Megjegyzés: Olvassátok végig, és ne az eleje alapján ítéljetek.
24.
Tíz
perccel később már a német ajtaján kopogtattam. Az elsőnél semmi reakció, a másodiknál
sem. A dolog kicsit aggasztott, így lementem a portára.
-
Szia
Daisy.
-
Szia
Cat.
-
Sebastiant
keresem, fontos lenne, de nem nyit ajtót. Nem tudod merre lehet?
-
Talán
Heikkinél, a Sebastian melletti szoba az övé. – kezdett el pakolni.
-
Értem.
Mindenhová
nézett csak rám nem, úgy tett mint aki dolgozik.
Rákönyököltem
a pultra, és dobolni kezdtem.
-
Ezzel
Christiant leszerelheted, de engem nem. – néztem áthatóan – Te is sumákolsz
akár a mérnökség, ez nem túl jó taktika… Gondolom hallottad mi vár rájuk, új
recepcióst is keresnünk kell?
-
Marion!
– remegő kézzel nyomott meg egy gombot – Átvennéd a helyem? Kiugranék egy
cigire meg egy kávéra. - majd bontotta a vonalat - Ugye te cigizel? – nézett
rám határozottan.
-
Igen.
Az
automatából szerzett kávéval a kezünkben sétáltunk ki az épület előtti fák alá
a kijelölt dohányzóba, ahol egy lélek sem volt. Daisy rágyújtott.
Intett,
hogy hajoljak közelebb.
-
Nézd,
én senkinek nem mondtam semmit, és ha rám hivatkozol Christian előtt is
letagadom. Senkit nem akarok bajba sodorni érted? Mások ügyeihez nekem nincs
közöm!
-
Diszkrét
vagyok, és megértelek téged is. De Sebastian nem tűnhet el, amikor akar, még
akkor sem ha gondjai vannak.
-
Én
nem, Heikkinél keresném a helyedben. –suttogta.
-
Akkor
hol?
-
A
pincében.
-
Hogy
hol?
-
A
korábbi kocsikat ott tárolják, az alsó szinten, a régi irattárral együtt. A
múltkor lementem, mert Christian kért egy tíz éves papírt, és ott voltak lent.
-
Voltak?
-
Heikki
meg ő. – vette még halkabbra a hangját.
-
Daisy,
Sebastian nem… - akartam legorombítani, de a bogarat már a fülembe ültette.
-
Nézd
Cat! Nem vagyok pletykás, a főnöknek sem szóltam! És nem tudom mit is láttam
pontosan, csak azt tudom, hogy ketten voltak lent, de Heikkit ismerve a dolog
egy irányú. Nem pletykálok arról, amiről senkinek sem kell tudnia, mert mindenkinek
van magánélete. Te sem örülnél ha tieden csámcsogna a gyár. Mindkét srácot
kedvelem, és ha Sebastiannak Heikkire van szüksége a túléléshez jelen
állapotában, akkor senkinek sincs joga beleszólni! Sokkal tartozik neki a
csapat!
-
Mit
is láttál pontosan?
-
Nem
tudom, és nem is érdekel. Ha nem találod őket sehol, akkor biztosan lent
vannak. De ezt nem tőlem tudod, és senkinek se mond el!
-
Engem
miért avattál be?
-
Mert
hallottam amit Heikkinek mondtál, és szerintem segíteni akarsz, nem ártani. –
nyomta el a cigit a földön – Mennem kell. – és otthagyott.
Mire
elértem a lépcsőt elég vad dolgok kezdtek el keringeni a fejemben a finnről és
Sebről.
Hittem
is és nem is, amit Daisy mondott, az biztos számomra enyhén szólva is furának
tűnt hogy Seb a „másik” irányba kezd el nézelődni.
Minden
esetre lementem a pincébe, és úgy döntöttem magam járok utána.
Először
egy külső terembe jutottam, a falra kitett menekülési útvonal szerint balra
volt az irattár, jobbra a garázs, aminek pár centire nyitott ajtaján át fény
szűrődött ki.
Halkan
kinyitottam, és beléptem. Átlátszó takarófóliával lefedett Red Bullok egész
sora állt előttem, az első párat én is felismertem kilenc tíz éves modellek
lehettek.
Balra
tőlem egy kiugró öt-hat méter hosszú fal állt.
Hangokat
hallottam, és közelebb mentem. Végig sétáltam a fal mentén.
Egyre
többet értettem, és szűrtem ki a kezdeti értelmetlenségből. Furcsa hangok, és
nyögések zaja viszont erősödött.
-
Seb…
Kérlek.… Seb…
-
Heikki…
Heikki…én…
-
Seb…Hallod?...
Kérlek…
Óvatosan
kikukucskáltam a fal mögül, és eléggé megdöbbentem a látványon.
Egymás
mellett ültek a földön, a német a finn vállára borulva, szemét eltakarva
zokogott, Heikki pedig átkarolta.
-
Délután
megbeszélés… össze kell szedned magad…
-
Miért
kellett neked kihúzni abból a rohadt kádból? Miért? Miért? – ütötte meg a tréner karját az öklével, újra és újra –
Miért? – fulladt el a hangja.
-
Ne
mond ezt kérlek… Sebas…- a csendet csak a német zokogása törte meg.
-
Nem
bírom tovább… - lökte el a finnt, és a saját térdére borult – Nem megy…
-
Seb…
- karolta át újra a Heikki – Menjünk fel, próbálj meg pihenni… teljesen ki vagy
készülve. Kérlek. Csak pár órát. Kérek altatót, majd azt mondjuk nekem kell.
-
Nem
érted, hogy nem megy?! Már ébred is csak őt látom. – szorította a tarkójára a
kezét – Állandóan ott van, hol a szimulátorban áll mellettem, hol az ebédlőben
ül velem szemben. Álmomban is beszél hozzám… Azt mondja az én hibám, én
tettem,én öltem meg, elvettem attól akit szeret…Igaza van érted? Vállalnom
kellett volna a vizsgálatot… De féltem.. A részegségem miatt halt meg, én öltem
meg… Már tudom, miért mondja ezeket folyton…
-
Miket
mond?
-
”Megöltél!
Gyilkos vagy! Gyáva! Gyilkos! Hazug! Gyilkos!” Mint egy végtelenített lemez, amit
nem lehet lekapcsolni….Itt hallom…- bökött a fejére - És igaza van Heikki, érted?
– dőlt a falnak csukott szemmel – Én ezt már nem bírom… Segíts nekem…
könyörgöm… könyörgöm Heikki. - pillantott rá kétségbeesve.
-
Szeretnék,
de hogyan Sebas? Mond meg és megteszem. Bármit megtennék érted, tudod jól.
-
Ments
ki az esti vacsoráról, és holnap késő délelőttig ne gyere át… - suttogta.
-
Miért?
-
Csak
ne gyere át. Ne ellenőrizz este…
-
Seb!
– ragadta meg a német pólóját – Mi a fenét akarsz csinálni?- kérdezte a finn
hisztérikusan.
-
Heikki.
– nézett mélyen a szemébe – A legjobb barátom vagy. De te egyszer azt mondtad,
szeretsz, jobban mint egy barátot... Ennek a nevében kérlek, most hogy segíts
rajtam…
-
Tudod
te, mit kérsz tőlem? – pattant fel a finn.
-
Igen.
Tudom! Azt kérem, szabadíts meg a kínjaimtól! – állt fel ingerültem a német.
-
Nem
kérheted ezt tőlem… - lépett hátra a tréner.
-
Segíts…-
nyújtotta felé a kezét Vettel.
-
Nem.
-
Heikki..
kérlek…
-
Nem.
– hátrált.
Seb
közelebb lépett hozzá, és átölelte.
-
Kérlek..
kérlek…könyörgöm
-
Nem
kérheted ezt tőlem…
-
Kitől
kérhetném? - suttogta, felpillantott és találkozott a tekintetünk – Jézusom! –
nyögte ki, és lemerevedett.
Heikki
is megfordult.
-
Cat…
Ha
valaki nem hallja az egész beszélgetést, a helyzet egészen más értelmű lett
volna, mint ami valóság. Az igazság pedig az volt, hogy Sebastiant maga alá
temette a depresszió és a kétségbeesés. A legjobb barátjától várta a
segítséget. A német könyörgött, Houvinen vívódott. Ő is kétségek között vergődött
szerette Sebast, és bármit megtett volna, hogy ne lássa ilyen állapotban. De az
öngyilkossági terv nem lehetett megoldás, és ezt már csak a német nem látta. A
finn a remény szikráját kereste, hogy segíthessen, hogy legyen kapaszkodó,
Vettel pedig a másik érzésiben bízott, amik a kulcsot jelentettek a földi
pokolból való szabadulásra. A barátságba vetett utolsó hit, és a szerelem
harcolt a halálvággyal a szemem előtt.
A
látvány kétség beejtett. Sebastian a mélységgel nézett farkas szemet,
felkészült az ugrásra, Heikkiben viszont nem volt elég erő, hogy visszatartsa. Sőt
ahogy őket néztem, rá kellett jönnöm, a német tette Huovinent is magával fogja
rántani.
-
Cat…
- bontakozott ki a finn Seb öleléséből – Nem arról van szó, amit látsz… Mi...
szóval… - próbálta kimagyarázni a dolgot.
-
Biszex
vagyok. – nyögte ki Vettel, és a padlót nézte. De Heikki döbbent arca mindent
elárult.
-
És
mióta? –kérdeztem gúnyosan.
-
Régóta.
-
Gondolom,
erről Christian nem tud…
-
Nem.
De már mindegy. –rántotta meg a vállát.
-
Cat…
Kérlek… - nézett rám Heikki – Én meg…
-
Hallgass!
Mondja csak el Christiannak! – csattant fel Seb, és a falnak támaszkodott.
A
remegését azzal próbálta leplezni, hogy átkarolta magát.
-
A
sajtó imádni fogja, hogy az edzőmmel kavarok…- gúnyolódott a szája szélét
harapdálva – Újabb fejezet a Vettel sztoriban.
-
Seb!
-
Hagyd!
– szólt az edzőre – Már mindegy. – a körmét kezdte el rágni.
Odaléptem
mellé.
-
Mond
csak ki nyugodtan. – pillantott rám üres tekintettel – Vád az arcomba hogy
megöltem Patrikot, hogy szar pilóta vagyok, aki még buzi is! – mondta
reszketve, a karját dörzsölve.
-
Miért
csinálod ezt? Miért kínzod magad, és őt is? – böktem a tréner felé - Mire jó ez
Seb?
-
Nem
értem miről…
-
Azt
hiszed beveszem ezt a biszex szarságot? Nem vagyok hülye érted?! Tudom, mire
megy ki a játék. Ki akarod rúgatni magad! Mindent hallottam. Érted? Mindent. –közöltem
egyszerűen.
Seb
riadtan pillantott Huovinenre, aki meg döbbenten rám.
-
Seb.
– fogtam meg Vettel alkarját, és kicsit megszorítottam, de felszisszent, ahogy
elvettem a kezem a kék felső fekete foltos lett – Mutasd!
Elhúzta.
-
Gyerünk!
Sebas! – fogtam meg a karját - Heikki
segíts már!
Közös
erővel a falnak szorítottuk, én pedig feltűrtem a pólót. Az alkarján két
összevarrt seb mellett, egy szakadt rongyos celluxxal odaerősített kötés volt,
ami teljesen átitatódott. A vérzésből ítélve alig egy jó órás letett.
-
A
kurva életbe! – káromkodott a finn, és egyet kellett értenem vele.
SM
VálaszTörléshát a like itt nem helyénvaló. Az tetszik ahogy írsz, de Seb szánalma....hát az tutira nem. Meddig kínozzuk a fiút? Kezdődjön a gyógyulás! Vagy lesz még lejjebb? Remélem nem. Imádtam. Pussssz