As long as the dream team do you – Amíg az álomcsapat el nem választ 8.

8.rész

• De hogyhogy te a Red Bullnál vagy? - érdeklődött Roxy.
• Ő juttatott oda.
• Igen? - döbbent meg Didi.
• Igen, neki köszönhetem, hogy diplomát szereztem, és beadtam hozzátok a jelentkezést.
• Szóval neked köszönhetjük Adrian jobb kezét? - cukkolt Didi.
• Ez egy hosszú történet.
• Akkor vacsorázzatok velünk – vágta hátba Patricot, aki levegőt is alig kapott – és meséljétek el! Nincs apelláta.
• Dietrich, talán meg kellene kérdezned, hogy terveztek e estére programot. - vágott közben Christian.
• Miért szerveztetek?
• Nem. - válaszolt Patrick.
• Akkor?
• Ne legyünk elefánt a porcelán boltban Didi. - szólalt meg ismét az angol.

Láthatóan nem akarta velünk tölteni az estét.

• Tehát?
• Ami? - nézett rám Patric, láttam rajta hogy neki mindegy, döntsek én.

Christian csak bámult rám, sejtettem hogy azt próbálja szuggerálni, hogy nem.

• Jó legyen. - mondtam ki.

Csak egy embernél nem aratott tetszést.

• Remek! Akkor ugorjatok haza átöltözni, és hétkor az Apsleysben.
• Ott leszünk. - válaszolt Patric – Megyünk?
• Igen. Akkor este. - azzal a cuccunkat felkapva eltűntünk.

Egész úton nem szólt hozzám, de amikor indultunk az étterembe megtört a jég.

• Haragszol?
• Csak nem értem miért kellett kellemetlen helyzetbe hoznod őt, és magadat is.
• Azt hittem...
• Nem. Ennyi idő után tudhatnád már, hogy nem vagyok, és leszek féltékeny. Pláne hogy mindkettőtöket ismerlek. Tudom, hogy szeretsz, bár nagyon kedveled, ő megláthatóan még mindig nem felejtett el téged, és érzékenyen érintette, a tény mely szerint a férjed vagyok.
• Didi nem hagyta volna hogy nemet mondjak.
• De hagyta volna, ha kerek perec füllentesz valamit.
• Nem akartam hogy Horner azt higgye menekülök előle.
• Érdekes este lesz az biztos. -szögezte le.

A helyre nem lehetett panasz, fehér selyemtapéták a falakon, nagy széles kör alakú modern csillár, középen kristályokkal. Krém színű székek, halvány levendula bőrkanapék, fehér selyemabroszok, drága kristálypoharak, porcelán edények arany széllel, és márvány padló barna és vörös valamint fehér berakással, piros szőnyeggel.

A társaság még volt sehol, de mi már elfoglalhattuk az asztalt.

Alig ültünk le, Patric bocsánatkérően rám nézett, majd kiment. Tudtam, hogy telefonál.

Hosszú percek múlva visszajött. Nem volt boldog.

• Át kell mennem Adrinahoz. Valami gond van a hátsó résszel.
• Ezt csak most találta ki Horner.
• Ne légy nevetséges. Két hete ezen rágódunk, és még mindig nem az igazi. Amikor eljöttem megkértem hogy hívjon fel, hogy futott a modell a szélcsatornában. Adrian nem rángatna be csak azért mert Chris éppen hülye.
• Értem.
• Kimentesz?
• Persze.
• Szeretlek. - csókolt meg.
• Tudom.

Kifelé menet láttam hogy az éppen belépő Didibe, és az angolba botlik. Eddiéket még sehol.

• Ami. - nyújtott kezet az osztrák, és kaptam két puszit.
• Szia.
• Szia Christian.
• Eddiék?
• Összevesztek Roxyval. - ült le Horner.
• Értem.
• Náluk ez gyakori, de addig is tart. -rántotta meg a vállát Didi- Mozgalmas kapcsolat.
• Ezek szerint az.

Megjelent egy pincér az étlapokkal, de még jóformán bele se tudtunk mélyedni, amikor egy újabb került elő, és egy telefont hozott a nagyfőnöknek. Kb. öt percet pörölt, majd letette.

• Elnézést. - állt fel – De úgy tűnik valami gond van az egyik tőzsdei szerződésemmel. A brókerem hívott, már otthon és a mobilon is keresett, csak azt kikapcsoltam. El kell mennem!
• De.... - nyögtem ki.
• Sajnálom drágám, ígérem máskor nem lógok el. -adott két újabb puszit - Christian írass mindent a cég számlájára. Sziasztok! - azzal elviharzott.

Beletemetkeztem az étlapba.

• Sikerült választaniuk? - jelent meg a pincér.

Az angol rám nézett, gyorsan leadtam a rendelést, majd ő is, és kettesben maradtunk.

• Nem azért fogadtam el a meghívást, hogy idegesítselek. - törtem meg végül a csendet.
• Végül is ennél kínosabb helyzetbe már nem hozhattál volna a főnököm, meg az ismerőseim előtt.
• Nem akartam.
• Jót nevetettek Patriccal a hátam mögött? - borult ki.
• Hat éve dolgozik neked, azt hittem ennél jobban ismered!
• Képzeld én is!
• Igaza volt, nem kellett volna elfogadnom a meghívást, te még nem vagy túl ezen. - akartam felállni, de megfogta a karom.
• Ülj vissza! - sziszegte.
• Hogy me..
• Nem kell a jelenet ülj vissza! Kérlek.

Egy szót sem szóltam, csak leültem, és mérgesen néztem rá.

• Nem nem vagyok túl rajtad most boldog vagy? Kiderült hogy a férjeddel kell dolgoznom, szerinted ez hogy érint engem?
• Sajnálom.
• Ezt már hallottam! - azzal beleivott a poharába töltött borba.

Egy szót sem szóltunk egymáshoz, de már a második pohár tartott.

• Ha ennyire kellemetlen ez neked, akkor inkább elmegyek.
• Ezt miből szűrted le? - gúnyolódott.
• Abból hogy nem bírod az alkoholt és már a második pohárnál tartasz. - mondtam halkan.
• Ha a fejembe száll, akkor biztos jobb társaság leszek.

Megfogtam a kezét.

• Ne csináld ezt. Nem érek annyit, hogy tönkretedd magad.
• Patric szerencsés....
• Én vagyok szerencsés, hogy van nekem.

Közben megérkezett a vacsora.

• És....- köhögött egyet, majd elhúzta a kezét – hogy is volt ez történet a Red Bullal? -kérdezte mosolyt erőltetve az arcára.
• Mindketten egyetemre jártunk, én a történész művészettörténészire, ő mérnökire. Ösztöndíjjal tanulhattam itt Angliában. Egy bulin találkoztunk ahová a barátaim cipeltek el, rossz passzban voltam, az apám meghalt, a barátom elhagyott, és a tanulás sem ment.. – piszkáltam a terítőt – Felmentem a tetőre hogy leugorjak, de valahogy oda keveredett. Tök részeg volt – nevettem fel – és azt mondta hogy neki több oka lenne lesétálni. Az apját nem ismerte, az anyja meg mindig csak a balhézott, meg hiteleket akasztott a nyakába. Aztán.... Nem tudom ő kirángatott engem a depresszióból, én meg őt a bulizásból. A pályám is miatta kezdődött el, egyik hétvégén gokartoztunk jól ment, és meggyőzött hogy nevezzek be az egyetemi versenyre. Amikor végzett nem volt állása, és megfűztem, hogy küldjön el hozzátok egy jelentkezési lapot, próba szerencse.
• Értem..... Azt hiszem kezdem érteni...
• Mit?
• Hogy összetartoztok....
• És te?
• Azt hogy érted?
• Hogy kerültél a Red Bull élére.
• „Leérettségiztem, de egyetemre nem akartam menni. Jobban érdekeltek az autók. Aztán úgy döntöttem, hogy a Lolától vásárlok magamnak egy autót és saját csapatot alapítok, ahol én leszek a vezető és versenyző. Utánfutóra volt szükségem, Helmut Marko pedig éppen árult egyet. Leutaztam Grazba ehhez az emberhez, akiről korábban még nem is hallottam. Eladtam az autómat is, hogy megvehessem az utánfutót. Marko azt mondta, ha fizetek, elküldi nekem az utánfutót. Büszkén számoltam be az édesapámnak arról, hogy milyen jó üzletet kötöttem, aki csak arra volt kíváncsi, hogy mégis hol van az utánfutó. Ekkor jöttem rá, hogy megbíztam egy idegenben. Egy hétig aggódtam, mire megérkezett az utánfutó.
  A Formula-3000-ben elért csapatvezetői sikereim után Marko ismét kapcsolatba lépett velem és összehozott egy találkozót a Red Bull nagyfőnökével, Dietrichel. Ő vállalta a kockázatot és a 2004-ben leszerződtetett csapatvezetőnek.
  Az első célom az volt, hogy eljussunk a legjobb öt közé, majd a győzelmek és a bajnoki cím. Mindig is kitartottam a célok mellett. Szerencsés vagyok, hogy Didi hitt bennem.” (http://www.motorsportal.hu/forma1/horner-utanfutot-vasarolt-egy-idegentol-aki-vegul-a-red-bull-vezetoi-szekebe-juttatta-c41932.html) Ennyi a történet.
• Igazi siker sztori. - mosolyogtam rá.
• Nem az. - vágott egy grimaszt, és ivott egy kicsit.
• Te jó ember vagy.
• És mire megyek vele?
• Előbb utóbb biztos...
• Kérlek. - intett le – Inkább együnk.

Lassan kiürültek a tányérok és poharak.

• Kávét? -kérdezte.
• Nem köszönöm, ahhoz már késő van.
• Nem baj ha én...
• Nyugodtan.
• Patric érted jön?
• Nem tudom. - elővettem a mobilom, megnéztem, volt rajta egy sms – Nem. Adriannal ragadt, a hátsó szárnnyal küzdenek. Azt írja semmi előrelépés.
• Az rossz hír.... Kérjek neked egy taxit, vagy elvihetlek?
• Neked sem kellene vezetned, ittál.
• Nem volt erős a bor, és a kávé majd helyre tesz.
• Nem hinném hogy jó ötlet lenne, ha elvinél....
• Igazad van...

Megitta a feketét, majd kérte a számlát, aláírta, és kikísért az ajtóig.

Szakadt az eső. A recepciós bármennyire is erőlködött nem tudok húsz percnél korábbra taxit szerezni.

• Megvárjuk?
• Nem. Menj csak. Én elleszek.
• Azt nem. Gyere. -terítette rám a kabátját – A parkolófiú már előre állt a kocsimmal.
• De...
• Vársz velem húsz percet, vagy jössz?
• Oké.

Kézen fogva szaladtunk az esőben, kinyitotta nekem az ajtót, így megúsztam egy kisebb adag vízzel, ő viszont teljesen elázott.

Elindultunk, és besorolt a forgalomba. Megmondtam a címet. Nem volt nagy tömeg, így jó negyedórával később megállt a ház előtt. Még mindig esett.

Kiszállt kinyitotta nekem az ajtót, aztán a bejáratig kísért.

Megráztam a zakóját, hogy leperegjen a víz.

• Attól tartok menthetetlen.
• Túlélem. - teljesen szétázott a ruhája, de jól állt neki – Köszönöm az estét.
• Hazamész?
• Igen, de előtt beugrom a gyárba és Adriant is hazazavarom. Ha nem küldöm el, még ott éjszakázik. - mosolygott.
• Nem jössz be? Az még innen fél óra kocsival, addig megfázol. Adok egy törölközőt, főzök egy kávét, meg bedobom a ruháidat a szárítóba.
• Nem. De kösz. Akkor szia... - azzal gyorsan hátat fordított, és lement a lépcsőn.
• Várj! A zakód! - kiabáltam, és szaladtam utána, de a cipőm megcsúszott a nedves burkolaton utolsó előtti foknál, és előre estem.

A karjában kötöttem ki, szorosan tartott.

• Jól vagy? - motyogta.
• Igen. - pillantottam fel.

De pont ezt nem kellett volna tennem, elvesztem a tekintetében.

• Ami én....

Megcsókoltam. És viszonozta. Ez most más volt, szenvedélyesebb, határozottabb, birtoklóbb.

Mindketten elvesztettük a fejünket, de végül ő tért észhez hamarabb.

• Ezt... - nyelt egyet – Ezt nem lett volna szabad. - suttogta.

Vágyakozva néztem rá.

• Ami....

Neki döntöttem a fejem a vállának.

• Nem tudom mi van velem a közeledben...
• El kell mennem. - mondta rekedten, és eltolt magától – Ez... -tárta szét a karját – őrület. – túrt a hajába.

De én csak néztem rá.

• Chris....
• Ez nem helyes.
• Tudom. - törtek elő a könnyeim.

Átölelt.

• Ne sírj, kérlek. Véget kell ennek vetni...
• Igen. Tudom.
• Istenem... - suttogta, és magához szorított – El kell mennem...-azzal hirtelen elengedett, és hátra sem nézve elrohant, majd gyorsan elhajtott.

Még mindig sírtam, és a kezemben volt a zakója.

Patric aznap este nem jött haza, mire másnap előkerül addigra összeszedtem magam, nem kérdezett semmit, de láttam rajta hogy tud valamit.

Pár nappal később visszautaztam Amerikába, de a sok munka ellenére is nagyon nehezen ment a felejtés.