22. rész
Már az homeok közé értem, mire az illető megállt mellettem. Oldalra néztem. Kimi volt az.
- Igen?
- Elviszlek.
Tömör, és velős.
- Minek? És persze részegen akarsz vezetni, két rókázás között.
Kezembe nyomta a kulcsokat. Most mi a fasz van? Néztem rá.
- Én sem ettem ma semmit. És gondoltam talán…
- Mit gondoltál? Hm? Mi akarsz tőlem? Miért akaszkodsz rám? Bulizni akarsz? Vagy kefélni? Egy ilyen undorító kurvákkal baszó, alkoholistával, mint te sose feküdnék le. Én kaja után haza akarok menni, aludni. Nem kell kolonc, van elég bajom nélküled is. – mondtam dühösen.
Engem nézett, de az arca semmit nem árult el. Túl sok emberi reakciót, tekintetet láttam már, ezért felismertem mindent, amit a szemei elárultak, magányt, keserűséget, sok fájdalmat, elveszettséget. Egy mélyen megsebzett ember tekintete, egy fuldoklóé, aki már minden reményét elvesztette, és az utolsó erejével küzd, és kapaszkodik, egy végső hajszálvékony szalmaszálba.
Hírtelen minden eltűnt, és mély üresség lett a szemében. Megfordult, és elindult visszafelé.
Feladta. Most adta fel. Ahogy láttam elsétálni eszembe jutott két sor töredék egy régi versből : „ Járkálj csak halálraítélt! Mint a sok sebtől vérző nagy farkasok”
Ha valaki látná, nagyon meglepődne most, hogy nem az a buli király, és nőcsábász, hanem egy szilánkosra tört lélek. Egy kivert kutya.
Megrántottam a vállam, és tovább mentem. Szép kis munka lesz, de majd a barátai összerakják.
Ekkor esett le.
Már mindenkit elveszített, már nincsenek barátai. Szépen alaposan tönkretette magát, és leépített mindenkit. Belesett a saját maga által ásott gödörbe és ahelyett, hogy hagyta volna, hogy kihúzzák, egyre mélyebbre ásta magát, le egészen az aljáig.
Aztán jöttem én egy idegen, akinek jól beleszart az életétbe, és mégis segítettem. Majd megint tudtomon kívül, amikor megköszöntem a fuvart. Adtam egy tű hegynyi reményt, hogy jó ember ő, mert hát megköszöntek neki valamit. Végre nem csak a lebaszások. Aztán most már az sincs, semmi sincs, ami a végső szakadék és közte állna.
Végül is, ha mondhatjuk így, megkaptam az elégtételt az élettől, azért amit egy éve tett velem. Hát igen Isten malmai lassan őrölnek. Mindenki visszakap mindent az Élettől.
Megsajnáltam. De hát senkinek sem lehet segíteni, csak ha maga is akarja.
Eszembe jutott, mint mondott: „Gondoltam talán….”
- Mit gondolt? Hogy majd én segítek neki? –dünnyögtem gúnyosan.
Bevillant a tekintete.
- Baszd meg azt!
Tőlem várta, mert kapott egy kis emberséget, és egy köszönömöt.
Megálltam.
Ha visszamegyek érte meg fogom báni, hogy a nyakamba vettem, mert rengeted, gondom, problémám, időm, és energiám rámegy, hogy talpra állítsam.
Ha most szarok rá, akkor egy fokkal sem vagyok jobb, mint a többiek, akik feladták mellette a harcot. Mert nem voltak elég erő, hit és kitartás bennük, hogy végig mellette legyenek, és kihúzzák a szószból.
Nem! Én mindig nyerek! Én küzdök a pályán, mint egy tigris. Harcolok a végsőkig. Soha, nem adom fel! Harcos vagyok! Én nem vagyok olyan, mint azok. Bennem igenis van emberség. És felül tudok emelkedni a sérelmeimen. Mert ezek egy igazi bajnok, és Ember tulajdonságai.
És hülye vagyok! Most fussak utána? Baszd meg. Ökölbe szorult a kezem.
Szuper! Nálam van a kocsi kulcsa! Legalább indokom van, és nem csinálok magamból akkora idiótát.
Vettem, egy száznyolcvan fokos fordulót. Miért én vagyok mindig a megmentője mindenkinek?
Futottam a Red Bull homeja felé. Kimi már majdnem odaért. Rohanás közben kiabáltam neki.
- Héééé!
Mint aki nem is hall engem.
- Szőke herceg!
Semmi. Ment tovább.
- Kimi!
Semmi. Mi van ezzel süket?
A bejárat előtt értem utol. Elkaptam a vállát.
Megfordult. Üres volt a tekintete. Itt nagy baj van!
- Már öt perce kiabálok utánad. Várj már! –lihegtem.
- Minek? Nem leszek kolonc, senki nyakán se, ne aggódj! – mondta hideg hangon.
Megráztam az orra előtt a kulcsokat.
- Ez nem a tied? –érdeklődtem viccesen.
- Nekem nem kell! –mondta közönyösen, és elindult.
Itt nagyon nagy baj van!
- Ahhoz, hogy a rohadt karosszéria alatt van e menthető motor, alaposan át kell nézni!
Megállt egy pillanatra, majd továbbment.
Semmi. Egy esélyem volt. De ezért, most nagyon - nagyon fogom utálni magam.
- Remélem anyádra is gondolsz, aki látja szennylapokat!
Villámsebesen megfordult, és visszacsörtette elém. Borzasztó dühös volt.
Elkapta a két karom, és elkezdett tiszta erővel rázni, mint a meggyfát.
- Anyámat hagyd ki ebből! – sziszegte.
Olyan erős volt a keze mint két satu. Azt hittem eltöri a karom.
- Látom, továbbra sem bántasz nőt! – nyögtem ki.
Kikerekedett a szeme, amilyen gyorsan elkapott, olyan gyorsan túl el magától, akár egy leprást.
A kezeibe temette az arcát.
- Istenem! Mit művelek? – mondta.
Meg tántorodott.
- Hát már ilyen mélyre süllyedtem? – nyögte.
Az ujjaival végigszántotta az arcát. Tudatosult benne mennyire gánya ember lett.
Totálisan ki borult. Látszott rajta, hogy ez volt az utolsó csepp. Körbe nézett, mint aki nem tudja hol van.
- Én, én………én sajnálom. – bökte ki.
Elindult az egyik Mercis kamion felé.
- Hová mész?
Semmi.
Utána mentem. Elé álltam.
- Hova mész?
Embert én még nem láttam ennyire padlón. Zavartan nézett, majd körbe pillantott. Atyám! Senki nem látta mekkora a baj?
- Kimi! Hahó!
Rám bámult! Pislogott, egy sort, mint aki most ébredt valami kómából.
- Sajnálom! Egy dúvad vagyok!
- Túlélem. Volt már rosszabb is. –próbáltam biztatóan mosolyogni.
- Menj el enni, kocsit meg majd visszaadod. – mondta egyszerűen.
A hátával neki dőlt az egyik kamion lépcsőfeljárónak.
- Össze kéne szedned magad! – mondtam simán.
- Hagyj engem békén!
Hna visszajött a Jégember!
- Ha hagynád hogy segítsenek, könnyebb lenne kimásznod ebből a helyzetből.
- Nincs szükségem a tanácsaidra! Húzz el!
Ekkora hangulat változást. Mint egy depressziós. Magában is fog beszélni mint Hamlett?
- Hallod amit mondok ?
- Nincs szükségem segítségre!
- Ahogy ezt a mellékelt mai ábra is mutatja. – vágtam vissza.
- Nem tudsz te semmit! Takarodj! –üvöltötte.
Tyűűűű! Most meg kéne ijednem?
- Elmondanék valamit, aztán ha végeztem elmegyek, és többet egy árva rohadt szót sem szólok hozzád.
- Csinálsz amit akarsz! –kiabált.
- Tudod bármit is tett veled a feleséged, bárhogy is gázolt a lelkedbe, ezzel semmit nem oldasz meg! Fűvel fával megcsalt- ahogy hallottam, és te azt hiszed azért, mert te egy szar meg hugy ember vagy, aki lófaszt se ér. Akit csak a pénzéért lehet szeretni, másért nem! Mert más jó nincs benne csak a vastag bukszája, meg a hírneve. Nem te vagy a világtörténelemben az első pasi, aki két szép szempár, meg egy csinos pofi csőbe húzott. Megnyugtatlak nem is az utolsó. Látni ilyet eleget mindenhol. Azzal, hogy minden nőt megdugsz, aki az utadba kerül, azt hiszed befoltozod a sebeket? Azt hiszed, mert ez a nő sárba döngölt, nem érdemelsz jobbat? Azt hiszed minden nő ilyen pénzéhes? Igen, van elég sok, de nem mind ilyen. Hagyod hogy minden amiért keményen dolgozzál szépen kicsússzon a kezedből? Ezzel csak azt éred el, hogy mindenki azt lássa neki volt igaza. Nőj már fel végre, és szed össze magad! Azt hiszed engem nem csaltak meg, nem aláztak porba? Ott előtted próbáltak meg a padlóba taposni. Mindent megtettek, hogy futva meneküljek, de én nem adom meg nekik ezt az elégtételt. Tudod miért? Mert egy túl sokat küzdöttem, és túl sok áldozatot hoztam azért, hogy beülhettem ma abba a Hispániába. És nem fogom odadobni csak azért, mert fáj, vagy mert félek. Ez a győztesek sportja, és ezt te is tudod. Itt az ideje egy győzteshez méltóan viselkedni!
És megnyugtatlak, ahol te vagy onnan már nincs lejjebb! De két lehetőséged még van, az első vagy iszol tovább és valahol vagy a pályán, vagy árokban megdöglesz. Második, hogy felmászol megint a csúcsra, kurva sok melóval. Ebben, hajlandó vagyok barátként segíteni, hogy ne egyedül menj végig, mert senki nem érdemel ilyen kivert kutya életet. Mert én nem adom fel! Soha! De ha te szarsz az egészre, akkor nem töröm magam.
Hegyi beszéd vége! –közöltem, és elindultam a parkoló felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése