Dream/Team? - Álom/Csapat? 8.

8.

Komótos százhúsz kilométer per órával cammogtunk az autópályán a külső sávban, amikor tíz perc múlva Heikki megszólalt.

-        Nem akarok beleszólni a vezetésedbe, de mehetünk gyorsabban is.

Oldalra pillantottam.

-        Jah. Oké. – az órámra néztem öt múlt – Mikorra akarsz odaérni?

-        Mert?

-        Mert akkor úgy vezetek.

-        Úgy vezess, ahogy neked tetszik. Sebastian mellett meg kellett szoknom az őrült, kamikáze stílust.

Érdeklődve néztem rá.

-        Jó. Akkor tempót váltunk. – ötösbe kapcsoltam, hagytam kifutni, majd hatosba váltottam, és átsoroltam a belső sávba.

Laza száz nyolcvannak repesztettünk, és közben kényelmesen előzgettem az elénk kerülőket.

Azért néha a sebesség mérőre pillantottam, mert ez a kis masina hajlamos volt nagyon megindulni. Az egyik előzés után már százkilencven felett jártunk, és nekem szinte fel sem tűnt, végül finoman levettem a lábam a gázról hogy azért mégse menjünk többel, mint kiló nyolcvan.

-        Jól vezetsz.

-        Szóval nem vagyok kamikáze? – somolyogtam rá.

-        Nem. Gyors vagy, és biztonságos.

-        Ez megnyugtat?

-        Tudod Seb… Mindegy. Ő Seb.

-        Szeret irányítani… Értem. De ez nem versenypálya, ez közút. A legtöbben ki tudja, ahogy reagálnak egy meredekebb manőverre, azért a versenyzők között kiszámíthatóbbak a reakciók, vagy elengednek vagy nem.

-        Sokat tudsz a versenyzőkről.

-        Gyerekkoromban minden futamot megnéztem. Schumacher fan voltam.

-        Szerintem nem csak azért, de ez nem rám tartozik.

-        Ne sértődj meg, de valóban nem. – pillantottam rá.

-        Nem sértődtem. És hogy tetszik az élet a pályán?

-        Tetszik. Délelőtt a falnál ültem a „csini csapatfőnök” mellett. – nevettem fel.

Kérdőn nézett rám, de végül csak annyit mondott:

-        Értem.

-        Bár állítólag csak jó fej akart lenni.

-        Vagy hálás, vagy tetszel neki.

-        Igen? Hát nem rossz pasi ez tény, de nálam Patrik miatt nincs esélye.

-        Nocsak…

-        Azért nem fogadtam vakságot Huovinen. - kacsintottam rá - És még hűséget sem az oltárnál. – sóhajtottam fel.

-        Christian azt mondta, hogy a csapat gyorsan megkedvelt.

-        Gondolom, mert árulkodtam.

-        Nem csak azért, hanem mert tudod hol a helyed?

-        A helyem?

-        Bár nem vagy csapattag, segítesz amikor kell, és ha a fiúk dolgoznak csendben vagy, nem tartod fel őket, de ugyanakkor érdekel minden. A legtöbb barátnő, pilótafeleség nem ilyen, ők nyüzsögnek. És ez egy szint után rohadt zavaró.

-        Ezt mind ő mondta?

-        Nem így, de ezt szűrtem le. Plusz miattad nincs a nyakán Helmut.

-        Ez lehet a kritikus pont… Heikki.

-        Igen?

-        Kérdezhetek valami személyeset?

-        Az attól függ.

-        Egyszerűen… Szóval amikor megismerkedtem Sebbel, én késztetést éreztem hogy leüssem, de tényleg. Elismerem egy pólóban és egy bugyiban ültem a konyhapultnál, de úgy bánt velem mint valami…. Nem tudom, cicababával. Még akkor is, amikor Patrik bemutatott. Állandóan támadott.

-        Mire akarsz kilyukadni?

-        Ne haragudj meg, de hogy lehet szeretni egy ilyen embert? Úgy értem, láttam milyen a stílusa Didivel, Christiannal is. Szóval nekem nem tűnik egy szerethető figurának…

-        Arra vagy kíváncsi én kedveltem meg egy ilyen parasztot?

-        Igen. Nem akarok haverságba kerülni vele, de nem örülök ennek az állandóan szájkaraténak. Próbálom elviselni ezt „az én vagyok a fasza gyerek” imidzst, de könnyebben menne, ha azért másokat is elismerne magán kívül.

-        Tudod, ez a könnyen jött siker, és pénz hatása. Mikor ide kerültem akkor még tényleg, az a kedves vidéki srác volt, aki nyert két vb-t. De a fejébe szálltak az újabb címek, és az a töménytelen pénz, szponzori felkérés. Aztán persze idegesítette Daniel sikere. Én is hibás vagyok, tudom jól, mert erősítettem benne ezt a „én vagyok a legjobb pilóta, és nekem minden jár” elvet. Akkor még úgy gondoltam, ezt kell tennem ahhoz, hogy a csúcson maradjon. Tommi persze mondta, hogy Seb ezzel át fog esni a ló túloldalára, és tegyem helyre, de… - hallgatott el.

-        Értem.

-        Már egy ideje tudom, hogy csak játszik velem. Ha kellek akkor üljek gépre azonnal, mert most rám van szüksége, ha meg dühös mint most, akkor húzzak el vagy nekem támad, és bűnbakot csinál belőlem. Sokat gondolkoztam ezen, de nem hiszem, hogy el tudná viselni ha teljesen egyedül maradna.

-        Lehet. De talán erre van szüksége, egy utolsó lökésre hogy felébredjen a cukormázas álomból. Nem maradhatsz mellette élete végéig. Neked is jár a boldogság, és egy önálló élet. Tönkre teszed magad, kergetsz egy illúziót, amit sose fogsz elérni, ahelyett, hogy az igazi boldogság lehetőségét keresnéd.

-        Nem tudom képes vagyok e megtenni ezt.

-        Ha magadért nem, akkor miatta. Ezzel a magatartással magát golyózza ki a csapatból. Arra gondolj mi lesz vele a csapata nélkül? Mert én nem hiszem, hogy máshol ennyire tolerálnák a kilengéseit, mint itt.

-        Tudom. – sóhajtott fel.

Besoroltam jobbra a letérő sávba.

-        Megcsörgeted Christiant, hogy mindjárt ott vagyunk?

-        Persze. – azzal felhívta, informálta, majd letette – Köszönöm.

-        Mit?

-        Mindent.

-        Én nem tettem semmit.

-        Segítettél. – nézett rám komolyan.

-        Szerintem ezt „törpilla” nem így fogja értékelni. –nevettem fel.

-        Tudom. – dőlt hátra – Ne is mond. Összefogtam az ellenséggel. Előre tudom, hogy azt fogja a fejemhez vágni.

-        Akkor vágj vissza.

-        Mivel?

-        Mit tudom én? Mondjuk örüljön, hogy nem egy ágyban vagy az ellenséggel? Vagy ha az ellenség lenne akkor nem hagytad volna hogy ő hozzon el!– cukkoltam.

-        Ezeket majd észben tartom. – nevetett fel.

Behajtottam a pálya parkolójába, és leparkoltam.

-        Tényleg kösz mindent.

-        Bármikor. –kiszálltunk, felkapta a csomagtartóból a cuccait, majd besétáltunk a paddokba.

Nevetve viccelődtünk, amikor a távolban szemben megjelent egy ingerülten trappoló német, nyomában Christiannal.

-        Na, itt van. – sóhajtottam fel – Arcban kicsit idegesnek tűnik.

-        Nagyon. A járásán látom, hogy itt balhé lesz. –sóhajtott fel.

-        Szinte reng a lába alatt a föld, tiszta T-rex. –utánoztam majd, adtam némi hangi effektet is - Wáwáwáwá!

És erre mindketten röhögni kezdtünk.

-        Látom az ellenséggel barátkozol! – kezdte a műsort a kicsi német.

Heikki egy „én megmondtam” pillantást dobott felém, Christian pedig felsóhajtott.

-        Látod, két nap alatt közellenség lettem! – kacsintottam rá.

-        Befognád?

-        Sebastian!

-        Hagyjad majd én lerendezem! – intettem le a csapatfőnököt, aki megrökönyödve nézett rám.

Oké elismerem kicsit erős volt bekussoltatni Hornert.

-        Ne szólj bele a dolgomba! – vicsorgott az arcomba továbbra is a kis szőke.

-        Azt hittem egy emberi lény vagyok nem tárgy, vagy elintézendő ügy! – szólalt meg végre Heikki is.

-        Na fogjad csak te is a pártját, fogjad! Azt hittem rád számíthatok egyedül, de már látom neked a hűség csak ennyit ér! Kétszínű!

-        Igen? Akkor had idézzelek szó szerint haver: „Küldjél ki te valakit Heikki elé, mert nekem jelenleg nincs rá szükségem!” Ha nem is akartál látni, akkor most mit álszenteskedsz?  Akkor tehát kettőnk közül ki is a kétszínű?

-        Te elhiszed amit ez a….

-        Katie mondta. És Christian is megerősítette. – közölte lazán.

Seb összeszorította a száját, ami így penge vékony lett.

-        Szóval? Hogy is volt ez Seb?

-        Nem akartalak zavarni a pihenésed alatt.

-        Úgy érted büntetés, vagy nevezzem száműzetésnek? Ha jól emlékszem a legutolsó futam után te zavartál el!

-        Ez nem igaz!

-        Nem? Nem valami olyasmit mondtál, hogy nincs szükséged egy ilyen idiótára. – Seb erre összehúzott macskaszemmel nézett rá – Most megpendíted Christiannak, hogy kár, amiért nem jöttem. Vele hívattál fel, amikor te is dobhattál volna egy üzit. Megmondom én miért a csapatvezető hívott, mert akkor elnézést kellett volna kérned tőlem, amiért igazságtalanul bántál velem. De persze, te erre képtelen vagy, és inkább felhívatsz bárkivel a csapatból, csak ne neked kelljen magyarázkodnod.

-        Ez nem igaz!

-        Nem? Jó akkor kérj bocsánatot amiért igazságtalanul megsértettél, és elzavartál kényszer szabira! Nem én tehetek róla, hogy nem nyerted meg a versenyt.

-        Nem fogok egy ilyen semmiségért elnézést kérni. A „te félédnek” túlságosan érzékeny a kis lelke az a baj! – de láthatóan azonnal megbánta ezt a mondatot, mert beleharapott a szájába.

-        Az én félémnek? Mire célzol ezzel?

-        Semmire.

-        Gyerünk, most már mond végig! – Seb a földet nézte – Nézz a szemembe és mond ki mire is céloztál ezzel!

De Seb hallgatott mint a sült hal, és nem nézett az edzőre.

-        Gyerünk Seb, mond ki bátran miért is érzékeny a lelkem? Hm?

Christian szólásra nyitott a száját, de a karjára tettem a kezem.

-        Hagyd, ez most le kell játszaniuk egymással. Éppen itt az ideje ennek a beszélgetésnek. – súgtam oda.

-        Miért nem mondod a szemembe? Nézz már a rám végre te majom!

Vettelt láthatóan feszéjezte ez az egész, nem csak a mi jelenlétünk, hanem Heikki támadó stílusa is. Kérlelően pillantott Horner felé, aki megrázta a fejét.

-         Ne Christiant nézd! Ez a mi ügyünk!

-        Heikki én…

-        Jó akkor kimondom én! Igen, meleg vagyok, és fülig szerelmes beléd!

Nos Heikki arca lángolt a dühtől, és az ingerültségtől, Sebastian viszont elsápadt.

A döbbent arcát nézve én úgy véltem, tudta hogy Heikki „a másik csapatban játszik” de nem gondolta soha végig, vele miért bánik ilyen törődően. Talán abba az illúzióba ringatta magát, hogy ilyen a finn természete. Nem tudom mi döbbentette meg leginkább, az arcába kapott tény, az eddig rejtegetett ki nem mondott mégis nyilvánvaló igazságról, vagy hogy most értette meg az egészet igazán.

-        Ahogy nézlek, téged ez valódi sokként ért. – pillantott végig Heikki Seben – Szerintem te vagy az utolsó ebben a teamben, aki ezt még nem tudta. De ne aggódj máris megszabadulsz, a számodra kínossá vált személyemtől. Szívesen felmondok, így nem kell állandóan miattam magyarázkodnod a többiek előtt. – majd Christianra pillantott – Még ma megkapod a felmondásom.

-        Én kedvellek, és tényleg örülnék ha maradnál, de kényszeríteni nem foglak.

-        Kétlem hogy Ő – pillantott Sebre – ezek után velem akar majd dolgozni. Na sziasztok! – azzal otthagyott minket.

-        Te tudtad? – hebegett Seb Christianra nézve.

Az angol elmosolyodott.

-        Ezt már csak te nem láttad, mert annyira egyértelmű volt.

-        Nem vagyok… - nem tudta kimondani.

-        Mind tudjuk, hogy nem vagy az. Heikki remekül dolgozott veled az érzései, és a nemi hovatartozása ellenére. Profi szakember, én a helyedben megbeszélném vele, és maradásra kérném.

-        Nem akarok vele dolgozni. – húzta el a száját.

-        Ahogy gondolod. – azzal sarkon fordulva otthagyta.

-        Előítéletes, gyáva és hálátlan tuskó vagy! -  néztem a szemébe, és elrobogtam.