( Kicsit geg, de ez most éppen Plazma: Egy darabot magamból, és szerintem illik is ide.
http://www.youtube.com/watch?v=CVuXD2iJLRY )
Bekapcsoltam a hifit, és az egyik kedvenc számom üvöltött. És közben én is kiabáltam, ordítottam, és sírtam. Gyűlöltem az életet, és gyűlöltem a világot.
Elegem lett, a hamutálat hozzávágtam az üveg erkélyajtóhoz, ami ripityára tört.
Térdre estem és sírtam. Átkaroltam magam és mondtam a szöveget:
„Hidd el rohadt nehéz az élet, Születésedtől ott a lelkeden a bélyeg, Leláncol téged is a haszon meg az érdek,Mindent félretéve, remélem megérted…”
Szerettem volna kifutni a világból, és mindent a hátam mögött hagyni.
Miért van az, hogy nem létezik tiszta lap, az hogy az ember újra tudja kezdeni valahol az csak duma, a múlt mindig utolért. A szenny és a mocsok olyan, mint valami véreb, ha elkapott, többé nem ereszt.
A törött üvegen át beáramlott a meleg, nehéz párás levegő, úgy éreztem megfulladok. Lehalkítottam a hifit, aztán átvágtam a romokon, leültem az erkély egyik kis huzatos sarkában, felhúztam a térdem, és ráborultam. Egy darabig még hallgattam, ahogy mennem a depresszív rap számok, aztán amikor a mappa végére ért, a lejátszó kikapcsolt.
A szél feltámadt, dörögött, villámlott.
Neki döntöttem a hátam a lukacsos fémkorlátnak, és élvezte az esőt. Először csak pár csepp langyos csepp esett, majd szakadni kezdett, és szinte percek alatt viharossá és hideggé változott az idő.
Pillanatok alatt bőrig áztam, de nem érdekelt, eszembe jutott hány ilyen éjszakát éltem át haarlem utcáin, amikor még nem volt stricim, és kuncsaftra vadásztam, sokszor sikertelenül.
Még egy átkozott esernyőre sem jutott. Annyira kellett a pénz, és bármit megtettem volna érte.
Az újra feltörő könnyeimet elmosta a víz, egy kicsit megnyugtatott az eső kopogása és helyzet ismerőssége, behunytam a szemem, és lassan rám nehezedett az ólmos fáradtság.
Furcsa álmom volt, arc és alaktalan emberek kerestek, a nevemen szólítottak, a kezem a fülemre tettem, hagyjanak békén. Rám támadtak, fojtogattak, én pedig kapálóztam, hogy eresszenek el. Valamibe beleakadt a kezem, elkezdtem cibálni, aztán hírtelen felébredtem.
Egy fehér inget láttam magam előtt, és két kar erősen tartott. Az eső még csöpörgött, de mintha több lett volna a fény.
Felpillantottam.
- Gerhard…
- Szia…
Kicsit kába voltam, körbe pillantottam, még az erkélyen feküdtem.
- Mi történt?
- Én is ezt akarom kérdezni tőled.
Megráztam a fejem.
- Még este van?
- Nem. Már másnap Többször is kopogtam, de senki nem nyitotta ki.
- Hol?
- Az ajtón. Gyere! – ölbe vett.
- Tudok járni.
- Tessék! – tett le, de a lábam összecsuklott, ő kapott el – Pihenned kell, szarul festesz.
A nyakába kapaszkodtam, ő meg kivitt a szobából.
- Átjössz hozzánk amíg a tiedet rendbe teszik.
- Egész jól bírod a korod ellenére. – cukkoltam halványan.
Bevitt a fürdőbe, ahol Moni már ott téblábolt, egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak segített venni egy forró fürdőt, és egy pólót meg egy nadrágot valahogy magamra küzdöttem.
Alig tudtam mozogni, minden tagom fájt, és teljesen elgémberedett.
Mire átbotorkáltunk a hálóba, kikészülve terültem el az ágyon.
Magamra húztam a takarót.
- Éhes, szomjas nem vagy? –érdeklődött a Főnök.
- Nem. – böktem ki rekedten.
Látszott az arcán a nem tetszés.
- Csak alszom pár órát, aztán lemegyek a délutáni megbeszélésre.
- Niki, másnap kora este van. – közölte Monica csendesen.
- Mi? – ültem fel hírtelen, de azonnal meg is bántam, fizikailag fáj a mozgás legkisebb fajtája is.
- Egész nap kerestelek, de amikor a biztonsági kamerák felvételein se láttalak elmenni, akkor végül a portás adott egy mesterkártyát hogy be tudjunk jönni megnézni mi van veled. – mondta Gerhard fáradtan.
- Jól vagyok.
- Látom.
- Anna?
- Eddie vigasztalja, mert ő is kiborult. – suttogta Moni.
- Szuper. –elfordítottam fejem, bezzeg engem senki sem.
Vettem egy mély levegőt, túl élem ahogy eddig.
- Aludj. Este átjön a doki, és megvizsgál. Eléggé lehűltél. Meddig voltál kint?
- Nem tudom…. Kimentem és amikor esni kezdett elaludtam.
- Egész éjjel kint feküdtél? –fakadt ki.
- Volt már ilyen máskor is.
- Hívd az orvost! –vakkantotta Monak.
- Nem ke..
- Csend legyen! Tudni akarom, hogy vezethetsz e holnap! – dühöngött az osztrák.
Moni együtt érző pillantást vetett rám, aztán kiment telefonálni.
- Pihenj amíg megjön a doki!
Lehunytam a szemem, a következő pillanatban meg már Dr. Watson vizsgált.
- Hogy van? –érdeklődött Berger a küszöbről.
- Van egy kis láza, és kifáztak az ízületei. És egy kicsit szörcsög a tüdeje. Egy két nap intenzív fekvés a meleg ágyban, és jól lesz.
- Holnap már edzés van! –közöltem határozottan.
- Ez lehet hogy van, de magának nem szép hölgy! Maga marad és pihen! Ha megerőlteti magát, és felmegy a láza, vagy még megfázik ebben az állapotban, akkor abból szép kis tüdőgyulladás is lehet! Pihennie kell nincs vita Gerhard!
- Jól van. Pihenni fog, garantálom. – közbe akartam szólni, de az osztrák olyan kegyetlenül nézett hogy inkább befogtam - De ha jobban van vasárnap indulhat?
- Ha vasárnap reggel megvizsgálom, és minden rendben, akkor igen. Most beadok egy enyhe altatót és lázhúzót és egy kis vitamint, attól pár órát nyugodtan pihen majd.
- Jól van. –nyögtem ki.
Megkaptam a szurit, aztán elaludtam. Párszor felébredtem, mert izzadtam és hánykolódtam, olyankor kicsit kitakaróztam, aztán vissza tudtam aludni pillanatok alatt.
Kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy borzalmasan szomjas vagyok, sötét volt, de beszélgetés zaja szűrődött át a résnyire nyitott ajtón át.
Felkeltem és odabotorkáltam.
- Mondtam már alszik! –közölte nyomatékosan Gerhard.
- Jól van! Megértettem! De mond meg neki, hogy beszélni akarok vele reggel! –közölte nyomatékosan Christian – Egyébként miért nem vett részt az edzésen? Mi baj van?
- Semmi! Azért nem ment, mert én így látom jónak, és pont! Ez még egyenlőre nem, a te csapatod!
- Jól van na! Be ne kapjál már!
Kinyitottam az ajtót, de két lépés után minden kezdett sötétedni.
- Niki! – Moni hangját hallottam a fülem mellett.
Éreztem, az ő karja tart vissza attól hogy közelebbi ismeretségbe kerüljek a padlóval.
- Tudod mit mondott az orvos!
- Szomjan halok. – motyogtam.
- Gyere! – leültetett egy fotelbe.
Gerhard mellém sétált és a kezét a fejemre tette.
- Köszönöm atyám az áldást! – vigyorogtam.
De ő nagyon komoly maradt.
- Kicsit lázas vagy.
- Tudom. – sóhajtottam fel miközben Mo átadott egy nagy pohár vizet – Izzadok, mint a ló.
Christian kapkodta a tekintetét ide-oda.
- Attól tartok ebből nem lesz holnap után verseny. – ült le a velem szemben a kanapé karfájára.
- Elárulnátok hogy mi az Isten folyik itt? – bukott ki az angolból.
Én csöndben ittam a vizem, amúgy sem volt kedvem többet beszélni.
- Gerhard!
- Christian! Ez az én csapatom, és semmi közöd hozzá!
- Monica! – fordult a barátnőm, vagy inkább ex barátnőm felé – Legalább te mond már el, mi van!
- Monica! –szólt rá az osztrák, aki pillantásával igyekezett elhallgatatni.
Legnagyobb megdöbbenésemre, azonban Mo ellenállt.
- Niki az erkélyen éjszakázott a szakadó esőben szerdán éjjel. Az orvos azt mondta pihennie kell vagy tüdőgyulladást is kaphat, de ha jól van vasárnap már vezethet.
- És mikor volt itt orvos? –faggatózott Chris.
- Tegnap. De láthatóan rosszabbul van.
- Moni!
- Nem Gerhard! Neki joga van tudni, hogy van Niki!
Letettem a poharat, Mo újra töltötte.
- Igyál még.
Megittam. Chris közelebb jött, és a homlokomra tette a tenyerét
- Jaj hagyjátok már ezt a kézrátételes gyógyítást! –löktem el a kezét.
- Jó, engem nem érdekel ez az egész! – csattant fel és kiviharzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése