Dream/Team? - Álom/Csapat? 52.

52.

Az idő mint olyan meglehetősen képlékeny fogalom. Ha nehéz vagy unalmas munkával vacakolunk, idegőrlően lassan telik. Ha viszont minden rendben, és jól érezzük magunkat, akkor egy csettintésre elrepül.

Amikor négy héttel később a második szahíri teszt után lepakoltam a cuccaimat a gyárban, alig fogtam fel, hogy teljes egy hónapja már megváltozott az életem.

Emailek tömegére kellett válaszolnom, és akár tizenkét órákat is dolgoztam. A csapat, az autó, a munkatársak gondolatmentének követése a részemmé vált, pár kivételtől eltekintve pedig mindenkinek tudtam már a nevét. Az ebéd időm nagy részében, hozzá sem volt időm érni az elém tett kajához, mert mindig állt valaki mellettem egy-egy új javaslattal, néha pedig én magam kombináltam össze párat, így létrehozva a legjobb megoldást.

Ez sokszor teljesen kimerített, de Christian tudta mivel kapcsolhat ki, és lendíthet túl a fáradtságon. Az éjszakai titkos szimulátorozások, telemetriai adat böngészések, videófelvétel elemzések, a végletekig felvillanyoztak, és lázba hoztak. Nem volt időm, és energiám Sebastiannal foglalkozni, akiről azóta az ebéd óta szinte semmit sem tudtam.

Mire az angollal visszaértünk Milton Keynesbe, ő már elment, és többé nem is jött vissza. Nem hívott, nem keresett semmilyen formában, én pedig nem kérdeztem sem Heikkit, sem Christiant mit tudnak róla.

Az egyik este azonban véletlenül meghallottam, amikor két volt szerelője beszélgetett a lépcsőházban. Az egyik szerint elég számára kellemetlen szerződés megkötésére kényszerült a Toro Rossoval, ha a tesztpilótai állást megakarta tartani. Egy fillért sem kapott a munkáért, ráadásul a szponzorainak kellett fizetni a csapat felé. A  téli teszteken nem, és a húsz futamos világbajnokságnak csak minden harmadik péntekjén ülhetett autóba, az első edzés felére. Magyarán a lehetős legszarabb körülmények között, amikor a pálya nincs felgumizva, és az autó is beállításra vár. Övé lett a kulimunka, amit még kölyökként végzett. Büntetés és száműzetés volt ez a javából, mert rendes állást senki sem kínált neki. Pedig hely lett volna a Ferrarinál, a Mercedesnél, és McLarennél is, de ő nem kellett a kutyának se. Négyszeres Forma 1-es világbajnok létére, még ő könyörögött helyért, és fizetni is kényszerült érte. Elég megalázó helyzetbe került.

Még akkor is ezen gondolkoztam, amikor a srácok már elmentek, én pedig lefelé tartottam az ebédlőbe, az elsőn a finnbe botlottam.

-        Nagyon elgondolkodtál. – mért végig.

-        Egy kicsit. Megyünk enni? Éhen halok.

-        Ha vissza akarod szerezni a formád, nem elég az edzés, kell a diéta is.

-        Nincs diéta, csak edzés. Nem tudnék salátán tengődni! – dörrentem rá, majd miután elmentem mellette utánam szólt.

-        Hallottál valamit Sebről?

-        Mi? – fordultam meg.

-        Szerintem azért vagy ennyire ingerült, és feszült.

-        Ezt honnan veszed?

-        A csapatod működik, és eredményeket hoz, mégis ideges vagy.

-        Elcsíptem egy beszélgetést…

-        Sebről?

-        Igen…- röviden beszámoltam.

-        Értem. – sóhajtott végül a korlátnak dőlve.

-        Nem mondasz semmit?

-        Magának kereste a bajt.

-        Te tényleg ezt gondolod? – döbbentem meg.

-        Nem, de nem mindegy ez most már?

-        Heikki… - léptem felé – Nekem elmondhatod.

-        Akár mi is történt köztetek, én a te pártodon állok, mert egy tulok volt. De nekem még attól…

-        Hiányzik…

-        Igen.

-        Nem zavar, hogy…

-        Nem. Ha belém rúgna, szerintem már az sem fájna. – nevetett fel keserűen.

-        Hívd fel.

-        Nem.

-        Heikki. Hívd csak fel, nincs ebben semmi, neked még mindig a legjobb barátod. Ne miattam legyetek haragban.

-        Eléggé lehordtam mielőtt elment, úgyhogy nem tudom hányadán is állunk.

-        Hívd fel.

-        Hát jó.

A finn elővette a mobilját, és kikereste a névjegyet. Benyomta a hívásindítást, de a hosszú csöngetés ellenére sem vette fel a német. Végül írt egy smst, és elküldte.

-        Nem hiszem, hogy válaszol majd. Csak akkor nem veszi fel, ha nincs kedve. – alig mondta ki máris csipogott a telefon – Tőle jött. – amíg olvasta összeráncolta a homlokát, majd felém nyújtotta a készüléket.

„Remélem te és Cat is jól vagytok… Nálam minden oké.… Kérlek ne keress többet… Mindenkinek így lesz a legjobb. Legyél boldog valakivel, aki tényleg hozzád való, és megérdemel téged… Seb”

-        Át kellene mennem Faenzába…

-        Mi a baj?

-        Nem tudom… De nagyon nem tetszik ez az sms.

-        Hívd újra.

De az új próbálkozásnál, már ki sem csöngött, csak kidobta a számot.

-        Letiltott.

Megpróbáltam én, hat búgás után vette fel.

-        Sebastian? – de nem jött válasz – Kérlek, szólj bele. – annyit hallottam, hogy halkan lélegzik – Tegyem le? Seb? Mondj már valamit, Heikki mindjárt elájul az idegességtől!

-        Jól vagyok. – mondta rekedt halk hangon.

-        Biztos? – vette át Heikki – Seb?

-        Nincs semmi gáz, csak nincs kedvem dumálni, fáradt vagyok. Ennyi. – motyogta szárazon, de hallhatóan elfojtott két köhögést.

-        Beteg vagy? Megfáztál?

-        Semmi komoly. Tényleg, de már mennem kell.

-        Ne tedd le. Sebas… Ha még nincs edződ, én szeretnék… - ennél a mondatrésznél felkaptam a fejem, de mielőtt a finn befejezhette volna jött a válasz.

-        Anttival dolgozom, nincs rád szükségem. – és ismét elnyomott egy köhögést.

-        Értem. Vigyázz magadra, jó?

-        Szevasz. – és bontotta a vonalat.

-        Át megyek Faenzába. – nézett rám Heikki.

-        Bajban van?

-        Amikor átment, felhívtam Anttit, tudod Kontsast, de azt mondta semmiképpen nem vállalja mert ő Maxxal dolgozik, pedig szinte már könyörögtem, de hiába. Hazudott, és nem csak erről. Egy megfázás Sebnél sosem csak megfázás, hanem csúnya lázas több napos betegeskedés. Ismerem, biztosan nincs jól.

-        Én nem engedhetlek el, de megpróbálok hatni Chrisre.

-        Kösz. Cat nézd én, sajnálom, de…

-        Neked mindig a német lesz az első… - sóhajtottam fel, és otthagytam.

Chris nem engedte el Heikkit, sőt jó nagy balhé keveredett a dologból, amiért még én is beleavatkoztam. Bárhogyan próbáltam beszélni az angol fejével, nem ment.

-        Nem Cat! Ő már nem a csapatunk tagja, és a mi edzőnknek semmi köze hozzá!

-        Heikkinek fontos Sebastian hogyléte, a barátja, évekig dolgozott vele, kibírjuk nélküle ezt a kis időt!

-        Nem. – szögezte le Christian határozottan, és nyomatékosan.

-        Nem csak Sebről és Heikkiről van szó ugye?

-        Nem. Gerardról is.

-        Hogy jön ide Gerry?

-        Ő és Heikki.

-        Mi?? – és ehhez le kellett ülnöm a kanapéra – Gerry…? A doki???

-        Igen. Összejöttek. Azt hittem tudtad. Gerry korrekt volt, átjött és mint főnökének megmondta. A szabályzat szerint a csapatorvosunk nem járhat egyik alkalmazottunkkal sem, de úgy vélem ez a kivétel most megengedhető. Mindketten diszkrétek, egyenesek voltak, és kiváló munkatársak, nem válnák meg tőlük egy ilyen szabályszegésért.

-        Értem. Illetve mégsem.

-        Nem akarom elveszíteni Heikkit Seb miatt, és szerintem nem csak a csapatra, de Gerryre is ez várna, ha most elengedem. Ha bármi történik Sebastiannal Heikki rohan mint valami vadászkutya, éppen itt az ideje, hogy ennek vége legyen.

-        Ezt neki kellene eldöntenie.

-        Ha róla van szó, Heikki nem tud józanul gondolkodni.

-        Mondjuk ez igaz. De tartom a véleményem a döntést nem hozhatod meg helyette.

-        Lehet.

-        Azt hittem azért nem akarod elengedni mert attól félsz rohanok utána Sebhez…

-        Ettől nem félek. – mondta nagyképűen.

-        Miért?

-        Mert nem volt köztetek semmi komoly. - ült mellém elterpeszkedve a kanapéra.

-        Nocsak? – pillantottam rá érdeklődve.

-        Ha fontos lennél neki, nem megy el szó nélkül, és azóta is keresne téged, de nem keres. És te sem kajtatsz utána, bár gondolsz rá.

-        Nyomozol utánam?

-        Csak nyitott szemmel járok. Seb nem adott elég időt neked, ha egy kicsit kitartóbb már más lenne a helyzet.

-        Te meg lehetőséget nem adsz. – szúrtam vissza.

-        Foglalt vagyok.

-        De csak számomra. Láttalak Carollal az HR-essel valamelyik este. – gúnyolódtam.

-        Nem értem mire célzol.

-        Eléggé ölelgetted.

-        Csak egy barát.

-        Velem nem haverkodsz ennyire. – vettem fel a kesztyűt.

-        Ha jól emlékszem, komoly aggályaidat fejezte, az ügyben hogy állandó barátnőm van. – ült le mellém.

-        És őt nem zavarja?

-        Nem.

-        Ribanc.

-        Attól még jó az ágyban. – vette hátra a fejét fáradtan.

-        Mikor megyünk le a szimulátorba?

-        Ma nem megyünk. Hajnal kettőkor találtam holtidőt. És én nem kelek fel, rohadt fáradt vagyok.

-        Lestrapált a csaj? Ennyire jól dug, vagy a nyelvtechnikája ennyire jó? – kérdeztem rezzenéstelen arccal, és nagyon gúnyosa, mire Christian azonnal rám nézett.

-        Erre a kérdésre nem válaszolok! – állt fel ingerülten, és a fürdő felé indult.

-        Szóval jó. – szóltam utána.

Válaszul, csak rém vágta az ajtót. Hetek óta laktunk együtt, és bár lett volna lehetőség hogy saját szobát kapjak, nem éltem vele, így végül nála ragadtam. Nem voltunk együtt, de sokszor akadtak túlságosan nagy töltetű szexuális piszkálódásaink. Chris soha nem próbálkozott nálam, de másfelé elég lelkesen kalandozott.

Bementem a hálóba, levetkőztem, egy alsóneműben, és egy melltartóban háttal az ajtónak elnyúltam az ágyon.

-        Csinos.

-        Más is szeretné használni a fürdőt. – fordultam meg morcosan.

-        Naná. – mért végig majd átment a másik szobába.

Fél óra zuhanyzás után egy szál törölközőben csoszogtam ki a nappaliba.

-        Vegyél fel valamit jó? – dörrent rám Chris aki éppen ekkor jött ki a dolgozóból.

Nem tudom mi ütött belém, de mérgemben egyszerűen ledobtam a törölközőt, és pucéron mentem el a hűtőig, egy üveg vízért.

Éppen pohárba töltöttem magamnak, amikor hátulról szorosan átölelt, és adott a nyakamra egy puszit.

-        Nagyon szexi. – de mielőtt bármit mondhattam volna rám terítette a fürdőköpenyét.

-        Chris… - bújtam hozzá.

-        Cat. – fordított maga felé – Te nem vagy azaz egy éjszakás típus. – simogatta meg az arcom – Én pedig nem ígérhetek neked többet.

-        De…

-        Nem Cat. Nem foglak megbántani. És ez utolsó szavam ebben a témában.