25.rész
Másnap reggel alig bírtam felkelni az óra csörgésre, de kerek harminc perc szenvedés után sikerült. Mire letusoltam, felöltöztem, már fél tízre járt, így úgy döntöttem mivel a szabadedzés déltől van, előbb benézek a csapathoz, aztán Kimihez.
Bementem a főnökhöz, hogy van e valami hír, amiről tudnom kéne, majd átnéztem minden műszakis papírt, amit a kezembe nyomtak, nem voltak túlzott reményeim. Tudtam, hogy azaz egy óra kínszenvedés lesz a pályán, aztán jön az őrült szerelés, és beállítgatás az időmérőre. Az a lényeg hogy, az első háromnál lentebb ne végezzek. Jó móka lesz!
Ránéztem a telómra, fél tizenegy. Ideje ránézni Kimire.
Éppen a Mercedes boxa előtt mentem el, amikor valaki a hátam mögött rám kiáltott.
- Szia Angie! – ismerős hang.
- Te ki az ördög vagy? –érdeklődtem hátra sem nézve.
- Heikki.
Hna baszd meg! Megfordultam. Zseniálisan nézett ki, az arca tele volt zöldes, kékes foltokkal.
- Beszélnünk kellene.
- Tudok róla, de momentán komolyan fél perc időm sincs, de a holnapi futam után este ráérek egy hosszabb bájcsevejre.
- Most nem ami „ügyünkre” célzok.
- Valóban? –érdeklődtem kicsit meglepve.
- Hallottam valamit, és te meg tudod mondani, hogy ez igaz, vagy csak pletyka. – cipője orrát fixírozta.
Tehát innen fúj a szél.
- Miről van szó?
- Hát reggel, jöttem be a pályára, és ment előttem két..
- Heikki, nem érdekel a bővített extra változat, három mondatban foglald össze.
- Állítólag te vitted be a kórházba Kimit súlyos alkohol mérgezéssel. Azt mondták olyan rosszul van, hogy nem biztos, hogy túléli.
Hna ilyen a pletyka, mire a paddock végére ér, csak két szó igaz belőle.
- Uhum, és miért érdekel, hogy mi van Kimivel? – érdeklődtem fapofával.
- Aggódok érte.
- Én ezt máshogy hallottam! – csattantam fel.
- Hát… dühös voltam, és…… csalódott…..
Felhúztam a szemöldököm.
- Már bánom.
Tovább bámultam.
- De tényleg.
Kíváncsi vagyok, hogy reagálna, arra hogy haldoklik, talán kiderül, van e még remény összebékíteni őket.
- A hír igaz.
Heikki ledöbbent.
- M….mi? – kérdezte halál sápadtan.
- Tegnap találtam meg hulla részegen, Brunoval felkanalaztuk, és bevitttük Watkins dokihoz. Valóban súlyos alkohol mérgezése volt, de már jobban van. A doki szerint hajszálon múlott.
- Tehát jobban van. –mondta megkönnyebbülve.
- Igen. Szerencsére.
- Rendes volt tőled.
- Tudom, majd halálom után avassatok szentté!
Mentem volna tovább, de Heikki még ott toporgott.
- Éppen meg akarom látogatni, nem jössz velem?
- Nem! – mondta gyorsan.
- Szüksége lenne pár barátra, eléggé híján van belőlük mostanság.
- Nem az én hibám, hogy…
- Én nem azt mondtam! –kiabáltam rá.
Meglepődve nézett rám.
- De eléggé megviselték a tegnap történtek, és úgy látom, ez csak a jéghegy csúcsa.
Szeretnék neki segíteni, hogy túl jusson ezen a buktatón, de kellene pár infó, amin elindulhatok, meg egy régi barát, aki mellé áll.
- Minek? Látod mit csinált tegnap is, rajta már nem lehet segíteni! –mondta keserűen Heikki.
- De lehet! Össze akarja szedni magát, én felajánlottam, hogy segítek és elfogadta.
Röviden vázoltam a tegnap esti beszélgetéseinket Kimivel. Heikki pedig, egyik döbbenetből a másikba esett.
- És te a történtek után még segítesz neki? –kérdezte elhűlve.
- Lehet, hogy olyan vagyok, az emberekkel, mint durva aszfalt, de azért a kivert kutyába nem rúgok bele, pláne, ha odajön és segítséget kér. Tudod szorult belém némi emberség is. Veletek ellentétben.
Heikki lehajtotta a fejét, mint valami leszidott kölyök, akit most kaptak rajta, hogy rossz fát tett a tűzre. Faszomba is, mi vagyok én, pszichológus? Miért én ápolgatom mindenkinek a kibaszott kis lelkecskéjét?
Rám nézett.
- Szerinted mit tegyek?
- Ha tudnám, se mondanám meg! Nem vagyok a helyedben, és nem dönthetek helyetted! Meg amúgy is, mindenki tanuljon csak a saját kárán!
- De véleményed csak van?
- Ha érdekel, elmondom!
Bólintott.
- Életembe nem láttam még embert úgy padlón, mint tegnap Kimit. Bármit is mutatott kifelé, belülről szinte felőrölte önmagát. Nem tagadom megsajnáltam, ezért segítettem, senki sem érdemel ilyen sorsot, bárhogy is került ilyen mélyre. De ha már azt mondtam, hogy barátként mellé állok, akkor tartom a szavam. Én a barátaimért a végsőkig, és még azon is túl képes vagyok kitartani. Ki fogom rángatni a gödörből, nélküled, és haverjaid nélkül is. Más kérdés, hogy még egy hátvéddel könnyebb lenne.
A személyes megjegyzésem még annyi, hogy azért egyszer le kéne ülnötök és kivesézni a
témákat, hogy tisztán tudj látni, és jól dönteni. A te döntésed, kizárólag a tied, hogy, hogy
cselekszel! Én nem szólok bele!
- Évekig a barátomnak tartottam és átvert.
Felsóhajtottam.
- Magaméban a szálkát, máséban a gerendát. – mondtam gúnyosan.
- Úgy véled egálban vagyok Kimivel ?
- Azt hiszem mind egálban vagyunk.
Elgondolkodva bámult maga elé. Már majdnem tizenegy.
- Mennem kell!
- Veled megyek!
Bólintottam. A pár perc alatt míg odaértünk az orvosi épülethez beszélgettünk, hogy kinek hogy is megy manapság, Heikki sokat panaszkodott, hogy nem a legjobb a Lotusnál, semmi nem úgy működik, ahogy kéne.
Már Kimi ajtaja előtt álltunk, amikor odaszóltam Heikkinek.
- Legyél te ma a nap meglepetése! Ha intek bejössz!
Bólintott. Bekopogtam.
- Tessék!
- Szia! – köszöntem belépve.
Le is mentem hídba a látványtól.
Seb ott állt Kimi ágya mellett. Valamiről lemaradtam?
- Szia ! – köszöntek egyszerre.
Érdeklődve néztem Sebre.
- Beugrottam megnézni, hogyhogy van. –magyarázkodott.
- Látom terjed a pletyka!
- Milyen pletyka? –érdeklődött Kimi.
- Hosszú.
- Nem jössz beljebb? –érdeklődött Kimi.
- De csak van egy meglepetés vendégem. – hátam mögött integetni kezdtem, és picit oldalra lestem.
Heikki bejött mellettem.
Kimi úgy nézett rá, mint aki szellemet lát. Sebnek meg tátva maradt a szája.
- Szevasztok! – mondta Heikki.
- Helo! –bökte ki Seb.
Kimi meg se tudott nyikkani.
Heikki meg csak állt ott, mint bálám szamara a ködben. Jaj Istenem! Gondoltam megadom neki a kezdő lökést, a szó szoros értelmében.
Hatott! Seb elvigyorodott, Heikki meg odament Kimihez. De megint csak állt ott.
Istenem, de nehéz a pasikkal.
- Adjak be kérvényt írásban, három példányban? Fogjatok már kezet az Istenért! –fakadtam ki.
Kimi kezet nyújtott.
- Ne haragudj haver!
Heikki mély levegőt vett.
- Spongyát rá! – bökte ki és kezet ráztak.
Mindkettőn látszott hogy megkönnyebült.
- De több ilyen húzásod ne legyen! – morgott Heikki.
- Nem lesz! Azt hiszem tanultam a dologból.
- Olyan vagy mint az elefánt, nehezen tanulsz, de reméljük nem felejtesz könnyen. – gúnyolódtam.
Sebike meg kuncogott mögöttem.
Ránéztem és felhúztam az egyik szemöldököm. Az én vicceimen röhögsz apafej?
- Látom, az ütés miatt komoly agykárosodásod lett. – mondtam szúrós szemmel.
Lehervadt a mosolya.
Elvigyorodtam.
- Csak vicc volt nyugi! Hogy van a fejed?
Vigyorgott, mint a vadalma.
- Remekül!
- Látom! – mondtam unottan. - Úgy vigyorogsz, mint aki be van szívva! Különben köztetek sincs harag? - böktem Kimi felé.
- Nincs, nincs! Minden okés! Tudom, hogy nem szándékosan csapott le!
- Még szép! –morgott Kimi.
- Tanulság Seb, soha ne ugorj két részegen verekedő finn közé. –vigyorogtam.
Ránéztem a telómra. Basszus!
- Picsába!
- Baj van? –érdeklődött Kimi.
- Mennem kell, már fél tizenkettő elmúlt.
Se szó se beszéd, kicsörtettem, de az ajtóból még visszaszóltam.
- Vigyázzatok rá! Különösen vonatkozik rád, Vigyori! Ha már úgyse ülsz kocsiba! Te meg! – böktem Kimire.
- Tudom, semmi hülyeség!
- Igen! Hat előtt nem jövök! Ha bármi van, hívjatok!
Majd rohamléptekbe vágódtam be a csapatomhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése