2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2010. november 18., csütörtök

Hazard of hearts 10.

10.rész

Azért egy kicsit féltem, amikor szerda reggel megjelent Márta néni, hogyhogy oldják majd meg a kommunikációt, de mint kiderült a házvezetőnők gyöngye pár szót beszél külhonian, ugyanis a lánya valami angol sráchoz ment hozzá, és most kint élnek Londonban. Azért odaadtam Chrisnek a digitális szótáram biztos, ami biztos alapon.
De úgy jöttek vissza, mint akik ezer éve jóban vannak. Szerda délután, még rátört Márta nénire a takarítási láz, úgyhogy mivel arról szó sem lehetett, hogy én segítsek, Chris lett befogva. Halálra nevettem magam, ahogy port töröl, és porszívózik, mint ezt bekötött fejjel, és por ronggyal a kezében, muszáj volt lefotóznom. Élveztem, hogy én nyakig becsavarva ülök egy széken, egy bögre finom illatos teával a kezemben, miközben ők rendet raknak. Pontosabban, ahogy a kedves öreg, hölgy füttyent, és Chris ugrik.
Élmény volt, de komolyan. Annyit nevettem rajtuk, hogy a könnyem is kicsordult.
Mire kora este Márta néni elment, csillogott a lakás, a húsok elő voltak készítve, be voltak pácolva a hűtőben. Csütörtök reggel, már csak a sütés, és az édességek elkészítése volt hátra.
Éppen a képeket nézegettem vissza a telefonom, és jókat kacagtam, amikor Chris bejött.
- Ugye ezek a képek nem kerülnek fel a twitterre? –kérdezte aggódva.
- Nem, oda nem. De a facebookon már fent vannak.
Chris kétségbeesve pillantott rám.
Aztán pajkosan rákacsintottam, ő meg lehuppant mellém az ágyra.
- A frászt hoztad rám. Már azt hittem, tényleg felteszed…
- Csak nem rombolná renoméd a pucér képek, és Superman köpenyben történő vízbeugrásod után? – vigyorogtam rá.
- De. Így is rajtam röhögött a fél boxutca, meg a saját embereim, ez már a kegyelem döfés lenne.
- Ugyan már, nem hiszem hogy akkora gáz volt az pár kép!
- Néha még most is szívatnak vele.
- Ki? Csak nem a kis szöszke?
- Sebre gondolsz?
Nevetve bólogattam.
- Ő is. –vágott egy grimaszt.
- Még meggondolom, hogy kitegyem e valahova….- kacérkodtam vele.
Hírtelen a telefonom után kapott, és birkózásba mentünk át, Chris csikizést is bevetett, hogy el tudja venni a mobilt, de hiába. Végül ő került felülre, és csak pár centire volt az arcomtól, az arca. Néhány végtelennek tűnő pillanatig mélyen egymás szemébe néztük, és Chris közelebb hajolt. Egészen közel. Megakart csókolni, de én oldalra fordítottam a fejem.
- Ne haragudj…- suttogta, és valahogy lekecmergett rólam.
Mindketten zavarban voltunk.
- Nem. Nem veled van a baj, hanem velem…- motyogtam.
- Nem. Én értettem félre a dolgot…
- Nem. Nem. Én kedvellek, mert egy nagyon helyes, és…. kedves pasi vagy tényleg…
- De másfelé húz a szíved…. – dünnyögte maga elé, miközben visszaült az ágyam szélére.
- Nem tudom…. Lehet hogy igen… Most kusza minden…. Tudod pár napja úgy éreztem, elindult valami Eddievel, és most kell egy kis idő, amíg rendezem magamban a dolgokat….
- Az egy barom. – fakadt ki Chris szokatlan indulattal – Komolyan nem értem. Ha velem próbálkoznál….. – elharapta a mondat végét.
- Ha veled próbálkoznék nem hagynád ki az alkalmat? –kérdeztem megrovóan.
- Nem abban az értelemben ahogy gondolod! –mentegetőzött.
- Szóval nem csak pár estére kellenék, hanem egy hónapra?
- Ne forgasd ki a szavaimat, és ne tegyél egy lapra vele! Nem minden pasi Eddie Irvine! – csattant fel.
Rá sem néztem csak elfordítottam a fejem.
- Ne haragudj! Nem akartam kiabálni! De én nem vagyok Eddie! Én kedvellek, nagyon is, és ha adnál egy esélyt, akkor megpróbálnék egy komoly párkapcsolatot kialakítani veled. De amíg te azt hiszed minden pasi olyan mint ő….
- Ez nem Csak róla szól…. Eddigi exeim is hasonló kaliberek voltak, megcsaltak és átvertek…. És félek… Félek egy újabb pofára eséstől, és ezért mondtam neki is hogy hagyjon békén. Meg is tette, de mégis máshogy alakult, túl közel került. Most meg próbálja visszacsinálni….
- Visszacsinálni?
- Igen. Rájöttem, hogy azért teszi ezt, hogy kiábránduljak belőle, hogy nehogy véletlenül még jobban beleessek, és utána fájdalmat okozzon nekem. Becsülöm benne, hogy amikor beszélgettünk elmondta, hogy egy nő vagy megszokja, hogy ő ilyen vagy megszökik. Nem tud, és nem akar megváltozni, és nem ígér egyik nőjének sem semmit.
- Ha ebből a szemszögből nézem a dolgot, akkor inkább saját magától, és a csalódástól akar megvédeni. Erre nem gondoltam….
- Én sem. De gondold végig, ha ide jön, a nyakába ugrom, akkor ő lesz a hős lovag páncélban.
Chris felnevetett.
- Ironikus. –mondta mosolyogva.
- Tudom.
- De az tény, hogy Eddie nem hiszem, hogy közömbös lenne irántad, ha ennyire lovagias tettre képes…..- gondolkodott el.
- Lehet. Vagy lehet, hogy akadt jobb numera, aki könnyebb préda. –kacsintottam rá.
- Kérdeznék valamit….
Bólintottam.
- Nekem lenne esélyem?
Vettem egy mély levegőt.
- Nem tudom Chris. Nem akarlak áltatni, így hogy szinte napi kapcsolatban vagyok Eddievel, nem lesz egyszerű kiverni őt a fejemből.
- Tudok várni.
- Kétlem, hogy rám kellene az időd, és a figyelmed fordítani….
- Ezt had döntsem el én jó?
Felemeltem a kezem, hogy megadom magam.
- De kezdetnek lehetnénk mondjuk barátok…Nekem ez megfelelne, és neked? - ajánlotta fel.
- Rendben. –mosolyogtam rá.
Aztán hírtelen nevetni kezdtem.
- Mi az?
- Kérlek mond, hogy Gerhard nem esett belém, mert ez már tényleg komikus lenne!
- Nem neki már foglalt a szíve. – nevetett ő is.
Bántott a dolog, hogy Chris szenved miattam, de nem akartam belemenni csak azért, mert hálás vagyok, vagy hogy ne törjem le.
Egyenlőre rendezni akartam ezt a dolgot Eddievel, reméltem míg itt lesznek, tudunk beszélni pár percet. Az érzelmeimen nem tudtam változtatni, de talán, talán egy kis esélyt megérdemelnénk, lehet, hogy megérné a kockázatot, de ehhez tudnom kellett az ő álláspontját.
Ami hatalmas pofára esés volt. Nem jött csütörtökön, csak pénteken késő délután. Egyedül Gerhardot értesítette erről, senki mást. Amikor megállt a fekete Ferrari a ház előtt, apával, Chrissel, Gerharddal éppen pókereztünk, anya pedig a konyhába ügyködött a kuglóffal, amit mindig minden karácsonyt megelőző napon ő süt meg. Felálltam az asztaltól, hogy folytassák csak, rám fér egy pár lépés séta, majd én fogadom a vendéget.
Felvettem a kabátot, és a csizmát, majd lementem a garázsba, ahová Eddie időközben beállt.
Az autó a szakadó hóeséstől havas volt.
Eddie kiszállt, megdobbant a szívem, de csak futólag pillantott rám.
- Szia… - vakkantotta, majd kinyitotta a hátsó ajtót, és elkezdte kiszedni a csomagokat – Látom jobban vagy. Szólnál valakinek, hogy segítsen bepakolni a cuccomat, meg az ajándékokat? – közömbös hangon beszélt, mintha csak egy kiló kenyeret kérne a boltban.
Nem tudom miben reménykedtem, vagy mit hittem eddig, de az ott és akkor szertefoszlott. Úgy éreztem magam, mit akit pofon vágtak.
Alig tudtam megállni, hogy ne sírjam el magam.
- Eddie….- suttogtam
- Szólnál valakinek? Kérlek! – válaszolta durván.
Kétségbeesve néztem, de ő csak pakolászott. Szó nélkül otthagytam, és visszamentem a lakásba, mielőtt beléptem volna a szobába letöröltem a könnyeimet, és vettem egy nagy levegőt.
- Menjen már le valaki segíteni annak a baromnak, mert egyedül nem tudja felhozni a cuccát! – közölte flegmán.
Majd mint egy durcás gyerek, el is vonultam, de valójában szinte rohantam a szobám felé, a kezemet az arcom elé téve, hogy ne zokogjak fel.
Bemenekültem, bezártam az ajtót, felkapcsoltam a hifit, leültem az egyik fotelembe, és bőgve néztem a hóesést.

3 megjegyzés:

  1. Remélem Eddie odacsukja a kezét a farkával együtt, hátha akkor visszamegy a fejébe az esze....Attól hogy távol akarja magát tartani Angeltől, még lehetne vele normális, nem kéne bunkóznia!!!!! persze a tanács az jó volt....remélem legközelebb Angie azt tanácsolja Eddienek hogy vágja le a...... azt XD
    Chris meg nagyon aranyoooooos (L) FOLYTATÁSSSST!!!!!!!

    puszíííííí,

    Szikrus

    VálaszTörlés
  2. Ujjuj, Eddie bácsi bedurvult. :D :D :D Jót tett neki az a pár kóbor numera, amiben gyanítom távollétében részeltette magát, de a töke még mindig tele van... :D :D :D Csak ezt nem Angelen kellene levernie... Ejnye. :D
    Wááá, Chris meg.. :D Egyrészről aranyos, de remélem azért nem lesz mindig ilyen mimóza papucska, hanem azért egy kis spiritusz belé is szorult. :D Vagy direkt így akarod kiállítani az ellenpontokat? Chris, a jófiú vs. Eddie, aki Eddie? :D

    SZUPER lett! :D

    Puszi,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  3. Nekem bejön ez a szexi bunkócska is....Eddie nem tud olyat tenni, amitől kiábrándulnék belőle. Persze más a dolog, ha az ember a saját bőrén tapasztalja a dolgokat. Imádom. Puszi SM

    VálaszTörlés