Dream/Team? - Álom/Csapat? 18.

18.

Szórakozottan doboltam a reptéri kávézó fém asztalán. A csészém üres volt, és a velem szemben ülő Christiant néztem, aki lelkesen bökdöste a mobilja képernyőjét.

-        Még sokáig várunk? – kérdeztem.

-        Fél óra. Most kérik meg az útvonal és felszállási engedélyt, meg tankolnak. – válaszolt vissza úgy hogy rám sem pillantott.

-        Gondoltam ehetnénk, ezért kérdezem.

-        Akkor azt kérdezd, hogy van e még időnk enni?

-        De minek kérdezzem meg, ha nem maradunk sokáig, ergo nincs rá idő.

Felpillantott a mobilról.

-        Éhes vagy?

-        Nyertél.

Letette a mobilt az asztalra.

-        Melyik étterembe üljünk át?

-        Kérjünk egy pizzát, és megesszük a gépen.

-        Hogyan? Pizzát? A gépen?

-        Miért szentségtörés?

-        Pizzát enni egy luxusgépen?

-        Óh jézusom! – álltam fel – Te sótlan angol! – azzal átsétáltam az egyik olasz standhoz.

Mérgemben csak azért is, egy negyvenkét centis, csípős, húsos, vastagtésztás verziót kértem. Dupla dobozba csomagoltattam, és huszonöt perccel később összeszedtem ott, ahol hagytam.

-        Te ezt tényleg komolyan gondoltad. – nézett a kezemben lévő kajára.

-        Igen. Mehetünk végre?

-        Igen. –vágott egy grimaszt.

A gép berendezése tetszett, fehér vastag szőnyeg, az jobb oldalon egymás mögött két négyes ülés kipárnázott fehér – szürke bőrrel borított fotelekkel tölgyfaasztalokkal, ezekkel szemben a bal oldalon egymás mellett két kanapé. Mahagóni oldalberakás a falakon.

Leültem az első négyeshez, az ablakhoz, és ledobtam magam mellé a táskám.

Christian velem szemben foglalt helyet, és az aktatáskáját szintén a szomszéd ülésre pakolta.

Elővette a laptopját, és gépelni kezdett.

Tíz perccel később már London felé repültünk,így feltettem a pizzát az asztalra, kinyitottam a dobozt.

-        Kérsz?

-        Kösz nem! – vakkantott félvállról.

Sznob majom, és jó étvággyal elkezdtem enni.

Kibámultam az ablakon, amikor pedig visszapillantottam, az angol engem sasolt monitor mögül. Mikor rájött hogy lebukott újra a gépet nézte.

-        Na? – kérdeztem két falat közt.

-        Kellemes az illata.

Vágtam egy grimaszt, és felé toltam a kaját, ő meg összecsukta a gépet.

-        Jó étvágyat. A zöld paprika karikákat viszont szedd le. Csípős.

-        Nem néz ki erősnek.

-        Mondom. Szedd le.

Beleharapott, jó ízűen ette, aztán köhögni kezdett.

-        Ez baromi erős…- suttogta rekedten, a könnyeit törölgetve.

-        Én megmondtam. – azzal kihalásztam egy kis üveg vizet a táskámból és a kezébe nyomtam – Ezt idd meg.

Beleivott, és kicsit jobban lett.

-        Szedd le azt a szart, és nyugodtan eheted.

-        Ég az egész szám.

-        Na, akkor kis sárkány lettél. – nevettem fel.

-        Nem vicces.

-        De, de az! – csapkodtam a térdem – A tűzokádó Red Bull csapatfőnök!

Megrázta a fejét, leszedte a paprikát, és a továbbiakban némán majszolt.

-        Látom ízlett. – pillantottam az üres dobozra.

-        Ehető volt.

-        Úrjézus! Ne játszd meg a sznobot!

-        Nem erről van szó.

-        Akkor miről? – néztem rá miközben keresztbe fontam a karom magam előtt.

-        Nem a kedvencem.

-        Fárasztó vagy. Én ha tehetném pizzán, olasz tésztán, és kínai kaján élnék. Te meg gondolom mindenféle flancos kaján. Biztosan az asztal körül kergettek gyerekkorodban ha nem ettél kaviárt! – sóhajtottam fel.

-        Hát aki nem egy konyha tündér…

-        Mondod te, magadról aki nem tud megfőzni egy kaját Jamie Oliver receptjei közül…

(http://www.gq-magazine.co.uk/entertainment/articles/2011-07/12/gq-sport-christian-horner-red-bull-racing-team-principal-interview)

Kinyitotta a száját, hogy mond valamit, de végül becsukta.

-        Nincs replika?

-        Cenzúráztam.

Fel kellett nevetnem.

-        Ez tetszik. Jó poén. – mutattam rá - Ott a pont.

-        Főzni nem tudok, de jó a humorom.

-        Az sem hátrány. – vigyorogtam rá.

Hosszasan nézett rám.

-        Mit akarsz kérdezni? – forgattam a szemem.

-        Semmit.

Jelentőségteljes pillantást vetettem rá.

-        Csak elgondolkodtam.

-        Rajtam? Milyen helyzetben, melyik szobában, és mit viselek? Mesélj! – szívattam.

-        Hogyan?

Felnevettem. Kicsit lassan esett le neki.

-        Bocs. Csak ütöd a labdákat, és nem tudom kihagyni a poénokat.

-        Értem. Azon, amit mondtál.

-        Folyamatosan beszélek, szűkítsük a kört. Így támpont nélkül nehéz.

-        Azt mondtad hat éve hagytad abban a versenyzést.

-        Jaj hogy az. Amikor kimondtam már tudtam, hogy téma lesz később. No comment.

-        Miért?

-        Régen volt, igaz se volt. És nem akarok rá emlékezni. Pontosítok, nem akarok, de attól még emlékszem.

-        Miért hagytad abban?

-        Mondom, NEM beszélek róla.

-        Értem. Akkor majd utána nézek a neten.

-        Nézzél és majd értesíts, hogy mi volt az eredmény. Biztos nem találsz majd rólam olyan képeket, ahol pucéron ülök a kocsimon. – nevettem fel.

-        Nem hiszem el… - mondta lemondóan, és felhajtotta a laptop monitorját, hogy dolgozzon.

-         Min sértődött meg  a „csiniseggű csapatfőnök”? – cukkoltam.

Nem válaszolt, csak gépelt, és a touchpadot nyomkodta.

-        Hahó! – semmi – Chris…. Chris…Chris! – vetett rám egy pillantást, majd újra a laptoppal foglalkozott.

Ingerült, és csalódott volt a tekintete. A vállait is feltűnően mereven tartotta.

Felálltam, megfogtam a cuccát, átlöktem az én székemre, és leültem mellé.

-        Az én táskám. Örülnék ha nem dobálnád. – pirított rám.

-        Most mi bajod? Miért lettél ilyen. – néztem a szemébe de megint a monitor felé fordult.

-        Dolgoznom kell.

-        Christian.

-        Haladnom kell a munkával.

A kezemet a monitorra tettem, és lassan lehajtottam a fedelét.

Fújtatott egyet, a mellkasa előtt keresztbevonta a kezét, és kibámult az ablakon.

-        Most az a baj, hogy felemlegettem azt a kétezer éves képet?

-        Óh nem baj. Miért lenne? Végül is mindenkitől a képembe kapom. Imádnak vele piszkálni, vagy lealázni. Állj be te is a sorba nyugodtan. Újabb pont amivel kínozhatsz.

-        Újabb pont?

-        Miért nem? Elég szép kis negatív listád van rólam: hazug vagyok, mocskos kezű, álszent, tehetetlen, gyilkossági bűnrészes, és idióta. – számolta az ujjain – Jah és kihagytam, hogy volt pár barátnőm. Egyéb?

-        A sótlan kimaradt. – mondtam bujkáló mosollyal.

Felém fordult.

-        Jól szórakozol?

-        Még nem láttalak hisztizni.

-        Ccccc. – és hitetlenkedve rázta a fejét – Engedj ki jó? Szeretnék átülni.

Megfogta a gépet, és félig felállt, de a karjára tettem a kezem.

-        Vedd már észre, csak piszkállak.

-        Engedj ki. – állt fel – Kérlek.

Felálltam, és bal oldalra léptem, hogy ki tudjon jönni.

A repülő hírtelen jobbra dőlt, Christian neki esett az asztalnak, én pedig neki.

Jobb kézzel a laptopját fogta, a ballal meg engem karolt.

-        Jól…. – de nem tudta befejezni, mert ebben a percben a gép süllyedni kezdett, és ismét fordult, ezúttal balra.

Ráestem a kanapéra, koppant valami a földön, Christian pedig rám.

-        Elnézést kérünk, ki kellett kerülnünk egy nagyobb viharosnak tűnő felhőt. – szólt a pilóta hangja a rádióból.

-        Jól vagy? – kérdezte az angol a szemembe nézve.

-        Igen, csak estem egyet, de semmi baj. Puhára érkeztem.

-        És te?

-        Rendben vagyok.

-        Akkor jó.

Ekkor tűnt fel, hogy én a kanapén fekszem, Christian pedig fölöttem térdel, egyik kezével az ülő részen, a másikkal a fejfán támaszkodva, én meg a karjait fogom.

-        Kicsit…

-        Rosszul vagy?

-        Kétértelmű a helyzet… - mosolyogtam rá zavartan.

-        Óó. – tápászkodott le – Elnézést. – igazgatta a ruháját.

Próbáltam lekászálódni a kanapéról, ő meg a kezét nyújtotta.

Felsegített, a gép erősen megrázkódott, és neki esett az asztalnak, velem a karjaiban.

Szorosan tartott, el sem engedett.

-        Elnézést. Légörvénybe kerültünk. Még tíz perc és lent vagyunk a reptéren. –szólalt meg újra a pilóta.

-        Az égi hang. – mosolyodtam el - Ma már másodszor vagyok a karodban „csini csapatfőnök”

-        Igen… – söpört ki egy hajtincset a szememből, és megsimogatta az arcom.

Nyelt egyet, aztán lassan elengedett. Látszott, hogy nehezen tette.

-        Úgy tűnik…khm…minden rendben. – nem tudott hátrálni az asztal miatt, én meg közvetlen előtte álltam.

Zavarban volt. Végül jobbra akart kioldalazni, egy lépés után megfogtam a karját.

Rám pillantott, értetlenül nézett, de mielőtt szólásra nyithatta volna a száját megcsókoltam.

Visszacsókolt, és szorosan magához húzott. De végül eltolt magától.

-        Ne. -  mondta rekedten – Ezt ne… - próbált erővel még jobban eltolni.

-        Mi….

-        Nem fogsz ezzel is kínozni. – lépett el.

Szó nélkül átmentem a másik négyes üléshez, leültem, átkaroltam magam, és már folytak is a könnyeim. Ha azt hiszi, ez szándékos volt, és azzal akarok fájdalmat okozni, hogy hol bántom, hol pedig húzom az agyát akkor téved. Idióta barom.

Egy idő után már nem győztem törölgetni az arcom, és zsebkendő sem volt nálam. Nem akartam, hogy lássa mennyire megbántott.

Később megszólalt.

-        Leszállunk, csatold be az övet.

Nem reagáltam, a hangom elárult volna.

-        Hallod? Kapcsold be az övet…- az ablak felé fordultam és az arcom a kézfejemmel törölgettem – Neked beszélek. – odajött – Kapcsold be az övet.

-        Jó. – nyögtem ki, teljesen a falnak fordulva.

-        Nem hiszem el… - megfogta az övet a jobb oldalamon, majd közelebb hajolt, átnyúlt a derekamnál a fal felé, hogy kihúzza az öv másik részét. Nem tudtam még jobban elfordulni,  és meglátta az arcom. – Mi a baj? Cat? ….Cat? – fogta meg az állam és maga felé fordított.

Harminc centi választott el az arcától.

-        Rosszul vagy?

-        Semmi bajom.

-        Nem úgy tűnik…. – ült mellém, és egy zsebkendővel kezdte el törölgetni az arcom, de elhúztam.

-        Hagyd abba…

-        Megbántottalak?

-        Vágj csak vissza. Igazad van. – töröltem meg az arcom az ingujjammal.

-        Sajnálom… - rá pillantottam, és felém nyújtott egy zsepit – Mond csak ki. Tuskó vagyok. Tudom.

-        Hagyjuk. Gondolj, amit akarsz.

-        Miért nincs igazam? –hepciáskodott.

-        Rohadtul nincs! – vágtam az arcába.