14.
Nem
tudom, hogyan jutottam vissza a pályára, és a következő pár nap is összefolyt.
Emlékszem a sírásra, a fájdalomra, a lelkemet égető ürességre, és a kétségbeesésre. Nem voltam teljesen magamnál,
nappal csak ültem az ablaknál, és magamat okoltam. Az éjszakák voltak a
legrosszabbak, mert minden éjjel Patrik arca kísértett és ordítva ébredtem fel.
Egyszer berontottak hozzám a fiúk, mert hallották a kiabálást, utána Heikki
átköltözött a kanapéra, és igyekezett szemmel tartani.
A
temetés előtti este volt a legrosszabb, a csapatorvosnak is át kellett jönnie,
mert már remegtem az idegtől. Adott valami injekciót,és kiment, én pedig végig
hallgattam a suttogásukat a résnyire nyitva felejtett ajtón át.
-
Hogy
van? – kérdezte Dietrich dörmögve.
-
Idegösszeomlás.
Kapott gyógyszereket, de ez csak tüneti kezelés.
-
Az
én felelősségem. – szólalt meg Christian - Nem kellett volna megnéznie a testet.
Erőszakosabbnak kellett volna lennem. Egy barom vagyok.
-
Igen…
Szerintem azóta is a sokk hatása alatt áll. Nem véletlen, hogy állandóan őt
látja álmában. Azt mondja Patrik egy szakadék másik oldalán áll, kinyújtja felé
a kezét, és hívja.
-
Istenem…
- sóhajtott az angol.
-
Nem
maradhat egyedül, szemmel kell tartani. Az étvágytalansága is aggasztó.
-
Gondolja
hogy megpróbál kárt tenni magában? – morogta Didi.
-
Még
az is lehet. Nagyon rosszul viseli. Örülnék, ha a temetés utáni hetekben is
figyelhetnék rá.
-
Jó
ötlet az ha magunkkal cipeljük a versenyekre?
-
Horner!
-
Didi,
nem az a bajom, hogy jönne, hanem hogy jót teszünk-e vele, ha folyton mindig Patrik
emlékébe botlik!
-
Nem
tudom. Vagy segít, vagy sokkal rosszabb lesz, de társaságra szüksége van. Nem
maradhat egyedül. Van családja akikhez esetleg hazamehet? –érdeklődött az
orvos.
-
Nem
tudom. Megkérdezem. – mondta az angol.
-
Majd
én. – hallottam Heikki hangját.
Bejött.
-
Szia.
Pislogtam
egyet.
-
Cat.
Kérdezni szeretnék valamit…
-
Hallottam
a beszélgetést.
-
Értem.
-
Van
egy barátnőm Dublinban. Még a gimiból ismerem. Orvos… Patológus.
-
Értem.
-
Hívjam
fel?
-
Már
hívtam, holnap eljön a temetésre, és elvisz magával.
-
Oké.
Beszeltem a fiúkkal a garázsban. Szeretnék ha eljönnél a Britt Nagydíjra.
-
Nem.
-
Biztos?
– kérdezte szomorúan – Örülnénk ha velünk lennél, sokat jelentene a csapatnak
is.
-
Nem.
–ráztam a fejem sírva – Nem tudnék úgy járkálni köztük, hogy ne azt várnám
mikor lép ki az egyik kamionból.
-
Értem.
Próbálj meg pihenni.
-
Igyekszem.
-
Helyes.
– takart be.
Bezárta
az ajtót, így nem tudtam meg miről beszélgettek még.
A
temetés zárt koporsóval zajlott a pálya melletti temetőben, Dierichék intéztek
minden, én végig sírtam az egészet. Az egyik oldalamon Anna barátnőm, a másikon
Christian szorította a karom.
A
teljes csapat eljött, még a gyárból is pár munkatárs, akiket én nem is
ismertem.
A
délutáni fogadáson, csak az órát néztem, minél távolabb akartam kerülni innen.
Anna egy idő után mellém ült.
-
Ez
az osztrák azt mondja, örülne ha velük mennél a következő versenyre.
-
Nem,
többedjére sem, miért nem értik már meg? – akadtam ki.
-
Oké,
oké. – nyugtatgatott, majd tovább állt.
A
repülő hatkor indult, de már délben Bécsbe akartam indulni.
-
Biztos,
hogy máris mentek? – kérdezte Christian aggódva.
-
Igen.
Menni akarok.
-
Hát
jó. – elővett valami a zakója zsebéből – Ezek az én – mutatta meg névjegyét,majd
megfordította – ez pedig Didi elérhetőségei. Ha bármire,de tényleg bármire
szükséged van, szólj nekünk. Ha pénzre, vagy esetleg másra…
-
Nem
kell semmi.
-
Cat…
-
Csak
hagyjatok békén!
-
Jól
van. De ha mégis úgy adódna, keress minket bátran. Lenne még valami…
-
Mi?
-
Patriknak
elég sok cucca maradt a gyárban, iratok, könyvek, személyes tárgyak.
-
Küldjétek
el Dublinba.
-
Szeretném
ha egyszer, amikor már úgy érzed, érte jönnél. Dietrich kifejezetten kért, hogy
majd mutassam meg neked hol dolgozott Patrik. Biztosan szeretnéd, látni.
-
Nem.
Nem.
-
Cat.
-
Csak
postázzátok el. – és otthagytam.
Nem
akartam látni a csapatot, nem akartam látni őt, se Didit, se Daniel, és
legfőképpen Sebastiant. Olyan messzire akartam menni amennyire csak tudtam.
Az
első napok, hetek lassan teltek, és nem változott semmi. Maradt a fájdalom, a
magány, és kín. Annával laktam Dublinban, de ő ritkán volt otthon a munkája miatt.
Sosem akart semmit erőltetni, időt és teret hagyott a gondolkodásra. Néha
eszembe jutott, hogy ideje lenne kimozdulni. Lassan eltelt a nyár, beköszöntött
az ősz, és én egyik nap nyakamba vettem a várost. Nagyokat sétáltam, és ez
segített. Az álmok is lassan ritkultak. Január végén után felhívott Emma, hogy
még tartották a helyem, de választ szeretne két héten belül, megyek vagy
maradok.
Az egyik reggel nagyon hideg volt a lakásban,
így az előszoba szekrényben kezdtem kutakodni valami takaró vagy pulóver után,
amikor az egyik dobozban találtam egy Red Bullos sporttáskát. A címke szerint
Patriké volt.
Leültem
a földre, magam elé húztam és kipakoltam.
Céges
pólók, ingek, nadrágok, jegyzetek, belépők, iratok, és egy laptop.
Bekapcsoltam,
működött még nem merült le teljesen. Beírtam a korábban általam ismert jelszót,
és a gép elfogadta.
Mindenféle
ikonok voltak az asztalon. Főleg számítások, versenystratégia tervek,
telemetria adatok, és az új jövő évi autó módosításaival kapcsolatos
javaslatok, észrevételek, információk, aerodinamikai, műszaki ötletek.
Az
egyik mappán az én nevem állt. Képek voltak benne rólunk, és egy újabb mappa.
Abban pedig egy táblázat, a régi autó addigi adatairól, és a tesztpadon futó új
modell információinak összehasonlítása. Ahogy átnéztem az új autó fő gyenge
pontjainak: az aerodinamikát, a hőelvezetést, a motorhűtést, a fékhűtést, a súlyelosztást,
a vezethetőséget, a gumi kopást látta.
- Lényegében
szar az egész. – nevettem fel.
A
műszeri eredmények, és az előző évi régi autón Zeltwegben tesztelt új elemek
ezt is mutatták. A megoldás rubrikákban mindehol kérdőjelek.
-
Hát Newey ezt eltervezte… És ezért akartad hogy segítsek, de nem a régi
autóval, hanem az újjal. A teszten már láttad, hogy nem működnek az új dolgok, a
teljesen új alapon még inkább nem fognak. Tudni akartad én hogy látom, és mit
javítanék… - döbbenten meg.
Elgondolkodtam.
A régi autónak is voltak gondjai, de az új a megváltozott szabályok miatt
komoly problémákkal küzdött.
Felálltam,
és az én laptopomon megnéztem a Forma 1 híreket.
A
jerezi teszt előző héten ért véget, és mind Daniel, mind Sebastian panaszkodott
az autó összes részére interjúkban. Bahreinig még három hét volt.
Töltőre
tettem Pat gépét, és még egyszer átnéztem mindent. Sokat gondolkodtam, és végül
döntöttem.
Felforgattam
a lakást mire meglett a Christian féle névjegykártya.
Könnyű
lett volna felhívni, de nem volt kedvem telefonon beszélni, így írtam egy
emailt.
„
Kedves Christian!
Ma
pakoltam a lakásban, és belebotlottam Patrik sporttáskájába, amit Zeltwegből
hoztam magammal. A temetés után említetted, hogy maradt még pár cucca a
gyárban, de azt nem küldtétek el nekem.
Érte
tudok menni a héten Milton Keynesbe? Esetleg tudok veled is találkozni?
Szeretnék
veled személyesen beszélni egy fontos és sürgős dologról is.
Üdvözlettel:
Dr. Ena Pataky (Cat)”
Majd
az elküldésre kattintottam.
A
délután folyamán többször is megnéztem a fiókom de nem jött levél, sőt még
másnap reggel sem. Pontosan tudtam, hogy állandóan a kezében van a telefon, és
nonstop beszél, smsezik vagy emailt olvas. Egy csapatfőnöknek lételeme a mobilja.
Gondolom
kínos volt neki, hogy kerestem.
Végül
este hatkor beütöttem a számát és megnyomtam a hívásindítást.
Mindegy
ha más nem megkeresem Didit, határoztam el.
Kicsöngött,
negyedikre felvette.
-
Igen,
itt Christian Horner.
-
Dr.
Ena Pataky.
-
Cat!
Szia. Hogy vagy? Ezer éve nem hallottunk rólad semmit. – üdvözölt meglepően
kedvesen, és lelkesen – Ugye nincs semmi bajod? Segíthetek valamiben?
Nem
tudtam eldönteni, hogy ennyire megjátssza magát, vagy nem olvasta a levelet.
-
Tegnap
írtam neked egy emailt. Azzal kapcsolatban kereslek.
-
Emailt?
Nem olvastam. Vidéken vagyok. Szabit vettem ki. Január végén mindig elmegyek
egy hétre, a lányomnak ilyenkor van a születésnapja. Ezt az időt vele töltöm. Ilyenkor
senki nem keres még mobilon sem, csak ha ég a ház. Ha folyamatosan nézném a
levelet, és a hívásokat, akkor az már nem szabadság. A telefonkönyv le van
tiltva, de a te számod nem volt a listában, így szólalhatott meg a csengőhang.
Azt hittem Dietrich az, ő szokta ezt játszani, ezért vettem fel.– közölte a
tényeket.
Szánalmas,
egyszerűbb lett volna ha leteszi amikor bemondom a nevem. Nincs olyan
csapatvezető, aki az első teszt után lelép egy hétre.
-
Értem.
Sajnálom nem tudtam. Akkor nem is zavarlak. Szia. – seggfej gondoltam, és bontottam
a vonalat - Életem legpocsékabb ötlete volt felhívni. – sóhajtottam fel, és
ledobtam a készüléket az asztalra – Ennyit érnek a Red Bullos ígéretek, jó
tudni.
Átgondolva
az egészet nem is tartoztam nekik semmivel.
Az
tény, nyakig benne voltam abban a kavarásban Chrissel, de ő is jelentékenyen kellett
hozzá. Sebastianról meg már nem is akartam beszélni.
Az
a kocsi nem a vizes úton csúszott meg. Sebastian akarta kirántani Patrik
kezéből a kormányt ebben biztos voltam. Később elolvastam a boncolási
jegyzőkönyvet, és Pat kezén horzsolásokat, és karmolás nyomokat találtak. A
csapat azzal magyarázta, hogy összetűzésbe kerültek pár emberrel a bárban
amikor Sebet elhozták. Nekem viszont mást mondtak a képek. Olyan területen és
irányban kapta a sebeket, mintha fogott volna valamit, és közben le vagy el
akarták voltan rántani attól a tárgytól. Ráadásul a bal kezén kevesebb, míg a
jobbon több heg volt. És nem összevissza, hanem mind bal-jobb irányú, egy azon
széles, és mély. Mindet egy embertől kapta. Nyilvánvalónak tűnt, a csapat tussolta
el az ügyet, vagy a boncnok nem volt elég alapos. Talán nem akartak egy
versenymérnököt holtan, egy pilótát meg börtönben látni. Sokat gondolkodtam, és
arra jutottam feltehetően azért történt, mert Seb nem szándékosan okozta a
balesetet. Gondolom felébredt, és részegekre jellemző kötekedéssel át akarta
venni a volánt. Így történhetett, hiszen bármennyire is utáltam a németet nem feltételeztem,
hogy a nyílt autópályán józanul ilyet tenne, mert abba ő is belehalhat.
Anna
is egyet értett velem, mert ő is mint patológus erre az eredményre jutott a
látottak alapján.
Megszólalt
a mobilom. Jött egy új email.
Christiantól.
„ Beszéltem
a gyárral, a héten bármikor elmehetsz Patrik cuccaiért.
A
főportán lesznek bedobozolva.”
-
Paraszt! Két teljes sor, aláírás nuku… Hihetetlen…- sóhajtottam fel.
Másnap
már repülőn ültem, és délután három körül értem a gyárba.
A
recepciós lány kedvesnek bizonyult. Felajánlotta, hogy hív pár srácot mert tíz
nagy dobozról volt szó, de elutasítottam.
Egyesével
bepakoltam őket a kocsi csomagtartójába, a hátsó és első ülésre. Amikor az
utolsót is besúvasztottam, még visszamentem.
-
Elméletileg
ez volt az utolsó.
Körbe
pillantott.
-
Igen,
de megnézem a gépben is. – ellenőrizte a vonalkódokat is, amiket leszedtünk a
dobozok címkéiről – Így van, nincs több. Kérsz esetleg egy kávét, vagy…
-
Nem
köszönöm. De van itt valami. – adtam át egy borítékot – Találtam pár fontos
adatot Patrik gépén, ami az idei autóval kapcsolatosak, egy Newey nevű mappában.
Kimásoltam. Megtennéd, hogy átadod Adrian Neweynak?
-
Persze.
De le is hívhatom, fent van a tervezői részlegen.
-
Nem
kell. Csak add át.
-
Rendben.
– tette be egy Newey feliratú fakkba.
-
Köszönöm.
-
Szia.
-
Szia.
Nyugodt
szívvel autóztam vissza Londonba, mert megtettem ami Patrik anno elvárt tőlem.
Az átnézett adatok alapján, kijavítottam az autó hibáit, leírtam részletesen a
megoldást, és beállítási terveket készítettem, minden tesztre, futamra, és többféle
időjárási körülményre.
Mindkét
pilótára.
Tudtam
miért akart bevonni a munkájába, azt szerette volna legyek én is a csapat
tagja, de ez nem rajtam múlt. Christian és Didi nagy ígéretei nem értek semmit
sem, csak a szokásos sablon mondatok voltak. A saját lelkiismeretüket akarták
megnyugtatni.
Az
enyém viszont tiszta volt, azt leszámítva hogy felelősnek éreztem magam Patrik
haláláért. Ha nincs azaz epizód és a vita Christian miatt, akkor nem találkozik
a többiekkel a parkolóban, és nem éri baleset.
Túl
sok volt a „ha”, a „talán”, és ezeken már kár volt rágódni…
(A mellékelt kép szerintem igaz a megírt fejezetre. )
ez olyan szomorú....de most már végképp nem tudom, hogy merre tekered a szálakat :-)
VálaszTörlésEzt a részt is bírtam
puszi SM