Dream/Team? - Álom/Csapat? 47.

47.

Mellé kúsztam, és átöleltem, de eltolt.

-        Ne. – húzódott el – Ne gyere közelembe.

-        Seb.

-        Ne. – fordult el – Ne érj hozzám! Nem akarlak esetleg még betegebbé tenni.

-        Sebas! – fogtam meg a karját.

-        Hagyjál! Menj el! Egyedül akarok lenni!

-        Had segítsek…

-        Csak takarodj innen! – fordult meg, és nézett rám dühösen.

-        Seb…

-        Hagyjál! – lökött el – Takarodj innen! Nem akarlak látni!

-        Ha ezt szeretnéd…

-        Ezt!

Felálltam egészen a bejárati ajtóig mentem, kinyitottam bezártam, majd csöndben megálltam az előtérben. Egy kis idő múlva hallottam, ahogy zokog. Csöndesen lehúztam a cipőm, és visszaosontam. Az ágyhoz sétáltam, szorosan mellé feküdtem, majd lassan lehúztam róla a takarót, a két kezével a hajába markolt, és sírt.

-        Miért történik ez velem? Miért?

-        Nem tudom Seb…. Nem tudom. – bújtam hozzá, és a vállára tettem a fejem.

-        Az életem pokol… - suttogta.

-        Rendben lesz minden… Én tudom…

-        És ha a lányom is beteg lett…

-        Várjuk meg az eredményeket… Ha nem hosszan tartó, akkor nem kaphatta el, hiszen fél éve nem láttad.

-        Te és Heikki is….miattam…

-        Ne emészd magad. Ez bárkivel megeshet, én el beteg lehettem volna Egyiptomban, vagy akárhol. Meg fogsz gyógyulni, és nem lesz senkinek semmi baja.

-        De ez az orvos szerint is az én hibám! –pillantott rám - Miért csinálok mindig mindent rosszul? Miért teszek tönkre mindent és mindenkit? Egy barom vagyok! Egy hülye állat!

-        Seb. Kérlek… Kérlek ne ess szét. Tarts ki, hallod? Szükségünk van rád.

-        Nem! – temette az arcát a matracba.

-        Seb!

-        Bárcsak meghalnék végre! – ennél a mondatnál kiborultam, és azonnal felpattantam.

-        Akkor rajta! Vegyél be egy köteg gyógyszert vagy ott borotva! Hajrá! De legalább annyi tisztesség lenne benned, hogy ne előttem mond! Miattad vesztettem el Patrikot, mert szerencsésebb voltál, és most tenned kellene a dolgod helyette is, de te csak sajnáltatod magad! Cserben hagyod a csapatot, cserben hagyod a lányod! De legfőképp engem hagysz cserben, és bántasz ezekkel a szavakkal. Elérted, hogy kötődjek hozzád, és most lenne pofád még egyszer összeroppantani, egy öngyilkossággal? Tudod te milyen érzés ez nekem? Istenem bárcsak meghalnál, és ő élhetne! – kiabáltam sírva, otthagytam, és rávágtam az ajtót.

Kiborulva léptem be Christianhoz a lakásba, aki nem kérdezett semmit, csak átölelt.

-        Újabb vita?

-        Le akarok menni, melózni.

-        Támogatom. Jót tenne neked. Beszéljek vele?

-        Nem tudom.

-        Mondtam, hogy nem lesz egyszerű.

-        Akkor örülhetsz!

-        Na. – simogatta meg az arcom – Nem ezért mondtam.

-        Miért bánt engem? –néztem rá kétségbeesve – Miért bánt engem, és magát is?

-        Nem tudom. – söpört ki egy tincset a szememből – Sajnálom… Annyira sajnálom…

-        Nem kellene itt lennem.

-        Jól döntöttél, amikor ide jöttél, hidd el. Oké?

Bólintottam.

-        Bemegyek a fürdőbe, aztán a srácokhoz dolgozni.

-        Oké. Ha valami van az irodában leszek.

-        Rendben.

A továbbiakban az előző napi szimulációkat, és terveket néztem át, de nem akadt használható. A tervezők ötleteivel folyton akadékoskodtak a mérnökök, aminek eredményeként az egész bandát kénytelen voltam kiosztani, egy hangos, és durva kirohanásban. Aztán csoportonként kezdtem el körbejárni, beszélgetni, ötletbörzézni, és lehetőségeket kidolgoztatni. Nyakig álltunk a kocsival kapcsolatos gondokban, és mégsem haladtunk. Dühítő, és kétségbeejtő volt a helyzet. Mindenki átérezte a dolog súlyát, többen le sem mentek ebédelni, csak hozattak fel szendvicset, és üdítőt.  Este hétkor fáradtan és ingerülten indultak el hazafelé.

Lezuhantam egy fotelbe Adrian irodájában, aki éppen pakolt.

-        Minden rendben?

-        Ezt a kirohanásom miatt kérdezed?

-        Nem. Egyszerűen kimerültnek tűnsz.

-        Nem haladunk, és ez…. –tártam szét a karom.

-        Három napja vagyunk egy részleg, ne várj csodát.

-        Minden egyes újabb sikertelen nap kudarc, és vesztett idő.

-        Túl maximalista vagy, még most csiszolódunk össze.

-        Eredményekre van szükségünk. – mondtam nyomatékosan.

-        Tudom. De adj nekik egy kis teret, és időt. – vette fel a kabátját.

-        Nem vacsizol velünk?

-        Nem, hazamegyek a családomhoz.

-        Értem.

-        Jössz? – fordult felém az ajtóból.

-        Kicsit később. Ha Christ látod mond meg neki kérlek, hogy itt vagyok.

-        Persze. Szép estét.

-        Neked is Adrian.

Egy darabig ültem a félhomályban majd, bekapcsoltam a holoasztalt, lekapcsoltam a fényeket, és az érintőtoll segítségével az új modellt nézegettem, forgatta, bontottam elemekre, majd összeraktam. Újra, és újra megismételtem, de nem láttam meg a választ. Fáradtan támaszkodtam az asztal szélének, és hátra vettem a fejem. Úgy éreztem állva elalszom. Két kar ölelte át szorosan a derekam, és valaki a vállamon nyugtatta az állát.

Egy pillanatra megrémültem, de amint megéreztem az ismerős illatot megnyugodtam, ugyanakkor fel is húztam magam.

-        Túljutottál a hisztin, és az önsajnálaton? Ez már teljesítmény!

-        Hagyjuk most ezt. – motyogta.

-        Ahogy a „legnagyobb” pilóta óhajtja! – szabadultam ki a karjaiból.

-        Cat. – fogta meg a kezem, de erősen elrántottam.

-        Dolgozom, valakinek ezt is kell, ha már te csak magaddal törődsz! – sétáltam az asztal másik oldalára dühösen, és a laptopot kezdtem el nyomkodni.

-        Imádom, amikor egy senkinek nézel! – állt meg lazán az asztalnak dőlve.

-        Miért, vagy valaki? – pillantottam fel, az arca megdöbbent, és láthatóan dühös lett.

-        Vagyok valaki! Egy többszörös világbajnok!

-        Aki jó kocsival, jó csapattal nyert több világbajnokságot, de a „szőke herceg” imázs mögött nincs semmi, csak a nagy hazugság! Jah és a bulik, kurvák, meg takargatott csúf igazságok!

-        Ez nem így van! – ragadta meg a karom– Azt mondtad….

-        Mit? Például jó ember vagy, hogy a csapatnak szüksége van rád? Imádom, amikor a pasik elhiszik egy-egy gyenge pillanatban a nők hazugságait! Szeretnél még valami hihetőt hallani? Mit mondjak? Mi nyugtatná meg a lelked hm?

-        Ne csináld ezt, Cat kérlek. – szorított magához – Bántottalak tudom, de kellesz. Annyira kellesz. Hidd el. – fúrta az arcát a vállamba.

-        Mint Heikki? Egy numerára, vagy csak úgy? – erre ellökött.

-        Miért csinálod ezt velem? – fakadt ki – Miért? Miért bántasz?

-        Nem gázolhatsz át következmények nélkül senkin! Az én lelkembe te soha többé nem rúghatsz bele!

-        Cat…

-        Miért nem bulizod ki magad valahol pár csinos kis csaj társaságában? Eddig jó módszernek tekintetted! Ki tudja talán a dokinak is kamuztál, és egyszerűen csak a partik, meg ribancok miatt vagy kifáradva! – nem tudom miért bántottam, de jólesett, és tovább akartam csinálni. Látni a fájdalmat, a hitetlenkedést, a kétségbeesést az arcán örömmel töltött el, és ettől megrémültem. Fájdalmat akartam okozni, a fájdalomért.

-        Cat kérlek… - nézett rám összetörve.

-        Ó, nézd már elvették a játékát és most sír! – gúnyolódtam.

Lehunyta a szemét, majd valóban legördült egy könnycsepp az arcán, és jó pár követte még.

Tettem felé egy lépést, de ekkor egyszerűen kirohant az ajtón, pár pillanattal később aztán az ablakból láttam, ahogyan kifut az épületből a parkolóba. Idegesen babrált valamit, majd végül beült az egyik fekete Infinitibe, és elhajtott.

Késő éjszakáig vártam a szobája kanapéján ülve, de nem került elő. Pocsékul éreztem magam, aztán győzött az álmosság. Arra riadtam fel, hogy tompa puffanások, és káromkodás hallatszik. Kábán ültem fel, Seb alig tudta lerúgni a cipőjét, tök részeg volt, majd hangos zaj kíséretében ledobta a kulcsot a tálba.

-        Te mi a frászt keresel itt? – kérdezte a falnak támaszkodva, miközben a fekete dzsekijét próbálta levenni.

-        Aggódtam érted.

-        Aggódtál? – nevetett fel.

Alig állt a lábán, dől belőle a vodka. Odamentem és próbáltam neki segíteni leöltözni, de ellökte a kezem.

-        Hagyjál. – hadonászott – Hagyjál! – kiabálta, és leküzdötte a kabátot, és a pólót.

Nem kellett diploma ahhoz, hogy lássam hol járt, és mit csinált. A testén vöröses karmolás nyomok éktelenkedtek, és a nyakát kiszívták. Kábán hunyta le a szemét, fejét a falnak vetve.