Dream/Team? - Álom/Csapat? 16.

16.

Az arca kővé meredt, és dühösen nézett a szemembe.

-        Én a te helyedben… - kezdte volna.

-        De nem vagy az én helyemben! Nem vagyok a főnököd, mégis számon kérlek, mert szerintem Danielből, Vettelt csinálsz, és a „kis ausztrál virágszál” is a fejed fog nőni! Ugyanabba a helyzetbe akarsz kerülni, mint amibe Sebastian miatt? Didi ezt kétszer nem nyeli le tőled!

-        Ha ennyire érted a dörgés miért nem veszed át a helyem? – gúnyolódott.

-        Hidd el nekem, azt imádnád! – vigyorogtam rá szélesen – Veled, és Daniellel kezdeném a sort és „törpillával” fejezném be.

-        El tudom képzelni! – sóhajtott fel a szemét forgatva.

-        Nos! – ültem le vele szemben, és a fotel karfáján doboltam.

-        Nem tudom, hol kezdjem. – tárta szét a karját.

-        Mondjuk a balesetnél, annál, hogy eltussoltátok az igazi körülményeket.

Elkerekedett a szeme.

-        Honnan veszel ilyen…. –próbálkozott be.

-        Láttam a boncolási jegyzőkönyvet, a képeket, és antropológus is vagyok, értek hozzá. Hidd el. Szóval?

-        Nincs felhatalmazásom.

-        Akkor felhívjuk Didit! – előre hajoltam, kivettem az egyik asztalon heverő dobozból a névjegykártyát – Te akarod hívni vagy tegyem meg én? – kérdeztem, és kezembe vettem a mobilom.

-        Cat… kérlek…

-        A saját mérnököd haláláról van szó, és te… TI…

-        Jó akkor a tények ismerete nélkül fogd rám, Didire, a rendőrségre, vagy a korboncnokra, vagy akire éppen tetszik! Kit szeretnél bűnbaknak, engem? Én megfelelek? Vagy mégis inkább Seb? Kit dobjak oda koncnak? Mutass rá! És megteszem! – pattant fel dühösen.

-        Te bárkit odadobnál magad vagy Seb helyett! A lényeg, hogy nektek makulátlan legyen a renométok!

Kicsit oldalra fordította a fejét, a szeméből láttam, hogy mindjárt felrobban a dühtől, mégis szinte suttogva beszél.

-        Világ életemben tisztességes voltam, soha semmilyen vád nem ért. Most meg akartam menteni az egyik emberemet attól, hogy igazságtalanul meghurcolják egy kirakat  perben! Azért tettem, mert ez volt A HELYES döntés, nem azért mert ezzel bárkit is tisztára akartam mosni! Te azt hiszed rólam, képes lettem volna Patrik halálát elkenni, ha tudom hogy Sebastian tényleg bűnös?? Azt gondolod, hogy mocskos a kezem?

-        Igen. – feleltem egyszerűen.

-        Szép. – túrt a hajába idegesen – Ha ilyen gerinctelennek tartasz miért akarsz velem dolgozni? Miért beszélgetünk egyáltalán akkor?

-        Ha választanom kellene a te megítélésed, és egy bírósági döntés között, az utóbbira voksolnék mert az biztosan pártatlan és elfogulatlan. Igenis hibás Sebastian, nem szándékosan tette, amit tett ezt aláírom, de abban bűnös, hogy részegen az ő hibája miatt halt meg egy ember!

-        Te ezt nem érted!

-        Óh. Akkor magyarázd el, vagy elmagyarázom inkább én! Hibás vagy amiért eltusoltad Didivel együtt. Ne tagad védted Sebet, és a csapatot. De bármennyire is utálom a kis hülyét, annyira azért ő se idióta, hogy autópályán akarja menet közben átvenni a kormányt. Nem szándékosan ártott Patriknak. A részegsége miatt lett agresszív. De az ivászat az ő döntése volt, és a tény az, hogy e miatt halt meg egy ember. Igenis felelős Patrik halálért, nem szándékosan, de felelős. A jogban ha jól tudom akkor is szándékos emberölésnek hívják.

-        Igen annak, de…

-        Szükséges lett volna a vizsgálat. Így lett volna tisztességes. Patrikkal, velem, és Sebbel szemben is. Felmentették volna, tekintve a körülményeket, meg az időjárást. Nem hiszem, hogy a szezon végéig tartó eltiltást kapott volna.

-        Ez csak a te… - nem tudta befejezni, mert megszólalt a mobilja, elővette ki akarta nyomni, de ahogy a képernyőjére nézett, máshogy döntött – Fel kell vennem! Igen? – szólt bele ingerülten – Lassabban, mert így….……Mi???? – fakadt ki - És……Hogy…. Értem. Értem! Jó, megyek ahogy tudok! Mondom amikor tudok, estére ott leszek! Azért mert Dublinban vagyok! – kiabálta élesen – Jó! Mondom hogy  sietek! – és bontotta a vonalat.

Idegesen dörzsölte meg az orrnyergét, majd rám nézett.

-        Ezt a beszélgetést még folytatjuk, de nem most!

-        Hmmm. Csak nem ég a ház vagy a szélcsatorna? – gúnyolódtam.

-        Élveznéd igaz? Még nem fejeztem be veled, úgyhogy erre még visszatérünk!

-        Én a helyedben leszállnék a magaslóról, mielőtt ledob! – mentem utána, ahogy az ajtó felé csörtetett - Menjél ápolgasd Daniel, és kicsi Seb lelkét! És csak hogy tudd, egy álláspont van, az pedig az igazság!

-        Hagyd abba, van nélküled is van épp elég gondja neki és nekem is!

-        Nehéz kérdés is, mire költse a pénzét… Aztán jó tanácsot adj csapatfőnök. És a legjobb escort lányokat fizessétek meg.

-        Most éppen orvosra költi, elégedett vagy? – fordult meg és nézett rám dühtől eltorzult arccal – Remélem szereztem vele egy jó napot neked! Biztos élvezed majd, amikor látod a kínjait! De úgy látom neked még ez sem lesz elég! – feltépte a bejáratit, és ki akart menni, amikor megfogtam a karját.

-        Mi történt? – néztem rá nagyon komolyan.

-        Nem mindegy neked, a lapok….

-        Christian. – farkasszemet néztünk, és végül lemondóan felsóhajtott.

-        Heikki hívott fel. A kádban fekve találta meg. Már kórházban vannak.

-        Beszedett valamit?

-        Nem. Komoly gondok vannak Cat. Sebastian….

-        Mi van vele? Iszik? Drogozik?

-        A baleset után…. –csukta be az ajtót – magát okolta. De nem csak olyan ímmel-ámmal módon, ahogy azt mindenki gondolta. Nagyon mélyen megrázta az eset. Bezárkózott, teljesen. Nem beszélgetett senkivel, nem ment haza, nem kereste a családját, semmi. A pályán meg olyan lett mint valami…. nem is tudom…. – tárta szét a karját, közben pedig visszatereltem a kanapéra.

-        Mit csinált?

-        Nem követte a csapat utasítást.

-        Ez nem újdonság.

-        Úgy értem, kiment a pályára, és körözött. Ment körbe-körbe, előzgetett mint valami eszelős, vagy csak ment, és hagyta hogy bárki lehagyja. Ha beszéltünk hozzá a rádión, nem mondott semmit. Mint aki süket… Nem törődött sem a csapatával, sem magával. Daniel persze tette a dolgát, és hajtott, versenyeket nyert, küzdött az ezüstéremért. Azt hittem Seb túlteszi majd magát ezen, csak egy kis idő kell neki. De a szezon vége felé minden egyre rosszabb lett. Karikás, kialvatlan szemek, állandó fáradtság, érdektelenség. Gyakori lázas megbetegedések…Az egyik ebédnél megláttam, hogy alig eszik, és remeg a keze, mit valami hetven évesnek. Ekkor küldtem el hozzá a csapatorvost, és kérdőre vontam.

-        Idegösszeomlás?

-        Igen , és súlyos depresszió. És mindezek mellett a régi sérelmekért Daniel is támadta a sajtóban. Próbáltam megtenni, amit meglehetett, de vérszemet kapott. Egyik nap Heikki bejött az irodámba, és megkért, helyezzem vissza Seb mellé.

-        Azt mondtad közös kérésre?

-        Igen, megkérdeztem szeretne e újra a régi edzőjével dolgozni, azt mondta neki mindegy.

-        Értem. És Heikki most mit csinál? Felügyeli?

-        Lényegében igen.

-        Pszichológus? Terápia?

-        Nehéz úgy javulást elérni ha hatvan percig némán ül.

-        És mi ez a fürdőkádas sztori? Öngyilkos akart lenni?

-        Azt nem hiszem… Legalábbis még nem…

-        Nem értem, ha nem szedett be gyógyszert akkor miért van… Vagdossa magát? – néztem kiakadva Christianra, aki válasz helyett csak a padlót bámulva bólogatott – Szentséges ég… - dőltem hátra a fotelben – És mióta?

-        Nem tudom, ez már a sokadik eset. –támaszkodott a térdére - Ha Heikki hív, – lehunyta a szemét, és az ujjaival dörzsölte a halántékát – máris görcsbe rándul a gyomrom…. A legrosszabbtól félek….. Az első ilyen eset után jöttem, rá hogy milyen nagy is baj. Mindent megtettem, mindent! – nézett rám kétségbeesve – De semmi eredmény. Semmi. Heikki próbálja összetartani, de… - a kezébe temette az arcát – Az ígértem a családjának vigyázok rá…

Átültem mellé, és átöleltem.

-        Kezdem érteni a helyzetet… És Didi?

-        Szerinted?

-        Értem. – szóval tudta.

-        És most még te is.

-        Mit én is? Hé nem én voltam aki…

-        Jó, jó, jó. –tartotta fel a kezét – Tudom. Szerinted, és a jog szerint bűnös.

-        Szóval mégiscsak tudtad, hogy bűnös! – csattantam fel.

-        Cat… Nem akart senkit sem bántani, többször rácsapott Patrik kezére, hogy húzódjon le. Nem akart, és még egyszer megütötte, Patrik rá figyelt, és nem az útra, kocsi megcsúszott a vízen, és egyszer csak eléjük került a kamion. Patrik fékezett félre rántotta a kormányt, de a kamion sarka már ott volt.

-        Ezt Seb mondja?

-        Igen, ezt ő mondja, én meg hiszek neki. És úgy gondoltam te is hinnél, ha elmondaná. Nem feltételeztem, hogy börtönbe akarod juttatni.

-        És ha igen? És ha így nekem könnyebb lenne?

-        Miért az lenne? Akkor visszajönne Patrik? Szerintem te egy felelőst akarsz, akit hibázathatsz. Ilyen viszont nincs, mert ebben nyakig benne vagyok én is, Katie is, Seb is, és valamilyen szinte ne haragudj meg, de te is.

-        Tudom.

-        Nem értelek. Most te tényleg bíróság elé viszed az ügyet, vagy csak felhasználod ellenem? Bosszantani akarsz, és felhúzni? Így büntetsz?

-        Gondolj, amit akarsz.

-        Szóval igen. És magadat is kínzod? Mivel? Azzal hogy otthagytad a múzeumot? Hogy itt élsz már majdnem egy éve elzárva mindenkitől? Igen tudok a múzeumról, mert mikor megnéztem a levelet, akkor felhívtam őket, a címedet kértem, azt mondták ideiglenesen felfüggesztettek, és külföldön vagy.

-        Arra az emailre gondolsz amire olyan bunkó stílusban, aláírás nélkül válaszoltál?

-        Azért válaszoltam úgy, mert egyszerűen végig sem hallgattad a magyarázatom, és lecsaptad! Úgy viselkedtél, mintha az egész világnak körülötted kellene forognia!

-        Szánalmasan mostad ki magad.

-        Az volt az igazság! Egy évben háromszor egy hétre tudok a lányommal találkozni, bocs hogy ő jobban érdekelt, mint te!

-        Jó, ha van gyereked, csak időt ne kelljen ráfordítani!

-        Bírósági döntés szerint csak ünnepnapokon, és iskolaszünetben tölthetne nálam hosszabb időt. De csak az ünnepnapok maradnak, mert Beverly, a pasija, és Olivia egész évben utazgatnak, így a lányom magántanuló lett, és nincs iskola szünete! Ha évközben máskor is akad egy-egy napom, nem láthatóm mert a világ másik végén vannak!

-        Sajnálom… - mondtam őszintén.

-        Naná! De nem válaszoltál Sebastiannál mit akarsz elérni, mert hogy nálam mit azt már tudjuk.

Tüntetőleg az ablak felé bámultam.

-        El kellene gondolkodnod azon, mi a nagyobb szenvedés! Ha valaki egy ötször ötös cellában ül, vagy mindenkit elmarni maga mellől, és azzal vezeti le a depressziót, az önmarcangolást, a bűntudatot,  hogy borotva pengével kaszabolja a karját. Szerintem sokkal rosszabbul bánik magával Sebastian, mint azt a társadalom tenné vele! – állt fel, majd megkerülte a kanapét, megfogta a támláját, és rám pillantott – Majd értesíts, hogy akkor akarsz nálunk dolgozni vagy nem! Szevasz!