Dream/Team? - Álom/Csapat? 12.

12.

Szórakozottan ültem a tetőkorlátom, és élveztem a feltámadt szelet, a távolból égzengés hallatszott. Az egyenesben elhúzó Red Bull hangja pedig felért, egy mennyei muzsikával. Vágyódva néztem utána. Azt kívántam bár csak az ausztrál helyén ülhetnék. Alig több mint egy perccel később újra megjelent a kék autó, és eltűnt az első kanyarban. Azokban a percekben szomorú, keserű, és féltékeny voltam. Újabb kört tett meg, aztán újabbat, majd Daniel legördült a pályáról a bokszba, néhány pillanattal később pár esőcsepp ért a karomhoz.

-  Épp időben. – sóhajtottam fel.

Nem kellett nagy ész hozzá, hogy tudtam Patrik műve. Mérnöki pontossággal kiszámította mikor jön az égi áldás.

-        Niki itt a boksz hallasz? Pit hívja idióta Laudát! Lauda jelentkezz. – ölelt át két kar.

-        Még mindig jó poén.

-        Hiányzik igaz? – mondta Patrik.

-        Nagyon. Irigylem, annyira rohadtul irigylem.

-        Tudom édes.

-        És a kis köcsög pedig! Áhh! – dühöngtem - Megvan mindene, világbajnok, remek csapat, és nem tudja értékelni.

-        Igen. De ne félj lassan ráébred.

-        Ő? Soha.

-        Pedig így van.

-        Képes lennék rá, hogy megverjem, lealázzam, többet tudnék nyújtani, és ez dühít.

-        Tudom.

-        Bárcsak beülhetnék abba a gépbe.

-        Nem vagy rá felkészülve. Megölne.

-        Igen… - sóhajtottam fel - Ha nincs az a baleset… Már tudom, hogy hibáztam, vissza kellett volna térnem.

-        Úgy érzed elszállt a félelem?

-        Az sose száll el. De most ha lenne autóm, akkor végig mennék a pályán.

Zajt hallottunk a hátunk mögül.

-        Gyerekek mindjárt szakad nem jöttök le? – szólalt meg Christian hangja távolabbról.

-        De megyünk. –szólt hátra  – Gyere.

Patrik átkarolt és így sétáltunk Christian elé.

-        Nem akartam elefánt lenni, de esik, és megígértem a gondnoknak hogy négyig leadom a kulcsot.

-        Nem gond. – válaszolt Pat, a lépcsőházban lefelé haladva, pedig Christian után szól – Főnök!

-        Igen?

-        Neked van kulcsod a pályaautókhoz?

-        Nincs. Miért?

-        És Dietrichnek van?

-        Nem tudom. De miért? – kérdezte nyomatékosabban.

-        Cattel annak idején jókat poénkodtunk azon, hogy milyen lehetne vezetni a safety cart. Gondoltam elvinném egy-két körre.

-        A biztonsági autót?

-        Miért ne.

-        Azt a Mercedest az FIA veszi, és szervízeli, ha baja lesz keresztre feszítenek minket. Ha már ennyire körbe akartok menni a pályán akkor vigyétek el az én kocsimat.

-        Ahha. – reagálta le ennyivel a dolgot Pat.

Christian - lévén Patrik arcáról nem tudott semmit leolvasni-, felém fordult.

-        Bővebben?

-        Kicsit sokat aggódsz, és problémázol.

-        Az a dolgom, én vagyok a csapatfőnök. És nem csinálok olyan kiadást a tulajnak, ami kikerülhető. Vagy ez szerinted hiba? – állt meg és nézet rám.

-        Nem kommentálom. Így mindannyian jól járunk. – sétáltam el mellette, és ki mentem az ajtón.

-        Akkor magán véleményed érdekel! – kiabált utánam.

-        Kérdezd meg a versenymérnököd, úgyis tudja mit gondolok. – dőltem az üvegablakos látványfolyosó korlátjának. Kint már tombolt a vihar, és szakadt az eső.

-        Téged kérdezlek.

Patrik egyszerűen elsétált mellettünk, és kinyitotta az ajtót.

-        A vacsoránál találkozunk.

-        Te hová mész? – hökkent meg az angol.

-        Dolgozni. Ti meg vitázzatok lényegtelen dolgokon. Örülök, hogy ennyi időtök van. Na hello. – és eltűnt az ajtó mögött.

-        Egyszerűen hülyének tart minket, mert időt, és energiát fordítunk erre a vitára, pedig lezárt tény, hogy se téged se engem nem lehet meggyőzni, és kocsi sincs. – kuncogtam.

-        Tényleg mérnök. – sóhajtott fel, de közben engem nézett.

-        Na gyerünk. – löktem el magam a korláttól, de megfogta a karom mielőtt elértem volna az ajtókilincset.

-        Még nem kaptam választ.

-        No komment.

-        Ez nem válasz! – húzott közelebb magához, kicsit ingerültnek tűnt.

-        Szerintem olyan merev, vagy mint egy felfüggesztés. Lehetnél kicsit lazább, nem ennyire vaskalapos. Túl majrézod a dolgokat.

-        Nem vagyok majrés. – nézett mélyen a szemembe, és az arca már csak pár centire volt az enyémtől – Vond vissza.

-        Engedj el!

-        És ha nem? – fordította el kicsit a fejét.

-        Megfeledkezel magadról. – rántottam meg a karom, de még mindig szorosan tartott – Nem megyek bele ebbe. – léptem hátra.

-        Én ehhez nem kellek, jössz te hozzám magadtól is. – gúnyolódott, és erre megpofoztam.

-        Nem tartozom hozzád, és nem is fogok, mert ÉN így döntöttem. Engem nem tudsz meghajlítani Chris. Törődj bele.

-        Gondolod? – lépett közelebb.

-        Nem tudsz olyat adni, amit Patrikról nem kapok meg.

Gúnyosan elmosolyodott, és elengedett.

-        Olyan kis mussolini vagy mint a többiek, visszaélsz a hatalmaddal! Nem ijedek meg a fenyegetéseidtől, vagy a jövőbeni zsarolásodtól.

Értetlenül nézett rám, láthatóan nem tudta követni miről beszélek.

Megfogtam a kilincset, de a tenyerét az ajtóra tette, és megnyomta.

-        Mire célozgatsz ezzel?

-        Enged ki!

-        Halljam! – sziszegte az arcomba.

-        Jó színész vagy.

-        Gyerünk. – csapott az ajtóra.

-        Ne mond nekem, hogy nem Patrik állásával akarsz engem zsarolni.

Elkerekedett a szeme, és hangosan kifújta a levegőt, majd hátra lépett.

-        Látom jó véleménnyel vagy rólam.

-        Milyen véleményem legyen ezek után? Arról volt szó, hogy abbahagyod, és pofátlanul Patrik előtt is folytatod ezt a kis flörtöt. Csak azért nem törte még be az orrod, mert a főnöke vagy, de előbb utóbb el fogod érni.

-        Egyszerűen meg kellett volna mondanod a véleményed, nem felpiszkálni.

-        Felpiszkálni? Jézusom… Próbáltam udvarias lenni, de veled nem lehet. Annyiban kellett volna hagynod. – ragadtam meg a kilincset, és kinyitottam az ajtót, de megint benyomta előttem az egyik kezével.

-        Engedj…

-        Ez sértés volt az egómnak, nem hagyhattam annyiba. – dühöngött.

-        Ez csak duma! Azért csináltad, mert akartad, hogy folytassam. – sziszegtem az arcába.

-        Most is akarom… - lépett közelebb, a másik kezét is a fejem mellé tette ezzel az ajtónak szorítva.

Hosszasan nézetünk egymás szemébe, mire közelebb hajolt, én pedig elfordítottam a fejem, így a nyakamba csókolt.

Nyeltem egyet.

-        Eressz ki. – mondtam határozottan.

-        Menj, ha akarsz. – elvette a kezét az ajtóról, és közben újra a nyakamba csókolt.

Megfogtam a kilincset, mire az állam alá tette a kezét, és felemelte a fejem.

-        Kitől félsz? Magadtól vagy tőle? Mert hogy nem tőlem az biztos.

-        Ö sosem bántana, de te igen. – suttogtam.

-        Soha sem bántanálak. – ölelt át.

-        A féltékenységed… a birtoklási vágyad… Te nem viselnéd el azt, amit vele most teszek…

Megakart csókolni, de megint elfordítottam a fejem, szorosan hozzám bújt, és simogatni kezdett. A következő pillanatban az ajkai az enyémen voltak és szenvedélyesen megcsókolt.

Nem tudom mi történt, de mire magamhoz tértem, a pólóm a fel volt húzva, az ő inge pedig ki volt gombolva.

Nagyon nehezen, de végül eltoltam magamtól, fél perccel később pedig zavartan néztünk egymásra. Lehunyta a szemét, és idegesen a hajába túrt.

-        Ezt nem lett volna szabad…- suttogta, és megrázta a fejét.

Lehúztam a pólóm, és kétségbeesetten szorongattam azt a rohadt kilincset, nem volt erőm lenyomni.

-        Soha nem veszítettem még el ennyire a fejem. – pillantott rám.

Nem tudom mit mondhattam volna, igyekeztem rezzenéstelen arcot vágni, de csak egyetlen dolog járt a fejemben.

Közelebb lépett, én pedig az ajtónak préseltem magam.

-        Ne nézz így… - motyogta.

-        Nem nézek sehogy.

-        De igen… mint valami éhes ragadozó. – simogatta meg az arcom.

Nyelt egyet, én pedig már úgy szorítottam a kilincset hogy fájt a karom.

-        Tudok egy helyet… - morogta rekedten.

-        Nem…

-        Gyere… - fogta meg a kezem.

-        Nem… - ráztam meg a fejem.

-        Gyere. – húzott magához – Gyere…

-        Chris. – pillantottam rá.

-        Nem fogják meg tudni… - csókolt a nyakamba - Nem kell megtudniuk… Neki sem…

-        Nem…

-        Akarod. A szemeden látom.

-        Igen. De akkor sem. Nem. –próbáltam eltolni, erre megcsókolt – Ne…- fordítottam el a fejem.

-        Tudod hogy meg tudlak győzni… - csúsztatta a kezét a pólóm alá, és felhúzta.

Egy újabb szenvedélyes csók után, nem volt több erőm a tiltakozásra, a karjába simultam, de a megmentőm az éteren át érkezett, megszólalt a mobilja.

Elkáromkodta magát, és felvette. Képtelen voltam odafigyelni a beszélgetésre. Próbáltam észhez térni, és rendbe szedni magam.

Amikor letette ingerült volt. A varázslat elszállt.

-        Baj van. – böktem ki.

-        Igen. Katie hívott. Sebastian Grazban bulizik.

-        Hálás vagyok érte Sebnek. – sóhajtottam fel, de nem reagált a mondatra.

-        Ha azt mondod jobb ez így, falnak megyek. – jött közelebb.

-        A tisztesség és a hűség nagy erények. Hogy várod el a többiektől, ha te nem vagy az.

-        Egyszer az életben szeretnék, nem az lenni.

Elmosolyodtam.

-        Holnap délelőtt le tudok lépni a tesztről…

-        Kicsit sem lenne feltűnő, hogy mi ketten nem vagyunk csak ott. –nevettem fel.

-        Seb csapata pakol, ilyenkor gyakran rájuk nézek, nem fognak keresni. Te meg mondhatnád, hogy elmész sétálni. Gyönyörű a környék.

-        Nem… Legyen ebből… – a számra tette az ujját.

-        Majd megcsörgetlek.

-        Chris… - megcsókolt.

-        Holnap… - azzal kiment, az ajtón és otthagyott.

Fél órával később léptem be a kamionba, Patrik a kanapén ült és a telefonjával babrált.

-        Na megvolt a főnök? Remélem túl vagyunk végre, a Christian Horner epizódon. – kérdezte színtelen hangon.

-        Tessék?

Jelentőségteljesen pillantott rám.

-        Jobban jártunk volna ha több pasi is felszedsz, a három év alatt.

-        Nem feküdtem le vele! Hogy gondolhatod, hogy…

-        Akkor MÉG nem!

-        Patrik!

-        Nem vagyok sem vak, sem hülye!

-        Ha nem kapom meg tőled, akkor megkapom tőle! – védtem magam, erre a falhoz vágta a telefonját, ami darabokra tört.

-         Az Isten verjen meg! Ne játszd meg, hogy nem érdekel! Mert tudom, hogy érdekel! Miért csinálod ezt Ena??? Ő a főnököm, a kibaszott főnököm! – akadt ki teljesen.

-        Szerinted szándékosan csinálom?

-        Mondtam neked, hogy kerüld el! Figyelmeztettelek! Újabb trófea akarsz lenni a Christian féle gyűjteményben?

-        És ha igen?

-        Hagyd abba! – fenyegetett meg az ujjával – Ezt nem fogod rám verni! Ez a TE sarad, TE akarsz félre kúrni!

-        Akarok igen. – néztem a szemébe.

-        Nem bocsátom meg. – szögezte le.

-        De én megbocsátottam Timit igaz?

-        Még mindig itt tartunk? Az még akkor volt, mikor csak úgy tűnt, hogy esetleg összejövünk! Azóta emlegeted fel!

-        Fel is fogom, amíg élsz!

-        Christiannál hosszabb a lesz a lista.

-        Gondolom jó az ágyban, ha ennyi csaj akarja!

-        Akkor menj és próbáld ki, de hozzám ne gyere ha egy vagy két hét után talál egy újabb numerát.

-        Legalább van benne vadászösztön, nem úgy mint benned!

-        Eddig a szerelem volt a fontos, most meg egy kóbor numera egy sötét sarokban, egy link barommal. Jól megváltoztál három év alatt! Gratulálok! Üdv a ribancképzőben!– erre felpofoztam, szó nélkül kiviharzott, és rám vágta az ajtót.