38.rész
Nem sokkal később Seb elment, de még a lelkére kötöttem, hogy tartsa zárva a picike száját, és ne énekeljen senkinek, de senkinek. A senki az senki, még a fiúk sem, még a pszichológusa sem, ha van olyanja. Cserébe megígértette velem, hogy ha következő héten megyek a dokihoz, akkor velem jöhet. Nem igazán értettem, miért akarta mindenáron, talán azért, hogy legyen mellettem valaki, és gondolom biztos akart lenni benne, hogy nem sumákolom el az igazságot.
A hétvége rendben zajlott, az Indyt én nyertem, Kimi meg harmadik lett. De közben belülről evett az ideg, hogy tényleg igaz e az igaz, vagy csak vaklárma. Reménykedtem a lehetetlenben.
Minden eshetőségre felkészülve inkább a magánrendelésre kértem időpontot.
Szerdára délelőttre kaptam, ami tekintve, hogy következő napon már az új versenyhelyszínen kell lenni, nem a legszerencsésebb, de hát ez van.
Reggel Seb vett fel a házamnál kocsival, már útközben is sík ideg voltam. Kínomban az ablak lehúzó gombbal szórakoztam.
- Ideges vagy? –érdeklődött Seb.
- ÁÁááh nem!
- Mi a baj?
- Szerinted? Ha terhes vagyok, akkor mehetek Kimi elé parolázni, hogy hé baszod, összehoztunk egy gyereket, és hidd el, hogy a tied, bár csak egy alkalom volt. Kicsit se néz majd idiótának, hogy gyerek lehet tőlem, egy fél órás menet után.
Seb érdeklődve tekintett rám, és furcsán méregetett.
- Nem akarom tudni, mi jár a fejedben. –morogtam.
- Semmi nem jár. Csak….- nem fejezte be.
- Mit csak?
- Csak nem lehetett olyan, jó ha csak fél órás volt. – vigyorgott kajánul.
De jó témát találtunk bazzeg!
- Ha tudni akarod, igenis jó volt! Életem legjobb menete! Jó pár pasi tanulhatnak tőle. – csattantam fel.
- Ennyire jó?
- Nem részletezném, de az, sajnos az.
Seb pedig, mély hallgatásba burkolózott.
- Ne mond, hogy te rászorulnál, hogy Kimi neked adjon tippeket? –vigyorogtam.
- Eddig nem volt rám panasz. Bár nálatok nőknél…
- Le maradtam valamiről?
- Csak az előző barátnőm mindenfélét pletykált a bulvárnak, hogy nincs elég tapasztalatom ezen a téren. –pirult el.
Nem bírtam ki, kitört belőle a röhögés.
- De neked sose mondta, hogy valami hiányzik neki?
- Nem.
- Kérdezted?
- Igen, de sose mondta.
- Akkor legyen az ő gondja, néma gyereknek anyja se érti a szavát. Amúgy meg, adok egy tanácsot, csak azt és annyit amennyi mindkettőtöknek jó, semmit se szabad erőltetni, de legyen jó a fantáziád. És persze a jó szexhez nem szabad szégyellősnek lenni. –vigyorogtam.
- Mert te nem voltál az mi? – durcizott vissza vörös arccal.
- Nem. De nem taglalnám tovább a szexuális életem részleteit, ha nem gond, én csinálni szeretem, és nem beszélni róla. – vigyorogtam.
Az út további részében egyikünk sem szólt egy szót sem.
A dokinál szerencsére nem voltak sokan, úgyhogy amíg töltögettem a kérdőívet, addig Seb mellettem nézelődött. Majd visszaadtam a nővérnek a kitöltött papírt.
- A dokihoz is be akarsz jönni? –érdeklődtem.
- Nem vagyok benne biztos hogy jó ötlet…
- Zavarban vagy?
- Sose voltam még nőgyógyászaton.
- Akkor mindek akartál ennyire jönni?
- Gondoltam örülsz, hogy nem kell egyedül lenned, amikor kiderül.
Édes srác. Rámosolyogtam.
- Tudod mit? Gyere be! Ha már az esetleges apa nincs itt. A kínos részeknél majd elfordulsz.
Bólintott, és elvörösödött.
Belőle biztos jó apa lesz.
Behívtak. Bementünk. A fehér falaktól a hideg futkosott a hátamon. Az ajtó bal oldalán volt a zöld lepedővel letakart vizsgáló asztal, mellette szekrénybe gyógyszerek, az ajtóval szemben a doki asztala, tele papírokkal, jobb oldalon pedig egy ágy mellette ultrahangos gép.
- Hello James!
- Angel! – fogott kezet velem a dokim. Egy magas barna hajú, kb. száznyolcvan centi magas, barna szemű, jó képű pasi. Régi ismerősöm volt.
Majd érdeklődve Sebre nézett.
- Ő egy kedves barátom, Sebastian Vettel, aki volt olyan kedves és elkísért.
- Dr. James Stuart.
Kezet fogtak.
- Foglaljatok helyet.
Átböngészte a papírokat.
- Látom úgy gondolod, hogy terhes vagy, ezt mire alapozod?
- Volt, egy hányós esetem egy halas ebéddel, és pozitív lett egy gyors teszt.
- Értem. Nos akkor csináljunk egy gyors vérvételt, és utána máris többet tudunk. Az a legbiztosabb, hogy megtudjuk valóban terhes vagy e, aztán pedig, a többi vizsgálattal kiderítjük van e bármi nemű komplikáció a babátok körül.
Sebre néztem, és tudtam, hogy mindketten elvörösödtünk.
- James, ő tényleg egy barát mi nem….Szóval nem ő az apa. Már ha terhes vagyok. - böktem ki.
- Értem. –kicsit zavarba jött ő is. – Akkor lássuk azt a vérvétel. A nővér megcsinálja és egy óra múlva már lesz is eredmény.
Bólintottam. A nővér bejött, majd pillanatok alatt levette a vért. Mi meg leültünk a váróban.
- Kérsz egy kávét?
- Nem, már így is kétszáz a vérnyomásom.
- Azt ugye tudod, hogy bármi lesz is a fiúk és én is melletted állunk.
- Tudom. De ha már gyerekem lenne, szeretném, ha rendes családban nőne fel. És nem egy hétvégi apukával, vagy esetleg aki soha nem is néz felé sem. El fogom mondani Kiminek, csak félek a negatív reakciótól. Ha tényleg el akarja venni azt a Kiirát, akkor pont a legrosszabbkor derült ki ez a dolog. Nem akarom, hogy azt higgye, hogy én a boldogsága kerékkötője akarok lenni, vagy hogy a gyerekkel akarom megfogni. Sőt nagy dobra se akarom verni, mert ha Kiminek nem kell, akkor nem akarom, hogy ha felnő mindenki azzal piszkálja, hogy Raikkonen zabi gyereke.
- Igen, nagyon két esélyes. Kiminél sose lehetsz biztos semmiben. Mióta kijött a kórházból és jobban van, velünk szinte nem is beszél már. Még velem sem, pedig a csapattársa vagyok. Próbáltam mondani neki, hogy a szülei zavartak el téged is, meg minket is majdnem, de nem nagyon érdekelte. Amikor együtt láttunk téged valahol futólag, és szarul néztél ki, akkor sem mondott semmit, pedig mondtam neki, hogy te is kivagy. Mondták a fiúk is, hogy beszéljen veled, és tisztázzátok, de nem.
- Mindegy. Csak cirkusz nem akarok, az hiányzik a legkevésbé.
- Nem vagy éhes? –kérdezte meg hírtelen Seb.
- Annyira nem. Miért?
- Menjünk nézzünk szét a környéken, ne üljünk itt.
Bólintottam, jobb mint itt csücsülni, és enni magamat. Szóltam a nővérnek, hogy sétálunk egyet.
Elindultunk lefelé az utcán, ahol pár száz méterrel arrébb mindenféle boltok sorakoztak egymás után. Végül egy kávézóban ültünk le, kellemes sötét barna faborítás, kakaó barna bőr kanapékkal és fotelekkel, kisebb dohányzóasztalokkal. Nagy sötétített ablakai volta, amik nem engedték be az erős napfényt. A kiszolgálás és a rendelés, egy nagy fa pultnál történt, a bejárattól jobbra. A választék hatalmas volt, vagy harminc féle kávé, ugyanannyi tea, sütemény, szendvics, saláta, mindenféle amit ember csak megkívánhat.
Seb valami arab kávéra, én meg egy menta teára voksoltam. Majd egy órát ültünk bent, de nem szóltunk egymáshoz. Mindketten a gondolatainkba mélyedtünk. Végül ránéztem az órámra, Seb meg bólintott, és visszamentünk a rendelőbe.
Szinte azonnal be is hívtak.
Leültünk.
James elővette a papírokat, és átnézte.
- Nos? –kérdeztem remegő hangon.
Seb hírtelen megfogta a kezem.
James rám nézett, és én már tudtam.
- Terhes vagy.
Kezembe adta a papírt.
- Jaj ne….- csak ennyit bírtam kinyögni.
Valóban igaz az a mondás, hogy egy nő bármire képes, hogy legyen gyereke, és hogy ne legyen. Szerettem volna az utóbbi körbe tartozni, de azért nem minden áron.
- El kell végeznünk minden vizsgálatot ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, minden rendben van e? Te pedig el tudd dönteni, hogy melyik megoldás mellett döntesz.
- Rendben.
- Csináljunk először is egy vizsgálatot, majd egy ultrahangot.
- Seb megtennéd, hogy
- Persze!
Gyorsan elfordult és sarkot kezdte el bámulni, míg felfeküdtem az asztalra és a doki megvizsgált. Nem mondott semmit, csak összeráncolta a homlokát.
- Végeztünk. Felfeküdnél az ultrahangos asztalra kérlek?
- Persze. Baj van?
- Még nem tudom.
Seb odajött mellém.
A doki meg centiről centire haladt a géppel. Egyre jobban idegesnek tűnt.
- James most aggódnom kell?
Nem mondott semmit, majd végül kikapcsolta a gépet, és rám nézett.
- Nos Angel, azt hiszem igen.
- Csak nincs valami baj vele vagy babával? –érdeklődött Seb remegő hangon.
- Nos van. Minden jel szerint méhen kívüli terhesség.
Örültem neki, hogy fekszem, mert tutira összeestem volna. Mindenek közül a legrosszabb.
- Mindenképpen javaslom a terhesség megszakítást, mégpedig azonnal. Mert ez, amiben most vagy, életveszélyes állapot.
- De hát úgy tűnt minden rendben…. – bökte ki Seb.
- Igen, nagy szerencséje van, hogy nem volt súlyos hasi fájdalma, vagy vérzése. A baba nem megfelelő helyen ágyazódott be, a petevezetékben van. Így nem tudná rendesen kihordani, és ha leválik a baba, akkor súlyos vérzése lehet, és bele is halhat, vagy el kell távolítani a méhét. Minden képen azonnali laparoscopiát ajánlok, gyorsabb a gyógyulás, és fájdalom mentesebb. Angel mára már nem tudlak előjegyezni csak holnap reggelre, addig befekszel és kapsz gyógyszereket. Ha bármi történne, itt a legjobb helyen leszel.
Elbőgtem magam. Seb pedig átölelt.
- Miért büntet engem a Sors? –kérdeztem könnyek között.
- Nem tudom. – mondta csendesen. – De ha kell én itt vagyok, vagy felhívom neked akit csak kérsz.
- Nem, senkit.
- Kimit se?
- Pláne őt nem. Nem hiányzik neki, hogy elveszítsen még egy babát. Jobb az, hogyha nem is tudja meg. Amit nem tud, az nem fáj.
- Ahogy gondolod….- mondta csendesen.
- Neked sem kell maradnod, megleszek egyedül is. –szipogtam még. – Holnap már ott kell lenned a pályán.
- Majd beszélek a főnökkel, és valami ürüggyel pénteken mehessek.
- Köszönöm. –suttogtam.
Még szorosabban öleltem át. De jó hogy legalább erre a lököttre számíthatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése