Egy különleges angyal

5.rész

Egy régi fénykép, és meglepő titkai….

Az elkövetkező pár nap hasonló képen telt el. Szinte a teljes napot végi aludtam, ha sikerült felébrednem , akkor Pierre készített valami ennivalót. A múltunkkal kapcsolatban beszélgetésre nem nagyon került sor , minta szavak nélküli megállapodást kötöttünk volna, egyrészt gondolkoztunk a hallottakon, másrészt pedig én nem voltam abban az állapotban , hogy kérdezgessek, ő pedig nem faggatózott. De persze mindig találtunk valamit ennek ellenére is , hogy legyen min kötözködni, veszekedni. Például ismét ajtócsapkodással, és szúrós megjegyzésekkel tolerálta ama próbálkozásomat, arra hogy esetleg , talán egyedül is be tudok menni a fürdő szobába, segítség nélkül .Mivel az ágyban már képes voltam felülni. De naná , hogy nem nekem lett igazam, sőt ismét elestem. Be kellett látnom, hogy nélküle, nem sokra megyek –ami sértette a büszkeségemet, a fenébe is, - másrészt az ápolásért az adósa voltam , és ez is bökte a csőröm.
- Akár egy idős házaspár ! Hát igen…Állandóan pöröltünk!- nem bírtam megállni nevetés nélkül.
Szerencsére a hét vége felé össze tudtam magam annyira szedni, hogy egyrészt beszóljak az ügynökségbe , hogy beteg vagyok , a főnök , és Frank is elhitték,- tudták, nem vagyok az típus aki lemond egy fotózást valami apróság miatt-, tehát tényleg beteg lehetek.
Másrészt sikerült végre, pár lépést megtennem , a nélkül , hogy a lábam cserben hagyna, vagy túlzottan fájna valamim. A sebeim is szépen gyógyultak. Így kissé elviselhetőbb lettem.
Szombat reggel olyan jó hangulatban, és erőben ébredtem , hogy úgy határoztam , ma szakítok az ággyal . Legalábbis estig. Azt terveztem , hogy sétálok egyet a parkban. A történtek ellenére , sem tápláltam a hely iránt utálatot. Gyorsan farmerbe, és egy csinos kényelmes pólóba bújtam.
Belibbentem a konyhába, ahová a csábító illatok vonzottak.
- Nocsak felébredt Csipkerózsika?
- Igen és farkas éhes!Mi a menü?Egy egész tehenet megbírnék enni. - közöltem vigyorogva
- Az nincs, egész tehenet nem tartanak a boltokban. Helyette van lágy tojás, pirítós, és tejeskávé.
- Szuper!
- Mi ez a hírtelen támad jó kedv?
- Semmi, semmi! Én mindig ilyen vagyok!
- Igazán? Valahogy nem tűnt fel…
Grimaszt vágtam , és pillanatok alatt kivégeztem a reggelit. Közben a konyhapultnak dőlt, és nézte hogy eszem.
Hírtelen felálltam, és elindultam kifelé. Közben felkaptam egy kis sötétkék bársony kabátot a fogasról. De ezért még visszaszóltam.
- Hna ciao!
- Hova lesz a séta mademoiselle?
- Közöd? – idegesített ez a túlzott aggódás,nem vagyok már gyerek-.
- Nem mehetsz sehova!Megértetted?? Megtiltom!
- Mi??? Nem vagy az apám, sem a szeretőm!! Azt csinálok , amit akarok, semmi közöd hozzá!Mit képzelsz te magadról! És különben is mit dirigálsz az én házamban?
- Mégis hová akarsz menni ilyen állapotban? Pár nappal ezelőttiig két lépést nem tudtál megtenni segítség nélkül, nem vagy olyan állapotban , hogy egyedül sétafikálj! De ha ragaszkodsz hozzá, tőlem mehetsz tessék , csinálj amit akarsz! Remélem azért valaki időben orvoshoz visz majd! Részemről elegem van belőled, ezennel leveszem rólad a kezem!- és felsőbbségesen legyintett-. Ettől még dühösebb lettem. Nem bírtam megszokni, hogy valaki ennyire arisztokratikus.
- Helyes! 22 évesen , nincs szükségem dadára!
Azzal bevágtam magam mögött a bejárati ajtót.
Az idő fantasztikus volt, lágy szellő csiklandozta az arcom, a nap melegét éreztem a bőrömön, teljesen felélénkültem. Végre nem voltam a saját lakásom fogja, és ettől mérhetetlen boldogság töltött el.
- Kapitány irány a horizont! Cél a park!- gondoltam, és elvigyorodtam-.
Tipikus őszi hétvégi nap, nem voltak sokan , a legtöbben ilyenkor, az állatkertet, vagy a botanikus kertet, esetleg a város legnagyobb parkját választják, így ezek a kis zöldövezetek ilyenkor szinte teljesen üresek. Az járdát , és a füvet mindenféle színű és formájú falevelek borították be, mint egy vastag szőnyeg. Madarak csicseregtek a fákon. És a még fákon lévő „ruha” maradékain bágyadtan sütött át az őszi nap. Az égen lustán,és kényes lassúsággal fehér bárányfelhők kúsztak át .
Már vagy egy jó órája sétálhattam , mikor éreztem , hogy baj van. Nagyon melegem lett, szédültem, pillanatok alatt leizzadtam , és alig kaptam levegőt.
A szemem előtt színes karikák táncoltak. Bele kellett kapaszkodnom egy közeli lámpaoszlopba.
Neki dűltem. Nem bírtam állni, lecsúsztam a földre. Hírtelen minden erőm elszállt.
- Mindjárt jobban leszek!Nyugi!
- De jó lenne ha Pierre itt lenne…..Az ördög vinné , hogy igaza volt…..Miért nem hallgatsz az okos szóra kislány? Pláne , ha azt egy 400 éves adja?
Lehunytam a szemem.
- No mi van ? Csak nem nekem volt igazam?- jött egy gúnyos hang.
Felnéztem. Vannak még csodák.
- Azt hittem ezentúl teszel rá mit teszek ?
- Ha szeretnéd itt hagyhatlak a földön ülve!
- Nem kössz! Nem szeretnék itt megöregedni! Segítenél?
- Miaz mégiscsak szüksége van a támogatásomra Sloveszki kisasszony?
- Segítenél végre?
- Addig nem , míg el nem ismered, hogy azt kell tenned ami én mondok, és hajlandó is leszel rá, míg teljesen jobban nem leszel. Elegem van ebből az állandó huza - vonából, és cirkuszolásból. Nos?
Mély levegőt vettem, kifújtam . Nyugodt hangon szólaltam meg.
- Utálom , ha valaki dirigál, vagy parancsolgat, azaz anyám stílusa, egyszerűen rühellem , ezért nem beszélek velük jó ideje. Úgy érzem magam, mintha egy 10éves gyerek lennék akit kioktatnak. Nem bírom elviselni, egyszerűen nem, és nem is akarom. Ezt meg tudod érteni?
- Meg, de nekem meg ebből az állandó veszekedésből van elegem, nekem is van tűrő képességem , és az éppen a végét járja . Érted?
- Értem. Baromi nehéz eset vagyok, makacs mint egy öszvér, és önfejű is. Ez együtt rossz párosítás, pontosan tudom. Megpróbálom megemberelni magam. Többet nem ígérhetek, de te meg próbálj meg nem gyerekként bánni velem.
Bólintott.
- Tudsz járni vagy vigyelek ölben?
- Azthiszem segítséggel megy a járás…
- Akkor gyerünk!
Hamar hazaértünk, de miután átléptük a küszöböt a lábam kapitulált, így ölbe kellett venni az ágyig.
- Pihenj egy kicsit ! Addig főzök egy teát.
- Mentát kérek, ha lehet!
- Jó!
Kényelmesen elnyúltam. Megint elnyomott az álom. Túlságosan gyenge voltam még mindig. Megint túlbecsültem magam. Mire felébredtem sötét árnyak mintázták a falakat. Este felé járt az idő.
Felkeltem . Halkan kinyitottam az ajtót. A nappaliból hívogató fény áradt.
Mikor beléptem , a sötétítők be voltak húzva, és csak egy kis fali lámpa világított, kellemes félhomály ült a szobában. Szerencsére, nem bírtam volna az erős fényt.
Nagyon meglepődtem. Nem is tudtam mit tegyek.
Pierre éppen a családi fotóalbumomat lapozgatta , ami gondosan el volt rejtve a rengeteg könyvem között a polcon. Senki az ég világon , nem tudta volna megmondani, hogy az nem könyv , tarka borítója miatt nem lógott ki a sorból, még az is rá volt írva , hogy Picasso: Életem története képekben. Egy kiállítás alkalmával vettem , úgy tűnt jó álca lesz. A legtöbben el is siklottak felette.
Megfordult. Ő is meglepődött. Kérdőn , és értetlenül néztem rá.
- Nem gondoltam , hogy ezt találom, azt hittem egy fotóalbum a jó öreg Pablóról….-magyarázkodott.
- Értem…
- Nem baj hogy….
- Nem, nyugodtan .- vágtam a szavába.
- Nem ülünk le ? - ajánlottam fel kedvesen.
Nem tűnt, úgyhogy szándékosan kutakodott volna.
- Szívesen referálom a képeket, hogy ki kicsoda….
Beleegyezően biccentett. Leültünk a kanapéra. Ahogy haladtunk az albumban , szinte a teljes életembe betekinthetett, volt ott az elő születésnapon, biciklizés közben , fürdőzéskor, nyaraláskor , farsangon , érettségin készült kép is. De persze a családomat, és Christent is „megismerhette”. Az utolsó pár lapon , ősrégi képek sorakoztak, déd-és ükszülőkről. Voltak köztük közel száz éves megsárgult lapok .
Az utolsó oldalon , egy közepes méretű szépiás – sárgásbarna színű- kissé megviselt állapotú, kép díszelgett. Nagyon régi technikával készült, még az első 18.századi „kő korszaki”gépek egyikével , amelyeket az ember már csak a múzeumokban láthat.
Ez volt a kedvencem, az ük-ük-ükanyámat , Christina Valenszkij volt rajta férjével Igorral, és lányukkal a kis Lizivel. Furcsa a nevük elismerem, de hát ez van , a felmenőim eredetileg erdélyi nemesi család sarjai voltak , később Szerbiába települtek , és az ottani nemességgel házasodtak. Kedvesen mosolyogtak. A férfi sötét régi stílusú felöltő volt. A nő fehér talán csontszínű, csipkékkel díszített , mély dekoltázsú , könnyű nyári ruhát viselt. A kislány az anyjához hasonlót.
Pierre szemei elkerekedtek mikor meglátta. Nagyon furcsán , szinte könnyekig meghatódva nézte , majd megsimította Christina arcát a képen.
- Chris….Christina…..- suttogta.
Majdnem leestem a meglepéstől az ágyról. Egy vámpír aki ismerte az ükanyámat???
- Te honnan tudod a nevét??
Kedves mosoly, távolba révedő tekintet.
- Szóval te Christinával távoli rokonságban állsz ?
- Nem, én egyenes ági leszármazottja vagyok. De áruld már el honnan tudod a nevét? – gyanítottam valamit.
- Életem szerelme volt…..
Mély döbbenet. De ahogyan Christina arcára meredt, tudtam , hogy ez az igazság. Így csak egy szerelmes férfi tud nézni, Christen is pontosan , így nézett rám mindig.
-M… M….Mi történt?
- Mondtam már, hogy a börtönévek után rengeteget utaztam a világban, jártam Kelet-Európában is. Belgrádban ismerkedtünk meg egy bálon. Gyönyörű volt… Ma is emlékszem , sötétkék bársony estélyit viselt, ami kiemelte zöld szemeit, és búzakék haja pedig tökéletes kontyba volt fogva világoskék szalagokkal….- bambán bámult maga elé
- Anyám, 150év után így leírni valakit! Igazán szerethette , ha így emlékszik rá.
Hírtelen megült a csend a szobában. Eltelt egy kis idő mire ismét megszólalt.
- Felkértem keringőzni , egy tánc elég volt , hogy egymásba szeressünk….
El akartam venni, de az apja nem szívlelt engem , ez még nem lett volna baj…De az élet kegyetlen ….Pár hónap együtt töltött csodás hónap után , pedig levelet kaptam Párizsból a klánom főnökétől. Kitört a háború a vérfarkasokkal rám is szükség volt, vissza kellett mennem…
Ő ezt megértette, és megígérte, hogy vár rám , ezért neki adtam az egyetlen megmaradt családi ereklyémet, a család címeres gyűrűjét , amihez sok emlék fűzött, soha nem tudtam volna megválni tőle, de ő méltó volt rá.
De az emberi ravaszságnak, és ármánynak nincsenek határai- hírtelen dühös fény villant a szemébe, megijedtem-.
Az apja a magas kártya adósságai miatt , komoly gondba keveredett , és csak akkor mászhatott ki ebből a helyzetből ha Christina gazdag férfihez megy hozzá záros határidőn belül. Így írt egy levet a lányának a kísérőm nevében , melyben sajnálattal értesíti őt , hogy meghaltam a háborúban. Christina teljesen összeomlott. Így ment hozzá Valenszkijhez. Aki gazdag , és befolyásos gróf lévén tökéletes választás volt. Természetesen az apja akaratára. Néhány héttel az esküvőjük után tértem vissza. Mit sem tudva.
Christina kísértetettnek gondolt, azt hitte ez a büntetése , mert elhagyott.
Aztán kiderült az igazság…Az igazság mindig kiderül…- mérhetetlen keserűséggel ejtette ki a szavakat.
- Az apja mindent beismert, de már nem volt mit tenni….
Ő már feleség volt…. Igor rendes ember volt, szerette, tisztelte a feleségét , és ő sem tudott a levélről , biztosított róla ha tudja, nem veszi el Christinát , mert neki az ő boldogsága volt a legfontosabb. Hittem neki. Elbúcsúztunk , aztán többé soha nem láttam . Hosszú évekkel később kaptam Igortól, egy levet, hogy meghalt , elvitte a tüdőbaj , amit a szegényházban szedett össze , miközben egy kislányt ápolt…..
- Sajnálom….- nem tudtam mit mondhatnék… Úgy látszik Pierren , és a családján átok ül, nem hiszek az ilyesmiben , de ezek a tragédiák már a több mint furcsák…
- Tudod , azért sokban hasonlítotok…Több dologban mint gondolnád… Már az első találkozásunkkor az volt az érzésem, hogy mintha már valahonnan ismernélek .. És a természeted a makacsságod , az önfejűséged pont mint Christináé . Ő is azon kevés emberek közé tartozott, akik pillanatok alatt kitudnak hozni a béketűrésből. - elnevette magát.
Elmosolyodtam. Hát igen , tehát a génjeimben van.
- A gyűrűvel mi lett ?
- Vissza akarta adni, de nem engedtem ,mondtam hogy ez örök szerelmem jelképe , és megkértem ha meghal vele temessék el. Azt akartam valami mindig emlékeztesse rám.
- Ő egy igazi Angyal volt… - mondta komolyan.
- Igen tudom, hogy sokat jótékonykodott, segített a szegényeken, betegeken, és nyomorékokon….
- Nem csak erre gondolok….
Értetlenül bámultam rá. Christina valóságos legenda volt a családomban , szinte Teréz anyai magasságokba emelték az emlékét. Már az is mély megrázkódtatás , hogy szerelmes volt Pierrbe . Milyen titok lappanghat még körülötte??
- Úgy érted olyan biblia féle angyal szárnyakkal?- nem értettem mire gondol.
Nevetett.
- Nem, Úgy értem különleges ereje, és képességei voltak, ezért nevezték Angyalnak….
- Különleges ereje és képességei?- ismételtem gépiesen
- Talán majd egyszer elmesélem mit is jelent ez pontosan…..
Tudtam ,hogy mára meg kell elégednem ennyivel, már ez is túl sok meglepetés így hírtelen. Láttam , hogy ez a váratlan fordulat, őt is mélyen felkavarta.
- Egyszer úgy is elfogod nekem mondani! Akkor ha eljön az ideje!- gondoltam. Biztos voltam benne , hogy így lesz. Nem tudom megmagyarázni miért. De most nem kérdezhetek többet...
Hírtelen elnevettem magam.
- Miaz?
- Semmi, semmi csak…
- Csak mi?
- Nem találod kissé morbidnak hogy az ükanyám udvarlójával beszélgetek , aki egy 400 éves vámpír?
- De , de ez már határozottan az.
És ő is nevetett. Majd ismét ránk telepedett a csend.
- Nem vagy éhes?- terelte a szót.
Hagytam.
- De!
Elindult a konyha felé, én pedig visszatettem az albumot a polcra.