Dream/Team? - Álom/Csapat? 23.

23.

Másnap pocsék volt. Christian összehívott egy nagy gyűlést az ebédlőbe, és elmondta amiről eddig pletykáltak, hogy csapattag leszek igaz. Bejelentette az átszervezést is. Mikor kiderült, hogy tervezés, a mérnökséggel együtt hozzám fog tartozni, elég nagy morgás, tiltakozás és zaj kerekedett. De az igazán nagy felháborodást az váltotta ki, hogy munka mellett még az „összeköltözésre” is időt kellett szakítani. A tervezés felháborodott, mert így kevesebb helyük lett, a mérnökség meg nem akart nyomorogni a kellemetlen szomszédnál. Az önállóságuk megszűntetéséért meg együtt utáltak. Megindult a vita és cirkusz, amit Christian csillapított le, elég goromba stílusban, főnöki rangját felhasználva. Az arcán láttam mennyire nem örült annak ténynek, hogy főnöki státusát felhasználva kell rendet tennie.

A két pilóta szélen állt, Daniel láthatóan élvezte az egészet, és élt, mint hal a vízben. Jól nézett ki, barna volt a bőre, jól állt rajta a farmer és a céges ing.

Sebastian viszont borzalmasan festett. A bőre falfehér volt, a haja kócos, a tekintete üres,több napos borosta éktelenkedett az arcán, és nagyon fáradtnak tűnt. A ruha lógott rajta, ráadásul feltűnően hosszú az ujjaiig erő csapattrikót viselt. Ez még inkább kihangsúlyozta milyen sovány. Idegesen piszkálta az ujjait, és a földet bámulta. Inkább nézett ki negyven évesnek mint huszonhétnek. Heikki végig mellette állt, és néha megbökte, vagy megszorította a vállát. Ez nem az a srác volt, akit én hónapokkal ezelőtt megismertem. Azt hittem Christian túlzott, de rá kellett jönnöm, nem. A látvány sokkal rosszabbnak tűnt.

Az angol csak annyit mondott, amit éppen feltétlenül kellett, arról mi szerint valamelyik pilóta versenymérnöke leszek mélyen hallgatott. Egyet kellett értenem vele, nem tűnt a legjobb megoldásnak egymásnak ugrasztani a két versenyzőt, és teameket, a kegyeimért. Ezzel még inkább megosztottam volna a gyárat. És a látványt tekintve nem is lehetett szó egyenlő küzdelemről, mert Daniel simán, gondolkodás nélkül lesöpörte volna Sebet.

Amikor Christian befejezte a megbeszélést, odaintettem Heikkinek, hogy jöjjön közelebb.

-        Szia. –mosolyogtam rá.

-        Hello. – mondta hűvösen.

-        Gyere. – vontam félre – Beszélni akarok veled.

-        Nézd Cat. – állt meg – Christiannak is megmondtam, amit megmondtam. Nem akarok Daniellel dolgozni, ha pedig Sebast el akarjátok küldeni, mondjátok meg a szemébe. Eleget vezekelt már, nem kínozhatjátok még egy évet másod pilótai státuszban. Láttam mi ment tavaly, minden fejlesztés, újítás, és támogatás az aussienak ment, aki ráadásul ott ütötte vágta ahol érte. Senki nem tett érte semmit. Mit akartok még? Teljesen kiütve zártosztályon látni?

-        Heikki… - szólalt meg egy fáradt hang – Kérlek.

Vettel állt mögöttünk, de a padlót nézte.

-        Sebas, nem hagyhatod hogy…  - kezdte el újra a finn.

-        Kérlek. – mondta halkan a német – Hagyd Catet. Elég baja van most az autóval, a csapat pedig Christian hatásköre. Jó, így minden ahogy most van. – mondta lemondóan.

-        Seb!

-        Igaza van Dietrichnek is… Nem tudok a csapatra koncentrálni, nem vagyok olyan állapotban, és ezt rajtad kívül mindenki látja. Daniel sokkal jobb, megérdemli a helyét… Összeszedett, jól vezet. Én pedig örülhetek, amiért nem rúgtak még ki… Hagyd békén Catet, jó? Nem akarok megint ezen vitázni. Nincs erőm hozzá… – azzal elment.

Hosszan néztem utána, ahogy behúzott nyakkal, lógó fejjel eltűnik a lépcső felé.

-        Gondolom most az jön, hogy még lejjebb fogod nyomni a csapatnál, és az orra alá dörgölöd, a közös sikereiteket Daniellel! Ha az a célod, úgy érezze púp a csapata hátán, akkor örülhetsz! Azt érzi! Amikor tegnap kiderült, te vagy az új csapattag, fel akart mondani! Christiannal ketten alig tudtuk meggyőzni, hogy maradjon.

-        Miért gondolsz rólam ilyeneket? – néztem Heikki szemébe.

-        Mi másért jöttél volna? – tárta szét a karját.

-        Patrik miatt. – és röviden elmeséltem az egészet – Nem fogom eltitkolni, tényleg felelősnek tartom Sebastiant a történtek miatt, de… nagyon megdöbbentett amit most láttam….

-        Azt miért nem kürtölte ki Chris, hogy Daniellel dolgozol? – nézett rám fürkészően.

-        Mert még nem döntöttem. De  miért állítod ezt már másodszor tényként?

-        Miért nem az?

-        Nem! És szeretném ha visszavennél ebből a stílusból, mert nem én vagyok az ellenség! – emeltem meg a hangom – Sőt magyarázattal sem tartozom, különösen neked nem, aki csak egy tréner! Többet nem kérdezem meg, ki állítja neked tényként a Daniel versenymérnöke témát?

-        Ő maga. Ezt terjeszti a gyárban.

Döbbenten pillantottam rá, majd oldalra néztem, az ausztrál lelkesen integetett a szerelői gyűrűjében.

-        Szóval nem? – kérdezte zavartam a finn.

-        Nem. De ha értelmi fogyatékos vagy, akkor le is írhatom, hátha úgy megérted! – azzal otthagytam.

Lementem a tervezésre Adrianhoz.

-        Szia. – léptem be kopogás után – Jöhetek?

-        Persze. Baj van? – pillantott fel a tervezőasztal mögül.

-        Sebastian. – ültem fel az irodai asztalára.

-        Seb? – nézett rám érdeklődve – Mondott valamit?

-        Nem. Közvetett az egész.

A tervezőzseni értetlenül nézett rám.

-        Beszéltem Huovinennel, és nekem esett Seb miatt. Védte foggal-körömmel, csak nem értem miért tőlem. Egy szalmaszálat sem tettem keresztbe a „törpillának” – tártam szét a kezem.

-        Érdekes… Mondott még valamit?

-        Vagdalkozott, aztán valami olyat hogy Danielt választottam pilótának csak még nem publikus.

-        Én úgy tudtam a tesztek után döntesz…

-        Ez így is van.

-        Lehet, hogy hallott valami pletykát?

-        Hallott, persze hogy hallott, Daniel terjeszti.

-        Értem. És mit fogsz tenni?

-        Nem hiszek a struccpolitikában, Christian elé fogom vinni az ügyet.

-        Mit viszel elém? – jött be az ajtón.

-        Mindig végszóra? – néztem rá fáradtan.

-        Szóval? – kérdezte élesen.

-        Nem életbe vágó, ebédnél megbeszéljük. Apropó velem ebédelsz?

-        Ha lesz időm, akkor igen. Ezer dolgom van.

-        Akkor úgy mondom, szeretném, ha lenne. – a tekintetét látva megtoldottam a mondandómat – Kérlek.

-        Majd igyekszem.

-        A holoasztal ügye viszont fontos. Tudtál valamit intézni?

-        Daisy foglalkozik vele, egy-két nap és érkezik. –ült le a székbe a homlokát dörzsölve.

-        Remek. Nem iszunk egy kávét elég ideges vagy…

-        Attól még inkább az lennék.

-        A mérnökség?

-        Igen, és Daniel is letámadott, tudni akarja, mikor csatlakozol a csapatához.

-        És mit mondtál?

-        Amit te. Semmi sem biztos.

-        Jobb, ha tudod, erről akartam veled beszélni. Azt terjeszti, vele fogok dolgozni.

Christian dühösen pillantott rám.

-        Kitől tudod?

-        Huovinentől. Letámadott.

-        Fasza. Akkor Seb is hallotta. –és az orrnyergét dörzsölte.

-        Kivel beszéljek a mérnökökkel vagy Sebbel? Válassz!

-        A mérnökség az enyém. Kiderült, hogy nem csak Adrian a ludas a szar kocsiért.

-        Epedve várom a mese további részét.

Felnevetett.

-        Komolyan én már nem tudom, mit gondoljak. Az egy dolog, hogy te nem tudsz tervrajzot olvasni. Megértem, mert nem abból diplomáztál. Viszont mond meg nekem, te mit gondolsz arról a mérnöki részlegről, ahol két ember is rosszul olvas le valamit egy rohadt papírról, és senkinek sem tűnik fel? – mondta tárt karokkal, kiabálva.

-        Idióták. – néztem rá.

-        Éreztem, hogy ezt fogod mondani.

-        És maradhatnak? – érdeklődött Adrian.

-        Még nem tudom. A szívem szerint a részleg felét kirúgnám. Neked mi a véleményed?

-        Nehéz kérdés… - morfondírozott el.

Chris rám pillantott.

-        Te kirúgnád őket. –címezte nekem.

-        Naná! Nem kérdés. Egyrészt akkor ők sem ellenőrzik a saját munkájukat, meg a főnökök sem néznek az alkalmazottak körmére rendesen. És szerintem egyszerűen elhallgatták, amikor rájöttek, és könnyebb volt Adrianra kenni. Ne mond nekem hogy eddig ők ezt nem látták? Tudták ők, csak el akarták sunnyogni, de az átszervezés miatt nem lehet. Ha meg nem vették észre, akkor meg még kontárok is. Nagy bizalmat és szabadságot kaptak, visszaéltek vele, ezért ideje a fejükre koppintani.

-        Te a kemény kéz politika híve vagy.

-        Igen. És egyébként meg Adrian imidzsén is rontottak…

-        Ez mondjuk igaz. – pillantott a tervezőre.

-        Hány emberről van szó?

-        Kettő, plusz a főnök.

-        Akire aljas módon megjegyzem, nincs is szükség, mert én és Adrian vagyunk a főnökök.

-        Nem szeretnék a kezed alatt nagy hibát csinálni, mert engem is kirúgatsz. – pillantott rám Chris aggódva.

-        Szerencsére te nem vagy idióta. Amúgy meg egy dolog a bizalom, egy másik dolog a pontos, precíz munka, és csapat iránti elkötelezettség. Nem az a baj hogy elnézték, emberek vagyunk, tévedünk. A gond az, nem vállalták a felelősséget, másra kenték, plusz sumákoltak, és lapítottak. Ez nálam a „megbocsáthatatlan bűnök kategória”. Egyenlőre még te felelősségeid, ha nem rúgod ki őket, az a te ügyed. Az átszervezés után viszont majd én fogom górcső alá venni őket, és egy újabb gikszernél repülnek.

-        Szóval nem azzal kezdenéd a főnökséged, hogy elbocsátod őket…

-        Nem, mert azzal felülbírálnám a döntésed, hogy bizalmat szavaztál nekik. Amit szerintem okkal tettél, tehát maradnak, addig, amíg nem csinálnak újabb hülyeséget.

Elgondolkodott.

-        Tied lehet Sebastian. Én meg kirúgom a mérnökség felét. – állt fel – Didi imádni fog. – sóhajtott fel.

-        Miért kaptam Sebet?

-        Mert igazad van. Aki sumákol, az hazudik, és ki tudja még miben. Ilyen alapon honnan tudjam, mennyire lojális a céghez. Hogy alkalmazzak ilyeneket? – lépett ki az ajtón – Sebastian az elsőn lakik, a jobb sarokszobában.

-        Kösz.