Days of Thunder - Mint a villám 26.

26.rész

Berger fáradtan dörzsölte a homlokát.
- Amúgy rohadt nagy szerencséd volt. –dünnyögte.
- Mert?
- Mert ha az egész cucc tiszta, akkor te már alulról szagolnád az ibolyát. A doki szerint elég rossz minőségű volt.
- Ha rossz lett volna halott lenne, Te! – pirított rá Moni – Inkább gyenge anyag, de hát hét év után…Szinte mindegy.
- Könyörgöm! Ne előttem jó? Menjetek szobára.
- Hülye! – kaptam az arcomba válaszul egy párnát.
- Auuu! –szisszentem fel – Kijött a tű…. – morogtam és gyorsan rászorítottam az ujjam a sebre.
- Várj! –azzal Anna egy kis géz lapra fertőtlenítőt fújt, és rányomta a karomra.
- Szóljak a dokinak? –érdeklődött Eddie.
- Nem kell. Máris nagyrészt úgyis üres. –bökött az infúziós zacskóra.
- Gyerekek én éhes vagyok.
- Az jó. Én is. Tegnap óta nem ettem semmit. – közölte Gerhard vidáman.
- Rád is fér a diéta. – csipkelődött Moni.
- Ma nagyon nyűgös vagy hallod e? – erre Mo csípőre tette a kezét – Oké! Oké! Gyere Eddie! –azzal elszeleltek.
- Miért piszkálod?
- Nevelem, csak hogy tudja ki a főnök!
- Ő a főnök, csapatot vezet emlékszel?
- De had neveljek rajta, néha olyan kis bumfordi. – nyűgösködött.
- Ezért szeretjük.
- Igen. –sóhajtott nagyot.
Valaki kopogott.
- Biztos megint kártya nélkül ment el. ––utalt a szobát nyitó mágneskártyára, és már ment is hogy kinyissa, de behúzta maga mögött a háló ajtót – Hello. –hebegte egyszer csak.
- Ez sem Berger. – néztem Annára.
- Nem úgy hangzik. –súgta vissza.
- Nikit keresem, látogatható?
- Igen, de előbb megkérdezem, akar e beszélni veled. –azzal bejött.
- Na ki az? – kérdezte Anna – Valami szellem?
- Horner keres. –nézett rám Mo falfehéren.
Összenéztünk.
- Küld be, de maradjatok a másik szobában.
- Oké.
A lányok egymás után kimentek, de ahogy Anna elhaladt az angol mellett gyilkos pillantást küldött felé.
- Szia.
Bólintottam.
Leülhetek.
- Persze. - ő is a fotelbe telepedett.
- Sokkal jobban nézel ki, mint tegnap.
- Jobban is vagyok.
- Örülök.
- Megnéztél rendben vagyok, mehetsz. – semmi kedvem nem volt ezt a kimért udvariaskodást folytatni.
- Szeretnék… - nézett rám feszengve – szóval szeretnék bocs…
- Nem kell! Nem szükséges! Nem haragszom, csak menj el, jó?
Hírtelen felállt és mellém ült az ágyra.
- Ez nem úgy volt, ahogy gondolod.
- Engem már nem érdekel, hogy mi volt érted? Legyél vele boldog engem meg felejts el!
- De hát nem volt semmi Bevvel!
- Nem érdekel!
- Niki! Kérlek!
- Menj el! –tagoltam nyomatékosítva.
- Niki… Csak ennyit kérek… Tudnod kell az igazat!
- És mi az igazság? Hogy mégis őt szereted? Vagy hogy bosszúból kaptál az alkalmon? Melyik? – kiabáltam mérgesen.
- Mindketten tiszteletbeli tagjai vagyunk egy sanghaji alapítványnak. A szegény vidéki gyerekek megsegítésére alakult pár éve, és tavaly engem is felkértek! Tegnap volt az éves estély, és Bevet is meghívták! Azt mondta a férje nem tudott eljönni vele, és ha éppen nincs partnerem, menjünk el együtt! Ennyi volt! Semmi több!
- Érdekes én nem így hallottam!
- De hát nem hallhattál mást! Ez az igazság! –pattant fel.
- A te igazságod! Úgy tudom mikor előkerült az orvos, te is eltűntél vele együtt, ma meg valaki látta, hogy éppen a szobád ajtajában búcsúzkodtok!
- Este elmentem igen, mert azt hittem többet ártok a jelenlétemmel, mint segítek! Itt kellett volna maradnom! Hibáztam! De nem feküdtem le Beverleyvel, az már egy régi történet Niki! Túl vagyok rajta! Reggel átjött, és elköszönt! Nem volt semmi! – magyarázkodott tovább.
- Menj el!
- Hinned kell nekem!
- Hazug vagy!
- Megbántottál, és vissza akartam adni, elborult az agyam! Én nem gondoltam hogy ez lesz belőle! Azt hittem féltékeny leszel, és …. Nem tudom! Azt hittem kibékülünk, de te bezártad az ajtót és…. Az Istenért! Hinned kell nekem! –nézett rám kétségbeesve – Tudom, hogy nagyon elcsesztem!
- A következő nőt legalább nem kezeled kísérleti nyúlnak!
- Nem lesz következő, te kellesz!
- Viszlát Christian! – néztem keményen a szemébe.
- Ne csináld ezt. Niki…- mondta fáradtan.
- Vége van.
- Te is tudod hogy csak a megbántottság beszél belőled. Tényleg szeretlek. Ne hallgass a méltóságodra kérlek. Most az egyszer ne hallgass rá!
- Itt nem a méltóságomról van szó, hanem arról a lyukról, amit tegnap este ütöttél ide– mutattam a mellkasomra -! Úgy érzem magam mintha nem is lennének érzéseim, a mellkasomban egy nagy lyuk van, és úgy érzem megfojt. Tegnap este amikor megláttalak vele szerettem volna meghalni, mert úgy éreztem nem tudok így élni. Már másodszor kapom ezt az élettől, egyszer fel tudtam állni, de este úgy éreztem mégegyszer már nem megy. Most viszont örülök hogy sikerült, mert még vannak barátaim, akik törődnek velem, akiknek fontos vagyok! És akik szeretnek! Gondold végig, először lazán közölted, hogy itt van, és átküldted a virágokat, aztán vele jelentél meg! Ezt az ürességet nem lehet eltűntetni szép szavakkal, és bocsánatkéréssel! Ezek után szerinted én még meg tudok bízni benned? Tudok hinni neked? Szerinted én még elhiszem, hogy szeretsz? Elfogadom az FIA ajánlatát, jövőre visszatérek, és megmutatom, hogy milyen fából is faragtak! Talpra állok! De nélküled!
Lehunyta a szemét, és amikor kinyitotta valami mérhetetlen fájdalom ült benne.
- Tényleg nem ezt akartam… Ezt el kell hinned… Nem akartam újabb sebeket adni neked, csak magamat védtem… - suttogta és lassan könnyek gyűltek a szemébe – Annyira sajnálom… Nagyon nagyon bánt… - azzal gyorsan sarkon fordult és szinte kirohant.
Nem akarta, hogy sírni lássam.
- A fenébe is…. – suttogtam és mélyeket lélegeztem, és a legördülő könnycseppeket letöröltem.