Through Hearts and Tracks 58.

58.rész

- Ugye most nem az van, ami gondolom, hogy van?! – kiáltott fel dühösen Seb.
Félszegen néztem rá.
- Miért mégis mit gondoltál mit csinálunk összezárva majd másfél hétig? Talán csak nézzük egymást?! – vigyorodott el Eddie gúnyosan.
- Feltételeztem, hogy van annyi eszetek, hogy…. de látom, így akarod magadhoz láncolni, hogy mindenképpen hozzád menjen!
- Hna vegyél vissza kis herceg! – csattant fel Eddie és villámokat szórt a tekintete.
- Nem Eddie erőltette, hogy ne védekezzük, hanem én! A történtek után fel sem merült bennem, hogy másfél hét múlva megint itt tartunk. El akartalak felejteni…
- És ennek persze a legjobb módja, hogy összehoztok egy gyereket? –kérdezte Seb keserűen.
- Akkor azt hittem, minden szép és jó és így is marad és boldog leszek vele, mert szeretem, és hozzá akarok menni. Úgy éreztem, hogy csak akkor jöttem rá kit is szeretek valójában…- suttogtam megsemmisülten.
- Aztán jöttem én, és felforgattam mindent….- suttogta Seb, és leült a kád mellé a földre.
Bólintottam.
Eddiere pillantottam, egyrészt látszott rajta, hogy tagadhatatlanul örül a hírnek, másrészt nem tudta eldönteni, hogy ez nekem is örömteli e?
- Holnap elmegyek egy orvoshoz….
- Támogatom. –bökte ki Eddie.
- És mi lesz ha…- mondta kimerülten Seb, de ránk sem nézett.
Kezembe temettem az arcom.
- Azt hiszem, ezt ráérünk akkor eldönteni, ha ténylegesen kiderül, hogy terhes vagy sem…- mondta Eddie kegykedvűen, halványan rám mosolygott, majd miközben kisétált még odasúgta nekem.
- Felhívom Hught, hogy jöjjön ide!
Biccentettem.
Alig ment el, Seb felnézett rám, de ettől a tekintettől még engem is a sírás kerülgetett, annyira fáradt, megtört és szomorú volt.
- Ugye tudod, hogy nem ezt akartam…
- Tudom…
- Annyira, de annyira hülye vagyok… Egy idióta picsa…
- Ha nekem is több eszem lett volna, akkor most nem tartanánk itt…. – motyogta Seb.
- Lehet….. De ne okold magad, ez mindkettőnk ökörségén múlott.
Savanyúan rám mosolygott.
Eddie elég zajosan jött vissza.
- Beszéltem Hughval, kb. húsz perc és befut. Megnézi a nagy beteget, és téged is megvizsgál, azt mondta ha vesz tőled vért, és elküldi Dublinba a fő laborba, és holnap délutánra meg is lesz a biztos eredmény.
- Remek… - dünnyögtem.
Seb is dünnyögött valamit, de konkrétan nem lehetett érteni, hogy mit.
Eddievel felsegítettük és ágyba dugtuk.
Alig tette le a fejét a párnára, máris újból rázta a hideg.
- Megy fel a lázam…- motyogta.
Eddie a homlokára tette a kezét.
- Igen, már megint! Hogy az Isten verje meg! –mérgelődött.
- Ver, látod hogy ver! –suttogta Seb.
- Nem rád értettem, hanem a lázra… – dühöngött Eddie.
Nekidűltem a kandallónak, de ismét erős szédülés tört rám. Belekapaszkodtam a díszítésbe, de így is Eddienek kellett elkapnia.
Lefektetett az ágyra.
- Hogy vagy? –kérdezte aggódva.
- Szédülök, és úgy érzem mintha semmi erőm sem lenne…
- Nem csodálom, ez az állandó stressz. Ráadásul ma nem is ettél semmit, csak hánytál. Készítek valamit jó?
- Mézes pirítóst…
Kedvesen rám mosolygott.
- Rendben… Más egyéb ?
Megráztam a fejem.
- Oké. Addig pihenj. Te kérsz valamit? –kérdezte Sebtől.
- Egy kis vizet… - rázkódott meg.
- Rád férne némi ehető is, olyan vagy, mint aki most jött valami nyomortelepről…
- Nem vagyok éhes, csak szomjas…
- Az lehet, de enned kell, a láztól és az állandó betegeskedéstől, le vagy épülve. Egyébként meg nem értem mit vitázom veled, ez az én házam, és az én szabályaim! –vágta oda, és pufogva beviharzott a konyhába.
- Édes a humora, mint mindig…- szuszogta.
- Igen, többek közt az elbűvölő stílusáért kedveltem meg…- nevettem fel.
- Sejtettem….
Lehunytam a szemem, de nem sokkal később arra ébredtem, hogy pirítós illatát érzem.
Eddie egy tányéron három szeletet, és egy bögre citromos teát tartott elém.
- Nem tudok ennyit megenni…
- Dehogy nem…- azzal Seb felé bökött, aki éppen akkor majszolt egy szép nagy karéj kenyeret.
- Azt hittem nem vagy éhes!
- Jól nézett ki!
- Ahha… - dünnyögtem – Mivel győzted meg? –súgtam Eddienek.
- Nem fenyegettem meg. Csak észérveket használtam. –mondta komolyan.
Nagyot sóhajtottam, majd beleharaptam egy guszta szeletbe.
Csendben falatozunk, amikor kopogtak.
Eddie odasétált az ajtóhoz, és kinyitotta, majd Hughval visszasétált hozzánk.
Ijedten pillantottam Eddiere, aki leült mellém, és megszorította a kezem.
- Nos kivel kezdjük? –kérdezte a doki.
- Velem. – böktem ki megadóan.
A doki leült Eddie helyére, aki közben átmászott a másik oldalamra.
Hugh gumi szalagot kötött a felkaromra.
- Szorítsa ökölbe a kezét Angel.
Megtettem, lefertőtlenítette egy alkoholos vattával a karom, majd elővette a steril tűt, és három vérvételes vákuumcsövet.
- Nem lesz baj…- súgta Eddie a fülembe, majd szorosan átölelt.
- Nem az már lehet hogy megvan…- nevettem fel keserűen.
- Ha megengeditek ráértek az eredmény kézhez kapása után dönteni…
Fáradtan dőltem Eddienek, miközben a doki belém szúrta a tűt, és lassan megtöltötte a fiolákat. Nagyon feszítette a karom.
Nagyokat sóhajtottam, majd miközben kihúzta a tűt, egy darabka gézt szorított a sebre.
- Meg is vagyunk!
- És túléltem, mily meglepő!
Mindannyian halkan kuncogtunk.
- Hna lássuk a nagy beteget!
Odaült Seb mellé megvizsgálta, majd megmérte a lázát.
- És hogy van Sebastian?
- Fáradtan, lázasan, és kimerülten.
- Mondtam hogy lassú gyógyulás lesz, ne várjon csodát, de jobban fest mint tegnap, és a láza sem olyan magas már. Ha tovább pihen, és nem császkál ez esőben mint tegnap este, akkor még jobban is lesz. –azzal szúrósan nézett Sebre.
- Látom beépített kémei is vannak… - morogta Eddire nézve.
- Hát akad néhány, az tény! –vigyorodott el a doki.
Majd beadta Sebnek a gyógyszeradagot, aki ezúttal sokkal jobban viselte, mint előző este.
- Mire végez velem doki, kész tűpárnak leszek!
Hugh ezt felettébb viccesnek találta, majd kezet rázott Eddievel, és távozott.