Days of Thunder - Mint a villám 24.

24.rész

Kora este volt, én pedig lemondtam a csapattal közös vacsorát, ha ugyanis lemegyek az ebédlőbe, akkor biztosan összefutottam volna Christiannal is, tekintve hogy az ő teamje is ott evett.
Az idő lassan telt, és én unatkoztam. Hoztam ugyan könyvet, és át kellett volna néznem jó pár statisztikát, meg telemetriát amit még a gépen kaptam a mérnöktől, de semmi kedvem sem volt hozzá.
Végül kínomban csak neki álltam, próbáltam magam megerőltetni, és nem mindenféle hülyeséget firkálni a papírok szélére, meg fehér részeire.
Mire az órára néztem már este kilenc is elmúlt. Itt sajnos nem volt erkély, ahova kimehettem volna kiszellőztetni a fejem, így ablakot nyitottam. Sanghaj gyönyörű volt éjjel, és ha jobb hangulatban vagyok biztosan elindulok, és bulizom egyet, de most valahogy az sem akaródzott.
Semmi ötletem sem volt, hogyan engesztelhetném ki az angolt. Ha vennék neki valamit, biztosan a fejemhez vágná.
Kopogtattak.
Nagyot sóhajtottam, hogy nálam mindig forgalom van.
Kelletlenül nyitottam ki, és teljesen döbbenten bámultam az ajtóban Christianra.
Láthatóan még mindig ideges volt, a tartásán látszott, hogy feszült.
- Azt hittem látni sem akarsz.
- Neked is, szia! – közölte ingerülten.
- Szia. Azt hittem pipa vagy rám, így nem mentem át…. Nem akartam cirkuszt. –mentegetőztem máris.
- Igen, mert az mára már megvolt. – szúrt oda.
- Sajnálom….- nyitottam szélesebbre az ajtót, hogy bejöhessen.
- Nem megyek be.
Úgy éreztem magam, mint akit leöntöttek egy vödör jeges vízzel.
- Csak ezt hoztam. – közölte közönyösen, majd elő vett egy kis kék bársony dobozkát – Ezt neked vettem ma adtam volna oda személyesen, egy szép csokor rózsával. Mindegy. Nem tudom, mit csináljak vele, ha akarod add oda valakinek, vagy dobd ki. –azzal a kezembe nyomta - Nem égetem magam azzal, hogy a virágokat is áthozom, inkább átküldtem őket Bevnek.
- Bev itt van? – kérdeztem rekedten, minden erő kiszaladt a lábamból.
- Igen. –nézett rám keményen.
Úgy éreztem magam mint akit hasba rúgtak, nem tudtam beszélni, nem tudtam levegőt venni.
Csak arra volt képes, hogy bólogassak, aztán bezártam az ajtót, és két lépés után a padlón kötöttem ki. Zuhantam a semmibe, és nem tartott már egy kéz sem.
Ezúttal némán nyeltem a könnyeimet, és kinyitottam a kis dobozt.
Amikor megláttam a vékony aranyláncot, rajta a kis szintén arany Forma 1-es autóval, úgy éreztem vége a világnak. Ezt is elszúrtam…. Teljesen kiborultam,
Bev békülni jött, én pedig odadobtam neki tálcán Christiant. Csak erre tudtam gondolni, majd szétpattant a koponyám, és nem tudtam szabadulni a képtől, amin angol Beverley oldalán áll, átkarolva őt. Pontosan tudtam kiről is van szó, és hogy néz ki, Brunóval való beszélgetés után rákerestem a neten.
Mire összeszedtem magam éjfél is elmúlt, lementem a portára és kértem egy taxit.
Tudtam, itt már csak egy valami segíthet,és tömheti be azt a végtelen űrt, ami újra érzek.
- Azonnal hívok Önnek kisasszony, de ha gondolja használhatja az egyik bérautót is. – mondta a portás udvariasan.
- Bérautó?
- Igen. Mr. Berger rendelte délután a pilóták számára, egy …pillanat. – babrált a gépen- Egy két üléses fekete és egy szintén két üléses szürke BMW Z4 coupé.
- A feketét elviszem.
- Adom a kulcsokat. – azzal elővette őket a pult alól, és átadta – Baleset mentes utat kívánok.
- Köszönöm.
Vagy egy órát furikáztam cél nélkül, amikor a város egy kihalt negyedében kötöttem ki.
Kicsit olyan volt mint haarlem, lányok a sarkon, mögöttük a sikátorban a stricik.
Odahajtottam az egyik viszonylag jól öltözött csajhoz, és lehúztam az ablakot.
- Partnert keresel? - kérdezte erős akcentussal a csinos táj.
- Nem. Kellene egy kis anyag. Nem dolgozom a jardnak, csak átutazom. – azzal meglengettem előtte egy ötszázast.
Kicsit bizonytalankodott, de végül elvette.
- Mi kell?
- Hernyó.
- Az utca végén a fekete kalapos, fekete mackós srác. Timot keresd.
- Kösz.
Azzal mentem amerre mondta. Pár méterrel arrébb parkoltam le, kiszálltam és odamentem a leírásnak nagyjából passzoló pasihoz. Magas volt, sportos, kopott farmert, fekete kalapot, és melegítő felsőt viselt. Az arcán sebhelyek, a nyakán pár tetoválás részlete látszott.
- Timot keresem. Te vagy?
- Attól függ ki keresi.
- Az egyik lány mondta hogy nálad van hernyó.
- Úgy látom te új vagy itt.
- Nem vagyok zsaru, átutazom, csak anyag kell, a többi nem érdekel.
- Nem tűnsz kokszosnak. – méregetett tovább.
Előhúztam két ötszázast.
- Van pénzem.
- Minek az neked? Felvet a dohány.
- Elcsesztem valamit, de nagyon. Kell egy kis relax, egy kis repülés.
Előhúztam még egy ötszázast.
- Ne már bakker. Nagyon kell. – toltam az orra elé a pénzt.
- Mennyi?
- Két adag. De a legjobból adj, nem akarok fehér alagutat.
- Az többe fáj.
Végül kétezret adtam oda, és kaptam két kis fehér zacskót.
- Tűd nincs? Tiszta, okés?
- Zsaru vagy. – vicsorgott.
- Csak régen leszoktam. Na. – néztem rá idegesen.
- Milyen régen testvér?
- Hét éve. Nem agykurkászt keresek!
Elővett két csomagolt steril tűt.
- Kösz. –adtam érte még egy háromszázat.
- Ajánlom, hogy ne kamuzz kislány, vagy ha szirénát hozol rám, megbánod!
- Én ugyan nem. Nyugi.
Azzal otthagytam.
Visszamentem a hotelbe, bezárkóztam a szobámba, és elővettem egy kanalat, meg a gyújtóm.
Amikor felszívtam a második adag anyagot is, egy darabig néztem, forgattam az injekciót, aztán leszorítottam a bal karom, és beleszúrtam a tűt. Beadtam az egészet, és éreztem ahogy eldőlök, utána már nem fájt semmi, nem voltak nyomasztó képek, nem volt fájdalom, nem volt bűntudat, csak a csendes semmiben való lebegés.
Valaki az arcomat pofozgatta, és a nevemen szólított.
- Niki! Niki! – kábán kinyitottam a szemem, de alig láttam valamit.
- B.. B… Berger? – nyögtem ki, mert ismerős volt a hang.
- Irvine vagyok! – oldalra fordítottam a fejem, de a színes foltok nem tisztultak.
- Nézz rám Niki! –fogta meg valaki a fejem – Megismersz? Nik!
- Teljesen kész van. Mentőt kell hívni most! – hallottam egy újabb hangot.
- Jóóól vagyok.. – kezdtem el az engem tartó kezek közül kicibálni magam.
- De hogy vagy jól!
- Jól vagyok! – álltam fel, bár a talaj ingatagnak tűnt – Boldog vagyok! Hagyjatok békén! Kifelééé! Gyerünk! –hadonásztam.
- Gyere! – fogott meg valaki.
A kép sokat tisztul, és megláttam ahogy az ajtón belép fehér selyem ingben és csokornyakkendős szmokingban Christian, az oldalán egy idősebb szőke nővel, aki világoskék mell alatt megkötött hosszú selyem ruhát viselt. Beverley volt az.
A szívem erősen kalapált, és ki akart szakadni a helyéről, én pedig akartam, hogy megtegye, mert abban a pillanatban megakartam halni. Semmire nem vágytam jobban.
Lehunytam a szemem, és minden elsötétült.