Dream/Team? - Álom/Csapat? 13.

18-as karika. Erős idegzetűeknek!
 
13.

Nem értettem magamat. Az érzéseim összekuszálódtak, akár egy tál spagetti. Szerettem Patrikot. Rendes volt, megbízható, törődő, és sosem csalt meg. Ezt a botlást, ami még a járásunk előtt volt, azért olvastam a fejére jó párszor mert mindig attól féltem, hogy elveszíthetem. Mellette nem kellett félnem a sérüléstől, hazugságtól, egoizmustól. Mindig emberként, és nem tárgyként kezelt. A tenyerén hordott, nem féltékenykedett, és kiszámítható volt. Vele nem ért meglepetés.

Az angolról annál kevesebbet tudtam, de amiket olvastam és hallottam nem tűntek túl bíztatónak. Amióta elhagyta azt a Beverlyt, elég sok barátnője akadt, felkapott agglegény lett, aki élt is a lehetőségekkel. Minden csipkelődésemre akadt replikája, és addig piszkált, amíg a vita meg nem telt szexuális feszültséggel. Nem láttam a fejébe, nem tudtam kiszámítani. Meg tudta törni az akaratomat ami egyszerre vonzóvá, és félelmetessé tette. Nem voltam beleesve, de mégis vonzott mint a mágnes. Nem tudtam szabadulni. Korábban nem éretem még ilyet.

Ugyanakkor a mérleg nyelve Patrik felé billent, hiszen Christian nyilvánvalóan nem akart tőlem többet egy max. két éjszakánál.

Mire mindent végig gondoltam már fájt a fejem. Letusoltam, átvettem egy farmert, és egy kék hosszú ujjú felsőt. Pontosan tudtam hogy Patrikot hiába várom, mert most kiakasztottam. Felhívni nem lehetett, így felkaptam a sarokban álló ernyőt, és úgy döntöttem átmegyek a hombeba.

Daniel, és Heikki mellé ültem le természetesen. Az ausztrál közben egy pár papírt nézett át, vagy a finnel beszélt. A második fogásnál átült a főasztalhoz, hogy Adriannal egyeztessem, így  Katie, Pierre és Kenny mellé került. Christian, Seb, és Didi nem volt sehol. Nem is bántam.

-        Nagy a vihar? – szólalt meg Heikki.

-        Nem tudom, amikor átjöttem még esett.

-        Úgy értem közted és Patrik közt…

-        Ezt honnan veszed?

-        Fél órája ülsz itt némán, és piszkálod ezt az ananászos csirkét. Ő meg sehol.

-        Átlátszó vagyok?

-        Igen.

-        Ha pasi lennék, akkor azt mondanám megyek a farkam után. - mosolyodtam el fanyarul.

-        Christian ostromát eddig még nem nagyon állták ki. – tette le a villáját.

-        Csak a fél csapat tudja vagy már mindenki erről beszél?

-        El vannak foglalva a vizsgálatokkal, Didivel, Seb cirkuszaival, és velem. Kiestetek a látókörből.

-        Melyikünkre volt jobban ráírva?

-        Láttam már Christ futni pár delikvens után. – forgatta a bögréjét.

-        Azt ne mond hogy ez most más.

-        Nem, nem más. De kihívás vagy neki. Szerintem kifejezetten élvezi, hogy nem kap meg valakit elsőre.

-        Úgy beszélsz mintha Sebbel készülnék kavarni.

Rám pillantott.

-        Ne mond nekem hogy Chris és te…- suttogtam elhűlve.

-        Nem. Dehogy. Jézus. – nézett rám döbbenten.

-        Akkor?

-        Csak nem értelek.

-        Én se magamat.

-        Megcsaltad már?

-        Nem.

-        Cat, te most olyan huszonnyolc körül vagy.

-        Igen, és?

-        Ha tizenhárom éve ismered Patrikot, akkor… Ő volt az első igaz?

Fáradtan pillantottam rá.

-        Azt mondtad, amíg nem voltatok együtt sem jöttél össze senkivel…Nem lehet hogy egyszerűen kíváncsi vagy milyen valaki mással?

-        Lehet… Heikki?

-        Mond.

-        Te mindig tudtad hogy… szóval érted.

-        Nem. Voltak barátnőim, de valami mindig hiányzott… Az egyik szakítás után elmentünk bulizni, borzalmasan sokat ittam, és másnap egy srác ágyában ébredtem. – nevetett fel halkan.

-        Hűű.

-        Utána persze tagadtam, de hetekkel később megkerestem, összejöttünk, és minden kerek volt, amíg nem kezdtem el Seb mellett dolgozni.

-        Miatta szakítottatok?

-        Lényegében igen.

-        És neked azóta….

-        Nem. Vártam a lehetetlent.

Szomorúan néztem rá, mert elképzeltem mennyit szenvedhetett.

-        De most, végre kimondtam, és ettől könnyebb lett. Seb hozzáállása lévén pedig lekerült a rózsaszín szemüveg. Nem mondom, hogy nem fáj, de majd csak túljutok rajta.

-        Értem.

-        Elfogadsz egy tanácsot?

Bólintottam.

-        El kell döntenem ki a fontosabb? A kíváncsiságom, vagy a szerelem?

-        Nem. Tanulj meg hazudni.

-        Heikki!

-        Hallgass végig. – intett le.

-        Heikki.

-        Had mondjam el, aztán rám boríthatod a kaját.

Mérgesen fontam keresztbe a kezem magam előtt.

-        Christian nem fogja a veled való epizódot kiteregetni a többiek előtt. Nagyon lejáratná magát. Én a helyedben élnék vele, és kihasználnám. Ha már van viszonyítási alapod, kiderül, tényleg Patrikkal akarod e leélni az életed, vagy ez csak egy múló régi valami. Nem hiszem, hogy tényleges döntést tudsz hozni tapasztalatok nélkül. Vagy jó lesz, vagy nem, de legalább kiderül kit és mit is akarsz pontosan. Élted végéig azon akarsz gondolkodni mi lett volna ha? És mi lesz ha akkor csalod meg amikor már házasok vagytok és gyerekeitek vannak?

-        És ha nem bocsát meg? Nem kockáztathatom, hogy elveszítem.

-        Azért vagyok ennyire őszinte, mert segítettél nekem, és szeretném viszonozni. Így mindenkinek hazudsz, és legfőképp magadnak. Szerintem ha ő lenne az igazi akkor Chris a falba is verhetné a fejét, te akkor sem vennéd észre. Vagy igen?

-        Nem tudom… De ezt a témát fejezzük be.

Heikki telefonja megszólalt.

-        Emlegetett szamár. – sóhajtott fel, és nyomkodni kezdte a  készüléket.

-        Chris?

-        Uhum. Seb miatt kéri hogy menjek.

-        Remélem Patrikot nem keresi.

-        Miért?

-        Darabokra törte a mobilját.

-        Értem. Megyek. Megnézem „törpillát”. És gondold át, amit mondtam.

-        Igenis, ó mesterem. – vigyorogtam rá.

-        Sebnek üzenet?

-        Jobbulást.

Érdeklődő pillantást kaptam.

-        Ez most szívből jött, és egyszer elmeséltem miért.

-        Oké. Patrikról?

-        Nem tudom. Semmit, majd elő fog kerülni.

-        Jól van. – intett és elment.

Nem voltam éhes, így visszamentem a szobába, és leültem olvasni. Elnyomhatott az álom, mert kopogásra ébredtem.

Kábán nyitottam ki. Chris állt az ajtóban, nyakig vizesen. Pókerarccal.

-        Igen? Gondolom Patrikot keresed. Gőzöm sincs hol van. –vettem fel az oldalsó szekrényről a mobilja maradékát, és az angol kezébe nyomtam – Összetörte, ezért nem éred el. Amúgy le ribancozott, és elment. Reggelre biztosan előkerül.

-        Beengednél?

-        Ne haragudj, de nem.

-        Patrikról van szó.

-        Mi van vele?

-        Menjünk be.

-        Christian!

Beterelt, és a kanapéra mutatott.

-        Megrémítesz. –foglaltam helyet.

Velem szemben ült le a dohányzóasztalra.

-        Emlékszel rá, hogy Katie hívott. – bökte ki egy nagy levegővétel után.

-        Igen.

-        Seb Grazban bulizott, és tök részegre itta magát. Én akartam érte menni, de Didi szerint nagyobb lett volna a média cirkusz, így Katiet, és az egyik szerelő srácot küldtük el.

-        Értem. – és értetlenül néztem rá.

-        Patrik belefutott a srácokba a parkolónál, Katie a legutóbbi eset miatt kérte, hogy menjen velük erősítésnek. Legutóbb ketten vagy hárman tudták csak hazahozni. Összeszedték Sebastiant, és Katiek meg a szerelő visszajöttek a céges kocsival, Patrik pedig Seb kocsiját vezette.

Bólintottam.

-        A többiek előtt mentek a Ferrarival, amikor Katiek csak annyit láttak, hogy cikázni kezd a kocsi a sávok közt. Valószínűleg megcsúsztak a vizes úton.

-        Mi történt? – kérdeztem rekedten.

-        Belerohantak hátulról egy kamionba.

Lehunytam a szemem.

-        Mennyire súlyos? – bár magamban tudtam a választ. Személyautó kontra kamion egyenlő….

-        Sebastiannak a haja szála sem görbült.

Nem voltam képes kérdezni, csak Chris arcát néztem.

-        Nagyon sajnálom. Részvétem.

A könnyek végig folynak az arcomon, és közben úgy éreztem álmodom. Összeszorítottam a kezem, fájt ahogy a körmeim a bőrömbe vágtak, de mégsem ébredtem fel.

Csak sírtam. Hallottam a saját zokogásom.

-        Cat. Nézz rám. Kérlek. Cat. – rá pillantottam – Van családja akit fel kell hívni?

-        Nincs… A szülei pár éve haltak meg… Testvére nem volt…

-        Értem… Bárki más?

Megráztam a fejem.

-        Szeretném látni…

-        Ne…Én már azonosítottam.

-        Jogom van látni!

-        Nem jó ötlet hidd el. Nagyon összeroncsolódott.

-        Látni akarom.

-        Akkor beviszlek. –állt fel, egy kabátot terített rám, és belém karolt.

A következő amire emlékszem, hogy végigmentünk egy kicsempézett kórházi folyosón, Chris leültetett egy fehér műanyagszékre az egyik ajtó előtt és bement.

Visszajött, bekísért, és megálltunk egy fal előtt amint kis fém ajtók voltak. Pontosan tudtam, hogy halottak vannak mögöttük. Ezek voltak a hűtő rekeszek.

Odajött valaki, zöld köpenyben és maszkban. Kinyitott egy kis ajtót, kihúzott egy tepsit, rajta egy fekete zsákkal.

Christian a két vállamra tette a kezét, és nagyon erősen szorította.

-        Biztos?

Bólintottam.

-        Légy erős. – suttogta.

Az orvos elhúzta a zsákot. Én pedig a szám elé kaptam a kezem, és felkiáltottam.

Képtelen voltam bármit mondani, és megmozdulni. A látvány iszonyatos volt.

Patriknak az arca bal fele egy merő seb volt, véres hús, agyvelő maradék, és csontszilánkok katyvasza. A bal koponyatelő, a szeme és szemgödre eltűnt, az orra, az arccsontja a fél állkapcsa és a fogai összetörve, és kisebb-nagyobb darabokban hevertek az arcában. Láttam a fekete zsákot a fején keresztül. Olyan volt, mintha valaki egy erős tíz kilós kalapáccsal ütötte volna meg többször. Képtelen voltam elhinni, amit látok. Csak álltam ott, és remegtem.

Ahogy tovább néztem, rájöttem hogy hiányzik a nyaka bal oldala is, és azok a fehér csücskök amiket látok a gerinccsigolyáik a szélei. A zsák cipzárjához nyúltam, lejjebb akartam húzni, hogy a többi sérülést is lássam, de Christian megfogta a kezem, és elhúzta.

-        Ne nézd tovább. -  fordított maga felé, és átölelt.

-        Gyere.

-        Nem. – el akartam tolni magamtól, de nem hagyta.

-        Menjünk.

-        Látni akarom. – néztem a szemébe.

-        Cat…

-        Láttam már épp elég hullát. Kibírom. –szorítottam össze a fogam.

-        De egyik sem a szeretted volt.

-        Kibírom. – de már alig láttam a könnyeimtől.

-        Nem. Elég volt ennyi önkínzás. – közölte és az ajtó felé húzott.

Az első lépésnél összecsuklottak a lábaim. Ő tartott meg hogy ne essek a földre.

Lehajolt, a karom a nyakába akasztotta, és ölben vitt ki. A folyosó egyik székére ültetett le.