Dream/Team? - Álom/Csapat? 37.

37.
 

A délután gyorsan eltelt, és hiába fogta meg mindenki a munka végét, a szerelés, és az átrendezés feléig jutottunk este hatra. A srácok láthatóan valóban elfáradtak, velem együtt.

Lehalkítottam a hifit, és hazaküldtem őket. Adrian is elment, Seb pedig velem jött az ebédlőbe.

-        Nem unod még hogy engem kísérgetsz?

-        Miért zavar?

-        Nem. Hogy érezted magad ma?

-        Jól. Tényleg. Élveztem, de mindenem fáj.

-        Nem csodálom. – nevettem fel – És tanultál valami újat?

-        Sokat beszélgettem velük, és sok új dolgot meséltek az autóról. Főleg a tervezők örültek nekem.

-        Az jó. És a mérnökök?

-        Hát, elég foghegyről válaszoltak, de válaszoltak szóval nem szólhatok semmit.

-        Ez így van. Meg fogják szokni, hogy ott vagy.

-        Igen.

-        Heikkiról tudsz valamit?

-        Írt smst hogy hazaért rendben, és majd jön.

-        Értem. Rendben vagy?

-        Igen. Hiányzik, persze, de ma sikerült elfoglalni magam, és a hangulatom is jó. Rendesen elkipurcantam, és melletted nincs időm szarságokkal foglalkozni. Szerintem ma sem kell esti mese. – vigyorgott.

-        Örülök.

A vacsora meglepően csöndesen telt, Daniel és Christian még nem ért vissza, a csapat meg láthatóan hulla volt. Még Rocky is nagyokat pislogott, pedig reggel elég vigécnek tűnt.

Sebet megint a szobájáig kísértem.

-        Maradsz? – érdeklődött lazán.

-        Nem. Beszélnem kell Chrissel, meg akarom várni.

-        Értem.

-        Tegnap nyugodtan aludtál, és amilyen álmosnak tűnsz szerintem ma sem lesz gond.

-        Remélem. – sóhajtott.

-        Ha baj van, gyere át.

-        Oké.

Fent csönd volt, csak a hangulatvilágítást kapcsoltam fel, letusoltam, felvettem egy rövid nacit, egy kinyúlt denevérujjú fekete farkasos rocker pólót, és a tévé elé telepedtem.

Este tíz is elmúlt már az angol azonban még sehol sem volt.

Írtam neki egy smst, de nem válaszolt. Hiába váltogattam a csatornákat semmi értelmes műsor nem akadt. Éppen eldöntöttem hogy lefekszem, amikor kopogtattak.

Odasétáltam, és kinyitottam.

Seb volt az, egy szakadt nyakú szürke pólóban, kockás rövidgatyában, vietnámi papucsban, kócos hajjal. Egyik kezében a laptopjával, a másikban két zacskó chipszel, és egy nagy üveg cocacolával, jobban megnézve a jobb zsebéből meg kilógott egy nagy tábla csoki is.

-        Nem nézünk filmet? – nézett rám fáradtan.

-        Nem tudsz aludni? – engedtem be.

-        Nem. Zavarok?

-        Nem.

-        Főnök sehol?

-        Sehol. Szerintem vissza se jön, csak reggel.

-        Értem.

-        Mit akarsz nézni?

-        Vagy negyven film van a gépemen, úgyhogy van választék.

-        Halálos iramban, A gyűrűk ura, Star Wars, Star Trek szériák, vagy Mint a villám, Felpörgetve, Bosszúállók, esetleg Hajsza a győzelemért. Ebből mi van?

-        Semmi. Csupa vígjáték,és A Karib-tenger kalózai részek. – pakolt a dohányzóra.

-        Jó. Akkor Bosszúállók. Hozom az én gépem.

Összedugtam a laptopot a tévével, fél órával később együtt ültünk a kanapén.

Seb jókat röhögött,  közben az egyik zacskóért nyúlt, kibontotta és egy nagy adagot a szájába tömött.

-        Én is kérek.

Felém tartotta, én meg egy marékkal kivettem, a tacco ízesítésű karikákból.

-        Nem tudtam, hogy ez ekkora film. –nevetett az anyahajón zajló kerekasztal beszélgetéses jeleneten.

-        Várd ki a végét. – böktem meg.

Más lassan két órája néztük amikor megszólalt a mobilom.

-        Christian az. –állítottam le a mozizást – Szia. –vettem fel.

-        Hol vagy?

-        Én? A szobában.

-        És Seb?

-        Nálad vagyok, de itt van Seb is. Filmet nézünk. Miért?

-        Mert itt kopogok Vettelnél, és aggódtam, amiért nem nyit ajtót senki.

-        Fent vagyunk.

-        Megyek. – és letette.

-        Na mi az?

-        Házon belül van.

-        Akkor vége az élvezeteknek? –húzta el a száját a német.

-        Attól tartok. Szerintem hulla fáradt.

Összeszedtük a szemetet, én pedig a kábelt próbáltam kihúzni a tévéből.

-        Segítek. –jött oda Seb, de így se nagyon ment.

-        Szerintem beragadt ez a szar.  – sóhajtottam fel – Húzd meg te.

A német megrántotta a kábelt és az LCD tévé leesett a falról, az utolsó pillanatban kaptuk el.

-        Nagy házalakítás? – jött egy nevető hang a hátunk mögül.

-        Valami olyasmi. Nehogy segíts. – nyögtem.

Chris átvette tőlem a súlyt, és Sebastiannal együtt visszatették a helyére.

-        Megvan a kábel. – mutatta fel a német büszkén.

-        De a dugó beleszakadt a csatlakozóba tökfej. – mutattam a kábel végén kiálló réz szálakra.

-        A picsába!

-        Végül is nem lóg ki. – röhögött fel az angol.

-        Te mondta, hogy húzzam meg!

-        Igen, de azt nem hogy tépd ki!

-        Én csak erősen próbáltam.

-        Végül is igen. Csak tudod így nem lehet újrafelhasználni. – tagoltam a végét.

-        Részletkérdés. –közölte fapofával.

-        Tudod ez egy fontos részlet Sherlock.

-        Ne zrikálj már!

-        Te basztad el!

-        Nem basztam el! Csak félig sikerült a probléma megoldás.

Röhögve ültem le az asztalra.

-        Félig? – és Christian néztem aki szintén mosolyogva rogyott a fotelba.

-        Általában istenien megoldom az ilyen műszaki helyzeteket. – vigyorgott Seb.

-        „Nyikhaj istenke!” – röhögtem fel, és ezt már Seb sem bírta szó nélkül, nevetve mellém ült, és az asztal oldalát csapkodta.

A következő pillanatban pedig reccsenés, és a földön ültünk. Az asztal ugyanis összetört.

Először döbbenten néztünk egymásra, de Christian éktelen röhögése miatt, újra hasunkat fogva kacagtunk.

-        Seb egy terminátor, amihez ér elpusztul. – nevettem tovább elterülve a szőnyegen.

-        Én vagyok Hulk!

Erre már csapkodni kezdtem két kézzel, és a könnyem is folyt.

-        Most miért ha a főnök Superman!

Ez volt az a pillanat, ahol felpattantam és berohantam a fürdőbe, és bevágtam az ajtót.

Egy ideig még hallottam a hangos hahotázást.

-        Azért ezt az extrém lakás átalakítást a jövőben hanyagoljátok. – fogadott vigyorogva Chris.

-        Anyagi csődbe viszem a Red Bullt?

-        Visszük csajszi! – kacsintott Seb.

-        Húzzál aludni, te kártékony lélek! Rosszabb vagy, mint az egyiptomi tíz csapás.

-        Megyek már kis főnök. Szevasztok- – röhögök tovább, és elment.

-        Bocs a berendezésért.

Chris csak legyintett.

-        Legalább ma volt valami jó is. – sóhajtott fel.

-        Gond van?

-        Van.

-        Tudok segíteni?

-        Nem hiszem.

-        Elmondod? Geryékkel van valami?

-        Igen. A lánya elesett testnevelés órán, és eltörte a karját. Meg kellett műteni.

-        Szegény gyerek. Ez nem hangzik jól.

-        Már jobban van, de kapott fémrögzítőt a csontba. Nagyon megijedt, és hiányolt.

-        Értem.

-        Eddig ott voltam velük a kórházban.

-        Ettél valamit?

-        Nem. De éhes sem vagyok, csak rohadt fáradt.

-        Tusolj le és menj aludni.

Lehunyta a szemét, és hátra dőlt.

-        Jól hangzik… - sóhajtott fel.

Mögé léptem, masszírozni kezdtem a nyakát, és a vállát. Tíz perccel később már mélyen aludt. Betakartam egy pléddel, és otthagytam. Nem akartam felkelteni, neki is szüksége volt némi pihenésre.

A hálóba mentem, az éjjeli szekrényen töltőre tettem a telefonom, felvillant a képernyő, és jelezte, hogy új üzenetem van. Seb küldte.

„Alszol?”

Írtam egy válasz: „Nem. Baj van?”, aminek eredménye egy hosszú szöveges üzenetváltás lett.

- Nem. Csak érdekelt.

- Értem.

- Holnap bejössz értem?

- Igen, de ne aludj el.

- Igyekszem. Christian alszik?

- Miért? Fel akarsz mászni a tűzlétrán?

- Nincs tűzlétra. De gondoltam, ha alszik, lesurranhatnál.

- Miért? – írtam ingerültem, és közben magamban hozzátettem: Mit akarsz, fusi szexet?

- Utálok egyedül lenni.

- Tegnap is egyedül voltál.

- De te ott voltál a másik szobában.

- Most meg egy emelettel feljebb vagyok, nincs különbség.

- Lehozhatnád a géped, mert a film vége is érdekel.

- Fél egy van bakker, aludj!

- Nézzük végig a filmet, és alszom!

- Idióta vagy!

- GYERE LE!

- Ne kiabálj velem!

- Nyomatékosan kértelek! - és küldött mellé egy bűnbánó fejet, majd egy újabb smst – Kérlek gyere le…

- Jó. – küldtem el.

Chrisnek hagytam egy cetlit a tévére ragasztva, miszerint lementem a némethez befejezni a mozizást, és valószínűleg ott is maradok szemmel tartani. Már ép kézláb ötlet nem jutott eszembe, amivel megindokolhatnám a dolgot. Így ismét ugyanazzal takaróztam, mint előző este.