28.
Seb
végig nézett rajtam, de nem mondott semmit, csak szívta a cigit.
-
Mire
gondolsz? – pillantottam rá.
-
Rád.
-
Rám?
– vágtam egy grimaszt.
-
Az
első találkozásunkra. Ritka bunkó voltam. – nyomta el a csikket, felvette a
dobozt és a gyújtót a párkányról.
-
Finoman
fogalmaztál…. A nikotinmérgezéshez ennyi nem elég. – böktem a kezében lévő
szálra.
-
Nem
arra hajtok. Csak jó.
-
Ha
most erre szoksz rá! – fenyegettem meg.
-
Nem
szándékozom… Egyszerűen csak…
-
Kell
a lelkizés mellé.
-
Igen.
-
Miért
voltál tahó?
-
Őszintén?
Nem tudom. – nevetett fel – De tényleg. Ott ültél egy szál Red Bullos cuccban,
azt hittem valami ribi vagy akit Patrik összeszedett.
-
De
aztán bemutatott.
-
Azt
gondoltam csak hülyére akar venni, hogy ne égjen előttünk.
-
Ez
nyakatekert.
-
Nem
tudom. De ő a csapat másik felénél volt, ők pedig az ellenségeim, alapból nem
csíptem.
-
Ők
is a csapat részei, és nem ellenségek, csak ellenfelek. Ez idiotizmus!
-
Tudom.
Meg egoizmus.
-
Magadat
analizálod?
-
Ne
szurkálódj.
-
Én?
Csak feltettem egy kérdést.
-
Nem
baby, te csipkelődsz. – bökött felém.
-
Anyám,
ez a macsó duma Eddie Irvine visszavonulásával kiment a divatból! És ne szólíts
babynek!
-
Akkor hogy hívjalak? Catnek? – gúnyolódott.
-
A
többiek is így hívnak.
-
De
nekem a mérnököm leszel.
-
És
ezért már nem jó a Cat?
-
Nem
tetszik, és azt se tudom miért hívjalak így.
-
Elég
ha én tudom. Ha jó srác leszel elárulom… És ezért utáltad Patrikot, mert Daniel
csapatában dolgozott?
-
Nem
csak azért.
-
Hanem?
-
Amikor
kiderült, hogy jobb mint Rocky felkértem, de nemet mondott.
-
Ez
rá vall. A gyengébbet akarta segíteni. Csak nem dühített a nemleges válasz?
-
De
nagyon. Kétszer is összevesztem miatta Christiannal. Követeltem az
áthelyezését, de ő azt mondta, ha nem akar velem melózni, ő nem kényszeríti.
Még Didinél is próbálkoztam, de ő visszaküldött Chrishez mert, ez személyi
kérdés, és az a csapatfőnök gondja.
-
És
én meg bemószeroltalak…
-
Hát
jah. Te nem hallottad, hogy üvöltött velem Didi.
-
El
bírom képzelni, vörös volt a feje. – nevettem fel.
-
Rám
borította az asztalt, baszd meg. – pillantott rám ingerülten.
-
Túl
élted. Amúgy pedig nem én tettem veled, te tetted magaddal, én csak
felnyitottam a szemét. Azokat a piszkos kis sunyiságokat te csináltad! Remélem
tudod, nálam nincs ilyen játék. Első alkalommal ha bepróbálkozol, megyek az
osztrákhoz.
-
Tudom…
-
Miért
csináltad?
-
Azt
akartam, hogy mögöttem álljon a csapat, és ne hagyjanak cserben. Michael is
mindig azt mondta, lehet hogy én megyek át a kockás zászlón, de a csapat nélkül
nem nyerhetek.
-
És
azt nem mondta hogyan építs magad köré teamet? Csak szólok, ez kibaszott messze
van attól amit akartál, és pont demoralizáló.
-
Igen,
most tapasztalom meg, dereng a dolog?
-
És
milyen a „megtűrt testvérnek lenni, aki más levetett ruháit kapja”?
-
Iszonyat
szar.
-
Ez
jó.
-
Igen?
– emelte fel a hangját.
-
Igen.
Megtudod mit tettél Webberrel, és Dannel.
-
Állítólag
segíteni akarsz, de nekem nem úgy tűnik.
-
Seb,
te alapból mindig mindent megnyertél igaz? A Toro Rossonál is jól vezettél,
szarrá verted a csapattársaid, és te voltál a kedvezményezett, mert Helmut be
akart tenni a Red Bullba. Aztán beültél egy Newey féle „űrhajóba” és minden
nagyobb megerőltetés nélkül nyertél négy címet. Nem jártál még a rögös, a
megerőltető úton. De elárulom, onnan is lehet nyerni, csak sokkal nehezebb. Úgy
könnyű bajnokká lenni, ha minden körülmény adott, egy igazi győztes nem csak vezetni, de
csapatot és autót is tud építeni. Kommunikálnod kell az emberekkel, és le kell
szállni a földre, mert egyedül nem megy.
-
És
azt hogy csináljam? Szóba sem állnak velem. –fújta ki a füstöt.
-
Először
szakmai dolgokról, aztán a családjukról, filmekről, akármiről! – tártam szét a
karom – Légy kreatív Sebas!
Mélyen
beleszívott a cigibe, és kifújta.
-
Ne
mond nekem, hogy sose beszélgettél a szerelőiddel?
-
Csak
viccelődtünk. Akivel sokat beszéltem az Tommi, majd később Heikki, és Rocky.
-
Tudod
egyáltalán a szerelőid nevét?
-
Nem
nagyon. – húzta el a száját.
-
Hány
éve is vagy náluk?
-
Hetedik
éve.
-
És
miért követtek ilyen birka módon?
-
Mert
feketítettem előttük a csapat másik felét…
-
Jah.
Az fasza. És elhitték?
-
Elég
sokszor. Helmut is kicsit besegített.
-
Amúgy
meg nem hiszem, hogy hét év alatt a teljes gárdát lecserélték, és ezért nem
ismered őket. Ennyi idő alatt az egész gyár nevét tudnám.
Elővettem
a telefonom és kikerestem egy régi nyilatkozatot, majd az orra alá toltam.
A
cikk arról szólt, mi a különbség az egyes pilóták között, van aki a csapatot
hibáztatja, van aki nem is tudja a körülötte lévőknek mi a neve, és van aki
mindenkiről mindent észben tart.
-
Olvasd
el.
Megtette
és visszaadta a mobilt.
-
Jó
pofizhatok velük, de nem hiszem, hogy elhinnék.
-
Ha
nem értetted meg miről is szól ez, akkor nagyon hülye vagy.
-
De
értem. Hidd el! Mégis mit csináljak? Kezdjek el hírtelen beszélgetni velük?
-
Igen.
Próbálkozz addig amíg már nem fordulnak feléd seggel.
-
Az
nehéz lesz.
-
Nem
ígértem könnyű utat a csúcsra, ha azt hiszed minden sétagalopp, akkor
hatalmasat tévedsz. Álom világban élsz, ha nem látod, ez még csak a kezdet. Itt
nem csak a többi csapattal, és pilótával kell majd küzdened, de Red Bullon
belüli helyedért, a szerelőidért, a szerelőid bizalmáért, és az új alkatrészekért
is. Plusz még a lányod felügyeletét nem is említettem. – nyomtam el a staubot –
Itt mindenki ellened lesz, és egyedül kell szemben állnod velük.
-
Azt
hittem te és Heikki mellettem lesztek?
-
Igen.
De a csatákat neked kell megvívnod, nem nekünk. A taktika, és a támasz mit sem
ér, ha a hadsereg nem harcol.
-
Eddig
egy egész csapat állt mellettem.
-
Most
viszont egyedül leszel. Ha ezt nem vállalod, akkor most szállj ki, mert menet
közben már nem teheted. Ha akarod a lányodat, és a régi életedet, a sikert,
akkor erőt kell venned magadon.
Egyetlen
szót sem szólt, csak csöndben dohányzott tovább, én pedig elnyomtam az enyém
maradékát.
Az
arca néha elkomorult, vagy összevonta a szemöldökét.
-
Én
azt hiszem nem a csatáktól félsz… - fürkésztem az arcát.
Megrázta
a fejét.
-
El
kell mondanom mi zajlik benned, vagy nem tudok segíteni.
-
Nehéz…
-
Sosem
könnyű.
-
Sok
minden van most a fejemben… Még mindig nyomja a felelősség, és a bűntudat a
vállam, de könnyebb lett. – nézett rám – Sokkal könnyebb, miattad, és ez jó. A
sportban amihez egyedül értek, teljesen leírtak, és a baleset… Nem értem miért
én? Miért én éltem túl, mikor sokkal rosszabb ember vagyok, mint ő volt. Miért
én szálltam ki abból a roncsból sértetlenül? Nem értem. Sokszor azt érzem így
kell vezekelnem. Hülyén hangzik tudom. Aztán ez is eszembe jut, amit mondtam
neked, mert haragudtam rá. És… és mi van ha nem is baleset volt, hanem
megakartam ölni, hogy eltegyem az útból? – nézett rám kétségbeesve – Annyira…
Minden zavaros. De… Attól még azt érzem, amit eddig. Magányos vagyok, nincsen
családom, nincsenek barátaim, nincs csapatom. Úgy értem ők már nem értem
harcolnak. Átgázoltam mindenkin könyörtelenül, és ez lett a vége. Néha azt
érzem, itt van egy nagy fekete lyuk – bökött a mellkasára – ami fojtogat, és
rettenetesen fáj. Képtelen vagyok eltűntetni, befoldozni, elfelejteni, mert
mindig velem van, és ha egyedül maradok legyűr. Csak akkor enyhül a nyomás, ha…
- vakarta meg a karját.
-
Ha
fájdalom fizikaivá válik, mert azt el elviselhetőbb.
-
Igen.
Olyankor sokkal jobb.
-
De
ez csak ideiglenes.
-
Igen…
-
Ez
a depresszió… De ezeket el kell felejtened. Ez mind múló állapot. Mindig egy
kis lépés emlékszel? Ne gondolkodj ennyit, csak a következő napot tervezd el.
Egyenlőre mindig csak a következőt. Ma például lassan elmehetnél fürödni,
átöltözni, és aztán vacsora lent a többiekkel. Holnap reggeli, egy kis mozgás a
kondiban, aztán kis szimulátor, ebéd, majd lejöhetnél a mérnökségre késő
délután, és vacsora. Mindig kis lépések, amik egyre nőnek. Tudom, hogy neked
még ez is nehéznek tűnik…
-
Igen.
Olyannak tűnik mintha egy, egy éves program lenne.
-
Pedig
nem az.
Felsóhajtott,
és lehunyta a szemét.
-
Rohadtul
fáradt vagyok. Tudod? Totálisan kimerültnek érzem magam.
-
Elhiszem….
Seb?
-
Hm?
– nézett rám, és elnyomta a csikket.
-
Mitől
tartasz ennyire? A többiek véleményétől nem kell, az már eddig is megvolt, csak
nem vetted észre, és majd változik. Az újabb lelki fájdalomtól félsz nem igaz?
Attól rettegsz –tettem a kezem a mellkasára – hogy legyőz az a nem létező lyuk.
Szemlesütve
bólintott.
-
Nem
vagyok képes eltűntetni egy varázsütésre, de segíthetek, hogy idővel elmúljon.
-
Teljesen?
-
Nem
tudom. Nem vagy pszichológus Sebas. Gondolj Emilyre, neki egy szuper apuka
kell, és ez a cél, hogy ép legyél megint.
-
Bármit
megadnék, hogy lássam és megöleljem. – döntötte a fejét az ablaknak, és a
kezével eltakarta a szemét, de így is láttam azt a pár könnycseppet – Szánalmas
vagyok mi?
-
Csak
szereted és hiányzik. Ez érthető.
-
Van
még cigid?
Kivettem
egy szálat, és odaadtam a gyújtóval.
-
Nem
adok többet. Ez az utolsó.
-
Oké.
-
Mennyi
idős? –kérdeztem miközben beleszívott az új slukkba.
-
Januárban
volt három éves….- sóhajtott – Már látom, hogy hülye voltam, amikor gyereket
akartam. Minden megvolt pénz, siker, barátnő, gondoltam ez a következő lépés. Hannára
kellett volna hallgatnom, ő azt mondta még ráér, és előbb komolyodjak meg egy
kicsit.
-
De
te úgy gondoltad, a gyerektől leszel az.
-
Valami
ilyesmi.
-
Azt
nem értem, meg ha ennyiszer félre… – kerestem a legjobb szót.
-
Dugtam.
-
Léptél.
Akkor miért szült neked gyereket? Így akart megfogni?
-
Nem.
Szeretett, úgy gondolta, lehet hogy tényleg ettől végre észre térek,
meggyőztünk magunkat, és reméltük a kapcsolatunkon is segít.
-
Egy
szar kapcsolaton ront egy baba, nem javít.
-
Erre
mi is rájöttünk, csak későn.
-
Bánod?
-
Hogy
Emily van? Nem. Imádom, ő az én tündérkém. Ha lehetne mindenhová magammal
vinném. – mosolygott.
-
Nem
akarom a vacsoránál a többiek előtt felhozni, de este megpróbálok beszélni
Christiannal, már ha nem jön meg későn.
-
Megy
valahová?
-
Annyit
mondott magánügy. Gondolom Londonba Geryhez.
-
Az
lehet.
-
De
ha más nem, reggel megnyaggatom.
-
Hálás
lennék, ha megtudnád győzni.
Bólintottam.
-
Éhen
halok, itt hánykor van vacsi? – pillantottam az órámra, ami fél hetet mutatott.
-
Háromnegyed
hét körültől. – rántotta meg a vállát.
-
Nem
megyünk le?
Csak
a száját húzgálta.
-
Nem
bujkálhatsz örökké. De kimehetsz úgy is, mint Shia LaBeouf. Szerintem imádnának
a fiúk.
-
Az
ki?
-
A
Transzformersben játszotta a srácot, Samet, akinek a sárga Camarója lett
Űrdongó. Volt valami botránya, és zacskóval a fején jelent meg egy díjátadón.
-
Jaj
igen. Tudom, de a zacskós sztori nincs meg.
-
Nem
baj. Nem a struccpolitikára hajtunk. Adok tíz percet. Az elég tusolásra, és
tiszta ruhára. És ne kérdezd meg muszáj e!
-
Oké.
– lökte el magát a párkánytól.
SM
VálaszTörlésHát ez a lelkizés....feldobott. Reményt keltett bennem, hogy talán már minden rendben lesz....persze ismerem az írót, úgyhogy tuti nem :-D
Eddie is itt volt...igaz csak egy leszólás erejéig :-D de ismersz nekem ez is elég
imádom egyre jobban ezt a sztorit
puszi