2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2010. november 23., kedd

Hazard of hearts 19.

19.rész

Mire leszálltunk, Eddie is előkerült. Nem tűnt túl nyugodtnak. Chrisre egy jelentőségteljes pillantást vetettem.
- Chris! Kérlek, kiszednéd a csomagjaimat a gép aljából? Addig összerámolom a cuccom!
Vette a lapot előre ment, és Gerhard is eltűnt, mint a kámfor. Vagy ráérzett, hogy gáz van, vagy Chris mesélt neki, míg mi Eddievel értekeztünk.
Ahogy okával néztem, inkább sík idegnek tűnt.
Mire utolértem a konyhában, éppen egy whiskyt töltött magának.
- Kérsz?
- Te se igyál. Inkább mond el mi a gond. – mondtam a lehető legkedvesebben.
- Hosszú. Nagyon hosszú. – szinte magába roskadt.
Már éppen bele akart inni az italába, amikor rátettem a kezem a pohárra.
- Ezzel nem oldasz meg semmi. – kivettem a kezéből.
Lerogyott az egyik székre.
Megjelent Chris feje az ajtóban.
- Bocs… de kint várnak a többiek….
- Megvárnál az ajtóban? Megyünk máris!
Chris eltűnt, Eddie meg viharverten nézett rám.
- Gyere át délután, és beszélünk! Oké?
Bólintott.
- Helyes! És ne igyál mert a lányod nem egy részed disznót akar, hanem egy józan pasit.
Otthagytam.
- Mi a gond?
- Nem tudom, de rosszat sejtek, maga alatt van…
- Látom… Beszéljek vele?
- Ne! Majd én, délután átjön. Nem mondhatok többet, de nekem úgy tűnik, hogy Zoé valamit nagyon elkapkodott, hülyeséget csinált és bánja. Eddienek meg gőze nincs, hogy kezelje a helyzetet.
- Értelek…. Ha Eddie akarja majd elmondja nekünk is… - mosolygott kedvesen.
Bólintottam.
Mire besétáltunk a főépületbe, Eddie is beért minket.
Messziről látszott, díszes a fogadó bizottság. Ott vigyorgott Dietrich, Neweyval, Mark állt mint egy díszfasz, Seb meg csak nézett ki a fejéből. Vak nem látta csak, hogy soványabb, mint eredetileg, nagyon be volt esve az arca, és karikásak fáradt szemek néztek a semmibe.
Vettem egy nagy levegőt.
- Mi az? –suttogta.
- Úgy látom, én leszek itt az ügyeletes pszihomókus…- morogtam.
- Hálás lennék ha bevállalnád ránk férne, mint látod…
- Meglátom mit tehetek…
Mire odaértünk hozzájuk, igyekeztem minél jobbkedvűnek mutatkozni.
- Angel! Drágám!
- Dietrich! –kapott két puszit, és egy ölelést.
- Milyen volt az út?
- Kényelmes köszönöm. Minden rendben volt. - mosolyogtam hálásan.
- Örülök!
Chris mellém lépett, keze fogott Dietrichhel.
- Angie engedd meg hogy bemutassam neked, a főtervezőnket, és a csapat technikai főigazgatóját Adrian Newey.
- Adrian, ő Angel Hunter, a magyarországi gyárunk egyik ötletgazdája, és menedzsere. És nem utolsó sorban a párom.
A jó főmérnök arcán átfutott valami meglepetés féle, de kedvesen kezet ráztunk.
- Üdvözlöm nálunk Ms Hunter!
- Ha már kollegiális viszonyban leszünk nem tegeződhetnénk?
- Remek ötlet! Adrian!
- Angel vagy Angie!
Bólintott.
- Mark Webber, csapatunk egy pilótája. –folytatta Chris.
- Szia Angel Hunter!
- Mark! –közölte foghegyről, és vele is kezet ráztunk.
Nem lesz a kedvenc emberem az tuti.
- És a tavalyi világbajnokunk a német Sebastian Vettel! – mondta Dietrich.
Külön kihangsúlyozta hogy német.
- Hali! Angel Hunter! – mosolyogtam kedvesen.
- Szia Seb vagyok…- és megeresztett egy erősen vérszegény mosolyt.
De ez kb. úgy hatott, mintha kivégzésre vinnék.
- És amúgy kösz Dietrich, értettem a célzást, de attól még nem leszek Seb szurkoló!
Adrian, Seb, és Mark döbbenten álltak.
Dietrich meg jó ízűen nevetett.
- Jó van na a keservit akkor! Ha továbbra is a vén Michaelnek szurkolsz, akkor vigyen el az ördög!
Felhúztam az egyik szemöldököm.
- Tudod, attól, hogy tűsarkúban vagyok és a főnököm vagy, még tökön rúglak egy ilyen megjegyzésért! – néztem rá dühösen.
Persze nem voltam az, csak adtam a műsort, de ezt szerintem mindenkit tudta csak Sebiék nem.
- Tyűűű de felhúztad magad! –vigyorgott Gerhard
- Legalább nem folytatok szélkakas politikát!
- Nem te életed végéig tifosi maradsz, csak nem a Ferrari hanem Schumacher tekintetben! – vigyorgott Eddie is.
- Na és! Én hűséges típus vagyok! Veled ellentétben! –vigyorogtam vissza.
Chrisből kitört a nevetés, ahogy végül mindenkiből. Vették a lapot végre. Seb is nevetett, egy pont nekem.
- Hna akkor mehetünk is a gyárba! – bökte ki Dietrich.
Bólintottam.
- Van ötleted hol szeretnéd kezdeni? – Dietrich csevegő hangon.
- Most hülyének nézel? –kérdeztem sértődötten.
Értetlenkedve pislogtak rám.
- Hát az alváznál, és végig a gyártósoron, a kész autóig! Minden érdekel!
- Öööööö. Hát megoldjuk valahogy…. –bökte ki Dietrich.
- Mondjuk adj mellém egy embert aki ismeri a gyárat mint a tenyerét, és tud válaszolni a kérdéseimre! Meg kéne valaki, aki ért az autókhoz!
Chrisre néztem, majd Seb felé mutattam a szememmel vette a lapot.
- Jó! Akkor keresünk valakit! –dünnyögte Dietrich.
- Seb biztosan vállalja a második idegenvezető szerepét! –közölte Chris – Seb?
- Persze…- nyögte ki.
- Remek. Akkor menjünk végre, mert itt fogunk megvénülni! – belekaroltam Chrisbe.
- Zseni vagy!- súgta a fülembe.
- Uhum.
- És a mi terv további része?
- Még nm tudom. Az a lényeg, hogy intézd úgy, hogy Seb sokat legyen velünk. Meg velem.
- Kitalálok valami…
- Príma….
- Hát mit pusmogtok ott hátul? – szólt hátra Gerhard.
- Az éjszakai szex terveimet ecsetelem éppen, érdekelnek a szaftos részletek? Vagy elég perverz a fantáziád Gerhard?
Úgy fordult vissza mintha korbáccsal csaptak volna rá, a többieken meg halk moraj futott végig.
Chris elpirult.
- Mi az édes? Zavarban vagy?
Chris sokatmondóan rám pillantott, én meg felnevettem.
Még hogy egy pasit nem lehet zavarba hozni? Ugyan már!
Kiértünk az épület mögötti parkolóhoz.

1 megjegyzés:

  1. GYÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    hatalmas volt ez a rész :D Sebre ráfér a támogatás....Kíváncsi vagyok, Angie tud-e segíteni neki valahogy...

    FOLYTATÁÁÁÁST!!!!!!!!!!!!

    puszííí,

    Szikrus

    VálaszTörlés