Dream/Team? - Álom/Csapat? 49.

49.

Másnap reggel fáradtan tapogatóztam a hangosan csörömpölő telefonom után.

-        Lenyomtam. – morogta Seb és szorosan átölelt.

-        Fel kell kelnünk… - nyögtem fel.

-        Nem kell, szombat van.

-        Igen? – ültem fel hírtelen, és fejem bevágtam az ágytámlába – Ó basszus! – dörzsöltem morcosan.

-        Nagyot koppantál! – nevetett, miközben elnyúlt az ágyon, és rám pillantott – Fáj?

-        Túlélem. Senki nincs bent ilyenkor?

-        Ugye nem akarsz ma is melózni? – kérdezte ingerülten.

-        Hát gondoltam egy kis délelőtti munka még belefér.

-        Jézusom! – pattant ki idegesen az ágyból – Rosszabb vagy mint Chris!

-        Sebas! – de már beviharzott a fürdőbe.

Utána mentem, éppen fogat mosott, de már szólt a zene a zuhanykabinból.

-        Miért húztad fel magad?

-        Azért – csapta le a fogkefét – mert ma hétvége van, végig dorbézoltuk az előző estét és tök jó lett volna délben felkelni, de nem, te hulla fáradtan is dolgozol, és ha neked menned kell, akkor nekem is!

-        Neked miért kéne lejönnöd? Csak átnézem ami még az asztalon maradt, meg próbálkozom még a 3D-s modellel. Egyikben sem tudsz most segíteni.

Erre keresztbefont kézzel nekitámaszkodott a kézmosónak.

-        Mert nem várod el, hogy lemenjek mi?

-        Nem. Veled kapcsolatban nincsenek illúzióim, és elvárásaim. Ilyen téren legalábbis. Pilóta vagy,és mint a legtöbb ha szünet van csak a tökét vakarja, és összedőlhet a világ. Versenyeztem emlékszel?

-        Fantasztikus mennyire értékelsz minket! – vált ingerülté.

-        Miért Seb, szünetben te mit csinálsz? Alszol, eszel, és lógatod a lábad, tévedek?

-        Nyertél! – adta fel a vitát – Tudod – vette le a pólóját – sokszor egyszerűen jó semmit sem csinálni!

-        Tudom… De egy idő után kiborító. – érdeklődően pillantott rám – Hónapokig ültem egy lakásban, és próbáltam túllépni az életemen. Nem volt könnyű. –dőltem a félfának.

-        Sosem mesélsz magadról. Csak az én problémáimról beszélgetünk, rólad soha.

-        Mert jelenleg mindkettőnknek elég a te problémád. – löktem el magam, és kimentem a nappaliba.

-        Sejtem milyennek látsz engem. – szólalt meg mögöttem – Egy összetört, kétségbeesett, depressziós srác, aki beléd kapaszkodik, és nincs szükséged még pluszban a te nehézségeidre is. Ez a valóság. De mindennek ellenére nem a támaszod miatt  vagyok veled.

-        Akkor miért?

-        Szeretlek. Őrület, tudom, pár nap alatt történt az egész. Számomra is abszurd. Érzem, te is kötődsz hozzám, de még nem vagy igazán szerelmes. Szeretném elérni, hogy az legyél . Jelenleg persze pocsékul csinálom. – vakarta meg zavartan a fején – Máris sokat változtam, az életem teljes fordulatot vett mióta beléptél az ajtómon, és csak kapkodom a fejem... Nehéz felvenni veled a ritmust… - nevetett fel - Heikki azt mondta, akkor lenne nyert ügyem, ha az a srác lennék aki te nem ismertél, aki kölyökként bekerült a cirkuszba. Körberöhögtem, de igaza van, neked az a Vettel kell. Nem ez a megkeseredett pasi.

-        Ha olyanokat mondasz mint tegnap, úgy érzem egy szakadék szélén állsz, és tényleg le akarsz ugrani. Ez rémisztő Sebas.

-        Igen… Sokat gondolkodtam délután, és az a Sebastian aki neked kell, még megvan bennem. Csak nehéz újra megtalálni, ennyi fájdalom, probléma alatt, mégis azt hiszem képes leszek rá. Miattad.

-        Magad miatt kellene, nem értem.

-        Én érted szeretnék megváltozni. Meg akarom találni, azt aki voltam, aki tényleg vagyok. Ha melletted lehetek, jobbnak érzem magam, és fel akarok nőni egy nőhöz akit nehéz kiérdemelni.

Az oldalsó ablakra pillantottam, ami az égbolton pihenő fekete felhőket tükrözte, a kinti szakadó esővel egyetemben.

-        Mi a baj?

-        Nem hiszem, hogy olyan ember lennék aki életeket képes megváltoztatni. – néztem tovább az esőt.

-        Miért? – ölelt át.

-        Nem ismersz engem Seb.

-        Akkor hagyd végre, hogy megismerjelek.

-        Amikor a tervezésen bántottalak, az szándékos volt.

-        Utólag rájöttem, ott szúrtál meg, ahol a legjobban fájt. – kibontakoztam az öleléséből.

-        És ez még csak rosszabb lesz, minél közelebb kerülsz hozzám.

-        De miért?

-        Ezzel védem magam. Bántottál, és én is bántalak. Én nem vagyok az a megbocsátó fajta Seb, ha fájdalmat okozol, akkor azt többszörösen verem le rajtad. Nem tudok engedni, és mosolyogva túllépni. Nekem jólesik látni, a kínjaid, a szenvedésed, ez nekem elégtétel. Őszintén szólva ha tényleg beléd szeretnék, és te megcsalnál, akkor teljesen kiborítanálak. Nem csak a magánéletben, a munkában is. Én ilyen vagyok, uralkodó, és akarnok típus. És lássuk be, te pedig nem vagy egy behódoló fajta.

-        Hát rohadtul nem. De nem adom fel.

-        Ha ezt komolyan akarod velem, akkor meg kell acélozni magad, vagy még az eddiginél durvábban a lelkedbe gázolok.

-        Nagyot ütöttek a szavaid, és messze akartam kerülni innen. - ült a kanapé karfájára.

Nem tudtam mit mondhatnék, így csak együttérzően néztem a szemébe.

-        Próbálom feldolgozni ami velem történt, és történik, de nagyon nehéz. Heikki mindig támogatott, és hiányzik a jelenléte. Annak örülök, hogy te vagy, és törődsz velem, a napi feladatok pedig rendesen lefoglalnak, de akkor is kemény.

-        Nincs neked kicsit nagy szeretet igényed?

-        Nem tudom, az milyen?

-        Engem nem zavar ha egyedül vagyok, és akár napokig nem szólnak hozzám. Ha te nem is válaszolsz, akkor is beszélni kell hozzád, és szükségét érzed, hogy kedveljenek. Szereted ha körülötted nyüzsögnek, és most mivel sokan nem tetszik, ez zavar. De talán az emberek közönye, és sárdobálása még inkább. Pedig ez is része a melónak, a szarabbik, de része. Túl kell lépni rajta, és menni előre, a hibákat ne elemezd, csak hagyd magad mögött. Megtörtént, holnap jobb lesz. Előre kell nézni, haladni, nem visszanézni, ha túl sokat nézel hátra meg fogsz botlani, és sokszor nincsen ott senki aki elkapjon. Az esés pedig fáj.

-        Aggódom, hogy képes leszek e újra a régi lenni, és a csúcsra kerülni.

-        Csak akkor tudok segíteni ha hagyod, ha harcolsz velem azt mindketten megszenvedjük.

-        Ugye tudod mit kérsz tőlem?

-        Igen, hogy teljesen bízd rám magad. És ez téged halálra rémít.

-        Téged nem rémítene?

-        De igen. Túl sokat kérek igaz? – mosolyodtam el.

Vett egy nagy levegőt és kibámult az ablakon.

-         Szeretlek. És szeretném ha működne. – nézett a szemembe – Egyszer már odaadtam a szívem, ami részben az én hűtlenségem miatt darabokra tört, és Hannáé is. Úgy érzem képes lennék ismét valakire rábízni, és te ettől tízszer többet akarsz. Azt kéred teljesen adjam át magam, a szívem, a gondolataim, a vágyaim, az álmaim, az életem. Plusz ezen felül a pályán is bízzak meg benned, vakon, ha lehet.

-        Én így játszom.

-        És cserébe mit adsz?

-        Amit te ígértél nekem. „Szerelmet, őszinteséget, törődést, és hűséget.”

-        Azért az egyik pont defektes.

-        Kedvellek, nagyon, és vonzódom hozzád. Közelebb engedlek, de ez csak akkor megy, ha látom, hogy bízol bennem.

-        És mi lesz, ha belemegyek és nem működik?

-        Félsz.

-        Igen. Mert veszélyes ha egy embertől függ egy párkapcsolat, és mindkét ember sorsa. Miért kérsz tőlem ilyet Cat?

-        Nem várok tőled kevesebbet, mint mástól.

-        Ezt hogy érted?

-        Patrik is az enyém volt.

-        A tiéd? Cat egy ember nem lehet a tulajdonod!

-        De igen! Ő az enyém volt, amíg én el nem engedtem, és utána visszakaptam. Seb, én akkor tudok bízni valakiben, ha tudom hogy teljesen az enyém, ha látom a gondolatait, ha tudom, mikor hol van, és kivel mit csinál. Én… – tártam szét a karom – Én birtokolom akit szeretek, ez beteges, de… Belehalnék egy csalódásba, vagy abba hogy elveszítem azt aki ennyire fontos nekem, ezért kell mindig mindent tudnom. Patrik halálába is majdnem beleőrültem. Nem tudom mi lenne velem, ha nincs az útmutatása erre a munkára. Én nem tudok félig valakié lenni Sebas, és nem tudom elviselni ha valaki csak részben az enyém.

-        Halálra rémítesz ugye tudod. – mondta halkan.

-        Tudom.

-        Én nem tudom, képes vagyok e ezt vállalni. Nekem ez…

-        Túl kötött, túl szoros.

-        Igen. Nem adsz nekem teret a kapcsolatban Cat.

-        Nem könnyű velem se ma munkában sem a magánéletben.

-        Az egy dolog hogy a melóban több mint száz százalékot vársz el, de a magánéletben is megkötöd a kezem. Olyan mintha elveszíteném önmagam.

-        Egy kapcsolat kötöttségekkel jár, és önmagunk részbeni feladásával.

-        Házas voltam, vagyok, tudom mi a kötöttség. És te? Te nem adsz fel semmit Cat! Te Patriktól is elvártad, hogy beszámoljon arról, ha sörözni megy a haverokkal?

-        Elvártam egy smst, igen. És én is feladok sok mindent, a függetlenségem, és segítem a másikat, még ha ezt sokszor durván is teszem.

-        Értem. –nézte a padlót, közben pedig a kárpitot piszkálta.

-        Ezt át kell gondolnod, és én adok időt. Nehéz döntés.

Megrázta a fejét.

-        Legyen. – pillantott rám – Csináljuk.  

-        Seb…

-        Nem akarom átgondolni, mert akkor a buktatókon problémáznék, ugrom és bízom benne hogy elkapsz. Félek, de itt nekem kell előbb engednem, mert te nem fogsz.

-        Jól látod. – simogattam meg az arcát.

-        Nagyon sok kétségem van, és rettegek, ugye tudod?

-        Tudom, ahogy én is.

-        Remélem elég lesz, amit adni tudok. – ölelt át szorosan.

-        Seb… - motyogtam és a vállába fúrtam az arcom.

-        Életemben nem féltem még ennyire Cat…

-        Tudom Seb…