Days of Thunder - Mint a villám 32.

32.rész

Később fáradtan kerestem meg Christ, aki éppen Adrian irodáját foglalta el, és elaludt a kanapén a papírjai fölött. Amikor ráterítettem a kabátját felébredt.
- Nem akartalak felébreszteni.
- Mennyit aludtam?
- Nem számít, pihenj még. Nyúzott vagy.
- Jól vagyok.
Ráültem a vele szemben álló iratkötegre a kisasztalon.
- Mára elég. Pihenned kell.
- Jól vagyok. –dörzsölte az arcát és a kávésbögréje után nyúlt, megfogtam hogy átadjam.
- Ez hideg, ne idd meg.
- Jó az.
- Christain!
- Tényleg jó.
- Főzök újat.
- Elfogyott a kávé. – mondta megadóan.
- Hogy lehet? Két napja hoztam fel egy fél kilót! Hányat főztél?
- Nem tudom. Sokat. – mosolygott nagyokat pislogva.
- Nézz rám jó! Ide a szemembe! –mutattam, rám nézett – Hagyd abba jó? Ha tönkre teszed magad, vagy lebetegszel azzal sem segítesz. Érted?
- Igen, anyuci! – gúnyolódott.
- Amúgy meg Didit rábeszéltem hogy mindenkit engedjen el két napra szabadságra. Bezárjuk a gyárat. Már kihirdettem.
- Mi?? –pattant fel idegesen, de szinte azonnal vissza is esett.
Fogta a fejét.
- Mi baj? – nem jött válasz – Chris! Mi baj?
- A fejem….. szédülök…… alig látok….- megnéztem a pulzusát, aztán leszóltam a dokinak.
Közben elnyúlt a kanapén.
- Mindjárt jobba leszek….
- Látom…
Szerencsére a csapatorvos hamar előkerült.
- Mi baja? –kérdeztem mikor már a vizsgálatok után csomagolt.
- Semmi komoly. Kicsit leesett a vérnyomása, és szerintem alacsony a cukra. Mikor ettél utójára Chris?
- Gondolom délben. –sóhajtottam fel.
- Nem, ma kihagytam volt egy videó konferenciám.
- Javaslom egyél valamit, és ma már csak pihenj. Ez a sok idegeskedés és mértéktelen koffeines italfogyasztás nem vezet jóra. Niki rád bízom, tartsd szemmel.
- Próbálom…
- Helyes! Christian ma nincs több munka! Szólok a többieknek is! Érted?!
- Jó! Jó! Felfogtam. – sóhajtott nagyot.
- Sziasztok. – ment el végül.
Csípőre tett kézzel néztem a még mindig a kanapén fekvő angolt.
- Nem akarok veled vitázni erről. –szögezte le.
- Jó! – azzal kicsörtettem és bevágtam az ajtót.
A folyosón éppen Didibe, és Adrianba botlottam.
- Mi történt? –kérdezte az osztrák.
- A csapatfőnököd egy fafejű, idióta, infantilis, munkamániás, őrült, hülye majom! –kiabáltam.
- Értem… - nézett rám döbbenten én meg otthagytam.
Este taxival mentem vissza a városban lévő lakásába, ahol már lassan két hónapja laktunk.
Amikor felmentem a közös szobánkba, ő éppen bőröndökbe pakolta a cuccát.
Észre sem vette, hogy az ajtóban állok.
Otthagytam, és a lépcsőn igyekeztem lefelé, amikor a vége előtt pár fokkal megbotlottam, és leestem.
Mindenem fájt, a kezem, a karom, a lábam, a hátam. Alig tudtam mozogni.
Az arcom is fájt, a vér édes fémes kés ízét éreztem a számban.
Tudtam, hogy felrepedt a szám, és a szemem is fájt, gondolom ott is megütődött a csont, és az izmok.
- Jól vagy? – hajolt felém aggódva Chris.
- Persze. – próbáltam feltápászkodni, de tele voltam horzsolásokkal.
- Megijedtem.
- Jól vagyok. –ráztam le a kezét.
- Niki.
- Hagyjál!
- Most mi bajod? Segíteni szeretnék!
- Nem kell! Egyébként meg nem kell kiköltöznöd a saját házadból, megyek én szállodába! Végül is én vagyok a vendég!
- Tessék?
Csöngettek, de egyikünk sem mozdult, csak egymás bámultuk. Újabb csöngetés.
- Ez a vitát még nem fejeztem be! –azzal kinyitotta az ajtót.
- Szia Christian! – jött be Berger, és Eddie Monival együtt.
Gyorsan igyekeztem a hajammal eltakarni az arcom, és hátrább somfordálni, az árnyékba.
- Niki? –érdeklődött a barátnőm.
- Itt vagyok. Hát ti? Anna? – matattam az egyik polcon.
- Dolgozik. De gondoltuk beugrunk hátha éppen – fordított maga felé - itthon vagy… Mi történt? –fakadt ki.
- Hogy érted? –tettem a hülyét.
- Mi van az arcoddal? Csupa vér! – és kicibált az előszobai fénybe – Jézus! – szörnyülködött - Mi az Isten folyik itt? Mit csináltál vele? – kiabált rá Christianra.
- Semmit, hozzám sem érte. –hebegte az angol.
- Mindig ezt mondják! Tiszta friss seb az arca! – és cibált közelebb a többiekhez.
Eddie megragadta az angol gallérját.
- Mi a fenét csináltál vele???
- Eddie én… - de a mondatot már nem tudta befejezni, mert Eddie egy balhorgot vitt be az arcába.
- Eddie ne! – de Moni lefogott.
- Niki legyen eszed, nem hagyhatod hogy…
- De hát… - közben Eddie és Chris ökölre mentek.
- Eddie legyen esz…- kapott egy újabb ütést Chris.
És bár az ír is kapott egy két pofont, végül egy balhorogtól az angol került a padlóra, pár pillanattal később Eddie már a földön térdelt hogy újra megüsse.
- Hagyd abba! Egy újjal sem ért hozzám! – kiabáltam.
- Miért véded? –kiabált Eddie.
- Nem védem! Higgyétek már el!
- Akkor mit történt? – kiabált rám az ír.
- Gerhard! Moni kérlek! – néztem rájuk könyörögve.
Végül az osztrák lecibálta Eddiet Chrisről.
Az ír arca kicsit feldagadt, az angolnak vérzett az orra, és az arca is felrepedt
- Hazajöttem, és fent csomagolta a bőröndjét! Gondolom el akart költözni.
- Mááár kéreztem, ooogy onnan edted eeezt? –kérdezte a vérző orrát fogó angol.
- Mégis mire kellett volna gondolnom abból hogy fusiban pakolsz?
- Neee usiban! Gondooolam, oossza öltözeetnéék a idéki ázabaa!
- Mi?
- Azt mondja arra gondolt, hogy oda költözhetnétek a vidéki házába! –tolmácsolt Berger.
- És ezt előbb nem kellett volna velem megbeszélni??
- Megakartam! –vette el a kezét az orráról – Amikor hazaértél! De te elrohantál!
- Azt mond inkább hogy sérültél meg? – nézett rám Eddie dühöngve.
- Lerohantam a lépcsőn, a cipőm sarka pedig beleakadt abba a rohadt szőnyegbe, és pár fokot leestem. Felsegített és vitatkozni kezdtünk! Ennyi történt!
- Tényleg nem bántott? – nézett rám Mo aggódva.
- Tényleg.
- Tehát akkor kiköltözöl velem? –kérdezte Chris idegesen.
- Nem! Szállodába megyek!
- Most mi bajod van?
- Nem akarok kint lakni a semmi közepén! És előbb kellett volna megbeszélned velem, mint pakolni!
- Azt hittem jó ötlet! Didi azt mondta…
- Nem érdekel, mit kavar Didi! Miért nem engem kérdezel meg, mielőtt valaki másra hallgatsz!
- De hát azt akartam!
- Elköltözöm!
- Tessék?
- Nem várom meg hogy kinyögd, hogy nem szeretsz, vagy meguntál! Megkíméllek ettől!
- De hát nem erről van szó! – tárta szét a karját – Ránk férne egy kis csend, és nyugalom, azt hittem ott jobb lenne nekünk, a gyárhoz is közelebb van.
- Elmegyek. –azzal felrohantam a szobámba.
Dühösen pakoltam a cuccaimat a sporttáskába, amikor Chris megfogta a kezem.
- Nem akartam nélküled dönteni, azt hittem jót teszek. – mondta csendesen.
- Nem érdekel! És mióta beszéltek ki engem Didivel?
- Nem beszélünk ki, csak annyit mondott, hogy beszélgetett veled és úgy érzed, háttérbe szorultál a munka mögött. Semmi más nem volt. Tudod hogy szeretlek. – simogatta meg az arcom, de felszisszentem.
- Nagyon fáj?
- Igen.
- Teszünk rá jeget, jó?
- Nem akarok elmenni innen, tetszik a lakás, a környék, minden.
- Akkor nem megyünk. Mi lenne, ha ma lazítanánk? Rendelünk kínait, letusolunk, aztán egy jó film mellett megvacsizunk. Ha vége ennek a rohammunkának elutazunk pihenni egy hétre legalább, ahová csak akarsz, és azt csinálunk amit te mondasz, oké?
Szorosan hozzábújtam.
- Éhes vagyok…
- Megkeresem a szórólapot…
- Oké… - súgtam a vállába.