Dream/Team? - Álom/Csapat? 28.

28.

Seb végig nézett rajtam, de nem mondott semmit, csak szívta a cigit.

-        Mire gondolsz? – pillantottam rá.

-        Rád.

-        Rám? – vágtam egy grimaszt.

-        Az első találkozásunkra. Ritka bunkó voltam. – nyomta el a csikket, felvette a dobozt és a gyújtót a párkányról.

-        Finoman fogalmaztál…. A nikotinmérgezéshez ennyi nem elég. – böktem a kezében lévő szálra.

-        Nem arra hajtok. Csak jó.

-        Ha most erre szoksz rá! – fenyegettem meg.

-        Nem szándékozom… Egyszerűen csak…

-        Kell a lelkizés mellé.

-        Igen.

-        Miért voltál tahó?

-        Őszintén? Nem tudom. – nevetett fel – De tényleg. Ott ültél egy szál Red Bullos cuccban, azt hittem valami ribi vagy akit Patrik összeszedett.

-        De aztán bemutatott.

-        Azt gondoltam csak hülyére akar venni, hogy ne égjen előttünk.

-        Ez nyakatekert.

-        Nem tudom. De ő a csapat másik felénél volt, ők pedig az ellenségeim, alapból nem csíptem.

-        Ők is a csapat részei, és nem ellenségek, csak ellenfelek. Ez idiotizmus!

-        Tudom. Meg egoizmus.

-        Magadat analizálod?

-        Ne szurkálódj.

-        Én? Csak feltettem egy kérdést.

-        Nem baby, te csipkelődsz. – bökött felém.

-        Anyám, ez a macsó duma Eddie Irvine visszavonulásával kiment a divatból! És ne szólíts babynek!

-         Akkor hogy hívjalak? Catnek? – gúnyolódott.

-        A többiek is így hívnak.

-        De nekem a mérnököm leszel.

-        És ezért már nem jó a Cat?

-        Nem tetszik, és azt se tudom miért hívjalak így.

-        Elég ha én tudom. Ha jó srác leszel elárulom… És ezért utáltad Patrikot, mert Daniel csapatában dolgozott?

-        Nem csak azért.

-        Hanem?

-        Amikor kiderült, hogy jobb mint Rocky felkértem, de nemet mondott.

-        Ez rá vall. A gyengébbet akarta segíteni. Csak nem dühített a nemleges válasz?

-        De nagyon. Kétszer is összevesztem miatta Christiannal. Követeltem az áthelyezését, de ő azt mondta, ha nem akar velem melózni, ő nem kényszeríti. Még Didinél is próbálkoztam, de ő visszaküldött Chrishez mert, ez személyi kérdés, és az a csapatfőnök gondja.

-        És én meg bemószeroltalak…

-        Hát jah. Te nem hallottad, hogy üvöltött velem Didi.

-        El bírom képzelni, vörös volt a feje. – nevettem fel.

-        Rám borította az asztalt, baszd meg. – pillantott rám ingerülten.

-        Túl élted. Amúgy pedig nem én tettem veled, te tetted magaddal, én csak felnyitottam a szemét. Azokat a piszkos kis sunyiságokat te csináltad! Remélem tudod, nálam nincs ilyen játék. Első alkalommal ha bepróbálkozol, megyek az osztrákhoz.

-        Tudom…

-        Miért csináltad?

-        Azt akartam, hogy mögöttem álljon a csapat, és ne hagyjanak cserben. Michael is mindig azt mondta, lehet hogy én megyek át a kockás zászlón, de a csapat nélkül nem nyerhetek.

-        És azt nem mondta hogyan építs magad köré teamet? Csak szólok, ez kibaszott messze van attól amit akartál, és pont demoralizáló.

-        Igen, most tapasztalom meg, dereng a dolog?

-        És milyen a „megtűrt testvérnek lenni, aki más levetett ruháit kapja”?

-        Iszonyat szar.

-        Ez jó.

-        Igen? – emelte fel a hangját.

-        Igen. Megtudod mit tettél Webberrel, és Dannel.

-        Állítólag segíteni akarsz, de nekem nem úgy tűnik.

-        Seb, te alapból mindig mindent megnyertél igaz? A Toro Rossonál is jól vezettél, szarrá verted a csapattársaid, és te voltál a kedvezményezett, mert Helmut be akart tenni a Red Bullba. Aztán beültél egy Newey féle „űrhajóba” és minden nagyobb megerőltetés nélkül nyertél négy címet. Nem jártál még a rögös, a megerőltető úton. De elárulom, onnan is lehet nyerni, csak sokkal nehezebb. Úgy könnyű bajnokká lenni, ha minden körülmény adott,  egy igazi győztes nem csak vezetni, de csapatot és autót is tud építeni. Kommunikálnod kell az emberekkel, és le kell szállni a földre, mert egyedül nem megy.

-        És azt hogy csináljam? Szóba sem állnak velem. –fújta ki a füstöt.

-        Először szakmai dolgokról, aztán a családjukról, filmekről, akármiről! – tártam szét a karom – Légy kreatív Sebas!

Mélyen beleszívott a cigibe, és kifújta.

-        Ne mond nekem, hogy sose beszélgettél a szerelőiddel?

-        Csak viccelődtünk. Akivel sokat beszéltem az Tommi, majd később Heikki, és Rocky.

-        Tudod egyáltalán a szerelőid nevét?

-        Nem nagyon. – húzta el a száját.

-        Hány éve is vagy náluk?

-        Hetedik éve.

-        És miért követtek ilyen birka módon?

-        Mert feketítettem előttük a csapat másik felét…

-        Jah. Az fasza. És elhitték?

-        Elég sokszor. Helmut is kicsit besegített.

-        Amúgy meg nem hiszem, hogy hét év alatt a teljes gárdát lecserélték, és ezért nem ismered őket. Ennyi idő alatt az egész gyár nevét tudnám.

Elővettem a telefonom és kikerestem egy régi nyilatkozatot, majd az orra alá toltam.

A cikk arról szólt, mi a különbség az egyes pilóták között, van aki a csapatot hibáztatja, van aki nem is tudja a körülötte lévőknek mi a neve, és van aki mindenkiről mindent észben tart.

(http://www.motorsportal.hu/forma1/symonds-alonso-sosem-volt-olyan-jo-csapatjatekos-mint-schumacher-c57420.html#.U_sVA2NRnNF )

-        Olvasd el.

Megtette és visszaadta a mobilt.

-        Jó pofizhatok velük, de nem hiszem, hogy elhinnék.

-        Ha nem értetted meg miről is szól ez, akkor nagyon hülye vagy.

-        De értem. Hidd el! Mégis mit csináljak? Kezdjek el hírtelen beszélgetni velük?

-        Igen. Próbálkozz addig amíg már nem fordulnak feléd seggel.

-        Az nehéz lesz.

-        Nem ígértem könnyű utat a csúcsra, ha azt hiszed minden sétagalopp, akkor hatalmasat tévedsz. Álom világban élsz, ha nem látod, ez még csak a kezdet. Itt nem csak a többi csapattal, és pilótával kell majd küzdened, de Red Bullon belüli helyedért, a szerelőidért, a szerelőid bizalmáért, és az új alkatrészekért is. Plusz még a lányod felügyeletét nem is említettem. – nyomtam el a staubot – Itt mindenki ellened lesz, és egyedül kell szemben állnod velük.

-        Azt hittem te és Heikki mellettem lesztek?

-        Igen. De a csatákat neked kell megvívnod, nem nekünk. A taktika, és a támasz mit sem ér, ha a hadsereg nem harcol.

-        Eddig egy egész csapat állt mellettem.

-        Most viszont egyedül leszel. Ha ezt nem vállalod, akkor most szállj ki, mert menet közben már nem teheted. Ha akarod a lányodat, és a régi életedet, a sikert, akkor erőt kell venned magadon.

Egyetlen szót sem szólt, csak csöndben dohányzott tovább, én pedig elnyomtam az enyém maradékát.

Az arca néha elkomorult, vagy összevonta a szemöldökét. 

-        Én azt hiszem nem a csatáktól félsz… - fürkésztem az arcát.

Megrázta a fejét.

-        El kell mondanom mi zajlik benned, vagy nem tudok segíteni.

-        Nehéz…

-        Sosem könnyű.

-        Sok minden van most a fejemben… Még mindig nyomja a felelősség, és a bűntudat a vállam, de könnyebb lett. – nézett rám – Sokkal könnyebb, miattad, és ez jó. A sportban amihez egyedül értek, teljesen leírtak, és a baleset… Nem értem miért én? Miért én éltem túl, mikor sokkal rosszabb ember vagyok, mint ő volt. Miért én szálltam ki abból a roncsból sértetlenül? Nem értem. Sokszor azt érzem így kell vezekelnem. Hülyén hangzik tudom. Aztán ez is eszembe jut, amit mondtam neked, mert haragudtam rá. És… és mi van ha nem is baleset volt, hanem megakartam ölni, hogy eltegyem az útból? – nézett rám kétségbeesve – Annyira… Minden zavaros. De… Attól még azt érzem, amit eddig. Magányos vagyok, nincsen családom, nincsenek barátaim, nincs csapatom. Úgy értem ők már nem értem harcolnak. Átgázoltam mindenkin könyörtelenül, és ez lett a vége. Néha azt érzem, itt van egy nagy fekete lyuk – bökött a mellkasára – ami fojtogat, és rettenetesen fáj. Képtelen vagyok eltűntetni, befoldozni, elfelejteni, mert mindig velem van, és ha egyedül maradok legyűr. Csak akkor enyhül a nyomás, ha… - vakarta meg a karját.

-        Ha fájdalom fizikaivá válik, mert azt el elviselhetőbb.

-        Igen. Olyankor sokkal jobb.

-        De ez csak ideiglenes.

-        Igen…

-        Ez a depresszió… De ezeket el kell felejtened. Ez mind múló állapot. Mindig egy kis lépés emlékszel? Ne gondolkodj ennyit, csak a következő napot tervezd el. Egyenlőre mindig csak a következőt. Ma például lassan elmehetnél fürödni, átöltözni, és aztán vacsora lent a többiekkel. Holnap reggeli, egy kis mozgás a kondiban, aztán kis szimulátor, ebéd, majd lejöhetnél a mérnökségre késő délután, és vacsora. Mindig kis lépések, amik egyre nőnek. Tudom, hogy neked még ez is nehéznek tűnik…

-        Igen. Olyannak tűnik mintha egy, egy éves program lenne.

-        Pedig nem az.

Felsóhajtott, és lehunyta a szemét.

-        Rohadtul fáradt vagyok. Tudod? Totálisan kimerültnek érzem magam.

-        Elhiszem…. Seb?

-        Hm? – nézett rám, és elnyomta a csikket.

-        Mitől tartasz ennyire? A többiek véleményétől nem kell, az már eddig is megvolt, csak nem vetted észre, és majd változik. Az újabb lelki fájdalomtól félsz nem igaz? Attól rettegsz –tettem a kezem a mellkasára – hogy legyőz az a nem létező lyuk.

Szemlesütve bólintott.

-        Nem vagyok képes eltűntetni egy varázsütésre, de segíthetek, hogy idővel elmúljon.

-        Teljesen?

-        Nem tudom. Nem vagy pszichológus Sebas. Gondolj Emilyre, neki egy szuper apuka kell, és ez a cél, hogy ép legyél megint.

-        Bármit megadnék, hogy lássam és megöleljem. – döntötte a fejét az ablaknak, és a kezével eltakarta a szemét, de így is láttam azt a pár könnycseppet – Szánalmas vagyok mi?

-        Csak szereted és hiányzik. Ez érthető.

-        Van még cigid?

Kivettem egy szálat, és odaadtam a gyújtóval.

-        Nem adok többet.  Ez az utolsó.

-        Oké.

-        Mennyi idős? –kérdeztem miközben beleszívott az új slukkba.

-        Januárban volt három éves….- sóhajtott – Már látom, hogy hülye voltam, amikor gyereket akartam. Minden megvolt pénz, siker, barátnő, gondoltam ez a következő lépés. Hannára kellett volna hallgatnom, ő azt mondta még ráér, és előbb komolyodjak meg egy kicsit.

-        De te úgy gondoltad, a gyerektől leszel az.

-        Valami ilyesmi.

-        Azt nem értem, meg ha ennyiszer félre… – kerestem a legjobb szót.

-        Dugtam.

-        Léptél. Akkor miért szült neked gyereket? Így akart megfogni?

-        Nem. Szeretett, úgy gondolta, lehet hogy tényleg ettől végre észre térek, meggyőztünk magunkat, és reméltük a kapcsolatunkon is segít.

-        Egy szar kapcsolaton ront egy baba, nem javít.

-        Erre mi is rájöttünk, csak későn.

-        Bánod?

-        Hogy Emily van? Nem. Imádom, ő az én tündérkém. Ha lehetne mindenhová magammal vinném. – mosolygott.

-        Nem akarom a vacsoránál a többiek előtt felhozni, de este megpróbálok beszélni Christiannal, már ha nem jön meg későn.

-        Megy valahová?

-        Annyit mondott magánügy. Gondolom Londonba Geryhez.

-        Az lehet.

-        De ha más nem, reggel megnyaggatom.

-        Hálás lennék, ha megtudnád győzni.

Bólintottam.

-        Éhen halok, itt hánykor van vacsi? – pillantottam az órámra, ami fél hetet mutatott.

-        Háromnegyed hét körültől. – rántotta meg a vállát.

-        Nem megyünk le?

Csak a száját húzgálta.

-        Nem bujkálhatsz örökké. De kimehetsz úgy is, mint Shia LaBeouf. Szerintem imádnának a fiúk.

-        Az ki?

-        A Transzformersben játszotta a srácot, Samet, akinek a sárga Camarója lett Űrdongó. Volt valami botránya, és zacskóval a fején jelent meg egy díjátadón.

-        Jaj igen. Tudom, de a zacskós sztori nincs meg.

-        Nem baj. Nem a struccpolitikára hajtunk. Adok tíz percet. Az elég tusolásra, és tiszta ruhára. És ne kérdezd meg muszáj e!

-        Oké. – lökte el magát a párkánytól.