A bokszban megtalálsz.

Megsimogatta az arcom, aztán kaptam egy gyengéd puszit a számra, elszontyolodva néztem rá.

• Mi a baj? - pillantott rám aggódva.

Magamhoz húztam és lágyan megcsókoltam, viszonozta. Érzelmes, könnyed, és kedves csók volt.

Alik akartunk elválni egymástól.

• Huh... - támasztotta a fejét az enyémnek.
• Ahha...
• Folytassuk... - motyogta.
• Fogjuk... - sóhajtottam fel – De most menj, mert elkésel.
• Ígéred?
• Igen.
• Ami...
• Seb, csak ne...
• Nem foglak sürgetni.
• Oké.
• Alig várom hogy elteljen a délelőtt.
• Én is.

Az ajtóból még visszanézett, aztán hallottam ahogy kimegy és bezárja.

Visszadőltem a párnákra.

• Istenem, most meg a pilótájuk? - hunytam le a szemem – Ha kiderül nem csak Horner nyír ki, hanem Didi is.

Nem értettem mi ez az egész a kis szőkével, de minden esetre, ő egyenesebbnek, és kedvesebbnek tűnt mint a jelen pillanatban idegbetegnek tűnő főnöke...