14.rész
A látvány, ami belül fogadott minket lélegzetelállító volt. Egy hatalmas gyönyörű barokk terembe kerültünk, a falakat és a mennyezetet díszítő míves stukkókat, és frízeket hangulatvilágítással tették még lenyűgözőbbé. A bal oldalon, hatalmas üveg ablakok sorakoztak, amik hosszú a terem teljes oldalán végigfutó szabadtéri teraszra nyíltak - melyet kis égőkkel varázsoltak romantikussá.
A teraszról pedig, néhány lépcső vezetett egy széles fehér kavicsos útra, mely pár méter után egy színes fényekkel kivilágított szökőkútban végződött. Amit egy szintén impozáns kert ölelt körül, földbeszúrt égő fáklyákkal.
A terem közepére egy fényes táncparkettet állítottak fel, amit körbevettek 4-6 személyes asztalokkal. Fehér damasztterítők, sötétkék tányérok, fényes ezüst evőeszközök, csillogó kristálypoharak verték vissza a lágy fényeket. A székekre fehér selyem székhuzatokat tettek, a hátsó részüket pedig kék masnival húzták szorosabbra.
A felmerülő esetleges konfliktusok elkerülése végett a Forma 1-eseket a terem bal, míg az Indycarosokat a terem jobb oldalában ültették le.
- Klassz mi? –vigyorgott Bruno.
- Igen, és milyen előrelátóak. - böktem a terem két oldala felé.
- Siessünk, mienk a nyitó tánc. – mondta.
- Igazán?
- Nem mondtam?
- Nem, képzeld.
- Akkor most mondom. – vigyorgott – Nyugi, ismerem a DJ –t, Nakajima.
- Remélem jobban nyomja a zenét, mint ahogy vezet. Mire táncolunk?
- Az meglepetés.
- Utálom a meglepetéseket.
Bruno hírtelen megállt. Félre húzott, egy sötétebb sarokba. Most meg mi van? Csak nem ki akarsz osztani?
- Ezt vedd ki! – mondta, és elkezdte kiszedegetni a hajamból a hajcsatokat.
- Mit csinálsz? Normális vagy? Tudod mennyi idő beleszenvedni? –próbáltam halkan lekiabálni.
- De így nem látják az arcod. – morogta , és a szemembe söpörte a hajam.
- De közbe azért essek hasa, ha minden a szemembe lóg. Utállak! –vigyorogtam.
- Hna, maradj itt, szólok hogy kezdenénk a táncot.
És már el is tűnt. Biztos Houdini volt az apja. Megfojtom, ha valami idióta lehetetlen rá táncolni, de imádom számot választott.
- Mehetünk?
Ugrottam egyet. A hátam mögül került elő.
- Mi vagy te ? Valami szatír aki előugrik a bokorból? A frászt hoztad rám.
- Gyere! –vigyorgott. – Lekapcsolják a lámpákat, aztán menj a színpad közepére, én meg majd jövök.
Hírtelen megvilágosodtam. Tiszta erőből belecsíptem Brunoba.
- Auu! Mi a ..?
- Megvesztél! Nem fogok veled a Dirty Dancingra táncolni!
- Miért?
- Mert az szerelmes szám?
- Én azt hittem azok vagyunk! – mondta áratlan majdnem sírós képpel.
Sandán néztem rá. Végül is ez után az este után, bármit mondunk is, én úgy leszek elkönyvelve mint a „Senna barátnője”. Vállat vontam.
- Ha lúd legyen hát kövér. –vigyorgott.
- Alig várom az arcokat!
Lekapcsolódtak a fények. Bekapcsolták a zenét. Bill Medley & Jennifer Warnes - I've Had the Time of My Life. Elkezdődött a huhogás főleg az Indysek felől. Basszátok meg. Felmentem a színpadra, a cipőm hangosan kopogott. Feléjük fordultam, kicsit lehajtott fejjel, kinéztem Brunora. Rám fókuszált egy reflektor. Bruno a zakó nélkül bejött. Elkezdtünk táncolni. A fények lassan visszajöttek, pont annyira hogy lehetett látni a közönség arcát.
A vicc az volt, hogy mindketten tudtuk a film táncjelenetének majdnem pontos mását, én, azért mert nőből vagyok, ő meg azért mert a húgáék ezt adták elő valami ünnepségen, és rá osztották a tánctanár szerepének beugróját így megtanulta. Persze az emelést nem tudtuk, de attól még romantikus tánc. Bár ez tánsolábúság az ominózus sao paolói buliig nem derült ki.
Nagyon jól ment, és végig sikerült vigyorognom, mint a vadalmának.
Igyekeztünk, úgy fordulni és táncolni, hogy főleg az Indysek lássanak minket premier plánból. Mondjuk díjazták is a srácok ment a taps, meg az őrjöngés rendesen. De a Forma 1-esek csendben voltak, nem értették mi ez a nagy ováció? Az egyik lépéssornál Bruno megszólalt.
- Heikkiék majdnem velünk szemben ülnek, pont a másik oldalon.
- Szuper! Akkor fordulás! Egy, kettő, három.
Megfordultunk, széles mosollyal, és táncoltunk tovább.
Vagy három méterre ültek, Heikki arcán mély döbbenet, Kimi meg fuldoklott, mivel éppen a torkára szaladt valami pia. Velük ült még Kimi főnöke Horner, Vettel, és Heikki főnöke Dennis, meg három ismeretlen nő. Az egyik Denis, a másik Horner, a harmadik Kimi oldalán ült. Utóbbi hölgy csupa szilikonnak nézett ki, szőke haj, vastag ajkak, és gyanúsan nagy mellek. Hát van, akinek az évek alatt romlik az ízlése.
A Forma 1-esek is felélénkültek, jött a taps, a fütyülés mindenhonnan. Bezzeg Heikki csak ült ott, mint egy rakás szerencsétlenség, Kimi meg felhajtott egy új adag valamit. Oldalra nézett Heikkire, aki úgy bámult rám, mintha színaranyból lennék, és pucér. Csak éppen a nyála nem csorgott. Láttam Kimin, hogy egy kanár, vízben szeretne megfojtani. Vagy legalábbis kirugdosni a teremből. Óóóó anyám, de édes a bosszú.
Véget ért a szám.
- Jön a nagy durranás súgta Bruno a fülembe.
Mosolyogtam tovább. Christina Aguilera El besso del final. Rögtön megrohantak az emlékek.
Bruno szorosan átölelt.
- Ne tedd ez velem suttogtam. Ez a számot ne. – mondtam mosolyogva, de éreztem, hogy mindjárt sírok.
- De. Hol van a nagy minden akadályt legyőző Angie? Azt mondtad, erősebb lettél azóta.
Lehunytam a szeme. Igaza van, ezzel megmutathatom, hogy már túl vagyok mindenen, a szó minden értelmében. Túl mindenen, mennyen és poklon. Már nincs veszteni valóm.
Brunonak simultam. Eldobtam mindent, minden bánatot, csak a zene maradt és a tánc. Kiürült a fejem. Nem létezett más, csak a zene. Nem halottam az embereket magam körül, nem hallottam miket mond még Bruno.
Körbe táncoltuk a parkettet.
Nem, ez inkább szex volt zenére. Csak ruhában.
Gőzöm sincs mit csináltam, semmi nem volt tudatos. Egyszer csak vége lett a számnak.
Kinyitottam a szemem. Megint Heikkiék előtt álltunk, tudtam, hogy Bruno műve volt, hogy pont itt vagyunk. Heikki teljesen kiborult, láttam, hogy a mély döbbeneten és megbántottságon túl, könnycseppek peregnek az arcán. Azt hiszem ott, és akkor tudatosult benne, hogy még mindig szeret, és bármit is tenne az már hiába.
Santa és Chad Koeger közös száma az Int o the night volt a következő.
Felállt és kiment. Menteni akarta a maradék méltóságát is. Kimi, pedig vasvilla szemekkel nézett.
- Jobb ha nem hagysz itt, ezek után a színpadon. – morgott a fülembe Bruno.
- Hogy mit? –néztem rá banbán.
Magamhoz tértem, legalábbis ami az agyam illeti, mert megállás nélkül táncoltam tovább, mint egy gép.
Lefelé nézett. Követtem a tekintetét. Hát khm… Állt mint a cövek.
Elnevettem magam.
- Ez nem vicces! Egy ilyen tánc után. Tulajdonképpen mit műveltél az előbb?
Rá mosolyogtam. És széttártam a karom.
- Nem tudom, kikapcsoltam.
- Azt vettem észre. Úgy táncoltam velem, mintha szeretkeznénk– morgott.
Azt hiszem elpirultam.
- Ne haragudj!
- Nem haragszom, csak ne hagyj itt, míg nem javul a helyzet.
- Nem inkább romlik? Most vagy csúcsformában. –vigyorogtam.
- Nagyon vicces! Ha ha . Ha legközelebb táncolni hívsz, akkor a pasiddal menj, és ne a haverodat hozd kényelmetlen helyzetbe.
- Te erősködtél, hogy jöjjek veled.
- Igen, csak nem számítottam ilyen mellékhatásra.
Elnevettem magam.
- De azért még a barátom vagy?
- Igen, és kizárólag az, bár a látszat mást mutat.
Belecsíptem. És összenevettünk.
Heikkiék asztala felé néztem, már Kimi és a szőke lény sem volt sehol.
Helyes. Egy null nekem. Már csak az a kérdés, hogy fogom magas sarkúban végig táncolni az éjszakát? És se leszek már ennél hülyébb.Legalábbis remélem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése