30.rész
Teljesen átadtam magam Christiannak, élveztem a csókjait, az érintését. Talán még soha nem szeretkeztem úgy valakivel, hogy egészen rábíztam magam. Ő irányított, mégsem féltem, ez az egész más volt, gyengéd, őszinte, tiszta. Nem volt benne vadság, durvaság, csak szerelem, és törődés. Annak ellenére ami korábban történt, megbíztam benne.
Amikor a végén egymáshoz bújtunk, olyan volt, mint egy álom.
Reggel még félálomban hozzá akartam bújni, de hiába tapogatóztam az ágy üres volt.
Az óra szerint reggel hét múlt, telefonon sehol egy üzenet, vagy valahol egy cetli.
A nagy happyből, nagy kiborulás lett. Mire kibőgtem magam a zuhany alatt, és elkészültem, tíz is elmúlt. Nem tudom miért húztam az időt.
A cuccaimat leszenvedve a lépcsőn, nyitottam ajtót, Chris pedig ott állt, kezét a csengő felett tartva. Csupa kosz, korom és füst volt. A ruhája szakadt, és több helyen megpörkölődött.
- Mit történt? – tettem le a cuccom.
Fáradtan nézett rám, gyorsan elálltam az útból.
- Ne haragudj. – mondta kimerülten, mellé léptem és megöleltem – Tiszta kosz leszel.
- Mi történt?
- Éjjel hívtak. Tűz volt a gyárban.
- Jézus…
- Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. Oda kellett mennem. Nem gondoltam hogy ennyire komoly, azt hittem gyorsan visszaérek.
- Persze….Nem baj. Mi történt?
- Nem tudom. Nem tudják. Talán elektromos zárlat.
- Értem. Nagy a kár?
- Igen. Egy csarnok teljesen kiégett, egy másik megrongálódott, az ebédlő is. A gépek mindkettőben tönkre mentek, az új prototípusok elégtek, elég sok adat is elveszett. A jövő évi autóból amit már csinosítgattunk csak Adrian tervei maradtak meg. –ült le a konyhában a magasított székre.
- Szóval súlyos dollár százmilliók.
- Igen. – borult a pultra.
Átöleltem.
- Sajnálom.
Nem jött válasz.
- Haza akartam ugrani hogy lássalak mielőtt elrepülsz. – nézett rám fáradtan.
- Örülök. Nagyon nyúzott vagy.
- Fáradt vagyok.
- Csak kávé van, de mintha tegnap láttam volna a sarkon egy pékséget.
- Igen van…Nem baj. Elég a kávé…Főznél nekem?
- Persze. Tusolj le. És aludj egyet.
- Vissza kell mennem.
- Tusolj le, idd meg a kávét. Elugrom valami reggeliért, aztán együtt visszamegyünk.
- Minek jönnél? Utazz csak haza. Én ezt megoldom. – mosolygott fáradtan.
- Leszerződöm.
- Jó, ne haragudj de most nem tudok örülni. Ki a szerencsés?
- Ti.
- Mi? –nézett rám úgy mint egy elmebetegre.
- Igen. Sok munka, és mindenben benne lehetek az elejétől. Ez már kihívás!
- Niki. Kérlek, nem vagyok…
- Ez komoly!Hívd fel Didit! Most! Gyerünk! Naaa!
- Jó. Jó.
- Cserébe kapsz kávét.
Tárcsázott.
- Didi? Nem! Nem! Semmi új! Illetve a gyárral kapcsolatban nincs. Adom Nikit! – és a kezembe nyomta a mobilt.
- Hello Didi!
- Niki? Jó napot! Ne haragudjon, Christiantól biztos tudja hogy jelenleg komoly gondjaink vannak!
- Tudom, pont ezért hívom.
- Igen?
- Igen. Ha még áll az ajánlat, aláírnám a szerződést, most azonnal.
- Tessék? – bömbölte.
- Leszerződöm.
- Niki, most …
- Didi! Ez komoly! Érdekel a lehetőség, szeretem ha a kezdetektől mindenben benne lehetek! Didi! Mondjon igen!
- Igen!
- Remek! Mikor kezdhetek?
- Beszéld meg Chrissel. Most mennem kell!
- Oké. –azzal letettem.
- Hallottad?
- Hallottam. Nem tudod mit vállalsz…
- De. Segítek neked, és közben sokat tanulhatok!
- Letusolok.
- Helyes. Megyek a reggeliért.
Két órával később már a gyár felé tartottunk a kék Porschéban.
- Hol kezdjem?
- Az elején, ruhától kezdve csavarhúzóig mindent rendelni kell. Mihez értesz?
- Szerelés, beállítás, szervezés és egy kicsit a tervezéshez. is.
- Ennyi mindenhez? –hitetlenkedett.
- Mario először szervezőnek alkalmazott, utazásokat, beszállítást felügyeltem, rendeltem, ami kellett. Aztán a főtervező asszisztense voltam, utána a szerelőkkel dolgoztam, majd a mérnökségre kerültem át, mert oda kellett ember. Versenyzés mellett ezeket kellett csinálnom, nem volt elég pénzt, és mindig kellett valahova egy ember, meg így elég sokat tanultam.
- Jó, akkor beszélj a szerelőkkel írd, össze mi kell, rendszerezd, nézzétek át, és valaki majd segít, hogy mit honnan rendelj. Aztán menj át Adrianhoz, és kérdezd meg ott mit tehetsz.
- Oké. – alig parkolt le máris, kipattantam.
Odakísért az egyik sráchoz, és rábízott.
Mire felnéztem már négy is elmúlt. Felhívtam egy közeli éttermet, és mindenfélét rendeltem, kétszáz főre. Úgyis csak a fő és középvezetők és a kisfőnökök voltak bent. Végül a vendéglős két másik céggel összefogva kiszállította, este nyolcra a kaját, kilenc autóval.
Majd megkerestem Christ.
Éppen egy boly közepén állt, Didivel, és Helmuttal, és többi fejessel.
- Megjött a kaja!
- Kaja? – nézett fel Chris.
- Este hét. Enni is kell, egész nap melózunk megállás nélkül. Rendeltem kaját. A fiúk kipakoltak, menjetek ti is.
- Nem kérek pizzát, de jó lesz. –morogta Guillaume, Vettel versenymérnöke.
- Nem is pizza, hanem sültek, köretek, és leves. Persze semmi extra. Melegítő edényekben hozták, minden friss, bár csak műanyag evőeszköz van.
- Jól hangzik, én már tegnap óta nem ettem. – sóhajtott Katie.
- Ezen a húsz percen semmi nem múlik, és nem hiányzik hogy valaki összeessen, vagy lebetegedjen.
- Miben állapodtál meg a cégekkel? –érdeklődött Chris, a kezébe nyomtam a kész listát.
- A felszereléshez, pontosabban a rendelés leadásához. A jóváhagyásod kell, a kisfőnökök átnézték. Alá is írták. – gyorsan átlapozta.
- Cég és cikkszám szerint sorba rakva?
- Ahha. Így nekik is könnyebb, megvan gépen, átküldjük és beszéltem velük telefonon. Egy héten belül minden itt van, a legtöbb korrekt, és nem számít fel felárat, de van amelyik igen. Át kéne gondolni hogy ki az aki esetleg le kell cserélni, ilyenkor ismerszik meg a jó beszállító.
- Jó ötlet. – bólogatott Didi – Fizetünk nekik leget, ne most húzzanak le, amikor szarban vagyunk.
Megjelent Jonathan a csapatmenedzser, kezében egy adag levessel.
- Isteni a leves. Életet mentettél. – vigyorgott – Cigid nincs?
- Leszoktam.
- Kár. Jah. Chris Nikinek volt egy jó ötlete, és remélem nem baj, de utána kérdeztem, mielőtt veled beszéltem volna.
- Nem örülök!
- Szóval, kezdett bele, Niki szerint mindenfélét fizetünk az FIA felé, és náluk az amerikai szövetségben van olyan, ha valakinél valami kár van, és ideiglenes anyagi gondja akar, akkor a befizetett összegből jut gyors segélyre is.
- Valami féle biztosítás, vagy segítség a főszervezettől. Nem tudom.
- Na az FIA-nál is van ilyen. Összeállítottam mire kérhetünk pénzt, csak alá kell írni és küldeni.
- Nem szorulunk rá egy segélyre! – csattant fel Didi.
- Mennyit is buktunk most? – kérdeztem nyersen.
- Sokat!
- Na! Ne mond nekem, hogy ennyi kápéd van, hogy az egészet zsebből kifizeted, gondolom elég sok minden le van kötve, papírokba, cégekbe, ingatlanokba, ilyenekbe.
- Igen, és?
- Igaza van. –állt mellém Helmut – Mire pénzhez jutunk addigra hetek telnek el. Így viszont amit addig kapunk az FIA-tól, annak egy részét kifizetjük a beszállítók felé, és egyenlőre nem leszünk fizetési gondban.
- Ahha. – bólintottam.
- Ügyes! – vigyorgott Didi – Ha csak ennyit nyertem veled kislány, már megérte!
- Kösz! Most pedig együnk, mert régen volt már az a reggeli kávé.
- És szendvics… - sóhajtott Chris, és átkarolt – Szép volt! –súgta a fülembe menet közben.
- Tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése