53.
Aznap
éjjel nem tudtam aludni, fáradt voltam, és elég sok minden az eszembe jutott,
hol az autóról, hol Christianról, hol az aerodinamikáról, hol Sebastianról, hol
a fékerő beállításról. Akár egy sorminta, műszaki dolgok és pasik, hajnal kettő
felé végül felültem az ágyban felkapcsoltam az éjjeli lámpát, és a híreket
kezdtem el olvasni a laptopomon.
Percekkel
később rezgett a mobilom. Felvettem, és új üzenetet jelzett.
Megnyitottam.
Egy szó állt benne.
„Alszol?...”
egy számomra új számtól érkezett.
-
Legalább
megnézné a hülyéje kinek küld smst. – sóhajtottam fel, majd magam mellé tettem
az ágyra.
Éppen
egy cikket olvastam az új egyiptomi kutatásokról, amikor megint text érkezett.
Csak
ennyi: „Seb vagyok”, ezek után nem akartam válaszolni. De szinte azonnal jött
még egy sor.
„Cat…
Írj nekem, kérlek…”
Mivel
még mindig nem reagáltam felhívott, hagytam, hogy kidobja a számot. Épp elég
volt, a pár nappal ezelőtti beszélgetésünk. Lerázta Heikkit, és engem is, nincs
ránk szüksége, akkor most miért keres? Mi megvagyunk nélküle.
„Cat…
Kérlek… Kérlek…”
„Szükségem
van rád…”
„Cat…Cat.”
„Kérlek!
Kérlek!”
„Cat
könyörgöm… Írj nekem…Kérlek!”
„Cat…”
Aztán
nem jött több sms, de megint hívott, aztán újra, és újra. Amikor már ötödször
keresett kinyomtam.
„Cat
bármit megteszek csak vedd fel, vagy írj!” Végül válaszoltam.
„Szeretnék
pihenni, holnap dolgozom. Eddig se érdekel mi van velem, nem voltam fontos
neked, most miért zaklatsz? Nem érdekelnek a problémáid Sebastian, mert téged
sem érdekelnek az enyémek! Egy aljas szemét hazug vagy! Felejts már el végre!”-
és elküldtem.
Szinte
abban a pillanatban jött egy új.
„Cat….
én mindjárt megőrülök! Egyedül vagyok, úgy érzem megfulladok a magánytól, az a
lyuk a mellkasomban egyre nagyobb... Nem tudom, mivel tudnék túljutni ezen, már
a fájdalom sem segít… Válaszolj nekem! Könyörgöm!!!!!”
Ahogy
végig olvastam, azonnal megnyomtam a hívásindítást, de a német nem vette fel.
Írtam
egy üzenetet: „Vedd fel! Azonnal vedd fel Sebas!!”, nem jött válasz, és már ki
sem csengett.
Letiltottam
a számom, és megint hívtam.
-
Vettel.
– szólt bele remegő hangon.
-
Ne
tedd le Seb. – de kinyomta, és küldött egy üzenetet.
„
Igazad van. Nem tartozol nekem. Sajnálom, hogy traktáltalak a problémáimmal.
Többé nem zaklatlak. Szia.”
„
Vedd fel te hülye! Szerinted hogy aludjak ezek után?! Teljesen kiborultam, és a legrosszabbtól
félek! Azonnal vedd fel! Sebastian!!!”
„
Nincs semmi bajom.”
„Azonnal
hívj fel te idióta szőke német!”
„Nem
vagyok idióta szőke német!”
„Szőke
vagy, német, és egy dinka nem? Miben tévedtem?”
„Igazad
van, örülhetsz.”
„Örülök,
is, és most hívj fel!”
„Nem
hívlak!”
„
Mint a dedóban… Ha felhívlak felveszed?”
„Nem.”
„Akkor
írjak neked?”
„Nem”
„A
gondolatolvasás még nem megy, basszus! Seb…”
„Már
nem akarok beszélgetni!”
„Megint
durcizunk? Kis morcos szőke! :-)”
„Nem
vagyok morcos!”
„Persze.
Mi a baj? Mi történt?”
„Hosszú…”
– benyomtam a hívásindítást, két csöngés után felvette.
-
Szia.
-
Miért
nem vagy itt? – kérdezte kétségbeesve.
Lenyeltem
az első reakcióm, és próbáltam kedves lenni.
-
Nem
tudom Sebas…
-
Nem
bírom Cat…
-
Mi
a baj?
-
Minden!
– fakadt ki – A csapat! Frank! Hanna! Emily! Én… - hallottam, hogy nagy
levegőket vesz, de amikor megszólalt a hangja rekedt volt – És te? Veled mi
van?
-
Jól
vagyok. Sokat dolgozom…
-
Tudom,
hogy nem volt jogom keresni téged… De nem tudtam kit hívhatnék… Heikkit nem
akartam, ő már máshoz tartozik és… Jobb ha nem bonyolítom az életét…
-
Hol
vagy? Baarban?
-
Nem.
Eladtam a házam. Londonban vagyok.
-
Londonban
hol?
-
Chrisnél
lakom.
-
Hornernél?
-
Igen.
-
Mi
a fene folyik itt?
-
Itt meghúzhatom magam, a szezonelőtti, és
közti szünetekben.
-
Mi
az, hogy meghúzod magad? Seb!
-
Nem
akarok erről beszélni…
-
Sebas.
-
Jó
hallani a hangod… Tényleg…
Nem
tudtam mit mondhatnék.
-
Hiányzol...
Tudom, ezt már végleg elbasztam, mint ahogy mindent az életemben…
-
Nem
haragszom…
-
Most
még szarabb. – nevetett fel keserűen.
-
Jobban
vagy?
-
Egy
kicsit…
-
Menjek
át?
Hosszú
szünet következett.
-
Seb?
-
Nem
kell. Baromi késő van, és te holnap melózol. Rendben leszek.
-
A
hangodból nem ezt szűröm le.
-
Tudod
milyen vagyok, nem bírom a magányt. Kellenek a csajok. – próbált viccelni.
-
Szóval
akkor a nők és pezsgő már úton vannak?
-
Naná.
– és hallottam, hogy mosolyog.
-
Hol
laksz? Fehér ikerházak, fekete vas kerítések, csinosra nyírt fák?
-
Igen,
egy ilyen utcában, de nem tudom mi a neve. Nem néztem meg amikor Chris kitett.
-
Tudom
hol van. – és ásítottam egyet.
-
Az
jó.
Újra
ásítottam.
-
Bocs.
Nem tudom, mi ez az álomkór.
-
Semmi
baj. Hajnal négykor ez a természetes….- és sóhajtott egy nagyot.
-
Mi
az?
-
Semmi,
csak…
-
Csak?
-
Ki
fogsz nevetni, de azt kívánom bár csak itt lennél, átölelnél, és úgy aludnánk
el… De ez már lehetetlen…
-
Seb…
-
Na
menj aludni…
-
Seb…
-
Jól
vagyok, tényleg, nem lesz bajom. Nem kell aggódnod…
-
Biztos?
-
Igen…
És kösz.
-
Bármikor.
– erre csak egy remegő sóhaj volt a válasz.
-
Vigyázz
magadra…
-
Te
is…- néma csönd - Seb?
-
Itt
vagyok. – suttogta.
-
Próbálj
meg pihenni, és szedd össze magad jó? Menni fog. Tudod mindig egy kicsit.
-
Igen…
-
Seb…
-
Le
kell tennem…- suttogta rekedten, és letette.
Tudtam,
hogy sír. Eszembe jutott egy magyar dal pár sora:
„Érints
meg még egyszer, lassan. Úgy alszom el. Legyen függöny mögött a világ. Érints
meg még egyszer, lassan, érzékenyen, és kívánj jó éjszakát.”/Balázs Fecó:
Érints meg/
Vettem
egy nagy levegőt, felöltöztem, a nappaliban hagytam egy cetlit Chrisnek mi
szerint elmentem Sebhez, és elvittem a lakáskulcsait az előszoba tálból.
A
portán kértem egy autót, alig több mint egy órával később pedig már a ház előtt
parkoltam, csöndben kinyitottam a bejáratit, és mivel a fölszinten nem volt
senki, felmentem az emeletre.
Az
egyik ajtó résnyire nyitva volt, és egy kis fény szűrődött ki. Benyitottam, az
éjjeli lámpa gyérül világította be a szobát, Seb az ágy mellett ült a földön a
térdére borulva.
Az
egyik kezében a mobilt fogta, a másikkal a tarkóját szorította. Halkan
beléptem, mellé térdeltem és a fejem a vállára hajtottam.
Csak
ekkor vett észre, azonnal felemelte a fejét. A szemei bedagadtak, az arca
sovány volt, nyúzott, és mély döbbenetet tükrözött. Amikor túllendült a
sokkon, azonnal magához szorított.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése