36.rész
Megint ólmos fáradtság ült az egész testemen, nagyon nehezen tudtam csak kinyitni a szemem és rávenni magam arra, hogy felkeljek. A szobában kellemes félhomály uralkodott, le volt húzva a roletta. Dél körül, vagy kora délután lehetett.
Bambán pislogtam körül a szobában, Kimi a mellettem lévő ágyon feküdt látszatra semmi változás.
- Szia. Hogy aludtál?
A hang irányába fordultam. Kócos szőke hajköteg, és mosolygósan kék szemek.
- Szia Joker! – mosolyogtam rá halványan.
- Joker? – kérdezte Seb felháborodva.
- Az ki más, az vigyorgott állandóan. – ugrattam.
- Végül is! – széles vigyor.
- Irigylem a jó kedved. – mondtam komoran.
- Hallottam mi volt az este…- mondta bánatosan.
- Igen. Amikor a doki ki akarta mondani, a halál idejét, azt hittem kiugrok az ablakon.
- Mesélte Bruno. Sajnálom, hogy nem voltam itt. Lelkiismeret furdalásom is van….
- Ugyan már! Mi sem tudtunk tenni semmit, akik itt voltunk.
Felültem az ágyon.
- De akkor is…
- Ugyan már Kis Herceg ne edd magad. - vigyorogtam rá.
- Kis Herceg? – hördült fel.
- Tudod Exupery főhőse, kedves, aranyos, szőke haj, kék szem.
- Ne égess ilyen jelzőkkel!
- Én ugyan nem égeted te saját magad! – mosolyogtam.
Bejött Bruno, és Heikki. Olyan savanyú képet vágtak, mint akik a halálba menetelő katonák. Jaj Istenem, mi van már megint?
- Sziasztok. – mondtam erőtlenül.
- Szia. – nyögte ki Bruno, Heikki meg biccentett.
- Mi baj? A frászt hozzátok rám.
- Hát őőőőőőő…..- Brunotól csak ennyi telt.
- Kimivel történt valami?
- Nem. Nem. Nála nincs változás. – mondta Heikki.
- Miről van szó?
- Itt vannak kint Kimi szülei, meg a testvére. – bökte ki Bruno.
Nyeltem egyet.
Nem mertem feltenni a kérdést, mert sejtettem választ.
- Ne kerteljetek…- böktem ki.
- Nem szeretnének a fiúk közelében látni, sőt találkozni sem veled.
- Bruno. – dörrent rá Heikki Brunora.
- Ez az igazság, és Angie megérdemli, hogy ne kerteljünk.
- Szóval, ki vagyok rúgva Kimi mellől. – mondtam erőtlenül.
- Lényegében igen. – motyogta Bruno.
- Ez non sens. Mégis hogy képzelik! – csattant fel Seb.
- Hagyd Seb! Végül is igazuk van, ha én nem lettem volna, akkor Kimi nem lenne itt.
- Nem mert már halott lenne. – veszekedett Seb. – Sokat tettél érte, és ha ők a szennylapoknak hazugságainak hisznek, a barátok, és helyetted akkor nem normálisak.
- Seb! Ennek nem most van itt az ideje! Megértelek, de ha Kimi jobban lesz, akkor majd tisztázunk mindent, senkinek sem hiányzik még egy veszekedés. Kiminek sem tenne jó. –pirított rá Bruno Sebre.
- Brunonak igaza van. Van még valami? – kérdeztem.
- Igen…. lenne….- motyogta Heikki.
- Ne is látogassam. - mondtam már majdnem bőgve.
Bólintottak.
Akkor és ott éreztem, hogy tényleg lesétálok a kórház tetejéről, ha lehetséges még jobban összetörtem, és kétségbeestem. Kitört belőlem a sírás.
Seb igyekezett vigasztalni.
- Informálni fogunk, ahogy csak lehet. –mondta Seb vigasztalón.
Próbáltam összeszedni magam, és bólogatni.
Összekapartam magam, és odamentem Kimihez.
Még mindig eszméletlen volt, de egy picit jobban nézett ki, nem volt annyira sápadt.
- Nem maradhatok. El kell mennem, mert a családod azt szeretné. De fiúk mindenről tájékoztatnak, úgyhogy ne tegyél tönkre azzal, hogy mindenféle rosszul léteid lesznek, jó? Gyógyulj meg gyorsan!- megsimogattam az arcát, és megpusziltam.
- Hiányzol….- suttogtam, és elpityeredtem
- Ebből nekem kurvára elegem van! – kiabált Seb és kiviharzott az ajtón és bevágta maga mögött.
Pár pillanattal később éktelen veszekedés zaja hallatszott be.
A srácokra néztem.
- Ne mondjátok hogy összeveszett Kimi családjával? – hallgatózott Bruno.
- De öregem. De. Ennyit a kis zseniről. Mondtam, hogy csak a bajunk lesz vele. - morgott Heikki.
Ránéztem Kimire.
- Szeretlek! –súgtam a fülébe.
Majd elindultam kifelé, az ajtó felé. Kinyitottam, Heikkiék meg utánam.
Seb éktelen nagy kiabálások közepette osztotta az igét, Kimi családjának.
Még egyszer sem láttam, így kikelve magából, de ahogy Brunoék arcára néztem ők sem.
Egy magas szőke, kék szemű sráccal veszekedett, mellette egy idősebb szemüveges, alacsony szőke hölgy, meg egy jegesmedve méretű szakállas férfi.
- Nem tudsz te semmit Rami. Amikor kellett volna, sose jöttél hogy segíts neki, csak mi álltunk mellette.
- Ne vergődj te is majom. Mi a családja vagyunk, és gőzöd sincs, hogy mi mindent próbáltunk tenni érte. – vágott vissza Rami.
- Persze, mert marhára sikerült, is ti csak azt látjátok, amit a kibaszott sajtó leír, hogy verekedett, meg hogy Angie megbolondította, és ezért csinálta ezeket holott ez nem igaz.
Kimi mindent magának köszönhet, merő féltékenységből dúlta szét Heikki, és Angie kapcsolatát egy éve. Mert mint utólag kiderült, már több mint egy éve beleszeretett, és hogy ha már nem lehet az övé ne legyen senkié sem. Mert aljas mocsok módon csapdát állított mindkettejüknek, és Heikki belesétált. Amikor pár napja minden kiderült Heikki joggal esett neki Kiminek. Persze mindenki szó nélkül tűrt mindent!
- Seb elég legyen! – kiabált rá Heikki.
- Nem! Most már tudjanak meg mindent! Aztán Kimi betörte a fejem a nagy verekedés közben. A balhé végén, mindenki ott akarta hagyni a drágalátos öcsédet a hotel folyosóján egyedül Angie ajánlotta fel hogy felsegíti, és hazaküldeti, de ő akkor is minden kurvának elhordta. Aztán másnap reggel Angie kanalazta fel Kimit, és vitte be a pályára, ha nem segített volna rajta, már akkor kirúgja Kimit Horner. Majd Angie megpróbált a barom öcséd lelkére beszélni, hogy hagyja abba ezt az önpusztítást, de persze Kimi elküldte megint a fenébe. Majd mégis Angienek kellett őt összekanalazni, amikor alkohol mérgezéssel két kamion között megtalálta. Befogadta, segített neki, mindent megtett érte. Az hogy Angel végül nem tudta eldönteni, hogy adjon e egy esélyt. Kiminek azt hiszem a történtek után érthető. De Angie soha sem mondta, hogy a barom ökör öcséd megerőszakolta, sőt még ő védte mindenki előtt, hogy erőszakról szó sem volt. És ezek után még te és családod állítjátok, hogy Angel bántotta Kimit. Angel nem Jenny! – ordította el monológját Seb.
- Ez nem igaz . – mondta Rami elhűlve.
- Nektek senki sem mondott semmit, hogy anyukád ne tudja meg. De ez még csak a jéghegy csúcsa. – puffogott Seb.
Kimi anyukája, és apukája csak állt ott sápadtan, és döbbenten, látszott, hogy sok minden van, amit nem tudnak. A mamájának nem hitt a fülének, amit meg is tudtam érteni, senki sem hiszi el hogy a fia egy ekkora szemét. Rami is hitetlenkedve bámult.
Nagyon díjaztam amit Seb tett, de ezt nem most és nem így kellett volna tálalni.
Haragudtam rá, amiért így megrendítette az amúgy is feltehetően ideges, és kiborult szülőket.
Oda mentem és adtam egy jó nagy pofont Sebnek, aki először nem fogta fel mi is történt, majd megbánóan bámult.
- Remélem tudod, hogy egy jó nagy ökör vagy! Miért nem bírtál a szádra ülni? Idióta! – veszekedtem rá.
- Én … én, csak …
- Mit te csak? A szüleinek joga van eldönteni, ki legyen a fiúk mellett, és ha úgy vélik nekem nincs, akkor nincs. Miért kellett most kitálalni? Príma barát vagy mondhatom, Kimi is biztos örülne, hogy a padlón vélő családját még jobban kiborítottad.
Bruno lefogott hátulról.
- Elég legyen. – mondta halkan.
- Igazad van. – mondtam valamivel nyugodtabb hangon.
Bruno elengedett.
Odaléptem a családhoz.
- Kiminek minden jót kívánok, és remélem gyorsan felépül! Elnézésüket kérem mindenért. Ne aggódjanak nem fogom keresni Kimit sem amíg itt van, sem semmikor.– mondtam kimerülten – Viszont látásra!
Csukott szemmel elsétáltam a lift felé , és erős késztetést éreztem hogy visszanézzek. Nem lehet, nem lehet, nem nézhetek vissza. Tudtam hogyha megfordulok, akkor visszarohanok Kimihez. Azt pedig nem lehet. Megnyomta a hívó gombját, pár pillanat múlva kinyílt az ajtó, üres volt, akárcsak én belülről, beszálltam, és megnyomtam a nullás gombot, az ajtó bezárult. Én pedig kiborultam, kitört belőlem a sírás, elkezdtem püfölni a fém ajtót, addig ütöttem, amíg egy nagyobb lendületnél megcsúsztam és a padlóra estem. Úgy éreztem minden darabokra hullott, én is, az életem is, és a szívem pedig ott maradt Kimi szobájában. Ami pedig a testembe a helyén maradt, az egy üres fekete lyuk, ami fáj, éget, és szorít. Belülről marcangolt a fájdalom.
Csak, bőgtem, bőgtem, bőgtem, és bőgtem. Aztán egyszer csak magam sem tudom miért felálltam, és minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése