20.rész
Kinyílt a liftajtó és beszálltam, megláttam magam a szemközti falban, kócos hajjal, karikás szemekkel, kinyúlt fehér pólóban, hosszú szárú bő sötétkék férfi háló nadrágban, pink papucsban.
Most tényleg úgy néztem ki, mint valami szakadt kis prosti.
A bal kezem a hátam mögé tettem, és keresztbe tettem az ujjaimat.
Vettem egy nagy levegőt és bekopogtam. Nem történt semmi. Kicsit hangosabban próbálkoztam.
- Azonnal! – kiabált ki.
Pár pillanattal később kinyílt az ajtó, ott állt Christian egy fekete fürdőköpenyben, meg egy fehér szállodai törölközővel a fején, ami az arcába lógott, és éppen a haját törölte. Semmit sem látott belőlem.
- Későbbre vártam a vacsorát, de tolja csak be.
- Nincs nálam kaja. – böktem ki.
Lerántotta a fejéről a törölközőt, a haja kócos lett, és döbbent arcot vágott.
Mókásan festett.
- Szia. – suttogtam halkan – Bemehetek?
Szó nélkül állt arrébb az ajtóból.
- Ööööö…. Gyere…. Ülj le. – mutatott körbe, csak éppen nem volt hova.
Mindenhol iratok, statisztikák, pár ing, és törölközők a földön, meg a laptopja, és a telefonja hevert szanaszét.
- Bocs. – összefogott pár papírt a kanapéról és kupacokba pakolta őket a földön– Nem vártam senkit.
- Ha zavarok, akkor én… - mutattam az ajtó felé.
- Nem. Nem. Ülj le. – fogott karon, és leültetett.
- Kösz.
- Kérsz valamit?
- Nem.
- Nem fázol? Hozok egy takarót, - állt fel - nem lenne szabad…
- Jól vagyok. Kérlek!
- Oké. – ült vissza.
- Azért jöttem, hogy beszéljünk.
Bólintott.
- Szóval, én…- kopogtak.
- Folytasd. – eresztett meg egy halvány mosolyt.
- Tehát, azért… - újabb kopogás.
- Hagyja az ajtó előtt kérem! –kiabált ki.
- Adrian vagyok!
- A fenébe! Niki…
- Menj csak. – sóhajtottam.
- Ne haragudj. –azzal az ajtóhoz sietett – Igen? – nyitotta ki.
- Átnéztem az adatok, és Sebastian adott egy..
- Adrian, most nem érek rá!
- Tudom, hogy dolgod van, de..
- Most ne! – nyomatékosította – Meg fogjuk beszélni!
- Baj van?
- Adrian, kérlek, vendégem van! Majd a reggelinél megbeszéljük! Kérlek! –azzal hallottam hogy becsukja a bejáratit.
Kicsit ingerülten jött vissza.
- Ne haragudj! De ha Adrianra rájön egész este itt kopogtat. Tudod ő a főtervezőnk.
- Munka mániás.
- Igen. – ült vissza.
Megint kopogtattak.
- Adrian már mondtam! Nem érek rá! – kiabált ki.
- A szobapincér vagyok uram.
- Nem hiszem el. –sóhajtott fel.
- Engedd be. – dőltem hátra.
Pillanatok alatt elküldte őt is, és betolta a zsúrkocsit, aztán leült a dohányzó asztal sarkára velem szemben.
- Nem szokott ekkora forgalom lenni nálam. –szabadkozott.
Elmosolyodtam.
- Lenne miről beszélnünk. – mondtam egyszerűen.
- Igen?
- Átakartam jönni amikor megkaptam a cetlit. Csak…
- Csak?
- Mindegy.
- Nem az. Szóval? –nézett rám határozottan karba tett kézzel.
- Már úgyis világgá kiabáltam a folyosón. –nevettem el magam kínomban.
- Vagy úgy. – lett gondterhelt az arca.
- Nézd, kedvellek. Nagyon is. – nyögtem ki – De nem akarok bonyodalmat az életemben, és máséban sem szeretnék okozni. Ezért nem vállalok kapcsolatot senkivel. Lássuk be, ha kiderül a múltam, akkor az illető nem jelenhet meg sehol sem emelt fővel. Volt kurvával járni, nem jó reklám. Pláne ha még drogozott is. Sok ember nem tudja, mert nem akarom szellőztetni, akinek meg elmondtam, jó messzire elkerült, és igaza is van. Nagyon örültem a virágnak, meg a pezsgő alá rejtett cetlinek is, de jobb ha ezt itt és most befejezzük. – megakart szólalni, de leintettem – Nekem Monicán, és Annán kívül nincs senkim, amit mondtam a családról az igaz, nem akarok, ahogy gyereket sem. Nem tudnék a szemébe nézni, ha egyszerre azzal jönne haza, hogy ezt vagy azt hallott rólam. Egy éltre megbélyegezném az életét, ahogy azért a pasiét is, akihez tartoznék, vagy hozzákötném az életem. Ennyit nem érek, és ekkora áldozatot nem várok, várhatok el senkitől sem. Remélem megérted.
Csendben és némám ült velem szemben.
- Az előbb esett le, hogy miattam forgattad fel a fél Forma 1-et, és igazán imponáló, tényleg. Senki – Mariót, és a lányokat leszámítva - nem tett értem ilyet soha, pláne aki tudta az igazat a múltamról. Te nagyon rendes ember vagy. Komolyan. Jobbat érdemelsz, mint én. Sokkal jobbat. – simogattam meg az arcát – De ezt a hős szerelmes szerepet fejezd be, kérlek. Már most többet ártottál vele magadnak, a hírnevednek, és a csapatodnak, mint gondolnád. És azért is, mert nem akarok tőled semmit.
- Engem egy dolog érdekel, és azt akarom, hogy őszintén válaszolj nekem! – közölte határozottan - Érzel irántam valamit? Valamit ami több lehet mint barátság?
- Christian… - nyögtem fájdalmasan, erre megragadta a karom és magához húzott.
- Legyél velem igazán őszinte! Mond a szemembe hogy az a csók nem jelentett neked semmit! Mond azt, hogy nem volt neked is jó, amikor átöleltelek, és hozzám bújtál, ott a liftnél! Gyerünk Niki! – rázott meg egy kicsit.
- Nem lehet. –fordítottam el a fejem – Értsd meg. – visszanéztem rá – Két külön világból jövünk, és két külön világban van a jövőnk!
- Nekem ott van a jövőm ahol neked! Beléd szerettem már akkor, amikor először megláttalak, és beszéltünk! És nem fogok lemondani rólad, még akkor sem, ha meg kell érted küzdenem mindenkivel, még saját magaddal is! Én nem adom fel Niki, ennyire azért te is rájöhettél magadtól! Mond ki! Mond ki! – kiabálta, a kezét az állam alá tette és kényszerített, hogy a szemébe nézzek – Gyerünk! – suttogta, majd gyengéden megcsókolt.
Hiába tiltakozott az eszem, mégis viszonoztam.
- Mond ki Niki… Mond ki… - mondta halkan.
Átöleltem.
- Szeretlek… - susogtam erőtlenül a fülébe.
- Szeretlek. – mondta ki újra hangosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése