As long as the dream team do you – Amíg az álomcsapat el nem választ 11.

11.rész

Beléptünk a lakásba, ledobtam a cuccom, bementem a konyhába, és felültem a bárszékre.

Patrik matatott valamit a pulton, és elém tett egy nagy pohár gőzölgő teát.

• Idd meg.

Csak bólogattam.

• Ha ennyire aggódsz érte, akkor menjünk most....
• Aggódom, de már mondtad hogy jól van...

Leült mellém.

• Úgy érzed a te hibád?
• Igen....- suttogtam.
• Tudod hogy ez hülyeség.
• Ha nem hívom fel két napja...
• Szóval felhívtad.
• Ne haragudj rám. - tettem a kezembe az arcom.

Átölelt, és belőlem megindult a szóáradat. Mindent elmondtam, a csókot, a hívást, hogy mit beszéltünk egymással, a félelmeinket. Mindent. Képtelen voltam ránézni, így a pultot bámultam.

• Gyűlölöm magam.
• Miért?
• Mert igaza volt, átvertelek, és... Nem ezt érdemelted.
• Hát nem... de azt hiszem abban én is hibás vagyok, hogy sokszor elvártam tőled, inkább te utazz, ha ráérsz... Talán a távolság nem tett jót nekünk...
• Utálsz?
• Nem. Csak fáj. És azt hiszem neki sem könnyű, látom hogy hónapok óta nem képes a szemembe nézni, és ha teheti kerül, pedig jóban voltunk. Az is feltűnt hogy mennyire nyúzott, a többiek azt hiszik azért mert szoros volt a bajnokság, de érdekes módon tavaly nehezebben nyertünk mégis lazán vette. Te sem vagy olyan mint voltál, alig mozdultál ki, mikor hazajöttél, és miután vele vacsoráztál alig hívtál, szótlan lettél.
• Próbáltam tenni ez ellen, de...
• Láttam. És azt is hogy hogy ragyogott a szemed, amikor megláttad.

Piszkálni kezdtem a gyümölcsös tálat.

• Szeretlek.... És látom hogy te is őrlődsz... El kellene döntened mit, vagy inkább kit szeretnél...
• Tudom...
• Nézd, bele szerettél, ezt valahol még megértem. Kedves, rendes fickó, jó a humora, persze hogy vonzó....Ha úgy döntesz, el akarsz válni, akkor én nem gördítek elé akadályt... De ha velem szeretnél maradni, mert akarsz adni még egy esélyt kettőnknek, azzal nagyon boldoggá tennél... Neked kell döntened...
• Minden olyan zavaros....
• Elhiszem... rendeljünk valamit, egyél aztán beviszlek...
• Csípős csirke?
• Csípős csirke.

Este hét is elmúlt már, mikor beléptünk az intenzív folyosójára.

Patrik előre küldött, de ő hátra maradt érdeklődni a nővér pultnál.

Az üvegablakon át benéztem a szobába. Egy nő ült az egyik fotelban nekem háttal, fogta Christian kezét, aki aludt. A karja begipszelve, és felkötve, és a mellkasa is betekerve, a fején pár nagyobb ragtapasz. A másik kezébe infúziót kötöttek be.

Valaki megérintette a vállam.

• Beverley, az exe. Tavaly decemberben szakítottak. A nővér szerint pár órája érkezett.
• Értem.
• Menjünk be.
• Nem. - suttogtam.

Chris felébredt, fáradtan de rámosolygott a nőre, majd körbe pillantott. A másik oldali ablakban meglátott, én gyorsan a fal mögé léptem.

• Nem tudhatja meg hogy itt vagyok.

Patrik kinyitotta az ajtót, és belépett.

• Főnök.
• Szia. Beverleyt ismered ugye?
• Persze. Bev.
• Szia.
• A nővérek szerint jobban vagy.
• Igen, egy-két hét és kint leszek. - a takarásból is láttam hogy a folyosó felőli ablakot bámulja.
• Az remek hír.
• Megint túlhajtotta magát, és ezért történt. - sóhajtott fel a nő.
• Ismered nem? Első a munka. - helyeselt Patrik.
• Egyedül vagy? - bukott ki Chrisből a kérdés.
• Hogyan?
• Mintha láttam volna valakit veled.
• Nincs itt senki, csak én. Fáradt vagy, és nagy ütést kapott a fejed Főnök, persze hogy még zavart vagy.
• Igen. Persze...
• Rendben, akkor én megyek is csak benéztem. Minden jót. Örültem Bev.
• Szintén.

Azzal kijött és bezárta az ajtót.

• Örült volna neked.
• Nézz rájuk.

Patrik benézett.

• Még szereti azt a nőt.
• Szerintem csak barátok.
• Azok nem szorongatják így egymás kezét. - indultam el a lift felé.
• Nem is tudod mit láttál!
• Csak vigyél haza. Kérlek.
• Hát jó.

Az elkövetkező hetekben a médiából, és Patriktól sokat megtudtam arról hogy van.

Egyik este amikor egyedül voltam otthon, elmentem a kórházba, az ajtó nyitva volt, és belestem a résen.

Páran csapat egyenruhában bent álltak, Bev mellette ült, fogta a kezét, és éppen nevettek valamin.

• Keres valakit? - érdeklődött egy nővér.
• Nem. Azt hiszem eltévesztettem az emeltet. - és azonnal szinte rohanvást a lift felé mentem.

Meg sem álltam az autóig, és haza hajtottam.

• Merre jártál? -nyitott ajtót Patrik.
• Kocsikáztam.

Bólintott.

• Visszamegyek az államokba.
• Értem. Mikor jössz vissza?
• Nem jövök vissza többet.
• Ezt hogy érted?
• Ott van lakásom, munkám, és a versenysorozatom. Ott az életem. Oda tartozom, ide nem köt már semmi.
• Azt hiszem értem.
• Én meg azt hiszem nem. Szeretném ha velem jönnél.
• Veled? -kérdezte teljesen döbbenten.
• Igen. Azt akarom hogy gyere velem, és dolgozz velem a Penskénél. Beszéltem Rogerrel lenne helyed.
• De..
• Helyre akarom hozni kettőnk ügyét. És ezt csak úgy lehet ha mindentől távol leszünk. Velem tartasz?
• Mondjak fel, és adjuk el a házat?
• Igen. Ha nem jössz, hát nem jössz, nem erőltetem. Megértem, ha válni szeretnél...
• Nem. - átölelt – Veled akarok lenni. Szeretlek.
• Tudom.
• Keresek valakit aki ideiglenesen átveheti a helyem, de várnunk kell az újév elejéig, mert Christian akkor jön vissza, személyesen akarom neki elmondani, és már tények elé állítani.
• Értem.
• Ez így rendben van?
• Igen.
• Akkor jó. - szorított magához – Bárcsak tudnád milyen boldoggá tettél....

Pontosan tudtam.

Sosem mesélte el részletesen, hogyan zajlott a beszélgetés közte és az angol közt, csak annyit mondott, nehezen ment.

A munka, és a közelsége, a szerelme, a kitartása, az eltelt hosszú napok, hetek, hónapok, lassan lehalványították bennem Christian emlékét.

Néha már már úgy éreztem, csak álmodtam a történteket. Patrik lassan begyógyította sebeket.

Hálás voltam neki mindenért. Azért a megnyugvásért, és boldogságért amit mellette a sorstól kaptam.

A versenyzés is jól ment, több futamot is nyertem, a tabellán első voltam. A csapat is befogadta.

Augusztus elején viszont kezdett fordulni a kocka, gyakran voltam rosszul, szédültem ingadozott a vérnyomásom, és gyakran hánytam. Igyekeztem titkolni előtte, nem akartam hogy aggódjon, amíg semmi sem biztos. Elmentem kivizsgálásra, és vártam az eredményt.

A szerelők szerveztek egy túrát a Sziklás hegységbe, amire így nem mertem elmenni. Patrik régóta szerette ezt a sportot, és több veszélyes mászásban is részt vett már. Szüksége volt egy kis pihenésre így szó nélkül elengedtem.

• Biztos nem baj? - kérdezte századjára a reptéren állva.
• Menj csak Indiana! De ha néha lesz térerő hívj! - öleltem át.
• Szeretlek.
• Én is. Vigyázz magadra!
• Vigyázok. Egy hét is itt leszek.
• Jól van.

Délután hívást kaptam a kórházból. Az eredmények miatt kerestek. A hír hallatán le kellett ülnöm.

Pár hetes terhes voltam. Földön túli boldogságot éreztem, és szerettem volna világgá kiáltani a hírt.

Átugrottam pár napra Miamiba, hogy megosszam a hírt az éppen ott lazító főnökömmel, de persze a lelkére kötöttem, hogy el ne árulja senkinek sem.

Az egyik bevásárló központban éppen a játék osztályra tévedtem, és egy nagy fehér macit fogtam amikor valaki rám köszönt.

• Sziaaa! - ölelt át máris egy lány.
• Roxy. Hello. - bontakoztam ki a nagy happyből.
• Hát te? Nem Martinsvilleben kéne lenned?
• Két hetes szünet van, és átugrottam vásárolni.
• Mi is! - mutatott a maga mögött álló kis csapatra konkrétan Didire, Eddiere, Zoéra, Beverleyre és Christianra, aki láthatóan mindenhová nézett csak rám nem .
• Hello Ami! - ölelt át az osztrák is – Tudod hogy haragszom rád! -fenyegetett meg nevetve – Elvittek az egyik legjobb mérnökömet.
• Didi biztosan találhatok helyette valakit. - mosolyogtam kedvesen – És hogyhogy a gyerek osztályon?
• Katienek akarunk ajándékot venni. Valami hiper extra babaházat nézett ki, és azért eszi Eddie fülét hetek óta. - nevetett Roxy.

Rám ragadt a jó kedve.

• Okos kislány.
• Ne is mond. Mindig eléri amit akar. És te? Kinek vásárolsz, csak nem magadnak? - mutatott a macira a szőke lány.
• Majdnem....

Érdeklődve pillantott rám.

• Még nem publikus a hír, de.... Szóval babát várunk.. -mondtam kicsit zavarban.
• Nahát! - ölelt át újra – Gratulálok!
• Köszi.
• És Patrik?
• A Sziklás hegységben van, túrázik a csapattal, még nem tudja. De hétvégére megjönnek.
• Az fickó szerencsés! - ölelgetett Didi.
• Kösz.
• Gratulálok! - mosolygott Eddie.
• Kösz.
• Gratulálok! - nyújtott kezet az angol, látszott hogy nem könnyű neki.
• Köszönöm.
• Azt hiszem még nem ismeritek egymást. - mutatott Bevre – Beverley Allen a párom, Ami Hawk, Patrik felesége.
• Te versenyzel az Indyben? - érdeklődött udvariasan.
• Igen.
• Ugye velünk ebédelsz? - vágott közbe Roxy.
• Sajnos nem lehet, csak a főnököm miatt jöttem át Miamiba, értesíteni akartam a hírekről, és a déli géppel megyek is. De egy másik alkalommal szívesen. - a csapatom magán gépével jöttem, de ezt nekik nem kellett tudni.
• Sajnálom... De ugye majd meglátogathatlak ha meglesz a kicsi.
• Persze. Ahogy a bátyádat ismerem, addig fog nyúzni hogy ő legyen a keresztapa úgyhogy...

Még egyszer megölelt.

• Örültem, hogy láttalak.
• Én is. Sziasztok. - köszöntem a többieknek is, majd gyorsan eltűntem.