Dream/Team? - Álom/Csapat? 17.

17.

-        Christian! – szóltam utána, amikor már ismét az előszobában járt.

-        Élvezed hogy úgy rángatsz mint egy marionett bábut igaz? – jött vissza – De ha nem a haragszol szeretnék elmenni, mert az egyik pilótámnak szüksége van rám.

-        Neweyval dolgozom, helyem van a pitwalkon a versenyeken, neked beszámolok, de Dietrich az egyetlen főnököm, és a gyárban lakom. Valamint majd szólok, ha eldöntöttem melyik pilótának akarok a versenymérnöke lenni! Így megfelel?

Összeráncolt homlokkal nézett rám.

-        Az hogy ki Adrian munkatársa nem az én hatásköröm, ő dönti el. Ha nem akar veled dolgozni, akkor azt nem tudom kikényszeríteni.

-        Akar majd velem dolgozni, hidd el.

-        Annak örülök, hogy nem én leszek a te főnököd, mert akkor állandó balhé lenne. De előre szólok, tudni akarom mit csinálsz, nem sumákolhatsz a hátam mögött sem a kocsival, sem a stratégiával! Én vagyok a csapatfőnök, és tudni akarom mi zajlik a csapatomban.

-        Rendben, ez jogos. De ha egyszer is a többiek előtt kérsz számon, akkor Dietrichet rád uszítom.

-        Jó. Fizetés?

-        Gondolom utazást, szállást, kaját állja a cég nem?

-        De. Másodszor kérdezem hogy mi a fizetési igényed?

-        Őszintén Christian?

-        Csakis. – tette keresztbe a kezét gúnyosan.

-        Vastagon leszarom!

-        Hogyan?

-        Nem érdekel. Járattal vagy céges géppel jöttél?

-        Cégessel miért?

-        Veled megyek. Egy óra alatt összepakolok, és elkészülök. Várj meg!

-        Tessék??

-        Mondom. Pakolok, és megyek veled. Addig főzz egy kávét, teát vagy mit isztok ti angolok. – azzal otthagytam.

Előkaptam a pakolós listát, amin minden dolog szerepelt, húsz perc alatt bedobáltam két nagy bőröndbe. Hajat mostam, beszárítottam, felkaptam egy farmert, fehér inget,sötétkék sportcipőt, egy fehér tütyőt, és kész. Átnéztem még egyszer a listát, hogy mindegyik tárgy mellett pipa van e, és beléptem a nagyszobába.

Christian a dohányzóasztalnál ült a kanapén és teát szürcsölt.

-        Menetkészen. – szólaltam meg.

Az órájára pillantott.

-        Tartottad az időt.

-        Azt mondtam egy óra, akkor egy óra. Két bazi nagy poggyászom van, megtennéd, hogy segítesz levinni?

-        Persze. –állt fel.

Kitolta őket az előszobából a folyosóra, én pedig mentem utána.

-        Kis kabát?

-        Mi?

-        Mondom kiskabát.

-        Blézerre gondolsz?

-        Igen. Nem hozol?

-        Szóval hideg lesz, és kapjak fel egyet.

-        Hűvösebb van, mint itt.

-        Oké. Öt perc.

-        Jó.

Éppen lekaptam a fekete blézerem a hálóm fogasáról, amikor bekiabált.

-        Esernyő!

-        Van a válltáskámban.

-        Akkor veszünk a reptéren.

Felvettem a kabátot, és az előszobában összefutottam vele.

-        Mondom van a…

-        Hallottam, de a két perc alatt eltörik a londoni szélben. Erősebb kell!

-        Oké. Egyéb ami még eszedbe jut?

-        Útlevél?

-        Uniós ország és nem kell, de amúgy nálam.

-        Akkor nyomás!

Mire lecipelte a két bőröndöt rendesen lefáradt, letolta őket a parkolóba egy fekete Reanulthoz, és bepakolt a csomagtartóba.

-        Daniel?

-        Előre küldtem taxival a reptérre. Mondtam, hogy menjen vissza a céges géppel, mert a másik már elindult. Holnap edzése van, szimulátorozik, és pihennie is kell.

-        Másik?

-        Igen, az egyikkel amelyikkel jöttünk azzal hazament, a másik meg már akkor elindult Londonból, amikor kiadtad az ukázt. Felhívtam őket rögtön, mire kiérünk, és megiszunk egy kávét, már el is tudunk indulni mi is.

-        Ez szuper. Köszönöm a cipekedést, és hogy megvártál.

-        Nincs mit. De áruld már el – szállt be a vezető ülésbe – mi van azokban a vackokban mert baromi nehezek. – ráadta a gyújtást, és kikanyarodott a ház elől.

-        Jah a két hullaszállító? Egy csomó ruha, és női dolgok.

-        Hulla szállító? –sorolt be a forgalomba.

-        Miért nem akkorák hogy belefér egy-egy hulla?

-        Végül is de.

-        Didi mit mondott?

-        Didi?

-        Nyakam rá hogy már mindent tud tőled, és mire beérünk Milton Keynesbe ő is ott lesz szerződéssel a kezében.

-        Hallgatóztál?

-        Nem. Nem volt rá időm. De ha ennyire jó szervező vagy, akkor a gép után őt hívtad… Vagy nem?

-        De. – sóhajtott – És Adriant is hívtam. –vágott vissza.

-        Szerinte meredek ötlet, mert túl rizikós az egész. Ha ugyanis a tesztek alatt kijavítanánk a kocsi bajait -  ami szerintem olyan mintha egy rommá lőtt hajót foltoznánk - és megcsinálnánk minden pályára a durva beállítást, amit majd a verseny előtti szabadedzéseken finomítunk, akkor nem lenne minden verseny lutri. Hiszen nagyjából így mind az lesz, mert vagy bejön az előzetes számítógépes szimuláció, és alkatrészek vagy nem.

-        Jól látod.

-        De én nem csak eddig gondolkozom. –böktem az orrára.

-        Igen? Lepj meg!

Felnevettem.

-        Oké. De akkor kapok érte valamit.

-        Mit?

-        Ha megleplek, viszonzást várok. – mosolyogtam rá, de nem reagált – Na a szezonkezdésig még két teszt van. Az elsőre előre elkészítünk egy aero csomagot, amit az adott pályára tervezünk. Kipróbáljuk mennyi idő kell a szereléshez, beállítások belövéséhez, finomításhoz, mekkora a tévedési ráta stb. Aztán leteszteljük élesben. Meglátjuk, mit tudunk.  De közben viszünk magunkkal annyi előre a többi versenyhelyszínre legyártott felszerelést is, amennyit bírunk. Durva beállításokat végzünk mindre, és aztán majd a célhelyszíneken még csiszoljuk.

-        Ezt eddig nem mondtad.

-        Hat éve versenyeztem utójára, a szervezésen, beállításokon kívül sosem foglalkoztam komolyabban sem az alkatrészek tervezésével, gyártásával, sem pedig a fejlesztéssel. Ezek Patrikhoz tartoztak.

-        Láthatóan mégis megy.

-        Értek hozzá. De mindenkinek jobb volt úgy, hogy nem szóltunk bele egymás dolgába. Én meg mondtam mit akarok, ő megcsinálta. A végén meg elmondta, hogy csinálta, és mik a lehetőségek az új elemmel. Csak át kellet gondolnom a mostani probléma kört, és megoldást készíteni…. Patrik gyakran emlegette, hogy olyan vagyok mint a kommunista államvezetés.

-        Elteszed láb alól a rendszer ellenségeit?

-        Nem, több éves tervekben tudok csak gondolkodni, és azokra is van „A”, „B”, és „C” verzió.

-        Ez komoly?

-        Igen. Fél-egy évre előre tudom mit, hol, hogyan akarok csinálni, és milyen egyéb lehetőségeim vannak a helyszínen, ha bármi balul sül el.

-        Jézusom... –sóhajtott fel - Nem mehetsz az utazásokért felelős részleg közelébe. Onnan biztos ki tiltalak, és most komolyan beszélek. – pillantott rám.

-        Miért?

-        Mert így is idegroncsok, nem győzik kidolgozni a szállítási opciókat a versenyhelyszínekre. Ha az esetlegesen bedobsz  nekik egy Catrina hurrikán miatti csomagelvesztési lehetőséget, még arra is hoznak megoldást, és le is szervezik. Mintegy X tervnek, mert az még nincs a listában, és nem készültek fel rá.

Felnevettem.

-        Máris vonzó az a részleg. De tényleg.

-        Nem, kizárt. Csak a testemen keresztül!

-        Fekve vagy állva? – motyogtam.

-        Hogyan? – pillantott rám zavartan.

-        Semmi. – fordultam somolyogva az ablak felé.