Dream/Team? - Álom/Csapat? 46.

Mentségemül szolgáljon a részre, hogy elmebeteg vagyok. :)

46.

Aznap éjjel Seb sokat mocorgott, nyöszörgött és forgolódott. Az egyik alkalommal arra ébredtem, hogy szorosan hozzám bújt, és átkarolt.

-        Mi történt? – kérdeztem halkan.

-        Itt vagy, és ez a lényeg. – sóhajtott nagyot.

Eltoltam a karját, és megfordultam. A félhomályon át látszott, hogy le volt izzadva, és a szeme is bedagadt.

-        Mi történt? – simogattam meg az arcát.

-        Összevesztünk, elmentél, mindenhol kerestelek, de senki se tudott rólad semmit. Aztán valami baleset ért, és meghaltál. Borzalmas volt.

A vállára hajtottam a fejem, és a karjaiba fészkeltem magam.

-        Csak egy rossz álom. Nyugodj meg.

-        Amikor felébredtem féltem, hogy igaz.

-        Itt vagyok.

-        Igen. – szorított magához.

-        Próbálj meg aludni.

-        Előbb átöltözöm.

-        Jól van. – engedtem el.

Letusolt, és felvett pár tiszta cuccot, majd visszabújt mellém.

-        Pihenj. – motyogtam félálomban a mellkasán nyugtatva a fejem.

-        Megpróbálok.

Amikor reggel hat körül felébredtem, nem volt az ágyban. Sem a lakásban.

Megpróbáltam hívni, de a mobilja a dohányzóasztalon csöngött, hogy jobban múljon az idő zuhanyoztam, felöltöztem fel, majd leültem a tévé elé, és a csatornákat kapcsolgattam.

Nyolc előtt valamivel nyílt a bejárati, csöndesen öltözött, aztán amikor belépett, meglátott és megdöbbent.

-        Szia. – tette le a kulcsát – Már ébren vagy? – rövid nadrágot, futócipőt, pólót, és melegítő felsőt viselt. Kimerültnek és sokkal idősebbnek tűnt, mint amennyi valójában volt.

-        Mindjárt nyolc.

-        Nem tudtam visszaaludni, amikor a másik oldaladra fordultál kiosontam. Futottam a környéken.

-        Legközelebb vidd a mobilt is.

-        Ilyenkor ki szoktam szellőztetni a fejem, és nem viszem.

-        Aggódtam Seb! – csattantam fel.

-        Ne haragudj. – ült mellém, és megsimogatta az arcom – Legközelebb írok egy cetlit.

-        A cetlit ki tudja mikor hagytad. Vidd el azt a szart, azért van! – böktem a telefonra - Nyugodtabb vagyok ha felhívhatom, azt aki fontos nekem.

-        Oké. Legközelebb viszem. – mosolyogott fáradtan.

-        Meg se ölelsz?

-        Bűzlök, mint egy szemetes.

-        Nem érdekel! – bújtam hozzá, azonnal.

-        Valami baj van?

-        Két órára eltűntél.

-        Sajnálom.

-        Borzalmasan festesz. – néztem végig rajta.

-        Úgy is érzem magam. Fáradtan, álmosan, és most már minden tagom fáj. – nyúlt el.

-        Akkor is be kell jönnöd segíteni.

-        Tudom… - sóhajtott fel – Van még negyed órám?

-        Van. – néztem az órára.

-        Összekapom magam és mehetünk.

-        Jól van.

Felállt, én meg mobilom nyomkodtam, amikor hatalmas puffanás hallatszott a háló felől. Hátrafordultam a kanapén, ő  pedig elterülve feküdt a padlón, azonnal felpattantam, és odaszaladtam hozzá.

-        Seb. – ráztam meg a vállát – Seb. Sebas! – kiabáltam, de nem reagált.

A pulzusa nagyon szapora volt, a homloka pedig lángolt. Gyorstárcsáztam Christian.

-        Szia, még nem kezdődött el a…

-        Küldess orvost Sebhez. Összeesett nem tér magához. Magas láza van! Siess! – és letettem.

Valahogy az ágyra küzdöttem, és betakartam, egy vizes törölközőt pedig a homlokára tettem.

Christian percekkel később futott be, egy plusz fővel.

-        Ő ki? – néztem az új arcra.

-        Gerard Reynolds, az új orvos. – válaszolt Chris – Gerry ő Cat, az új kisfőnök.

-        Üdvözlöm. – nyújtott kezet a magas, izmos, rövid hajú, pofátlanul jóképű doki.

Megnyerőnek tűnt, mégis éreztem benne valami furcsát, de ez még sem volt zavaró.

-        Hello.

-        Megvizsgálnám, ha szabad. – és udvariasan arrébb terelt az ágy széléről.

Megmérte Seb pulzusát, meghallgatta a tüdejét, a karján gyógyuló sebekre csak felvonta a szemöldökét. Majd egy fiolából valamit egy kis vattára kiöntött, és Seb orra alá tartotta, aki köhögve felébredt.

-        Szép reggelt. – nézett rá az orvos.

-        Hol vagyok? – pillantott rá.

-        Nem tudja hol van?

-        A német körbe nézett.

-        Cat.

-        Legyen kedves rám nézzen.

-        Maga ki?

-        Orvos. Hol van most?

-        Red Bull gyárban.

-        Cím?

-        Milton Keynes.

-        Neve?

-        Sebastian.

-        Legyen kedves nézzen mereven egy pontot a falon. – és egy kis lámpával Seb szemét ellenőrizte, majd megnyomkodta a nyakát – Nem érez fájdalmat?

-        Nem.

-        Húzza fel a térdét kérem. – majd a hasát nyomkodta, az egyik ponton viszont Seb felnyögött.

-        Mennyire fáj? Egy tízes skálán.

-        Nyolcas.

-        Eddig nem érezte?

-        Néha. Szúrás szerűen.

-        Mióta?

-        Nem tudom.

-        Hetek, hónapok?

-        Azt hiszem december óta.

-        Az elődömnek nem szólt?

-        Ha egy kicsit fáj valahol nem rohangálok máris orvoshoz.

-        Járt külföldön?

-        Versenyző vagyok, persze hogy járok.

-        Rendszeresen fogyaszt alkohol, drogokat, bármilyen szert, ami tiltó listás?

-        Nem dehogy!

-        Őszintének kell velem lennie.

-        Nem szedek semmit.

-        Ezeket maga csinálta? – fogta meg Seb csuklóját.

-        Igen. –fordította el a fejét.

-        Mióta?

-        Egy ideje.

-        Konkrétabban ha kérhetem.

-        Majdnem egy éve tart.

-        Értem. – forgatta és vizsgálta tovább Sebastian karját.

-        Borotva?

-        Igen. – sziszegte a német.

-        Uhum.

-        Milyen a körérzete az utóbbi egy évben?

-        Doki. Kérem.

-        Sebastian, kérem válaszoljon. Egy eszméletvesztéssel járó ájulás nem tréfa.

-        Pocsék.

-        Konkrét oka is van?

-        Válok, és egy barátom mellett ültem, amikor balesetünk volt, és ő meghalt.

-        Sajnálom. – mondta együttérzően, a német meg bólintott.

-        Levertség, étvágytalanság, depresszió, fogyás?

-        Mind igen.

-        Végtagfájdalom, mondjuk úgy tavaly évvégétől.

-        Igen. Néha a hátam, meg a vállam, és a lábam, de ez megszokott.

-        Szédülés?

-        Igen, de az edzőm szerint lent lehetett a cukrom, mert túl keveset ettem.

-        Fáradékonyság, álmos fáradtság?

-        Igen. Most is úgy érzem, mindjárt elalszom.

-        Beteg volt mostanában?

-        Októberben egy megfázás.

-        Súlyos?

-        Pár napig lázam volt, de jobban lettem.

-        Értem.

-        Lenne még egy pár kínosabb kérdésem is.

Seb bólintott.

-        Ha közösül használ óvszert?

-        Tessék? Ez valami vicc?

-        Sebastian kérem.

-        Persze.

-        Gyakran cserélgeti a partnereit? –kérdezte Gerry faarccal, de Seb elvörösödött.

-        Az utóbbi nyolc hónapban nem volt senki, de előtte volt pár „barátnőm”.

-        Tehát mostanában nem feküdt le senkivel, és semmilyen más kapcsolatban nem volt senkivel.

-        Hát…. Kimennél? – pillantott Christianra zavartan.

-        Persze. – azzal kiment, és bezárta az ajtót.

-        Cat és én… Szóval…

Az orvos rám nézett.

-        Kicsit kínos… - és éreztem amint vörös leszek.

-        Megértem, de örülnék egy egyenes válaszolnának. A diagnózis miatt érdekel, nem passzióból.

-        Szóval… - Sebbel kínosan grimaszoltunk egymásra.

-        Lefeküdtek?

-        Nem.

-        Kielégítették egymást?

Az arcom eltakarva bólogattam.

-        Értem. Átérzem ez mennyire kellemetlen maguknak, de ez köztünk marad.

-        Hát hálás lennék. – bámultam a padlót.

-        Még kérdeznem kell. – mondta egyszerűen – Mióta tart ez önök közt?

-        Pár napja. – válaszolt Seb.

-        Tehát előtte nem volt senkivel sem semmilyen testi kapcsolatban?

Sebre néztem.

-        De. – és az ablak felé fordította a fejét – Megcsókoltam az edzőmet.

-        Beszélnem kell a hölggyel.

-        Az edzőm férfi.

-        Értem. - hökkent meg a doki.

-        És nem, nem vagyok sem meleg, sem biszex, csont részeg voltam, és megtörtént, mert a padló alatt voltam hat méterrel lelkileg. Igen megbántam, és pocsék volt. – vesztette el a türelmét.

-        Nyugodjon meg. A legtöbb embernek kellemetlen ezekről beszélnie, és nekem pedig nem tisztem senki sem semmiért elítélni. Szeretnék vért venni öntől is, és Cattől is.

-        Ez nem kezdődik jól. Mire gyanakszik? – szólaltam meg.

-        Várjuk meg az eredményeket. Több lehetőség is fennállhat.

-        Ha vért akar venni tőlem is, akkor gondolom az edzőtől is, tehát valami fertőző, lappangó vírus. Mire tippel?

-        Maga okos nő. – turkált  a táskájában, majd lekötötte Seb karját egy gumiszalaggal, és lefertőtlenítette.

-        Eredetileg antropológus vagyok, az ókori egyiptomi ember és állat múmiák a szakterületem. Különösen érdekelnek a betegségek.

-        Valóban? – fordult meg.

-        Akkor Dr. Ena Pataky cikkeit kellene elolvasnia, ő…

-        Ő Ena Pataky. A magyar egyiptológus. – sóhajtott Seb.

-        Komolyan? – kerekedett el a doki szeme – Hogy kerül maga a Red Bullhoz?

-        Régebben versenyeztem, és jól értek az autókhoz is. Egyenlőre otthagytam Bécset, és Budapestet.

-        Sajnálattal hallom, nagyon érdekfeszítően kutatott.

-        Kösz. Szóval? Mire tippel?

-        Nem lesznek túl boldogok. Az is lehet hogy egy egyszerűbb vírusfertőzés.

-        A véleménye érdekel, nem a maszlag.

-        Hepatitis B.

-        Hűha. – dőltem a falnak.

-        Sebastian tünetei jó pár hete kezdődtek, aminek az előszele azaz októberi betegség lehetett, vagy az már az első tünet volt, még nem tudom. Szerintem egyszerű okból szedte össze, a borotva okozta sérülések következtében kaphatta el a fertőzést. Nem gyakori ilyen önmagukat vagdosó betegeknél, vagy drogfüggőknél. De mivel mondhatni kolléga gondolom tudja, a betegség, testnedvekkel is terjed, ezért kellene a két partnert is gyorsan kivizsgálni. Nem tudom mennyire aggasztó a helyzet, vérvétel, labor, egyéb vizsgálatok, és többet tudok. Reméljük ez teljesen új keletű, és nem egy régebbi dolog.

-        Értem.

-        Megsürgetem a vizsgálatokat, és kérek időpontokat még mára.

-        Szuper. – sóhajtottam fel.

-        Egyenlőre ne aggódjuk. Beszélnem kell az edzőjével is. – pillantott Sebre.

-        Hazautazott. – suttogta falfehéren, miközben a doki megszúrta.

-        Akkor hívják vissza, vagy menjen el egy helyi klinikára.

-        A gyárban a srácokat nem kell megvizsgálni? – kérdeztem rá.

-        De. Viszont nem akarok pánikot, úgyhogy majd valami új orvos esetén esedékes éves szűrésben megoldjuk.

Bólintottam.

-        Na. A betegség jól gyógyítható. – mosolygott rám.

-        Tudom, sokan átesnek rajta akár tünetek nélkül is. – pillantottam rá – Amikor Egyiptomban jártam, mindenfélére kaptam oltást, ha beteg is vagyok, gyorsan kikezelnek, mert nálam van immunválasz. Ha viszont idült, akkor csak az segít ha időben elkapják. És én nem magam miatt aggódom, gondolom már sejti miért.

-        Értem.

-        Én viszont lehet hogy életem végégi beteg leszek? – nézett Seb Gerryre.

-        Minden attól függ, mennyire vagyunk időben. Jó esetben kezeléssel, pihenéssel diétával meggyógyul, de az is hetekbe telik. Ha a legrosszabb esetet vesszük, akkor akár élete végégi gondjai lehetnek, igen. De mondom várjunk még meg az eredményeket… Cat akkor vért vennék.

-        Persze. – ültem le az ágy szélére, Sebre pillantottam, aki láthatóan teljesen kiborult, mert kétségbeesetten nézett rám.

Nem sokkal később doki udvariasan lelépett, a német pedig a kezébe temette az arcát.