Dream/Team? - Álom/Csapat? 27.

27.

Jó volt látni, hogy ha csak pár pillanatra is, de visszatért az élet Sebastianba.

-        Mit nézel? – kérdezte miközben a második szendviccsel is szemezett.

-        Semmit. Csak kevésbé festesz szarul, ha mosolyogsz.

-        Nem nagyon volt okom rá mostanában.

-        Tudom… Gondolom a válás is rátett…

-        Honnan tudsz róla? – kérdezte élesen.

-        Még Patrik említette tavaly.

Letette a tányért.

-        Nézd. – előztem meg – Semmi közöm hozzá, tudom. Viszont van egy gyanúm, hogy nálad ez is a nem „beszélek róla” kategória, de ez nem helyes. Beszélned kell róla valakivel.

-        Kivel? És mégis hogyan? – tárta szét a karját- Az a pszichomókus egy barom!

-        Keress egy másikat.

-        Ez már harmadik.

-        Akkor Heikkivel beszéld meg. Ő a barátod.

-        Túl jó barátom!

-        Mire célzol ezzel?

-        Le akarja venni rólam terhet, és folyton csak Hannát hibáztatja, de tudom, én is tettem azért, hogy ez legyen a vége.

-        Minden kapcsolat bukásához két ember kell.

-        Igen, bár itt engem lehet kinevezni a nagyobb baromnak. –kezdte el a farmerja varrását piszkálni.

-        Az idő, a távolság, és a sok munka minden kapcsolatot megöl. Tapasztalat. –sóhajtottam fel, a német viszont nagyon mély csendbe burkolózott – Ugye nálad nincs tűzjelző?

-        Nincs csak a folyosón minek?

-        Kell egy cigi! – felálltam kinyitottam az ablakot, turkáltam a táskámban és az alsó kis rekeszből előhalásztam a több mint egy éves dobozt, háttal a belső ablakpárkánynak dőltem – Aranytartalék. – mutattam fel, rágyújtottam, élvezettel fújtam a füstöt.

-        Dohányzol? – hökkent meg.

-        Csak néha.

-        Adj egyet. – állt fel.

-        Christian kinyír, ha megtudja. – mutattam rá a cigivel a kezemben.

-        Szarok rá! Adj egyet. –sürgetett a kezével.

Felé tartottam, kivett egy szálat, majd adtam tüzet.

Beszívta, és köhögni kezdett.

-        Látom nagy dohányos vagy. – cukkoltam.

Csak köhögött, és folyt a könnye.

-        Igyál vizet, azt meg add ide. – vettem el tőle.

Pár perccel később jobban lett.

-        Ez volt az első?

-        A második. – ült le tőlem alig egy méterre az ágy sarkára.

-        Kéred? – tartottam fel a félig leégett szálat.

Bólintott, és elvette.

-        Ebből nem lesz rendszer. – pillantottam rá.

Nagy sóhajjal szívta be a füstöt, és lehunyta a szemét.

-        Ez most jó.

-        Egy szál cigi nem váltja meg a világot, de egy kicsit jobbá teszi.

-        Hmmm….. Megcsaltam. – nézett rám.

-        Párszor? – gondoltam, hogy nem, de inkább így kérdeztem.

-        Nem tudom. Hat, vagy hét alkalom után nem számoltam.

-        Egy fasz vagy. Ő meg hülye, amiért megbocsátott ennyi nőt.

-        Sokszor későn jött rá.

-        Mindig utólag Sebas, de kiderül, erre mérget vehetsz. Gondolom kimagyaráztad.

-        Ki… Bántam is meg nem is. Ő meg szeretett, és nagyon akart hinni nekem. Lehet egy tahónak gondolsz, de volt olyan amelyik megérte. – vigyorodott el.

-        Igen, lehet. Majd a lányodnak is ezt mondod?

Azonnal eltűnt a jó kedve.

-        Hát szerettem anyádat, de pár numera azért belefért, mert hát jó nők voltak. És ha őt fogja egy ilyen pasi csalni mint te? Erről az oldalról is nézd a dolgot. – erre már ingerült lett – Minek maradtál azzal nővel, ha ennyire másfelé kerested a kielégülést?

-        Őszintén?

-        Csakis!

-        Azt hittem szeretem, de nem volt elég. Nem volt tudta kielégíteni a vágyaimat, nem  azt adta, amit igazán akarok.

-        Akkor te nem szeretted, csak ragaszkodtál hozzá. Tudod , ha szeretünk valakit, akkor az pont úgy jó ahogy van, és pont elég az amit nyújtani tud, nem vágyunk pótlékokra. Heikki az élő példa előtted. Úgy szeretet, és úgy fogad el téged, ahogy vagy, évek óta, pedig le sem feküdtél vele.

-        Ez igaz. – állt fel, és a külső párkányon elnyomta a staubot – Adsz még egyet? – nyúlt a doboz felé.

-        Annak ára van.

-        Nincs nálam készpénz, de ha…

-        Nem pénz kell.

-        Akkor mi?

-        Segítek, ha segítesz. Már most is sokat tettem, és még többet tudnék, ha hagyod.

Érdeklődve pillantott rám, én pedig szintén elnyomtam a cigit, és újra gyújtottam.

-        Segítek neked lelkileg talpra állni. Rávilágítok miért voltál barom, min kell változtatnod. Kirángatlan ebből a szarból, és visszajutatlak a csúcsra. Leszek a mérnököd, a barátod, a haverod, a támaszod, még akár a lelki bokszzsákod is. De akkor azt kell tenned a pályán, és néha a pályán kívül is, amit mondok.

-        Miért tennéd meg ezt értem? Közöm volt Patrik halálához.

-        Meg nem kellett volna egyedül viselned ezt a terhet, és némi részem nekem is van abban, ami történt. Akartam, hogy szenvedj, és fájjon. Igen, nem tagadom, de az valójában nem én vagyok. Én segítek másoknak, nem bántom őket. Nagyon sajnállak, ez az igazság, mert amilyen nagy bajnok vagy, annyira nagyon mélyen képes vagy gyötörni, kínozni magad. Látom, és ezt nem lehet megjátszani- Viszont ha itt valaki nem lép, annak csúnya vége lesz, azt pedig már az én lelkiismeretem sem viselné el, hogy tétlenül nézem, vagy segédkezzek a te halálodban. De a másik részről Patrik miatt nem lehetek önzetlen, mert még nem tudok túllépni a történteken, nem vagyok képes tiszta szívvel magamtól önzetlenül felajánlani. Gondolom megérted… Tekintsd ezt, az én „büntetésemnek” miatta, segítek, ez a béke jobbom, a kamat pedig amit én, én vagy a jövőbeni családom visszakér.

-        És mi az ára?

-        Egy szívesség. Semmi törvénytelen, semmi illegális, csak egy baráti szívesség. –szögeztem le.

-        De mi?

-        Te nagy ember vagy, sok az ismerősöd, rengeteg a pénzed, kiválóak a kapcsolataid. Egyszer biztosan szükségem lehet valamire, vagy ha lesz családom, akkor annak. Mondjuk egy állásra, pénzre, egy hitelre szerződésre egy bankban, nem tudom. Egy olyan „jolly joker kártyát” kérek tőled, ami bármikor beváltható bármire.

-        Jó. – bólintott.

-        Nekem ez kevés.

-        Adjam írásba? 

-        Add a szavad, és esküdj meg a lányod életére.

-        Mi?

-        Ahogy mondom. Ígérd meg, megteszed, amit kérek, vagy legalább minden tőled telhetőt megpróbálsz a dolog érdekében. Régi módi tudom, de én szeretném elhinni, hogy be fogod tartani. De ugye tudod, hogy ez nem a megbocsátásom „megvásárlása”?

-        Igen… Rendben. Megígérem neked,  és megesküszöm Emily életére, ha egyszer a segítségemet kéred legyen szó bármiről is – ami nem törvénytelen és nem illegális – akkor megteszem amit kérsz, vagy legalább megpróbálom valahogyan elintézni. – mondtam komolyan, kezet nyújtott, én megfogtam és megszorítottam.

-        Elfogadom. – és felé nyújtottam a dobozt.

-        Kösz. – morogta miközben újabb szálra gyújtott.

Egy darabig csendben füstöltünk aztán megszólalt.

-        Azt mondtad a tesztek után választasz? – nézett rám félszemmel.

-        Igen. De ha elég sokat lejársz a nyakukra a mérnökségre, és a szimulátorba előnyben leszel. – somolyogtam.

-        Azt hiszed Daniel nem fog lejárni ugyanúgy?

-        Te lejártál tavaly, vagy tavaly előtt mikor ment a szekér?

-        Nem. Ez igaz.

-        A pilóták nem másznak le az aknába, és nem érdekli őket mitől megy a kocsi, ha a pályán minden rendben. De ha baj van akkor állandóan mindenkit azért nyaggatnak, hogy adjon tanácsot.

-        Ez is igaz… Te tényleg versenyeztél?

-        Kitől hallottad?

-        Christian mondta.

-        Pletykás. – húztam el a szám.

-        Ő kinek mondta? Neked?

-        Amikor megkapta Adrian az anyagot átnézte, és nem nagyon vágta, te ehhez honnan értesz. Megjegyzem mi sem, aztán mikor tegnap megjöttetek Chris benézett, és említett valami ilyet. Azt mondta, elszóltad magad.

-        Igen….- elmosolyodtam az emlékre, hogy majdnem megöltem az angolt, ennyi év kihagyás után.

-        Hol versenyeztél?

-        Sehol. Ne érdekeljen. Jól értek hozzá, legyen elég ennyi.

-        Csak annyit árulj el, miért hagytad abba?

-        A pilóta három okból hagyja abba: pénzhiány, baleset, kiöregedés. Ebből az egyik miatt.

-        Patrik veled dolgozott?

-        Igen. A mérnököm volt. De ha még egy kérdést felteszel, ezzel kapcsolatban elmegyek. – fenyegettem meg a mutató ujjammal.

-        Nincs több kérdés. – emelte fel a kezét.

-        Helyes.

-        Szóval megcsaltad azt Hannát… Többször is… És marhára nem bántad meg… Mi van a válással? Kéri a fele királyságod? – csipkelődtem.

-        Semmit nem kér, csak írjam már alá a papírt.

-        És Emily? Láthatod?

-        Nem. Teljes felügyeletet akar.

Kifújtam a füstöt.

-        Az nem teljes, te hanem kizárólagos.

-        Akkor azt.

-        Megértem… - úgy nézett rám, mint aki mindjárt leszúr – Én sem engednélek a gyerek közelébe, bocs.

-        Nem tudom, mit tehetnék. Már egy ideje húzzuk a dolgot, de a végtelenségig nem lehet, ez senkinek nem jó…

-        Van valakije?

-        Igen, egy orvos.

-        Értem. Akkor mond meg neki, részleges felügyelet, egy szép kis csekkek neki, és egy jó nagy letét a kislánynak felnőttkorára. Aztán majd egy év múlva újratárgyaljátok a felügyeletet, ha rendbe jöttél fejben, és lelkiekben. – fújtam ki a füstöt.

-        Sose megy bele.

-        Bele megy. Ha normálisan nézel ki, és a sajtó az eredményeidről fog írni. Látnia kell, hogy kifelé mész a gödörből.

-        Hívjam fel?

-        Majd, a második verseny után. Ha eddig vacakoltatok, ez a három hónap már se ide-se oda.

-        De szeretném már látni a lányom.

-        Mióta nem találkoztatok?

-        Fél éve.

-        Az gáz.

-        Az. Rohadtul hiányzik.

-        Akkor beszélünk Christiannal.

-        Minek?

-        Hogy hívja meg őket egy kis családlátogatásra. Győzze meg. Hanna se szólhat semmit, ha a fél gyár előtt leszel egy-két napot a gyerekkel. Mindenki szemmel fogja tartani őket, nem csinálhatsz hülyeséget.

-        Ez jó ötlet. – mutogatott rám a slukkal – Tetszik. Jól taktikázol.

Elmosolyodtam.

-        Ha tudnád… Imádom, fogod szeretni a stratégiáimat.

-        Komplikáltak mi?

-        Jah. Égnek fog állni az összes hajszálad. – vigyorodtam el.