Dream/Team? - Álom/Csapat? 22.

22.

Lassan feltette a lábát a dohányzóra, és nyújtózott egyet. A fejét a támlának döntötte, és lehunyta a szemét.

-        Fáradtnak látszol…

-        Nem akarok bunkó lenni, de ha nem gond elmennék tusolni, és aztán aludni. Nem tudom akarsz e tévézni, vagy zenét hallgatni… Ha igen, akkor átmegyek a dolgozó szobai kanapéra. Ne legyél túl hangos jó? Rohadt vékonyak a falak.

-        Én is kimerült vagyok. Zuhany, és alvás.

-        Oké. Akkor enyém a nappali. Tíz perc alatt átpakolom a cuccaim….

-        Mikor kezdődik a munkaidő?

-        Nekem hétkor, neked kilenckor. A mérnökség és a tervezők kilencre jönnek.

-        Ötig vagyunk?

-        Négyig. Annyit túlóráznak évközben, hogy ez egy kis grátisz. Pihenniük kell. – még mindig elnyúlva csukott szemmel beszélt.

-        Ahogy rád is.

Legyintett.

-        Na. – ült fel – Akkor… - mutatott a fürdő felé, én meg intettem, hogy mehet.

Bementem a hálóba, elterültem az ágyon, és a fejem alá húztam egy párnát. Csak pár percet akartam pihenni.

Valaki betakart.

-        Hagyjál Patrik. – morogtam.

-        Jól van…- jött a válasz, de a hang nem az övé volt.

Kábán pillantottam fel.

-        Elaludtam?

-        Pihenj csak. – mondta Christian halkan, fehér fürdőköpenyben, vizes hajjal állt az ágy mellett.

-        Bocs. Néha még előjön a régi reflex.

Bólintott.

-        Aludj. Holnap hosszú napod lesz. – suttogta.

-        Igen. – hunytam le a szemem.

Azt álmodtam, hogy Patrik Adrian mellett áll a holoasztalnál, és magyaráz.

Beléptem az üvegajtón, és rám nézett.

-        Mi a véleményed?

-        Miről?

-        Erről. – és elém tolta a javított terveket, közben Adrian kiment egy kávéért.

-        Igen, szerintem így jó lesz.

-        Szerintem is… és? Christiannal is jó? –kérdezte két lap megnézése közt.

-        Tessék?

-        Vele milyen?

-        Én… - nyeltem egyet – Sajnálom… Kedvelem… Nem akartalak megbántani…

-        Nem. Csak megszabadulni tőlem. Nem is szerettél igazán!

-        Ne! Én nem…

-        A te hibád…. a te hibád… -  aztán az arca lassan elmosódott, és megjelent az összeroncsolódott kép a hullaházból – Áruló! Áruló! Hazug! Áruló! – mondta rekedtes hang.

-        Nem! Nem! Nem! – kiabáltam, a karommal próbáltam eltakartam az arcom.

Valaki megrázott, és beszélt hozzám a sötétben.

Halk kattanás, majd fény árasztotta el a szobát.

Christian az ágyamnál ült, az arca közel az enyémhez, és aggódó tekintettel nézett rám. Lassan leesett, hogy a vállamnál fogva tart ülő helyzetben.

-        Jól vagy?

Körbe pillantottam, kellett egy kis idő mire teljesen magamhoz tértem.

-        Cat. Cat? Jól vagy? – szorította meg a karom.

Előre dőltem, a vállra borultam, és sírtam.

Rázott a zokogás. A kezével a hátamat simogatta.

-        Minden rendben lesz… Nincs semmi baj… Már vége. – suttogta.

-        Nincs vége…

-        Minek nincs?

-        Tudom, hogy miért látom álomban…

-        Mert szeretted, és hiányzik.

-        Nem. Miattam halt meg, ha nem kezdem el ezt a hülyeséget veled, sosem veszekedtünk volna. Az én hibám.

-        Ez nem igaz… - szorított magához.

-        De igen.

-        Úgy halt meg, hogy azt se tudta, szeretem.

-        Tudta, hidd el…

-        Nem…

-        Cat. Tudta. Biztosan tudta. Na…- simogatta meg a hátam – Nem lesz semmi baj.

-        Vele álmodtam.

-        Sejtettem… Majd elmúlnak ezek az álmok, hidd el.

-        Azt mondta az én hibám… - néztem az angol szemébe.

-        Nem az. – söpörte ki a szememből a hajtincseket – Hallod? Ez csak egy álom. Egy rém álom. Nem a valóság!

-        A fejemhez vágta, hogy te és én. – hunytam le a szemem, és éreztem, ahogy könnycseppek végig folynak az arcomon.

Visszahúzott a vállára, és nagyot sóhajtott.

-        Christian…

-        Hallom…- simogatta a hátam.

-        Láttam az arcát, aztán a baleset utánit… - zokogtam fel.

Az angol nagyon erősen szorított.

-        Hazug vagyok…. és áruló…

-        Ez nem igaz.

-        De ő…

-        Elég… Na…

Nem tudom meddig sírtam, de egy idő után teljesen kimerültem. Nem maradt több könnyem.

Eltávolodtam Christől, és ránéztem.

-        Jobban vagy?

-        Nem. Pocsékul érzem magam.

-        Úgy is nézel ki…- simogatta meg az arcom – Kérsz valamit?

Megráztam a fejem.

-        Próbálj meg pihenni egy kicsit…

-        Hány óra? – néztem körbe.

-        Elmúlt kettő.

-        Sajnálom, semmit nem aludtál miattam.

-        Nincs semmi baj. Oké?

-        Oké.

-        Hagyjam nyitva az ajtót?

-        Nem kell.

-        Biztos?

-        Igen. Nem lesz baj.

-        Jól van… - fürkészően pillantott rám.

-        Igen?

-        Szerintem még nem heverted ki a történteket. Sem Patrik halálát, sem a baleset utáni látványt….Ahogy én látom, te még mindig őt szereted… Elkezdtél valamit velem, de vele még nem zártad le… Ezért van lelkiismeret furdalásod, és ezért álmodsz ilyeneket… Próbálsz túllépni, de talán ez még korai… Időt kellene adnod magadnak…

-        Hét hónap telt el… Az álmok is elmúltak… - néztem rá kétségbeesetten.

-        Akkor más lehet baj…

-        Mi?

-        Lelki…

-        Lehet…

Eldőltem az ágyon.

-        Te szoktál emberekkel álmodni?

-        Az érdekel álmodtam e vele?

-        Igen. – néztem a szemébe.

-        Igen. Egyszer. A temetés előtti éjszakán.

Hosszan néztem és vártam.

-        Elmondod? –kérdeztem végül.

-        Sajnálom, de nem. Téged nem érint.

-        Értem.

-        Heikki mondta, hogy Sebastian is álmodott vele.

-        Miket?

-        Mindenfélét. Hogy dolgoznak, beszélgetnek, aztán a balesetről, ilyesmit.

-        Őt is hibáztatja?

-        Igen. –sóhajtott fel – De szerintem ez a lelkiismeretünk miatt van.

-        Gondolod? – néztem rá kicsit gúnyosan.

-        Igen. Én miattad érzem magam hibásnak, te miattam, és a vita okán… Seb a részegség és a baleset révén… Szerintem viszont a véletlenek közjátéka az egész…

-        Mégis furdal a lelkiismereted…

-        Mert kikezdtem egy barátom és munkatársam barátnőjével…

Rá pillantottam, de végül ne mondtam semmit.

-        Látom a szemeden mit gondolsz. Akkor mégis miért folytattam, amit akkor elkezdtünk? Egyszerű, kedvellek, és azt hiszem beléd szerettem. Nem sokan tudnának ellenállni egy ilyen nőnek mint te, hidd el.

-        Didi találóan megfogalmazta, hogy nem az eszed után mész. – mosolyodtam el.

-        Hidd el ő sem! – nevetett fel – Ha pár évvel fiatalabb lenne már rád hajtott volna!

-        Gondolod?

-        Igen. - kuncogott még mindig.

-        Micsoda egy nőcsábász csapat… - cukkoltam.

Legyintett.

-        Christian. –néztem rá komolyan.

-        Tessék?

Vettem egy nagy levegőt.

-        Ez komoly dolog lesz. –próbálta elpoénkodni, én pedig halványan elmosolyodtam.

-        Kérdezni akarok valamit.

-        Jó van. – tette félre a viccet.

-        Te komolyan… vagy csak úgy… Szóval…

Összeráncolta a homlokát.

-        Úgy érted komolyan gondolom e veled, vagy csak úgy….?

-        Igen.

-        Mondtam, kedvellek, tetszel, és kicsit beléd is bolondultam, de nem tudom akarok egy komolyabbat. Geryvel gondjaink vannak, sokat töprengtem azon az utóbbi időben, képesek vagyunk e megoldani a problémáinkat, vagy akarjuk e ? Jó pár dolgot a szőnyeg alá söpörtünk vele is, és szeretném tisztázni a helyzetet. Meg kell beszélni hogyan tovább. Idióta vagyok, amiért ebbe belekezdtem veled, én sem értem magamat hidd el. A közeledben sokszor nehéz tisztán gondolkodnom, ez zavar, és frusztrál. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki elvonja a figyelmem. És ne haragudj meg, de erre még te is ráteszel egy lapáttal a viselkedéseddel, és a flörtöléseddel. Én pedig nem tudom mit csináljak. De tényleg. - tárta szét a karját - Akarom is meg nem is. Pontosabban tudom, nem lenne szabad, de mégsem tudom kikapcsolni a dolgot. Az egyik oldalról kibaszottul nem helyes, mert együtt dolgozunk, aztán még ott van Gery, ott van Patrik akit te láthatóan nem hevertél még ki teljesen. – nézett rám zavartan.

-        Nekem pedig a ma éjszaka után, meg olyan érzésem van, mintha megcsalnám Patrikot... Ami meg hülyeség, mert ő meg halott… - pillantottam rá.

-        Ez az egész abszurd. – állt fel – De komolyan. Olyan mintha egy szellem állna köztünk, és kísértene mindenkit.

-        Tudom.