Dream/Team? - Álom/Csapat? 1.

1.

A párizsi reptér egyik kis szűk ablakán át néztem a szürke égboltot és a szakadó esőt. A tárgyalások sikeresen zárultak Kairóban, mégis pocsékul éreztem magam. A szívemre nagy szomorúság nehezedett. Semmi kedvem sem volt hazamenni az üres lakásba. Ráadásul a londoni járat is késett.

Megszólalt a mobilom, hagytam csöngeni, nem érdekel. És amúgy is imádtam a számot. (Mariah Carey ft Whitney Houston: When You Believe ) Reményt adott, eszembe jutott melyik mesében hangzott el, és az én szeretett Egyiptomról is szól. Halkan dúdoltam, pedig nem is voltam vallásos. ( There can be miracles, when you believe; Though hope is frail, it's hard to kill; Who knows what miracles you can achieve; When you believe, somehow you will; You will when you believe - Mert Ő küld száz csodát,Csak benne bízz! Reményünk híd, De bizton áll! Megélhet száz csodát, Ki hinni bír! Merj hinni hát, És láss csodát!)

-        Azért néha tényleg jöhetne egy kis csoda. – gondoltam, és felsóhajtottam.

Bemondták a járatom, felvettem a táskám és elfordultam az ablaktól.

Elindultam a megfelelő pult felé, de valaki elém toppant, éppen ki akartam kerülni, mikor megfogta a karom.

-        Szia Cat!

Felpillantottam, és tátva maradt a szám.

-        Patrik. – böktem ki, és úgy néztem rá, mint aki a Marsról pottyant elém.

Elvigyorodott.

-        Hogy kerülsz te Párizsba?

-        Mi?

-        Próbáljam jelbeszéddel?

-        Jah nem. Bocs. Teljesen ledöbbentem. Nem láttalak már vagy ….

Zseniális pont az expasimba futok bele.

-        Három éve.

-        Igen…

-        Szóval? Mi újság?

-        Semmi. Minden oké. És te?

Kihúzta magát és az ingén virító logóra bökött.

-        Igen hallottam. Gratula. Ricciardo versenymérnöke vagy a Red Bullnál.

-        Hallottad?

-        Tudod, még mindig két dolog érdekel, a hullák, és a kocsik. Rokon szakma. –kacsintottam rá.

Felnevetett.

-        Még Bécsben vagy?

-        Nem. Az végül is csak egy évre szólt. Most otthon vagyok, a Szépművészetiben. Emmának segítek a gyűjteményvezetőnek. Szervezünk egy új kiállítást.

-        Nemzetközit? – érdeklődött tovább.

-        Valami olyasmit. Hozunk műtárgyakat Bécsből, Rómából, Londonból, és Kairóból. Most onnan jövök, én tárgyaltam.

-        És mit kaptok? Egér múmiát? – cukkolt.

Mindig is jól el lehetett vele dumálni bármiről, de sosem volt ennyire közvetlen. Ezt tenné vele, hogy a világot járja? Futott át rajtam.

-        Áh nem…. Most kutyát, gazellát és egy oroszlánt.

-        Hűha. Mikor nyit?

Elmosolyodtam. Nem változott semmit. A kedvessége, és a viccei a régiek.

-        A Magyar Nagydíj előtt egy héttel.

-        Ha beugrom körbe vezetsz? Végül is évekig kerülgettem az egyiptomis könyveidet.

-        Igen. – szomorodtam el.

-        Ne haragudj.

-        Tudom.  Poén volt. Sajnálom… Igazságtalanul bántam veled akkor… Sokat gondolkodtam azóta….Tévedtem. – fogtam az ingén a logót – Itt a bizonyíték.

-        Igazad volt. Teljesen. A sarkamra kellett állnom, hogy elérjem amit akarok, nem várhattam ölbe tett kézzel a jó munkára, és a jó fizetésre.  Ha akkor nem szakítasz velem, még évekig húztam volna a diplomát, meg egy jobb meló keresését. Te elköltöztél Bécsbe, és én sem akartam tovább Pesten maradni, gyorsan lediplomáztam. Heccből nekik is küldtem egy önéletrajzot, és most itt vagyok. Pedig mikor felhívtak azt hittem vicc az egész. – vigyorodott el.

-        Örülök a sikerednek.

-        Kösz.

-        Mennem kell, megy a gépem. – reagáltam a hangosbemondó felszólítására.

-        Londonba mész?

-        Igen, aztán egy másik járattal Bécsbe, és onnan hazavezetek Pestre.

-        Hűűű.

-        Nem volt közvetlen járatra hely két napig,tudod turista szezon van. – utaltam a júniusra.

-        Értem.

-        Mennem kell. – néztem rá bocsánatkérően.

-        Elkísérlek a kapuig. – csapódott mellém - Szereted Egyiptomot, miért nem maradtál még két napot?

-        Sokat vitatkoztam a múzeumosokkal, és elegem lett. Amúgy meg mindenhol embertömeg. A turisták miatt mozdulni sem lehet Kairóban. Őrület. Meg borzalmas a hőség. Mi nem nyáron megyünk ásni, hanem ősszel vagy télen. Az  50°C árnyékban nem fehér embernek való. És te?

-        A Renaultnál voltam.

-        Te?

-        Igen én.

-        Úgy értem az nem Newey dolga?

-        Ő még mindig a főtervező, a főmérnöknek kellett volna mennie, de családi gondjai vannak. Guillaume meg betegedett. Adrian mehetett volna végül is, de nem lehetett elmozdítani a tervezőasztal mögül, így Chris engem küldött.

-        Ó neked csak így „simán Chris”.

-        De kis kötekedőek vagyunk. Egyébként meg had homályosítsalak fel, hogy te is odáig voltál „simán Chrisért”. – gúnyolódott.

-        Kösz hogy emlékeztetsz! –sóhajtottam fel.

-        Szívesen. – nevetett fel.

Odaértünk a kapuhoz.

-        Várjunk csak, akkor te most visszamész a gyárba.

-        Előbb haza, de lényegében igen.

-        Te is ezzel a járattal jössz?

-        A  Catnek vág az esze, mit mindig. De sajnos nem. Az eggyel későbbire van jegyem.

Kinevetett.

-        Semmit sem változtál.

-        De vénebb lettem.

-        Ha ezzel jönnék, lenne kedved mellém ülni?

Ugyanolyan jól éreztem magam vele, mint régen, de annak már vége volt.

-        Zavarna?

Ránéztem.

-        Nem. Persze hogy nem. –gúnyolódtam.

-        Miért? Mert már nem vagyunk együtt?

-        Igen, és nem akarok a barátod lenni. Ez olyan…

-        Jó tudom, ismerem a szöveget. Utálod a legyünk barátok sablont.

-        Igen.

Leadtam a jegyet, és a papírokat.

-        Ha megkérnél, jönnek ezzel a géppel… - vetette fel, mikor visszakaptam mindent.

-        Ha megkértél volna, akkor sem mentem volna a másikkal. Ez a vonat már elment. Szia. – azzal sarkon fordulva otthagytam, és végig vágtattam a folyosón.

Hallottam, hogy utánam szól, de nem fordultam meg.

Levágtam magam a helyemre, és kibámultam az ablakon.

Még mindig esett, és nekem sírni támadt kedvem. Az évek során beletemetkeztem a munkába, és próbáltam őt elfelejteni, de nem ment. Ennyi idő után is akadt olyan éjszaka, amikor felébredtem és őt kerestem magam mellett. Nem tudtam túllépni ezen a kapcsolaton ez, pedig nagyon zavart. Örültem a találkozásnak, de nagyon felkavart. Mi értelme lenne beszélgetni és felemlegetni a múltat?

Túl sok eltemetett érzés kerülne felszínre. Ő már túllépett láttam a képeit a neten, csapattagok, és mindenféle csajok álltak mellette. Biztosan nem lett az a minden éjszakára más nőt típus, de hogy talált már magának valaki komolyabbat arra mérget vettem volna.

Nekitámasztottam a fejem az ülésnek és becsuktam a szeme, pár pillanat múlva már el is aludtam.

A stewardess ébresztett fel, hogy lassan leszállunk. Az idő miatt a gép másfél órát késett, így lemaradtam a csatlakozásról.

-        Többet késett mint a teljes repülési idő… - dünnyögtem magamban.

Az emeleti kávézóban ültem le az egyik sarokba, morcosan kavargattam a kávét. Több mint egy órát kellett várnom a Bécsi járatra. Felpillantottam a másik asztalnál pedig ott ült Patrik, lelkesen a telefonját böngészte, mint régen.

Rám nézett elvigyorodott és a telefonra bökött én meg felnevettem.

Megfogta a cuccát és átült hozzám.

-        Van ami nem változik?

-        Ó, igen.

-        Horner elvileg küldött ki értem kocsit, de gőzöm sincs hol a fenében van a srác… - morogta.

-        Hívtad?

-        Nem veszi fel. Christian meg dühöng, mert ő sem éri el.

-        Akkor itt éjszakázol!

-        Még kap 10 percet a srác, aztán bérelt kocsival megyek.

Ásítottam egy hatalmasat.

-        Fáradtnak tűnsz…

-        Hulla vagyok. Egy bbq pizzára, és egy ágyra vágyom. De még két és fél óra a repülő, aztán még két óra kocsival. – dőltem hátra.

-        Akkor ne menj.

-        Miért növesszek szárnyat és repüljek? – néztem rá savanyúan.

-        Másfél órára lakom kocsival, egy 100 m²-en, egyedül, elférsz hidd el.

-        Nem tudom eldönteni hogy szerinted melyik van rám nagyobb hatással, a lakás mérete vagy az egyedül szó?

-        A nyakam teszem rá hogy az egyedül szó. Még kávét?

-        Késő van. – utaltam az esti hét órás időpontra.

-        Pizzát is tudok rendelni.

-        All inclusive ellátás?

-        Jah.

-        Oké. –sóhajtottam fel.

Túl fáradt voltam egy vitához.

Bérelt egy BMW-t, és egy órával később már fél úton voltunk Milton Keynes felé.

-        És milyen a meló?

-        Jó, és jól fizet.

-        Sejtettem… És a csapat?

-        Jó. Csupa idióta, különösen Daniel. Ritka nagy ökör.

Felnevetettem.

-        Azért ezt mondani egy bika logójú csapat egyik versenyzője kicsit ironikus. – nevettem tovább.

-         Hát lehet…

-        Szóval remek a csapat, jó a fizu. Évente körbejárod a Földet.

-        Valami olyasmi.

-        De?

-        Nincs de.

-        Mindig van de.

-        Kivel van bajod?

-        Guillaumemal?

-        Néha vergődik mert a kis majom kiakasztja, de amúgy rendes tag.

-        Vettike? – gúnyolódtam.

-        Jah. –fújt egyet.

-        Hisztisebb mint Alonso?

-        Borzalom az a gyerek, de tényleg.

-        Mesélj! – lelkesültem fel – Szaftos részleteket akarok.

-        Semmi csak hisztis.

-        Ezt nem veszem be. Úgyse mondanám el senkinek.

-        A múltkor mikor összeakaszkodott Alonsoval pályán, kieséskor egyértelmű volt, hogy ő a hibás. Nem ismerte el, szerinte hülye Christian, hülye Charley, és hülye a Ferrari. Aztán szétverte a homeban a pihenőjét, székeket, falakat mindent.

-        Ez nem újdonság. – tettem fel a lábam a műszerfalra.

-        Ráadásul ha valami nem sikerül neki ránk uszítja Helmutot.

-        Hogyhogy rátok uszítja?

-        Ahogy mondom. „ Tőlünk vitték el a felszerelést, az én adataimból dolgoztak, átjöttek kémkedni!”

-        Ez normális?

-        Nem. Marko meg utána a következő futamon végig nálunk ül, és belebeszél mindenbe.

-        Horner ezt tűri?

-        Hát Chrishez nem minden jut el. Ha kiderül rendet tesz, vagy eltereli Helmutot. Sebastiant is helyre szokta pakolni, vagy nyugtatja vagy lekiabálja a fejét, aztán meg csóró Guillaume-ot is, hogy minek hagyja hogy a srác belebeszéljen a stratégiába. Pláne hülyeséget.

-        És Mateschitz?

-        Didi jó arc. Lekiabál ő bárkit. Vettikét újabban nem csípi, a hisztik, piszkálódás, meg rossz eredmények miatt. A múltkor kicsit kiakadt. Tudod olyan pofavizit félére beugrott az Olasz Nagydíjra. Dan nagyon pipa lett a futam után, mert Seb megelőzte, holott előzetesen nem ez volt megbeszélve. Kiakadva mondta nekem Didi meg meghallotta.

-        Multi 21 volt. –vigyorodtam el.

-        Az volt. De a kis köcsög megelőzte. Sehol nincs a pontversenybe érted, és mégis. Mert hogy ő, ŐŐŐŐ a világbajnok.

-        Inkább volt.

-        Na, értsd jól. Ha a gyárban van állandóan érezteti Danel, mert bántja a csőrét, amiért a srác jobb.

-        Nem irigyellek.

-        Dan jó fej, sokat segít nekünk is, meg naggyon laza, és nagyon hülye. Ha rossz versenye van sem gond neki, csak ez a szitu kiakasztotta.

-        Elhiszem. De neki idén jár le a szerződése nem?

-        De, de. Nézd június van, és semmi hír hogy megy vagy marad…

-        Gondolom ezek után menne inkább…

-        A csapatot bírja. Személy szerint mi barátok vagyunk, sokat jár át hozzám. De ami lelki terrort kap a kis mocsoktól te..

-        Miket csinál?

-        Hallod. Bejön és egész nap a kurva szimulátorba ül, holott le volt beszélve hogy nem ő a soros. Ebédnél elé mászik a sorban, vagy soron kívül beáll elénk. Kiveri a raplit ha nem övé az új alkatrész, ilyenek.

-        Danből Webbert akar csinálni.

-        Csak ő meg nem veszi fel a kesztyűt és nyel.

-        Igaza van, mondjuk Markot is megértettem, és igaza volt, de most tuti röhög a markába.

-        Ezer százalék. Második éve veri el Dan Vettelt. Elég tétel ez mindenkinek, csak közbe meg mi szívunk.

-        Sajnálom.

-        Néha annyira viszket a tenyerem erre a kis szőkére. – ütött a kormányra.

-        Elhiszem.

-        Nálad gondolom a múzeumba nem ennyire gáz.

-        Nem, van piszkálódás persze, de Emma mellém áll, és mindig maximumot teljesítek így kevés a gond.

-        És pasi fronton? – pillantott rám.

-        Én nem kérdeztem a te ügyeid.

-        Nincsenek ügyeim, és már mondtam.

-        Szóval semmi komoly?

-        Komolytalan se. Alkalmi se. Ismersz.

Nem szóltam semmit. Persze, ismertem. Ha ő nem gondolja valakivel komolyan, akkor bele se kezd.

Némán ültünk tovább. Ő nem kérdezett tovább, én meg nem reagáltam semmit. Nem akartam erről beszélni.

-        Milyen hely ez a Milton Keynes? – érdeklődtem miközben áthajtottunk rajta.

-        Csendes kisváros. Semmi extra.

-        Értem.

-        A lakás céges. Nem túl sok bútorral.

-        Azt hittem vettél egy házat…

-        Nem láttam értelmét. Minek? Majd ha lesz kivel benne lakni, akkor veszek. Amúgy se vagyok sokat itthon szóval…

-        Ez igaz, folyton utazol. Versenyhelyszín, Anglia, lakás és gyár, majd új helyszín.

-        Hát kb.

Leparkolt egy háromemeletes háztömb előtt.

-        Itt vagyunk.

Nagyon hasonlított ahhoz, amiben Magyarországon laktunk.

-        Pont olyan, mint amiben otthon laktunk.

-        Nekem is ez jutott eszembe.

-        Gyere. – kapta ki a cuccokat a csomagtartóból.

Táskákkal teli kézzel indultunk meg a bejárat felé.

-        Ide kellene adnod valamit, hogy elő tudd szedni a kulcsot.

-        Számkódos.

Elmondta a számokat, beütöttem, és bementünk.

Aztán fel a másodikra, letette a táskákat, és előtúrta a kulcsát.

Kinyitotta, és előre engedett.

Kis előtér, aztán egy bazi nagy szoba, amerikai konyhával fehér bútorokkal, fém fogantyúkkal, és fehér márvány pulttal, fekete kerámia főzőlapokkal. Felül fém szagelszívó, spotlámpákkal. Szintén fehér bárszékek a pult bal oldalán. Mögöttük nagy fehér, kényelmes bőr kanapé, balra fotel, ezek fogták közre a puhának tűnő fekete szőnyeget. Középen üveg dohányzóasztal, rajta újságokkal, jobb kéz felé ablak, előtte bazi nagy plazma tv a sarokban dvd lejátszóval, mellett hifi, és a maradék picurka sarokban egy számítógép asztal, nyomtatóval, és nagyképernyős monitorral. 

-        Balra a fürdő, szemben a szobám, jobbra a másik szoba. Az lomtár, nincs benne semmi. Nézz szét bátran.

A fürdőben szürke csempe, szemben kisebb sarokkád, balra zuhanyfüle, jobbra kézmosó, fölötte tükörrel. Az ajtó mögötti sarokban mosógép és szárítógép.

Az ő szobájába is bepillantottam, miközben becipelte a cuccát. Nagy francia ágy szürke ágytakaróval, két oldalt fekete éjjeli szekrények, és fém olvasó lámpák. Az ajtó jobb oldalán fekete faltól falig szekrény, és egy nagy széles ablak, nehéz fekete sötétítő függönyökkel.

-        Neked nem tetszik.

-        Kicsit túl modern, de ízléses.

-        Keresek tiszta törülközőket, vagy előbb ennél?

-        Rendeld meg a kaját, és míg kihozzák, addig tusolok.

-        Oké. Mit kérsz?

-        BBQ pizza csirkehús, zöldségek.

-        Mínusz hagyma.

-        Mínusz hagyma. –bólintottam.

-        Még emlékszem. –azzal kaptam egy törülközőt.

-        Ööööö. Híján vagyok a tiszta ruhának.

-        Pólót, bokszert tudok adni, a többit meg most ki nyugodtan, a szárítógépben fél óra alatt megszárad minden.

-        Köszi.

A kezembe nyomott pár cuccot.

Átslattyogtam a fürdőbe, telepakoltam a gépet a cuccaimmal.

-        Kérhetek egy pohár innivalót? – csoszogtam ki.

-        Persze. Ásványvíz vagy kóla? – turkált a hűtőben.

-        Ásványvíz.

Egy húzásra ittam meg egy nagy pohárnyit.

-        Azt hittem szomjan halok.

-        Látom.

-        Tusolj le te előbb he nem gond. Én még innék egyet. – azzal magam elé húztam az üveg vizet.

-        Látszik hogy a sivatagból jöttél! –cukkolt, aztán eltűnt a fürdőben.

Kellett egy harmadik pohár is. Fáradtan ültem le a fotelbe.

-        Na szabad a pálya. – csapta ki az ajtót végül, és egy szál törölközőben mászkált.

-        Szuper. – azzal gyorsan besprinteltem, és beálltam a zuhanyfülkébe.

Igyekeztem nem arra gondolni, hogy Patrik jobban néz ki, mint korábban. Sportosabb lett, és bár sokszor érezhettem rajta a korábbi zárkózottságot, látszott mennyit fejlődött ezen a téren is.

Hírtelen megkocogtatta valaki a kabinajtót, én pedig ugrottam egyet.

-        Megjött a kaja. Az ajtón már kétszer dörömböltem.

-        Megyek.

-        Ezt biztos élvezte. - sóhajtottam fel.

Normál esetben felhúztam volna magam, de egyrészt nyolc évig éltem vele, és hát legyünk őszinték nem sok minden van, amit nem látott belőlem. Másrészt meg pontosan tudom mire ment ki a játék, túl jól ismertem.

Ha átgondoltam, akkor igazából ismertem is meg nem is. Három évig nem láttam, egyszer csak elém toppan, és úgy bánik velem, ahogy régen, mintha még mindig vele lennék. Kicsit úgy tűnt, ő most ott akarja folytatni, ahol ez abbamaradt, a köztes időt meg kihúzta az életéből.

Természetesen vettük fel újra egymás gondolat menetét, piszkálódásait. 

Nem egyszer flangált fél pucéran a lakásban, vagy én egy szál törülközőbe csavarva, imádtuk ezzel húzni egymás agyát.

Közben felöltöztem, és visszamentem a nappaliba. Patrik a mobilját bökdöste a konyhapult mögött. Rohadt fáradtnak éreztem magam, és elterültem a kanapén.

-        Nem eszel?

-        Látom a Cat hulla.

-        Kösziii. De amúgy igen. Te mi a fenét csinálsz?

-        Rám írt Horner. – gúnyolódott.

-        Ember! Hát este nyolc van.

-        Helyzet jelentést akar.

-        Idióta.

-        Mániákus. Nála csak két ember rosszabb.

-        Tippeljek?

-        Nem kell. Vettel és Dan.

Felnyögtem.

-        De most tényleg. Miért nem csajoznak inkább?

-        Szerinted ki bírja elviselni őket?

-        Hornert az új bige? Vettelt az asszony? Dant meg nem tom ki!

-        Horner lecserélte Gerryt.

-        Ne már! – ültem fel – Kire?

-        Az egyik sajtósunkra.

-        Vettelére?

-        Honnan tudod?

-        Miért van másik aki jól néz ki? –álltam fel, és felé indultam.

-        Vettel válik.

-        Válik?? - néztem rá azzal véletlen belerúgtam a kanapé szélébe – Auuuu! Ez fáááájt!

És fél lábon kezdtem el ugrálni.

Patrik odalépett, szorosan átkarolt, és felrakott a pultra.

-        Mutasd. – megnézte – Nem vészes, csak lehorzsoltad a bőrt.

-        Hülye Vettel.

Elővett egy kis jeget a fagyasztóból, konyharuhába csavarva a lábamra tette.

-        Fogd rá nyugodtan! – vigyorgott.

-        Azt is teszem!

-        Majd felírom a listára amit róla, meg a faszságairól vezetünk.

-        Helyes. – böktem meg.

Mindkét kezével megtámaszkodott mellettem a pulton, és így közre fogott. Ha akarok simán leszállok, és otthagyom. Hosszú percekig néztünk egymás szemébe.

-        Éhes vagy? – nézett rám.

-        Mire megy ki ez az egész?

-        Megkérdeztem hogy éhes vagy-e? – tárta szét a karját, majd visszatette a mellém.

-        Ahha. – tökre látszott hogy nem ez érdekli.

Megrázta a fejét, ellökte magát a pulttól, és elővett két tányér.

Közben belenéztem a mellettem heverő dobozba, isteni illata volt.

-        Abban mi van? –böktem egy kis becsomagolt valamire a pulton.

-        Tiramisu. Ajándék, mert hét után rendeltem.

Felkaptam a kis zacskót, lerángattam róla a táskát és felpattintottam a dobozt.

-        Édesség. – vigyorodtam el.

Nagyot sóhajtva a kezembe adott egy kiskanalat.

Két hatalmas adagot tömtem a számba. Vigyorogva állt velem szemben a hátsó szekrénynek dőlve.

-        Hm? – morogtam két falat közt.

-        Tiszta maszat vagy?

-        Hol?

Elém lépett, egészen hajol, a hüvelyujjával finoman letörölte a krémet a számról, és lenyalta.

-        Finom.

-        Hagyd abba…- nyögtem ki.

-        Mit?

-        Húzod az agyam…

-        És ez rossz? – cukkolt, és közben megsimogatta az arcom.

-        Nem vagyunk már együtt. – húzódtam el.

-        És? Mindketten egyedül vagyunk.

-        Ezt te honnan veszed? – csattantam fel.

-        Miért van valakid? – dobta vissza a labdát, hajolt közelebb ismét.

-        Nincs. – morogtam.

-        Na ugye.

-        Akkor se csináld. Pont velem akarsz egy éjszakás… - de nem tudtam befejezni, mert megcsókolt, lágyan, mégis határozottan, közben a nyelvével kényeztetett.

Belenyögtem a csókba, egészen beleszédültem. Amikor elváltunk egymástól, a vállának támasztottam a homlokom.

-        Hogy mondhatsz ekkor hülyeséget, hogy egy éjszaka? Ne idegesíts!

-        Jó akkor, mit akarsz? Ha erre járok… - cukkoltam.

Újra megcsókolt.

-        Hiányoztál… - motyogta – Nem tudtalak elfelejteni…

Némán néztem rá, megsimogatta az arcom.

És megszólalt a csengő.

-        Nem tudtam, hogy vársz valakit. – bújtam ki a karjai közül, gúnyosan.

-        Ez vagy Christian, vagy Dan…- dühöngött, és elindult az ajtó felé – Ők azok. – szólt vissza egy idő után- - Vegyél fel valamit, mert tuti bejönnek.

-        Nem veszek!

-        Akkor ne vegyél. – hallottam, hogy nyitja az ajtót, és angolul kezd beszélni- Sziasztok!

-        Haver! Már azt hittem sose nyitod ki? A füleden ülsz? – viccelődött valaki.

-        Vendégem van. – közölte egyszerűen.

-        Elnézést, de fontos. –jött egy határozott válasz.

-        Ne hazudozz! Nálad sosincs senki! Még csajod sincs! – dünnyögte egy harmadik.

Ebben a pillanatban lépett be a szélesen vigyorgó Daniel Ricciardo, akinek arca meglepettre változott.

Én ugyanis az egyik fehér bárszéken ültem, kezemben egy szelet pizzával, ami jó ízűen ettem, miközben Patrik régebbi csapatpólója és egy fekete bokszer volt rajtam.

-        Menjél már mit állsz ott mint valami szobor! – lökte meg valaki hátulról, és szegény ausztrál előre esett.

És megjelent egy morcos Sebastian Vettel, nyomában Christian Hornerrel, és Patrikkal.

Az arcukra ülő döbbenetem viszont istenien szórakoztam, és egy fejbiccentéssel üdvözöltem őket.