2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2010. november 20., szombat

Hazard of hearts 13.

13.rész

A karácsony hátralévő része is hatalmas nyüzsgéssel, és látogatási dömpinggel telt, de szerencsére leráztam anyáékat azzal, hogy még kicsit fáradt vagyok, és nincs is kedvem minden üzletféllel, és haverral dumcsizni. Így Chrissel kicsit félre tudtunk vonulni, hogy egymással foglalkozzunk, ha csak pár órára is.
Vasárnap egész délután Chris idegesnek tűnt, nem akartam rákérdezni, úgy voltam vele, ha akarja elmondja, de végül már bosszantott a dolog, pláne amikor rájött a sétálhatnékk a szobámban.
- Az Istenért, mi van veled, egész nap olyan vagy mintha megittál volna egy liter kávét. Mond már mi a baj! –morcoskodtam.
Végül leült mellém az ágyra, és fanyarul elmosolyodott.
- Miért érzem azt hogy ennek nem fogok örülni?
- Mert nem fogsz….
Vettem egy nagy levegőt.
- Mond!
- Eddig úgy volt, hogy szilveszter után még majd két hetet tudok maradni, de sajnos mégsem. Szerettelek volna elvinni valamerre pihenni. De semmiképpen sem fog összejönni. Gond van a fejlesztési részlegen, és máshol is. – bökte le ki letörten.
- Ez mennyi idő? Mármint amíg elintézed?
- Úgy látom nem érted…. Ennyi szabim lett volna, de a január utolsó két hete a februári egész hónapos teszt miatt munka, és az utolsó teszt nap után két hét és….
- És kezdődik a szezon. El is felejtettem. Látszik, hogy kicsit még le vagyok maradva pár ténnyel fejben. De majd visszarázódom! Megy ez nekem jobban is. – mosolyogtam rá.
- Mármint a naprakésznek lenni a F1ből? –nevetett.
- Ahha.
Elszontyolodtam.
- Akkor mikor utazol pontosan?
- Január harmadikán.
Szorosan átölelt.
- Azért ha van a sok meló mellett időd, meg kedved, akkor eljöhetsz te is Milton Keynesbe, meg persze pár versenyre.
- Tetszik az ötlet! De milyen státuszban?
- Mint vendég, egy fontos kiemelt vendég, aki a leendő gyárunk építésének egyik ötletgazdája, és menedzsere. – mondta magától értetődően.
- Nem erre gondoltam!
- Akkor mire?
- Chris! Úgy értem, hogy azon felül, mint munkatárs, hova soroltatsz be a többiekkel? Egy haverod? Egy barátod? A csajod? A barátnőd? – kérdeztem nyomatékosabban.
- Jah hogy úgy! – nevetett fel – Ne aggódj, egyértelművé teszem, hogy te a kedvesem vagy, és nem „csak” egy csaj, aki mellesleg a munkatársam.
Megpusziltam az arcát.
- Ezt miért kaptam?
- Mert a kedvesednek mondtál, és nem a csajodnak.
Egymásra mosolyogtunk.
- Akkor egyértelműen együtt vagyunk? –kérdezte óvatosan.
- Igen. Egyértelműem igen. Bár –szisszentem fel –ha egy bizonyos tényállást figyelembe veszünk….
Hozzám bújt, és a fülemhez hajolt.
- Ami késik nem múlik, amúgy meg, ilyen átjáróházban kettesben lenni, nekem sem álmaim netovábbja…
- Te! Zseni vagyok! - ugrottam fel vidáman.
Értetlenül nézett rám.
- Neked Gerhard nagy spanod ugye?
- Hogy mim?
Még ezt sem tudod?- tekintetet dobtam felé.
- Nagy haverod ugye?
- Igen.
- Hna! Gerhard pár napja feldobta, hogy menjünk el testületileg Ausztriába síelni, én mondjuk nem is tudok, meg utálom is. De fűzzük meg, hogy győzze meg anyuékat, meg mindenki mást!
- De ez neked miért jó, ha…
- Várj! Hna, én közlöm, hogy nem tudok menni, meg nem is akarok, egyrészt végre nyugira vágyom, másrészt, most másztam ki egy tüdőgyusziból, és tudva levő, hogy ilyenkor nem tanácsos a hideg levegőn tartósan tartózkodni. Tehát én nem megyek! Te meg mondjuk beadod, nekik, hogy valami üzleti ügyed van és Londonba kell utaznod, pont aznap délután, amikor reggel elmennek.
Hamiskásan rám kacsintott.
- Jó terv…
- Zseniális terv! Beszeld rá Gerhardot, én meg a családom!
- Rendben! Bár szerintem vevő lesz az ötletre…- vigyorgott rám Chris az ajtóból.
Elnyúltam az ágyon, majd kinyitottam a laptopot hogy elolvassam az aktuális híreket.
A hírek oldal címoldalon hozta, hogy : Schumacher visszatér!
Mi?????? Azonnal átolvastam a cikket! Van Isten!!!!!!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! –üvöltöttem.
Mint az őrült rohantam le a lépcsőn! Gerhard éppen a síelésre próbálta rávenni a csapatot, de amikor berontottam mindenki engem nézett.
Mert én körbe - körbe ugráltam, és vigyorogtam, mint a vad alma.
- Mondtam én! Én megmondtam! Juhehééé!
Chris úgy nézett rám, mintha elmebeteg lennék. Velem, pedig madarat lehetett volna fogatni, úgy éreztem, hogy ennyi boldog régen voltam. A nagy példaképem visszajön, a gyerek korom hőse!
- Mi történt? –kérdezte zavartan.
- Semmi, ez nála a Schumi szindróma! –legyintett anya – Hna mi történt?
- Schumi beszáll a cirkuszba! Értitek? Újra versenyzik! A nagy páros Schumi - Brawn összeáll, a Mercinél! –tapsikoltam, mint egy öt éves.
Anyuék kivételével, a pár vendég, Chris, és Gerhard, úgy néztem rám, mint aki a Holdról jött, és kínaiul beszél.
- Hogy mi? –kérdezte Gerhard.
- Mondom! A Mercedes most jelentette be, Rosberg mellett Schumi lesz a másik pilóta, három évig!
- De azért jól vagy kislányom? –kérdezte anya morcosan.
- Persze! – és adtam neki egy puszit.
- Ne is törődjetek velem, egy –két óra és elmúlik! Amikor Schumi nyert egy versenyt, vagy egy vb-t, két napig ez ment! – legyintett anya ismét.
Én meg széles vigyorral otthagytam őket, és vissza mentem a szobámba.
Pár perccel később Chris utánam jött, de nem tudtam nem vigyorogni, pedig láttam, hogy kicsit morcos.
Tovább pötyögtem a laptopon, és elolvastam mindenféle cikket, hírt a nagyvilágból, amivel az utóbbi pár napban elmaradtam, még mailjeimet is megnéztem, és válaszoltam a jókívánságokra is.

3 megjegyzés:

  1. Elképzeltem Angiet ahogy denszel a nappaliba :D ismerős az érzés :D nagyon jóóó lett a rééész :D és áááááá együtt vannaaaaak :D
    Jaaaj nézze már meg azt a retkes ajándékot Angie meg tűnjön már el mindenki síelni!!!!

    FOLYTATÁÁÁST!!!

    puszííí,

    Szikrus

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁÁ, Angel nagyon aranyos volt, ahogy örült Schuminak! :D :D :D
    Gondolom a vendégek álla a padló alá került pár emelettel. :D :D
    A csajszinak viszont tényleg van egy kis esze, jól kigondolta, hogy lehetnének végre kettesben Chrisszel. :D
    A "kedvesem" szóért pedig tényleg járt a puszi!

    SZUPER lett! :D

    Noncsi

    VálaszTörlés
  3. Schumi szindróma :-D
    Ez jóóóóó:-D
    Szegény Horci! Mindig morcos! Most ők tényleg összejönnek?
    Team Eddie!!!!!!
    Nagyon jó lett, mint mindig.
    SM

    VálaszTörlés