Dream/Team? - Álom/Csapat? 42.

42.

Kinyitottam az ablakot, leültem a kanapéra, aztán csak meredtem magam elé. Nem értettem mi történt, nem állt össze. Végig elemeztem az egész szituációt, és nem tudtam rájönni, mit baltáztam el ennyire. Szerettem volna pontosan tudni az okot, amitől ennyire kikészült, de nem volt elég merszem elé állni, és rákérdezni. Nagyon szégyelltem magam. Azt hittem, Sebnek tetszik dolog, de ezek szerint tévedtem. Csalódást okoztam magamnak, de legfőképpen neki. Ez legbelül rettenetesen bántott, és kínzott. Nem akartam még én is a lelkébe gázolni, de sikerült.

Lassan beesteledett, amikor kopogtak. Úgy döntöttem nem reagálok. De az illető nem adta fel, és tovább próbálkozott.

-        Én vagyok Cat. Kérlek! – hallottam a német hangját.

Felálltam, és a bejárathoz sétáltam, pontosan tudtam, hogy úgysem megy el, amíg nem beszéltünk. Ennyire már megismertem.

Lassan nyitottam ki. Bent sötét volt, a folyosó fényétől pedig hunyorognom kellett.

-        Szia. – motyogta, ő is nyúzottnak tűnt.

-        Szia. – suttogtam.

-        Ezt neked hoztam. – húzott elő a háta mögül egy plüss macit, Red Bullos overállban – Béna, gyerekes, gagyi, és idióta tudom, de szívből adom. – tolta a kezemhez.

-        Seb…- pillantottam rá.

-        Béke maci. – de már alig volt hangja – Kérlek…

-        Sajnálom…- tátogtam.

-        Te? Én sajnálom! Egy barom voltam! Ne haragudj rám! – simogatta meg az arcom – Cat…

Én szúrtam el oltárira, joggal kiakadt, és még ő jött bocsánatot kérni? Ez padlóra tett.

-        Bánt a dolog. – böktem ki.

-        Tudom. – próbált magához húzni, de elfordultam.

-        Cat ...

-        Hagyjuk abba. – néztem a félfára – Kérlek.

-        Ne csináld ezt… Én…

-        Seb! – néztem a szemébe – Nem akarom folytatni, ez nekem sok! – nem tudtam elviselni, hogy ennyire megbántottam.

Lehunyta a szemét.

-        Ne haragudj rám… - suttogtam sírva.

A fejét a félfának döntötte, nagyon le volt törve.

-        Ezt is elszúrtam. Egy csődtömeg vagyok... Egy világbajnok csődtömeg…Nem hiszem el…

-        Seb…

-        Szánalmas vagyok! – bokszolt a falba – Nem akartam durva lenni, ugye tudod? – nézett rám könnyes szemmel – Annyira bánt! – fakadt ki.

-        Én… -

-        Ne utálj nagyon, jó?…  – lökte el magát a faltól – És ne sírj miattam… Nem érek annyit. – törölte le a könnyeimet lágyan.

-        Seb…  Sajnálom, amiért csalódnod kellett bennem. – nyögtem ki.

-        Csalódni?

-        Elszúrtam, és nem élvezted…

-        Mi??? – nézett rám döbbenten – Cat! – húzott magához, és nem hagyta, hogy eltoljam – Te miről beszélsz?

-        Kiakadtál, amiért én… Szóval érted…

-        Nem! – csattant fel – Erről szó sem volt!

-        Nem?

-        Nem! Dehogy is! Jesszus! – túrt a hajába.

-        Akkor? –tártam szét a karom.

-        Pont az ellenkezője volt. Túl jól… - nézett rám jelentőségteljesen, és beljebb terelt az ajtón, és becsukta – Túl jól foglalkoztál velem, és ez volt a baj.

-        Miért az baj? – nevettem fel szkeptikusan.

-        Cat. – tette a kezét az arcomra, majd elengedett – Azért borultam ki, mert… – dőlt az ellentétes falnak idegesen, és kifújta a levegőt – Tudod te mennyin múlott ma a dolog? Az hogy ott helyben, máris, és azonnal magamévá tegyelek? Egy hajszálon. Egy kibaszottul vékony hajszálon.– tárta szét a karját – Soha életemben nem vesztettem el a kontrolt semmiben, de ma veled majdnem megtörtént. Nagyon kis híja volt…. Ez kétségbe ejtett! Csalódnom kellett a saját elszántságomban, és ez megrémített. Kiakasztott, amit velem tettél! A befolyásod alá kerültem Cat, de teljesen. A szakadék szélén táncoltunk, és tudom, érzem, legközelebb nem tudok megállni. – nézett rám kiborulva – Biztosan nem tudok, itt érzem. – bökött mellkasára a kezével – Én nem ezt ígértem, és fogalmam sincs most mit csináljak! Azt hittem könnyű lesz, elhúzzuk egy darabig, majd megtörténik, de ez már többé nem játszik Cat… Küzdök ellene, de… Basszus nem megy! – túrt a hajába, és lehunyta a szemét – Te tényleg azt gondoltad, azért borultam ki mert te nem vagy elég jó?

Bólogattam.

-        Bolond vagy…. –sóhajtott fel - Cat! El kell döntened, hogy legyen… Két lehetőség van…

-        Tudom.

-        Igen… Ha távol tartod magad tőlem, akkor nem lehet baj…

-        Szerinted ez a jó megoldás? – akadtam ki.

Erre hírtelen átölelt, szenvedélyesen megcsókolt, a lendülettől neki estünk a falnak, Seb pedig már cibálta le a pólómat. Egyik kezemmel a nyakánál fogva húztam magam felé, a másikkal a csípőjét öleltem. Végül finoman eltolt.

-        Ha közelemben vagy, erre vágyom… - mondta rekedten – De ha ettől tovább megyünk, nincs kiszállás. Ha nem tartod a távolságot, nem tudok uralkodni magamon. Megérted?

-        Igen. De rossz érzés.

-        Csak nem, jó velem? – cukkolt.

Hozzábújtam.

-        Biztonságos, és megnyugtató. – fúrtam a vállába az arcom.

-        Nem merek kockáztatni Cat. Nem bízom meg már a józan eszemben… - suttogta a fülembe.

-        Túl közel kerültem ilyen rövid idő alatt?

-        Igen. Még annál is közelebb… - mosolygott kedvesen.

-        Seb… - néztem rá kétségbeesve.

Magához szorított, akkora levegőket vett, hogy azt hittem mindkettőnket elrepít vele.

-        Jól van… Maradj nálam… De Cat. – nézett mélyen a szemembe – Nincs játék, hallod? Csak akkor kezdj bele, ha hajlandó vagy a végsőkig elmenni…

-        Rendben…

-        Jól van. – tette a fejét a vállamra, és hátam simogatta.

-        Olyanok vagyunk mint két gimis kamasz az első alkalom előtt… Pedig már túl vagyunk rajta, és mégis…

-        Ez nekem is eszembe jutott, de nem bántam meg, hogy nem ugrottam bele reggel… Bármennyire is rossz, jobb így…

-        Ennyire elvettem az eszed?

Némán bólogatott.

-        Nem értem, hogy történt… Nem gondoltam, hogy ennyire át tudunk lendülni a ló másik oldalára két „bolondozással”…

Elmosolyodtam, és felkuncogtam.

-        Mi az?

-        Csak eszembe jutott valamit…

-        Mi? – pillantott rám.

-        Amikor Patrikkal először randiztam, és megcsókolt, azonnal le akartam vele feküdni. Persze féltem, és nem mondtam semmit. Egy hónap után adtam meg magam, de közben volt minden. – éreztem, hogy elpirulok – Vicces, hogy te vagy a második pasi akivel akarom a dolgot, és mégis ugyanazt érzem. Vágyat, izgalmat, bizsergés, pillangókat, vívódást, félelmet, és aggódást… Csak itt gyorsabb az egész, mintha tényleg egy Forma 1-es autóban ülve történne velünk. Ugyanaz, de mégis más.

-         Jobb vagy rosszabb?

-        Nehezebb.

-        Miért?

-        Christian azt mondta, hogy megrémítettelek valamivel, és te ilyenkor menekülés közben átgázolsz mindenen…

-        Igen! – forgatta a szemét – Rinocérosznak szokott hívni, mert még Tommy rám akasztotta... Tudom, ez rossz neked, és mindenkinek körülöttem. Próbálom levetkőzni de nem megy.

-        Ha nem lenne köztünk semmi, lepattanna, de így…

-        Nagyon bánt, amiért rajtad vezettem le a saját gyengeségem miatti dühöt, és frusztrációt… - simogatta meg az arcom – Nem akarlak elveszíteni…

-        Akkor inkább egyenesen mond a szemembe mi a baj, és ne vagdalkozz. Lehet, hogy akkor és rosszul esik, de legalább nem kezdem el hibáztatni, és gyötörni magam.

Átölelt, és nagyon határozottan tartott.

-        Így most jó…

Válaszul csak hümmögött. Nem tudom meddig álltunk úgy az ajtóban egymás karjában, de én hónapok óta végre először éreztem, hogy boldog vagyok, és tartozom valakihez. Elmondhatatlanul jó érzés töltött el. És Patrik abban a percben már nagyon távolinak tűnt. Újra eleredtek a könnyeim, és Seb elemi erővel szorított.

-        Kérlek ne sírj… Kérlek Cat… - mondta keserűen – Nem bírom elviselni…

Eltoltam magamtól.

-        Ne sírj…- nézett rám kétségbeesve – Nem tudom mit mondhatnék, hogy ne fájjon neked… Mit tegyek mond meg?

-        Ezek most nem keserű könnyek. Boldog vagyok. – simogattam meg az arcát.

-        Boldog?

-        Igen. Mert szeretsz, és jó hozzád tartozni. – csókoltam meg.

-        Bárcsak olyan boldoggá tudnálak tenni mint ő… - sóhajtott fel.

-        Eddig nem csinálod rosszul…

-        Ezt a hisztit leszámítva! – mordult fel.

-        A maci majd megvéd. – vettem ki a kezéből végre.

-        Virágot akartam adni, de Chris nem engedett ki, ha meg megrendelem és ki jön a futár, akkor a porta veszi át. Nem akartam magunkra vonni a figyelmet, mert nem szeretted volna nagy dobra verni hogy velem vagy… Aztán belebotlottam a szekrényben, amikor egy tiszta farmert kerestem. Tudom, gagyi, de…

-        Szívből adtad, és ez többet jelent nekem, mint egy kazal méregdrága rózsa.

-        Biztos?

-        Igen.

-        Örülök, hogy ezt gondolod. – könnyebbült meg.

-        De ha ennyire engesztelnél, vigyél már az ebédlőbe, mert éhen halok.

Felnevetett.

-        Jó. – karolt belém – Gyere. – és kaptam még egy puszit a nyakamra is.

-        Várj! – álltam meg a küszöbön – A maci marad! – és letettem a szekrényre – Mehetünk.