2019. 04.26 NEWS!!!

2019.04.26-i UPDATE!!!
Az új történetem és a régiek elkezdtek felkerülni a Wattpadra :)
Klikkeljektek bátran az alábbi linkre





2010. november 30., kedd

Hazard of hearts 36.

36.rész

A következő napok, hetek és hónap érdekesen telt. Zoé külön költözött Eddietől egy két szobás lakrészbe, nem akart egy fedél alatt lakni az apjával a történtek után. Maria is támogatta, mondván Zoé tanul némi önállóságot, így Eddie egy újabb vita után, de belement. Maria sarokba szorította, és az írnek nem volt más választása, de Maria kijelentette, hogy a többi gesztenyét csak kaparjuk ki magunknak, többet nem segít.
Ez is nagy eredmény volt, így nem szólhattunk semmit.
Felhívtam az összes olyan tuningos havert akit érdemes volt, hogy ez meg ez lenne a gondom, és miről is van szó pontosan, és kinél. Persze csak nagyvonalakban meséltem.
Öten jeleztek vissza, hogy érdekli őket, és szabadok, mondtam, hogy ez ingyen meló, csak a szállást, utazást, kaját állja a Red Bull, fizetés akkor, ha eredmény is van.
Ez Chris feltételrendszere volt, és egyet is értettem vele.
Mint kiderült, egy ember a Nascarban – Michael Castle, igazából Kastély Misi csak angolosíttatta a nevét – az elektronikai részlegen, egy az Indyben – Előd Halls – a hűtésfejlesztésen dolgozott, illetve az autók egyedi fejlesztésénél is ténykedtek. Tekintve hogy a Nascarban mindenki magának csinál kocsit, az Indyben meg a készen kapott kasznin ügyködhet bizonyos keretek között a csapatok.
Egy ember jött a Mclarentől – Péter Balazsovics -, a felfüggesztésről, és kettő a Ferraritól – Norbert Mester és Anna Petroczy - az aerodinamikai részlegtől , Péterrel nem hosszabbítottak szerződést, és nincs helye, utóbbi kettővel a Ferrari a valenciai gálaesten közölte, hogy szerződést bontanak velük. Hivatalos indoklásban költségcsökkentésről, és létszámleépítésről volt szó, az igazság meg az, hogy nem jöttek ki Alonsoval.
Végül felhívtam Andy is, és elmondtam, hogy mi a harci helyzet, de sem pénzt, sem szerződést nem ígérhetek. Azt mondta meggondolja és majd szól, két nap múlva már a nappaliban ült a többiekkel együtt.
Összeült a régi nagy csapat, végre beszélgettünk egy jót. Chris kicsit meglepődött, amikor hét embert talált a szobájában kora este, de mikor bemutattam mindenkit, és előadtam a pedigréjüket, azért ledöbbent rendesen. Mivel szűkösen volt csak hely, ezért Annát, Norbit és Petit, egy háromszobás lakrészbe, Elődöt és Misit egy kétszobásba szorította be. A srácok megértették, hogy most ez van, ezt kell szeretni, itt meg kell küzdeni megint mindenért. De nem bánták.
Andynak azonban sehogyan sem akadt egy szabad ágy. Végül megkérdeztem Zoét nem e lenne gond, ha kapna egy lakótársat. Zoé pedig örült Andynak, úgyhogy ez a gond is megoldódott.
A kis csapatom belevette magát a munkába, és dolgoztak éjjel-nappal. Vadabbnál vadabb ötletekkel jöttek hozzám, hogy adagoljam be Chrisnek, a negyedik ilyen húzásuk után Chris nekem esett, hogy ha akarnak valamit vele tárgyaljanak meg ő a főnök, és ne üzengessenek.
Úgyhogy ezután ők jártak a nyakára, és rágták a fülét. Tény, hogy Anna, és Norbi felvett némi olasz veszekedős temperamentumot, Peti meg se szó se beszéd eltűnt, ha valami nem tetszett neki. Kibuktatták Christ, ő meg engem okolt. Végül lementem leordítottam a fejüket, hogy ezt vagy abbahagyják, vagy vége az előszerződéseknek, és kalap kabát.
A kezdeti nehézségek ellenére, az utolsó barcelonai tesztre már értékelhető eredmények születtek, amit azt jelenti, hogy nem a sor végén, hanem az első tízben a középmezőnyben végeztek a fiúk.
És bár a sajtó kivégezni készült Christ, és az én gárdámat, ezzel a szűk egy hónapos fejlesztéssel elért rész siker, elég volt ahhoz, hogy befogja egy időre a kétkedők száját.
Mark villogott mindenhol, mint valami díszfasz, az eredmények alakultak, és Seb és Zoé ügye is jól haladt. A kezdeti Hanna okozta megtorpanás után. De ezt is megoldottam, egyszer felvettem Seb helyet a telefont, és előadtam a kényes kurvát, elég szexista stílusban, majd átadtam Sebnek a mobilt, aki közölte Hannával, hogy van más aki boldogítsa, és kielégítse, úgyhogy hagyja békén. Valamilyen számomra érthetetlen okból Hanna többé nem hívta Sebet.
Zoéval voltak együtt, néha pedig egy eldugott sötét sarokban akadtam rájuk, ahogy nagyon összebújtak. Fél szemem mindig rajtuk volt, mert Eddie hol itt, hol ott tűnt fel a boxutcában. Olyan lett mint valami átkozott kísértet, a nők továbbra is jöttek és mentek mellette, és elég sokat ivott, de a tanácsadás és a pr részleg vezetése Chris szerint kifogástalannak tűnt.
Bárkit látott vendégül a Red Bull, az meg volt elégedve.
Eddievel azóta a nap óta, a köszönésre, biccentésre, és:
- „Hoztam egy papírt, nézd át, véleményezd, ha jó írd alá!
- Rendben! Kösz! Szólok ha kész!
- Oké! „
Típusú kommunikáció zajlott köztünk. Ennyit muszáj volt beszélnünk, tekintve, hogy én lettem a csapat egyik menedzsere, Gerhard mellett, ő pedig amiben tudott, segített, hogy hatékonyan tudjunk együtt dolgozni. Én vállaltam a papírmunka nagy részét, és némi bájolgást a támogatókkal, és partikon. Az osztrák ezért felettébb sokat hálálkodott, hiszen utálta az irattologatást, mindig el is maradt vele, engem pedig célszerű volt minél távolabb tartani a nagy szám miatt a befektetőktől. Remek páros lettünk.
Az elején mégis furcsa volt Eddie hozzáállása, de megszoktam.
Zoét is kifaggattam, hogy Eddie vele beszél e? Annyit mondott, hogy nem túl sokat, néha megkéri, hogy ebédeljenek vagy vacsorázzanak együtt, és elvitte párszor vásárolni is, mondván Zoé lássa be egy milliomos lányaként nem járhat úgy mint valami hajléktalan.
A ruhák nagy részét Eddie válogatta ki, jó ízléssel, volt ott minden, rock bulira való cucctól a fekete kis esélyiig.
Segítettem Zoénak eligazodni, mikor mit érdemes felvenni, és adtam neki egy listát a dress codokról – milyen alkalomra, mit illik, szabad felvenni, és mit nem -.
Mondtam, hogy bármi van szóljon nyugodtan, de ezt úgyis tudta.
A bahreini nyitó futam helyszínén szerda kora este homeban csücsültem a kicsi mégis tipp-topp irodámban. Egyszerű, de jól felszerelt helyiség volt, egy asztal laptop, nyomtató, telefon, a jobb oldali falnál fémpolcokon mappázott iratok. Ezzel szemben a bal oldalon kis fekete kanapé, üveg dohányzóasztal, és két feketebőr fotel az asztalom előtt.
Már éppen felálltam az asztalomtól, amikor kopogtak.
Fel sem néztem, csak pakolgattam, amit még kellett.
- Gyere!
- Hoztam pár iratot! Most kaptam meg!
Eddie volt, és már nyújtott is át egy elég vaskos köteget.
- Atyám! –nyögtem föl – Ki akar velünk ilyen részletes szponzori szerződést kötni?
- A Bahrain Air!
- Hűűűűű! – vettem, át döbbenten a tervezetet – Kinek jár érte dicséret? –kérdeztem vidáman.
- Egy haverom ott dolgozik a menedzsmentnél, meghívtam ebédelni, és meggyőztem, hogy érdemes ránk időt, és pénzt fordítani. –közölte egykedvűen.
- Akkor szép munka volt! Mennyire sürgős?
- Holnap délelőttre kell!
Nagyot sóhajtottam.
- Akkor iszom egy kávét, és nekilátok.
- Jó. Tizenegy után érte jövök! – és már ment is kifelé.
- Eddie!
Fáradtan fordult vissza a küszöbről.
- Tessék?
- Beszélni akarok veled Zoéról….
Bejött és megállt velem szemben, hellyel kínáltam a kanapén, én leültem az egyik fotelbe.
Nyúzottnak, kialvatlannak tűnt. Feltette a kezét a könyöklőre, és neki dűtötte a fejét a kézfejének.
Nem szólt egy szót sem csak bámult rám.
- Beszélgettem vele mostanában. Azt mondta egész jók voltak a programok, de alig szóltál hozzá pár szót. Ő nem akarta erőltetni a beszélgetést, mert úgy érzi haragszol rá.
- Pedig nem. Csak nem akarok vitát! –mondta fáradtan.
- Beszélned kéne vele…. Azt mondta szívesen beszélne veled sok mindenről…
- Jó majd átnézek hozzá.
- Említette, hogy szívesen kipróbálná a tevegelést, meg kedve támadt várost nézni… Holnap délelőtt akartam lemenni vele, de ez a munka kicsit sok, elbíbelődöm vele, menjetek el ketten….- vetettem fel.
- Jó…. – megdörzsölte a szemét.
- Szarul nézel ki…..
- Szarul is vagyok….- morogta majd feltápászkodott.
Megsajnáltam. Még el se kezdődött a szezon, de máris hulla volt. És szükségünk volt rá, mert kapcsolatai jól jöttek a csapatnak.
- Nem akarsz beszélgetni?
- Nem!
- Ahogy gondolod…
Visszaültem az asztalomhoz, és belemélyedtem, a rafinált szerződésbe, közben rácsörögtem Chrisre és elmondtam milyen új szponzorunk lenne, örült, de neki is akadt még munkája bővel. Megállapodtunk, hogy aki előbb végez, keresi a másikat.
Szűk három órával később már majdnem kiesett a szemem, mire kijegyzeteltem papírszélekre, hogy mit kell kihúzni, és beleírni.
Megint kopogtak.
- Jöhetsz, ha nem munka!
Fel sem néztem.
Valaki az orrom elé tolt, egy nagy pohár jegesteát.
Eddie volt.
- Gondoltam jólesne, a kávéhoz már késő….
- De ugye nem azért jöttél, hogy teát hozz?
- Nem.
Miért van az, hogy ez pasi mindig nálam köt ki ha lelki baja van? Én meg vagyok akkor a barom, hogy még ápolgatom is.
Legközelebb már pénzt fogok kérni egy - egy alkalomért.

2 megjegyzés:

  1. A Kastély Misi....ütött :-D
    Eddie nagyon fáradt....de legalább nem ordít. Talán nincs ereje hozzá....:-D
    Imádom....és várom a folytot
    puszi SM

    VálaszTörlés
  2. Azt az eget....Kastély Misi....mondjuk a Michael Castle sokkal jobban hangzik ez tény :D Eddie-nek meg ajánlanám a robitusiiiiiiin-t...mostanában keveset ordít. Megfáradt vagy mi van???
    És van egy Anna nevezetű lány is a csapatban :D Jaj de jóóóóóó :P
    FOLYTATÁÁÁÁÁST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!nagyon tetsziiiik!!!!!!!!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

    puszíííí,

    Szikrus

    VálaszTörlés